Kollégám majd felveszi Önt

Tömegközlekedési utastájékoztató üzenetek Brüsszelben és Budapesten.

Budapest, kedd reggel, 6:45. A Kassai térnél a nagy T-kereszteződés lekanyarodó sávjának elején lerobbant egy troli. Loholtam ugyan, hogy elérjem, de mikor odaértem, láttam, hogy vészvillog, áramszedői szomorúan tetőre hajtogatva, sofőrje pedig egykedvűen sétálgat a lerohadt jármű mellett. Sok mindent nem tehetett, műszaki mentésre várt. Könnyedén rágyújtott egy cigire, és nyilván helyesen rutinosan felmérte azt, hogy ott akkor felesleges stresszeléssel nem megy sokra, sem ő, sem a várakozó utasai.

Aztán miután elszívta a cigijét, aktivizálta magát. Elkezdett forgalomirányító rendőrt játszani. Nézett jobbra, nézett balra, és mikor szemből épp nem jöttek, heves integetéssel, karlengetéssel jelezte a mögötte feltorlódóknak, hogy most tessenek kerülni, most jó. A távolból néztem a szituációt, és valahogy felkeltette az empátiámat. Segíteni próbált, holott ő volt bajban.

Különösen akkor erősödött bennem az érzés, mikor egymást pár perccel követve két trolis kispajtása haladt már el mellette, mind a kettő homlokán a klasszikus felirat világított:

😕 NEM SZÁLLÍT UTASOKAT

Nyilván van az a protokoll, hogy a bajba jutott kollégának alapból nem segítünk, az utasait nem vesszük fel csak úgy spontán, és természetesen, ha nem szállítunk utasokat (a pár megállónyira lévő a végállomásig sem), akkor ezt a szabályt bizony be kell tartani. Mert vár a pihenőhely és a meleg kávé. Vagy a cserealkatrész.

Ez a kis jelenet juttatta eszembe a megállóban ácsorogva Brüsszelt, ahol egykor nem keveset tömegközlekedtem. Elárulom, ott is képesek lerohadni járművek, viszont valami a rothadó Nyugaton mégis nagyon más: az egésznek a kultúrája.

A buszosok, villamosvezetők bizony ott is elfáradnak, rendfenntartanak, ha balhés utasok szállnak fel, pisilniük is kell néha, de műszaki problémák, akadályok is adódnak. Azonban a homlokegyenesben fogható, szépen beprogramozható és leolvasható utastájékoztató üzenetek valahogy mégis barátságosak, udvariasak, empátiát váltanak ki. Sőt, néha még jobb kedvre is derítenek, elfogadhatóbbá teszik a nehéz helyzeteket.

Mondjuk így:

Válogatott utastájékoztató üzenetek brüsszeli (belga és holland) buszok homlokáról.

Ott egy gőzölgő kávé ikonja jelzi, hogy a sofőrnek is szüksége van némi pihenésre. Hogy ne taroljon le mondjuk egy megállónyi embert a fáradtságtól. Együtt tudunk vele érezni? Igen! Hiszen mi is értékeljük a saját kávészünetünket, így másoktól sem sajnáljuk. A másik kedvencem:

“Sorry geen dienst mijn collega pikt je op”

azaz:

“Elnézést, épp szolgálaton kívül. A kollégám felveszi Önt.”

Nagyon sokszor megsegített a Departure: 5 min (Indulás 5 percen belül) vagy az OMGELEID (Terelőúton) üzenet is, hiszen Brüsszelben gyakran megesik, hogy lezárások miatt a busz nem a megszokott útvonalon közlekedik, de célba fog érni, csak most épp más egérutakon kanyarogva. Infarktustól, felesleges kérdezősködéstől megkíméli az utasokat, de magát a buszsofőrt is. Nem ütteted el magad az úton, ha messziről látod, hogy csak 5 perc múlva indul, nem rohansz, hisz tudod, hogy oda fogsz érni, fel tudsz még szállni rá. Láttam műszaki mentésre váró buszt is, neki a homlokára írva két csavarkulcs között az állt: “Bocs, épp várom, hogy elvontassanak.” (Hiába kerestem, sajnos nem találtam képet a neten róla.)

Ezek mind emberbaráti, rövid, egyértelmű, ugyanakkor kedves utastájékoztató üzenetek. Ez kommunikáció. Nincs semmi rejtély bennük, hiszen technikailag pofonegyszerű, borostyánsárga LED megvilágítással fekete háttérrel, könnyen olvasható, a beépített automata fényerő szabályozásnak köszönhetően nappal és éjjel egyaránt jól látható, UV álló, hosszú élettartamú (100.000 üzemóra felett), karbantartást nem igénylő integrált kezelőpanellel felszerelt, könnyedén, adatbázisból, számítógéppel beprogramozható utastájékoztató kijelző eszközök ezek. A világon sok millió helyen használják. Emberek programozzák bele a szöveget és mellé a szimbólumot, hogy mit lásson az utas. (Aki többet szeretne megtudni a technikájáról, itt és itt lehet olvasni ezen kijelzők csodálatos világáról.)

Ezzel ellentétben Magyarországon, Budapesten, ahol állítólag nagyon jó élni, mert Európa legjobbjai vagyunk valamiben:

Válogatás a kedvenc és sokat látott budapesti busz- és troli homloküzenetekből.

Nálunk a bazdmeg a legelső köszönés. Cudar napod van? Minden összejött? Teszünk neked még rá egy lapáttal. Parancsolsz az első ajtón felszállni. Személytelenül nyomják, hol veszélyt jelző háromszöggel, hol savanyú uborka szomorú szmájlival kombinálva, hogy nem bazdmeg, nem viszünk el! Csakazértse! Magyar vagy, bazdmeg, nem külföldi! Mit nem értessz ezen?

Mint fentebb írtam: ezeket emberek programozzák be. Nálunk viszont másfajta emberek vannak, ezért itt az utastájékoztató üzenetek is mások. Parancsuralmiak, dölyfösek, humortalanok, savanyúak és végtelenül szomorúak.

Bízom benne, hogy a trolivezetőhöz hamarabb odaért a műszaki mentés, mint ahogy azt alapból reméltük.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez is érdekelhet:

Most megfizettek mindenért

Mire is utalhatott a Laibach 2003-as sikerszáma, a Now You Will Pay? Elég régóta agyalok ezen a számon. Mikor megjelent, még egy teljesen más világban éltünk. Azóta viszont sok minden megváltozott. Akarom mondani: rosszabbodott. Szíria, Keleti pályaudvar, kétségbeesett tolmácsok Röszkénél,...

bővebben
Krónikus fáradtság

Krónikus fáradtság

Legszívesebben felmosónyéllel csépelnénk el ezt a jövőt, de sajnos előbb eltörik. Mármint a nyél. Vagy mi. Mitől érezzük magunkat ennyire fáradtnak? Kijövünk-e valaha ebből az állapotból? Diagnózis elménk sikátorairól és egyéb ipari méretű hazugságokról, nyekkenő felmosónyelekről, miközben kész öntözőrendszer a könnycsatornám már. Jelengyűlölet és jövősokk.

bővebben