Nem panaszként mondom, de nem könnyű egy olyan hónapban havi riportot írni, amikor minden és mindenki megtörik, izgalmas megjelenés szinte alig-alig akad, de közben minden besötétül, főleg az elmék és a didergős, araszolgatós hajnalok. Jó lenne egy olyan hónap, amikor épp nem hal meg kivételesen senki, tele az éter pozitív hírekkel, reményekkel, előremutató, lelkesítő vektorokkal és az utakon tompított fényszórókkal közlekednek, ami mostanában nem annyira divat. Ezt most évekre elfelejthetjük, azt hiszem.
Az álmok furcsa szerzetek. Egyik hajnalban egy technológiai áttörésen kísérleteztünk a társaimmal és végül megoldottuk, hogy miként lehet némi kvantumfizikai átprogramozással egy csapásra megnövelni tárgyak méretét. Először csak kisebb dolgokkal kezdtük (kis matchboxból nagy matchbox), de aztán jött egy fehér köpenyes prof és figyelmeztetett bennünket, hogy ezzel jó nagy kárt lehet okozni, mert hogy fogjuk kimagyarázni azt a malőrt, ha a négy fal között elrontunk valami alapképletet (ehhez egy rossz változó, egy hibásan beütött számjegy is elég) és falakat, házakat, utcasorokat tarol le a hirtelen túl nagyra megnövesztett tárgyunk. Egy hónappal később már felhőkarcoló méretű űrhajók álltak a kertünkben (meg vagy 4-5 szomszédén). Akkor értettük meg csak, hogy mit is makogott nekünk a prof. Jó kis invazív novella lehetne ebből ez az új H.I.T számba 2024-re, de már nem lesz, mert elkobozták.
Az októberi sodrás édesebb pillanatai itt következnek, köszönöm, hogy olvassátok. Növesztgessetek tárgyakat!
Belföldről jelentjük
Az Emanation & End-Tek két pólusa
“A férfiak elvéreznek, az élet elhalványul, az idő elszivárog, a hang megmarad. Természetellenes szintetikus és metafizikai hangtervezés zenén keresztül.” – így az Emanation & End-Tek: Two Poles rövid leírása. A szeptember végén kijött EP-jük a horzsoló, melankolikus hangjaival, sejtelmes, pre-apokaliptikusra teremtett tereivel igen masszív aládúcolást jelent a megfáradó, kimerülő léleknek. Egyetlenegy hangja sincs rossz helyen, nincsenek benne fölösleges snikk-snakkok vagy salakok, minden pengő-rezgő-kalapáló hang patikamérlegen kiadagolt, majd precízen, mikroszkóp alatt, csipesszel került a helyére ezen az anyagon. Van ugyebár az altató, unalmas, számító, mismásoló, kényszerűségből keletkezett dark ambient. És van az Emanation. Vörös Péter (Polar Star), Vinnui Varga Balázs (Nadragea) és Turoczy György (Mortum, Human Vault, End-Tek) olyan kortárs, tudományos dark elektronikát hoztak létre ezzel, hogy a rozsdafoltok röhögni sem mernek. Plusz egy szakértő magyar underground műhely, aminek munkáit ezután követni kell. Minden cseppje kincs.
Jó szerencsét! Gépszerelem! Bányászati és Ipari Skanzen, Tatabánya
Még most is a hatása alatt vagyok. Október 23-án ünneplők helyett inkább gépek társaságában szerettem volna tölteni az időmet és régi tervem volt Tatabányát felkeresni. A kisgyerekes és kutyás családoktól hemzsegő Turul-emlékmű, Szelim-barlang és Ratzinger-kilátó után szinte megváltás volt rálelni a bánhidai városrészben, a Vágóhíd utca 1. szám alatt eldugott Bányászati és Ipari Skanzenre. Először azt hittem nyitva sincs, a honlapja sem működött már egy ideje, de egy éppen a bejáratnál sepregető kedves hölgy kedvesen beinvitált és azt mondta, ma az ünnep miatt ráadásul ingyenes a belépés. Mint kiderült, ő volt az idegenvezető is és családi érintettsége okán profin vágta a bányászati és várostörténelmi témákat. Elsőre azt gondoltam, hogy majd csak úgy önállóan végigsétálok a szabadtéren heverő bányagépek között, kicsit fotózgatok, de aztán hamar rájöttem, hogy ez itt bizony vezetett túra lesz a XV. akta területén. Fáradhatatlanul, órákon át mesélt a bányászok életéről, a marógépekről, tárnákról, aknákról, bányászati technikákról, felszerelésekről, bányaszerencsétlenségekről, a kemény, 12 órás műszakokról és a bányászok összetartó közösségeiről, és mindezt teljesen nyugis tempóban, türelmesen kivárva, hogy mindenre rácsodálkozhassak, körbefotózgassam. Még a függőleges akna szirénajelzőjét is legalább háromszor nyomta meg a kedvemért, hogy felvehessem. Tényleg hálás voltam érte.
Rengeteg képet és szöveget lehetne még erről megosztani ebben a riportban, de érdemesebb inkább felkeresni és személyesen inspirálódni a helyszínen, igaz erre már csak jövőre lesz újra lehetőség, mivel október 29-én egy átmeneti időre bezárja kapuit az intézmény. Viszont aki ellátogat jövőre oda, annak garantáltan nem lesz elvesztegetett idő az ott töltött pár óra, ráadásul mindig felbukkannak egykori tatabányai bányászok leszármazottjai is, akik egész biztosan hozzátesznek még személyes emlékeket, történeteket az egykor működő bányaiparról. Emellett lehetőség van örökbe fogadni és gondozni, ápolni bányagépeket is, ez amúgy elég jó ok felállni a szoftverek mellől és valódi vasakat, gépeket simogatni.
Minden vérbeli iparistának kötelező zarándokhely. Ráadásul nem messze, Oroszlányon, Majkon van még egy hasonló komplexum, az OBM (Oroszlányi Bányászati Múzeum), de az majd egy külön napos kirándulás lesz jövőre.
Lois Viktor, Hangfürdő, Meteo, mosógépdobok és írógépalkatrészek
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen bányászfürdő csarnokába lépve mintha megrázná az áram az embert. A csigasorok a plafonon, az erőteljes vakító tér, benne a sokféle, roncsokból és mindenféle alkatrészekből épített hangszerrel olyan leírhatatlan élmény egy ipari szubkultúra iránt elkötelezett egyén számára, hogy kedve lenne az életfolyamon és időn megnyomni a PAUSE-gombot és csak úgy hosszan elidőzni a hangszerszámok között.
Lois Viktor Hangfürdője, amely 1996-ban nyitott meg a 70 darab saját építésű, kisebb-nagyobb hangszerrel, megdöbbenti a látogatót és legszívesebben örökbe fogadná az egészet. Aztán azonnal elkezd bemikrofonozásról, stúdióépítményekről és helyszíni hangfelvételről ábrándozni.
Lois Viktorról és élettörténeteiről, művészeti tevékenységeiről, műszerészi és hangszerépítő munkájáról, fémszobrászatáról, életszemléletéről, a zene és a képzőművészet összekapcsolási szándékáról könyveket lehetne megtölteni. Egy három évvel ezelőtti, vele készített életút-interjút javaslok kezdetnek, egészen másként tekint utána a saját életére a kedves (de életunt) olvasó/zenerajongó.
A csarnokban kiállított hangszerei szigorúak, azonban szomorú, de Csipkerózsika-álmot alszanak. Az ablaknál felállított egyik nagyobb csődarabra (amelyen keresztül levegőt juttattak a bánya mélyébe) feszített húrt megpendítő idegenvezető hölgy rám mosolygott és azt mondta: “Ezt nagyon szokták szeretni.” Attól az egyetlen húrpendítéstől a teret akkora mély rezgéshullám töltötte meg, hogy a mellkasomban éreztem még a szénpor atomi jelenlétét és ütközését is. A többi hangszert azonban sajnos nincs aki megszólaltassa, működtesse, mivel működési elvét, karbantartási igényét, zeneiségét, használhatóságát senki sem ismeri. Magányra és csendre ítélt lerakatnak hat, amely feltámasztásra és munkára vár.
Ütős, húros, pengetős, csörömpölős eszközök, sok írógép-, kerékpár-, mosógép-alkatrész, mechanikai bravúrok. Mindegyiket egyesével 3D-szkennelni kellene, digitalizálni, elemezni, felmérni, bemérni, műszaki rajzolni, javítani – aztán megszólaltatni, lélekkel megtölteni. Életre szóló projekt lehetne! (Persze ma sokan vesznek egy drága MPC-t és inkább azt nyomogatják. Ez teljesen más világ itt.)
Lois Viktor és az indusztriális zene kapcsolata bonyolult, de talán nem is annyira vitatható. Egyik emlékezetes alakítása számomra Monory-Mész András 1990-es, a kult, magyar cyberpunk sci-fi mozinak számító Meteo filmben rejlik, melynek underground klub jelenetében, A Fekete Lyukban (In the Black Hole) [Meteo OST] a Lois Ballast formációban Lois Viktor, feLugossy László, Kukta Erzsébet zenélnek. Feledhetetlen pillanatai a filmnek, mivel benne van a valódi underground, amely manapság már nem létezik, csak szívszorongva vágyódunk rá, hogy bárcsak létezne.
Lois Viktor munkásságáról és az épített DIY-hangszereiről még biztosan fogtok olvasni tőlem itt a H.I.T-ben, mert felkurblizott teljesen a téma és az ügy. (Röviden: amikor a tudásszomj kiloccsan a lavórból.)
Külföldről jelentjük
Dehumanizáció és arc-dekonstrukció az underground albumborítókon
Azt mondják, az arc a lélek tükre. No meg az olcsó kis piszkos trükkje is. Ahogy elfigyelem az utóbbi 1-2 év új megjelenéseit, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy elárasztanak bennünket az AI-generálta portrék és halotti maszkok ezeken a cover art-okon. Ez önmagában talán még nem is volna akkora baj, viszont kirajzolódik belőle egy aggasztó trend is: az elmebaj, a dehumanizáció, a lélek- és elme szétroncsoltsága, az eltorzult öndefiníció túlerőltetése. Szubkult művészettörténetileg most nem megyek ebbe annyira bele, de a military-like, EBM-macsó, Körperkult, izom-test, fogaskerék szimbolika valahogy mértéktelenül átcsapott a szétcsapott arcok ábrázolásába és tucatszám jönnek ki az ilyen anyagok. A zenék is egyre betegebbek, elcsavartabbak és talán csak én látom ezt túl veszélyesnek, hogy emögött egy felfutó kollektív megtébolyulási hullám és fokozatosan torzuló, igen rossz előjeleket mutató pszichózisok húzódnak meg.
Félreértés ne essék! Egyenként nézve talán még érdekesek, izgalmasak, sőt valamennyire szépek, művésziek is ezek a borítók, de ha így egy csokorral összeszedve mutatom a görcsös mintamásolást (a “tegyünk még rá még több lapáttal!”) erőlködéssel karöltve, akkor azért ez a tabló már egész komolyan nyugtalanító tud lenni. Mi lett/lesz veled emberiség?
Handmade Electronic Music – The Art of Hardware Hacking
Néhanapján felbukkannak olvasni (még) szerető szakik, akik számára bizonyára csemege lehet az ilyesmi. Nicolas Collins könyve, amely a kézműves elektronikus zene és a hardver-hacking művészetébe vezet be, már a harmadik kiadását éli meg (nem is igazán értem, hogy miért).
Az elektronikus áramkörök művészi célú készítése, kreatív kannibalizálása, a rádiók és a játékok merész átalakítása, hangszerré formálása nem kevés őrült prof időt elütő hobbija. Tisztelt lányok, asszonyok! Ha apa otthon elbarikádozza magát órákra és még forrasztópáka is van a kezében, akkor nem illik őt olyan “fontos” ügyekkel basztatni, hogy ki kellene mosni a függönyöket a házban, meg hogy mikor visznek el végre a plázába cipőt venni. Olyankor apa más tudatállapotban van, békén kell őt hagyni.
A 2006, 2009 utáni harmadik, 2020-as felülvizsgált és kibővített harmadik kiadásból is meg lehet tanulni, hogyan miként lehet olcsón és gyorsan készíteni kontaktmikrofonokat, elektromágneses mező hangszedőit, oszcillátorokat, torzítódobozokat, keverőket és szokatlan jelfeldolgozókat. A könyv demisztifikál és egyben ritka bepillantást nyújt a korai élő elektronikus zene alapvető technológiájába, valamint a feltörekvő művészek legújabb fejlesztéseibe, de 50 új gyakorlati projektet és friss fejezeteket is tartalmaz, mint a lágy áramkörök, videó hackelés, neurális hálózatok, rádióadók, Arduino, Raspberry Pi, adathackelés, saját áramköri lapok nyomtatása és a nemzetközi barkácsközösség élete.
A gazdagon illusztrált, ábrákban és fotókban gazdag kézikönyvből álljon itt most a Hét alapszabály és általános hacking tanács, amit tulajdonképpen prevenciós céllal az élet bármely területén használhatunk, ráadásul szépek, elemiek is:
Íme néhány iránymutatás, amelyekkel megőrizheted egészségedet és boldogságodat hackelés közben:
- szabály: Ne félj!
A tudatlanság boldogság, bármit érdemes megtenni, azt megéri rosszul tenni, és két rossz is tehet jót. - szabály: Ne szedj szét semmit, ami közvetlenül a falba csatlakozik.
Szinte kizárólag akkumulátoros áramkörrel fogunk dolgozni. AC tápellátású dolgok megölhetnek. A hálózati adapterek (fali csatlakozók) csak azután használhatók, ha megfelelő megértéssel és tudással bírsz a szigetelésről és az áramütésről. - szabály: Könnyebb szétszedni valamit, mint újra összerakni.
A szétszedett tárgyak valószínűleg nem fognak megfelelően működni, miután összeraktad őket, bármennyire is óvatos vagy. Gondold át a csere költségeit, mielőtt felnyitsz valamit. - szabály: Akkor jegyezd fel, hogy mit csinálsz, ahogy haladsz, és ne utána.
A legtöbb vezeték nagyjából egyformának tűnik. Amikor szétszedsz dolgokat, jegyezd fel, melyik színes vezeték az áramköri lapon hová csatlakozik, melyik jack-aljzathoz, stb. – egy mobiltelefonos fotó segít ugyan, de néha önmagában nem elegendő. Különösen fontosak azok a vezetékek, amelyek az akkumulátorhoz mennek. Hasonlóképpen jegyezd fel, hogy mit adsz hozzá, és mit változtatsz. - szabály: Kerüld az akkumulátor fordítva történő csatlakoztatását.
Ez károsíthatja az áramkört. - szabály: Sok hack olyan, mint a pillangók: gyönyörűek, de rövid életűek.
Sok hack, amelyet végrehajtasz, különösen a tevékenységed elején, tönkre is teheti az áramkört. Fogadd el ezt. Ha egy áramkör jól szól, mielőbb rögzítsd, jegyezd fel, hogy mit tettél az áramkörrel, hogy később megpróbálhasd újra létrehozni (lásd 4. szabály). - szabály: Próbáld meg elkerülni a rövidzárlatokat.
Próbáld meg elkerülni a véletlenszerű kapcsolatok létrehozását az áramköri kártya helyei között sima vezetékkel vagy csavarhúzóval. Ez károsíthatja az áramkört – nem mindig, de elkerülhetetlenül a legkellemetlenebb időben.
DIY közszolgálati ismeretterjesztési soraimat olvastátok. A könyv és a projekt weboldalán bőséges muníció áll még rendelkezésre, gondolom műszaki vénájú és aktívan bütykölő zenész barátaim biztosan rávetik majd magukat, viszont kezdőknek is jó móka lehet elmélyedni a sokféle tutorialban.
www.HandmadeElectronicMusic.com
Őszi csalamádé & pomádé + alterhangkonfettizuhatag
A 80/90-es évek már sose múlnak el! – PC WORLD: Infinite Dream Weapon
A londoni PC WORLD duó nem kifejezetten rohanós vagy ideges tempóban és szokatlanul kevés hírverés mellett melegíti elő a (leendő) rajongóit a készülő nagylemezére, a Tomorrow’s Dream-re. A megszorítások korszakának cinizmusa és a brit elektronikus zene korai posztindusztriális benyomásai keverednek ezen a négyszámos EP-n, benne a a Cabaret Voltaire-t megidéző ritmikus énekvágásokkal, a korai Portion Control lebegős szintijeivel és talán még a korai Skinny Puppy reverbáltságával (nem enerváltságával). A Végtelen Álom Fegyver egy olyan 80-as évekből előreküldött mindfuck, amitől leesik az állunk. Eleve ott rejtőzik az 1985-ös Cabaret Voltaire nyom benne, a Theme from Earthshaker, a zenekar befejezetlen filmjéből, de van ebben Depeche Mode Work Hard, People Are People, meg még ki tudja mennyi minden!
Mikor nemrégiben megkérdeztek róla, hogy nekem mennyire jön be az új PC WORLD, első, hirtelen és meggondolatlan válaszom az volt, hogy rommá tudnám hallgatni, de egyszerre unom is. Annyira british időgépterror ez, reciklikált, szarrá xeroxolt világ, örökös ismétlődésben, körforgásban! Ez a két srác semmi újdonságot nem talált ki vagy fel, mind kommunikációjában, mind vizualitásában, de legfőképp elektronikus szonikájában szolgai módon építkezik a múltból és ezt okkal teszi. Fájdalomcsillapító, sebgyógyító balzsammal kenegeti be a nosztalgiahegeket egy elmúló, letűnt, és mostanra rendesen el is baszódott, a saját őrületébe belemerevedett, hullafoltos világ testén. Nekünk meg pont erre van szükségünk, hogy az esti mese is épp úgy és arról szóljon, mint annak idején, mikor még kiskölykök voltunk. Emiatt fog ez a zene mindenkor működni a hozzánk hasonló 45+ éves fószerek körében.
Frettek őszre!
Aki csípte a lengyel Maciek Frett korábbi projektjeit (pl. a szépemlékű Job Karma és a 7JK formációkat), annak talán a szólóprojektje is negédes őszi befordulást okozhat az Elektrodepresszió utcába. Az 1990-es évek közepe óta Wrocław központi ipari arca ő, fesztiválszervező, kurátor, ipari mindenes. A magas színvonalú független zene népszerűsítése iránti elkötelezettsége tagadhatatlan. A 2020-as, oldschool industrial / ambient The World as a Hologram debütálása után most ismét egy sűrű légterű, az ant-zen-es designerguru Stephan Alt vörös-szürke szemkápráztató borítójával gazdagított hanganyagot kapunk. A két album borítói egymás mellé helyezve összefüggő és folyamatos vizuális narratívát alkotnak, nem mellesleg megadják a “katalógus-érzést” is a birtoklójának.
A NOTTWO mágneses és dinamikus, nagy hangsúlyt fektet a kontrasztokra, a dualizmus témáját járja körül, amely úgy tűnik, az ember és a világ létezésének létjogosultsága. Ahogy Maciek nyilatkozta: “az album egy konceptuális darab, amely a kontrasztok és a dualizmusok birodalmába nyúl, mind a kompozíciókon, mind a hangrétegeken belül. Zeneileg a ‘NOTTWO’ összetartóbb és gondosan kidolgozottabb, a kezdeti, ritmusvezérelt album folytatásaként szolgál. Ezúttal azonban igyekeztem sok szerzeményt dalszerűbb szerkezettel átitatni. Így az album analóg retro-futurisztikus szinti dallamokat tartalmaz, hozzájárulva annak egyedi karakteréhez.” Felesége, Anna Frett hűvös, kimért vokálja szinte hézagmentesen simul bele a furcsán csilingelő, jeges dallamokba.
Aligha lehetne a késő őszi lelkiállapotokhoz jobb aláfestőzenét találni jelenleg. Mindkét FRETT anyagot garanciálisan ajánlom alapos és többszöri végighallgatásra.
“Kris Baha lázban fog égni az egész ország!”
– írhatnám clickbait-esen, míg be nem tiltanák vagy fel nem jelentenék Kris Bahát Magyarországon, amúgy nem, hisz csak azt a pár embert hozza ez izgalomba, aki már nagyban készül a Kontravoid-dal közös november 8-i koncertjére a Robotban.
Kris Baha elég sokat dolgozott azon, hogy beverekedje magát az ipari underground kultlegendái közé és meg kell állapítani, hogy a kezdetekhez képest rengeteget fejlődött technikailag és számszerzésben is. A mostani, GHOSTS IN THE MACHIИE-nel (ez a jövőbeni énje, alteregója, formációja, tehát nem egy másik zenekar!) közös kollaborációs eredmény sci-fi cyberpunk koncepcióprojektként bontakozik ki, amely kettős idővonalat tartalmaz. Egy transzhumanista jövőbe fröccsenünk az egyik szálon, ahol az emberi tudat bonyolult bináris kódszekvenciákként létezik, amelyeket mindenütt jelenlévő AI-rendszerek fonnak össze és irányítanak. (oké, ebben már nyakig benne vagyunk). A kódlerázás, megvilágosodás, MI-től függetlenedésben, mint narratívában én már nem hiszek annyira. Szóval akiknek sikerül megváltoztatniuk az általuk irányított kódot, felszabadítva történelmük emlékeit, amelyeket az MI törölt el, azok e felfedezés révén ráébrednek, hogy átléphetik az időbeli határokat, és ezt az erőt arra használják fel, hogy figyelmeztető üzeneteket küldjenek vissza az időben korábbi teljesen emberi énjüknek. Ezek a hátborzongató küldetések szörnyű figyelmeztetést hordoznak az emberiség számára, és arra ösztönzik őket, hogy megjavítsák a társadalom menetét, mielőtt a mesterséges intelligencia könyörtelen menetelése megfosztaná az emberiséget a lényegétől. Ebben a félelmetes jövőben az emberek, lelküktől megfosztva puszta kísértetekké válnak a digitális világban, hogy Ghosts In The Machine-né váljanak. Mindez jó sztori, bár inkább most, a jelenben kellene valamit kezdeni az emberek agyával, a populizmussal, nacionalizmussal, rasszizmussal, korrupcióval, különben halomra fogják ölni egymást – a kábé (kabbe) semmiért. Az MI-nél sokkal nagyobb veszélyt jelent az ember maga.
Az album megfelelően kibernetikus szintihullámokkal, lüktetéssel, hiper-punk-rockkal és cyberpunkkal is operál, kifejezetten koherens anyag, érződik benne a sok munka és a koncepciózus gondolkodás. Hangzásában és megtermékenyítő dinamikájában a GHOSTS IN THE MACHIИE megmentette az egyébként értelmes megjelenésekben – szerintem – igen szegényes októbert.
(Elnyűhetetlen téma! Amúgy 30 évvel ezelőtt futott a mozikban a Ghost in The Machine (Szellem a gépben) c. film is, melynek moziplakátját jó ideig őriztem.)
Most meg ez van, a jelenünk filmjének trailere, a DVIDS-ről kukáztam nektek, ez is elég hátborzongató:
Furcsa tárgyak, eszközök az AI “szemével” – deadchainsaw instáján
Elég creepy, amikor valaki hétköznapi használati tárgyakat faragtat az AI segítségével. Nem tudom, fogunk-e valaha telítődni ezekkel a vizuális horrorokkal, de nekem ez a Midjourney-t csapágyasra hajtó kollekció kifejezetten tetszik, némelyiket szívesen viselném, használnám is, mert lelkük van. Rossz lelkük. A rossz lélek most azért elég menő, jót meg szinte nem is találni manapság.
deadchainsaw Instáján még sok-sok ilyen bizarr dolgot, köztük ruházatot, játékot, műszaki berendezéseket látni.
Ennyit az októberi nyomasztásokból. Köszönöm a figyelmet.
0 hozzászólás