Itt a tavasz, mindenki szeretne megindulni mint a nikkelbolha. Ilyenkor jönnek a mindenféle random kirándulási ötletek, (amit főként a "bugrisabb" párkapcsolatban élők ismerhetnek behatóbban). De mi van azokkal, akik vagy teljesen ötlettelenek vagy nincs kedvük folyton IKEA vasárnapot játszani, esetleg vinnyogó, hisztiző gyerekekkel, nagycsaládosokkal, rohangászó kutyákkal...
Nem szállít utasokat. Felszállás az első ajtón. Egyszerűen programozható LED-es kijelző a busz, troli, villamos homlokán, sokféle érzéssel.
Mire is utalhatott a Laibach 2003-as sikerszáma, a Now You Will Pay? Elég régóta agyalok ezen a számon. Mikor megjelent, még egy teljesen más világban éltünk. Azóta viszont sok minden megváltozott. Akarom mondani: rosszabbodott. Szíria, Keleti pályaudvar, kétségbeesett tolmácsok Röszkénél, kőhajigálás, erősre vágott inzertek és véleménycikkek, propaganda, most pedig...
Legszívesebben felmosónyéllel csépelnénk el ezt a jövőt, de sajnos előbb eltörik. Mármint a nyél. Vagy mi. Mitől érezzük magunkat ennyire fáradtnak? Kijövünk-e valaha ebből az állapotból? Diagnózis elménk sikátorairól és egyéb ipari méretű hazugságokról, nyekkenő felmosónyelekről, miközben kész öntözőrendszer a könnycsatornám már. Jelengyűlölet és jövősokk.
