Ilyen se volt még eddig, hogy nyolcszor írjam újra a H.I.T havi riport bevezetőjét és legalább ötször cseréljek főcímet/témaképet a homlokán. Nem panaszként mondom, de a szeptember a kemény augusztus után amúgy is a teljes meghülyülés hónapja, a “Betadine csoport” aláírás egy social poszt végén mondhatni nem túl jó marketing, kissé horzsolásos, rózsaszín léeresztős. Pedig ilyen jó időszakunk még nem volt: zenekarok release-elnek mindent is, apránként ugyan, mint a nokedliszaggatók fullos idegzsábában. Itt van a Kollektíva, a fiatalok új reménysugara maxra tekert szakértéssel, a darkscene.hu “ottvoltam!” élménybeszámolókkal, ott a Radio Kaleid új SZUBKULT-Halálcsillagként továbbfejlesztett vonósugárral, a mindent is szétröhögős Disorder Podcast, single-album-VA-tömkelegek-koncertek mint 4 hétnyi kukássztrájk után a lakótelepeken, ott a Vákuumcsomagolt Hegyilevegő, DJ-estek, koncertek, a social media uborkaszezon-végi leárazása a szépségnek és az ótvarnak, és még fel sem soroltam mindent. Hát volt ennél jobb és kielégítőbb hónapja a dark underground-mozgalmaknak és tartalomfogyasztásnak? Ugye, hogy nem volt?
Az idegek ellenben olyan feszesre lettek húzva sokaknál, mint a zongorahúr, ami két fa között sorra szeli le a meggondolatlanul száguldozó egómotorosok fejét, hogy aztán kupacban álljanak ott, mint a szezonvégi megmaradt kotyogós dinnyék a bezárt piac sarkában. Iskolakezdési stresszel pontosan összehangolt útfelújítások, dögmelegek, pára, dugók és elgurult gyógyszerek, kiömlött zenei kiadványok. Ha elolvassátok a H.I.T ehavi riportját, ebből felét sem fogjátok fel mindennek, ígérem! Bár szomorú hírrel kezdődik, de majd pillogás nélkül átszkrollozzátok, ha csak tenmagatokra és a személyes buborékotokra vagytok még mindig kíváncsiak. (Feliratkozás gomb csöngettyűs megnyomogatása helyett vakon is el lehet találni a Leiratkozás gombot amúgy.)
Belföldről jelentjük
Kelt elment.
Hiába a tervek, a remények. Hiába minden.
Sokkos állapotba kerültünk, mikor megtudtuk, hogy szeretett, tisztelt és nagyra becsült barátunk, Szedlák Ádám Zoltán (ismertebb nevén: Kelt) egyszerre, csak úgy, bármi előzmény nélkül, szemtelenül fiatalon, 40 éves korában itthagyott minket. Még tele volt tervekkel. Még épp szerveztük, hogy összeülünk beszélgetni és végre kidiskuráljuk a magyar cyberpunk mozgalmak fényes epizódjait. Nem ismertem ezidáig sok olyan intelligens, kulturált, művelt, írásban és szóban egyaránt precízen fogalmazó érvelőt, vitapartnert és humánusan gondolkodót, mint őt. Hatalmas hátrahagyott munkásságából számomra a Meti Heteor podcast-epizódok és a mailboxomban gyűjtögetett Rakasz-hírlevelek jelentették a heti szellemi betevőt és azt a megnyugvást, hogy ameddig ilyen emberek velünk, köztünk élnek, addig nem vagyunk elveszve. Még szomorúbbak lettek a vasárnapjaim.
Nem vagyok jó nekrológ-író, nem is akartam ezt soha. Innentől minden más lesz. Nagyon más.
Megjelent a NEW HORIZON válogatás, tényleg ezek az utolsó sorok.
2023. szeptember 7-én megjelent 6 hónap ordítozós vajúdás után a NEW HORIZON A Hungarian Electro-Industrial Compilation 2023 album, rajta 17 kurrens magyar előadó-formáció, exkluzív, kifejezetten erre a válogatásra kraftolt munkájával. Az anyag úgy futott végig az interneten, mint a csíkos fosás bármelyik outdoor kóborló kismacskán egy nyárvégi délután. Kapott hideget-meleget (tegyük hozzá, mindegyiket teljesen alaptalanul) és élő emberek, zenészek, alkotók estek – szokás szerint – megint egymás torkának, miközben a hazai és külföldi zenei sajtó csupán letudta a kötelezőt, többnyire oda sem figyelve az egészre. Pénz beszél, az ipari zenész meg ugyebár: csak ugat.
Tudom, ez most egyeseket újra nagyon érzékenyen fog érinteni, de essetek nekem nyugodtan, semmi baj, már rám tapadt levehetetlenül ugyanis a combat-jelmez. Megismétlem: 2018 óta nem jelent meg magyar dark electro (nevezzétek műfajilag, ahogy akarjátok) válogatáslemez a hazai előadók munkásságát bemutatva, reprezentálva, korlenyomatot képezve. 2023-at írunk és kijött ez. Egyesek pedig még mindig fogcsikorgatva próbálkoznak azzal, hogy földbe döngöljenek egy közösségi, lelkesedésből indult és teljesen végigvitt (!) projektet. Akkor tegyük ezt most tisztába kicsit:
- A cucc nem akart többnek látszani, mint ami. Kár lenne ezt elvárni ettől, persze mindig akadnak kíméletlen perfekcionisták. Pótolt egy hiányt, amit senki más nem volt hajlandó felkarolni.
- Heves viták folytak a stílus, hangzás, összetétel, műfaj, cím, borítóterv, kifejezésmódok körül – még a stábon belül is, de valahol kompromisszumot kellett kötni. Egykor sikeres, de ma már nemlétező zenekarok azért nincsenek rajta, mert hát: nem léteznek. Kár ezt számon kérni ezen. A múlt dicsősége az a múltra tartozik, nem a jelenre.
- Most volt módom, rendes hangfalakon, erősítővel végighallgatni párszor a CD-t és eszembe se jutott megunni vagy lekapcsolni. Akik nem szánták rá az időt, hogy végighallgassák, azoknak teljesen mindegy, mi mindent írtunk össze erről. Most illik feltenni a kérdést: kinek jobb? Akik büszkék a színtérre, az alkotóikra, vagy akik számára ez a kritizálható hulladék kategória, és beleragadtak a saját kis kipukkaszthatatlan – örökké elégedetlen – buborékaikba?
- Itt nem következik egymás után két tökegyforma, mereven stíluskövető sablonfelvétel, ami egyébként a legtöbb VA-kiadványon megfigyelhető és kínosan sűrű, unott léptetést eszközöl.
- Nyilván lehetett volna ezt sokkal jobban is szerkeszteni, marketingelni és menedzselni, de a lényegen nem változtat. Itt egy késztermék, ami lehet, hogy egyeseknek semmit, nekünk viszont igen sokat jelent. Tehát nem kötelező velünk örülni, ünnepelni, lehet nyugodtan különutaskodni, fröcsögni, mást hallgatni. Vagy sokkal jobbat csinálni. A lehetőség adott, mutassátok meg, Ti mit tudtok és mire mentek.
- Engem lenyűgöz, hogy az itthoni alkotók elkezdtek emiatt a cucc miatt egymásra találni, egymást – korábbi ismeretlenség után (!) felfedezni, ami gerjesztett némi hálózatosodást, kölcsönös elismerést. Ez pedig előremutató tud lenni a széthúzás korában. Néha csak pár utcányira lakunk egymástól, és nem is tudunk egymás létezéséről, munkáiról és egy ilyen válogatáslemez segít konstatálni, hogy tulajdonképpen ugyanabban a szubkulturális térben létezünk és vannak igen jó dolgaink. Tudok örülni annak is, hogy – még ha a színtér romlását, halálát károgják is páran – de bekerülnek számok nemzetközi mixekbe és igen, büszke tudok lenni rájuk, mert ki tudja, mennyi álmatlan éjszakájuk, vadul lenyomott, tekergetett interfészek lapulnak emögött és most léptek egy szintet. A másik sikere az enyém is, a tiéd is, a miénk is, mindenkié. Szóval nem illik a távolból köpködni.
- A Brutal Resonance elemzésének egy részével egyet tudok érteni, más részével meg nem.
Egyébként utólag beismerhetem, hogy ebbe a bilibe is belelógott a kezem, de tényleg csak nagyon kicsit, tulajdonképpen észrevehetetlenül, hiszen senki meg sem említette. Én készítettem ugyanis hozzá a kedvcsináló teaser-videót és a belső borítóra írtam egy fülszöveget is a Kollektíva által készített CD inlayer grafikus tervhez, ami aztán végül mégsem került rá teljes egészében (egy kényszerű last minute change miatt), így ezért inkább idehelyezem, hátha valaki utólag elolvasná mégis – különösen a kultúraekéző odamondogatásaim miatt:
A NEW HORIZON – A Hungarian EBM Clan Compilation 2023-as kiadvány hidegen hengerelt, acélszilárd bizonyíték.
A magyar dark underground elektronikus szubkultúra és közösség a túldotált mainstreammel szemben nem csupán a legnehezebb, trendeket eszelős gyorsasággal lekaszaboló évtizedeket volt képes átvészelni. A legnagyobb nemzetközi elődöktől és egymástól is tanulva, saját technikai, tematikus és közösségépítő-összetartó, emberi képességeit és erejét haladta meg, új horizontot nyitva ezzel.
A magyar dark elektronikus szubkultúra büszkén vállalja, hogy ha kell, akár műtéteket is képes végrehajtani saját magán vagy egyszerűen csak határokat lépdel át, fejlődik és fejleszt, destruktív-konstruktív transzformációknak veti alá saját környezetét és jövőjét. Ha nincs más elérhető tárgy a közelben, akkor megteszi ezt akár egy puszta kalapáccsal is.
A kiadványon szereplő számok széles műfaji spektrumot ölelnek fel. Az electronic body music, oldschool ebm, dark industrial, cyber techno, cyber-goth, industrial rock és synth-pop kísérletező textúráin áttörve, angol és magyar nyelvű szövegekkel (vagy akár anélkül) erős üzenetekkel, vénafagyasztó hangulatokkal és képekkel, 75 és 140 BPM között cikázva igazolják, hogy egy, még az alternatív szubkultúrák között is marginalitásban működő közösség nem csupán az évek és évtizedek alatt felépítgetett rejtett/titkos házi stúdiókban és csikorgóan fémes hangrétegekben, virtualitásban, magányban él, hanem rendületlenül, precízen újratermeli önmagát.
Az előadók koherens lézernyalábokkal precíz célkereszteket vetnek mindarra, ami eddig volt, ami most van, vagy ami ezután megtörténhet még akkor is, ha épp senki nem figyel oda rá.
A felvételek ezért döngető basszusokkal, ipari zajokkal, jövőgépek és időszerszámok sokoldalú és kreatív felhasználásával követelik maguknak a figyelmet.
A sötét elektronikus színtér létezésének, töretlen és makacs fejlődésének, látóhatárt szélesítő potenciáljának friss energiáit, aktuális és égető kérdéseit, szikrázó dühét szórja szét egy még mindig reményekkel teli, de ugyanakkor mesterségesen devalvált, lassú haldoklásra ítélt, állandó sodródásban lévő kulturális tájban.
Az album 17 kolosszális és sötét elektronikus felvételt tartalmaz, amely mindennél jobb dimenziós toleranciát, horzsolóbb és hűvösebb felületi minőséget eredményez, mint bármely más, ebben a torzított kulturális térben született alkotás.
Egyszerre csendes és zajos, megfontolt és magabiztos, badass erőszak, önuralom és nyugalom ez egyben.
Szigorú tekintettel fogod végighallgatni minden alkalommal.
Amúgy itt az anyag és még mindig nagyot üt, mint mondjuk Te a hideg elől a lakásodba behúzódzkozni vágyó poloskára. De inkább döntsd el Te magad, majd vitatkozz utána értelmesen, gentleman-like:
https://new-horizon.bandcamp.com/album/new-horizon-a-hungarian-electro-industrial-compilation
Az Arbeit Sektor hazai pályán teljesített teli vérhold idején
Micsoda csúcsteliholdas, elektromossággal telített éjszaka volt ez!
“Köszöntsétek szeretettel a Bácska legelektrometalikusabb, legpunkindusztriálisabb, legjuhásznorbertikusabb zenekarát, az Arbeit Sektort!” – így szólt a felkonferálás a 2023. szeptember elsején, már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő bajai Sugó Strand System rendezvényen. Végre megtekinthettem őket élőben is, mert eddig csak a két kiadott albumukat hallottam. A koncert a Sugovica partján elhelyezkedő miniszínpadon, sátras környezetben, a bajaiak számára legendának számító Torelli büfénél egy jó félórás csúszással indult csak el. Sokszor hittem azt, hogy már kezdődik is, de a hangtechnikai beállítgatása és pontosítása több időt vett igénybe a kelleténél, ami nem volt akkor baj, mert minden hangszert külön-külön is lehetett hallani, viszont együtt… na, az erős gig volt!
A bajai veterán trió abból a szempontból is érdekes lehet, hogy már 2015 óta zenélnek együtt a “Norbertek”, és hamisítatlan, 2 gitár + elektronika, dobgép, szekvencer felállásban nyomják az ipart. A húzószámuk, a Bond elég rendesen odavert, de utána jöttek még további nagyszerű darabok is. Az A.V.A.K.K. mélysötét riffekkel rázta fel a bajai éjszakát, ami valódi HÄRTE, azaz keménységi terheléses teszt az ipari rock/metál terén. A Fácán már 8 és 64 bites retrogaming zenét is befűzte az alapokba és komoly cyberpunkszárnyas himnikus hatása volt. Elhangzottak ezen kívül még az Arbeit Sektor-highlight-ok, a Savfürdő és a Kuli is. Bár az Arbeit Sektor instrumentális számokat játszik, szövegek nincsenek, a számok mégis valahogy történeteket mesélnek – szavak nélkül. Vad punkság, erő és energikusság minden egyes szerzeményük.
Mihály Ákos, (III. Norbert) “az Arbeit Sektor cég legagilisabb dolgozója” (a képen jobbra) igazán elemében volt, nem csupán talpig feketében nyűzte szeretett fekete gitárját, hanem eszméletlen jó mozgásformákat mutatott be közben, transzban táncolt a hangszerével és szemmel láthatólag kiválóan érezte magát, amivel a közönséget is feldobta, én konkrétan végig vigyorogtam, ahogy energiát, életet és jókedvet vitt az előadásba. Juhász Norbert (0. Norbert) (a képen balra) a basszusgitárjával és a számok közötti összekötőivel tette emlékezetessé az estet, Horváth Norbert (I. Norbert) (a képen középen) pedig az elektronikájából facsart ki elborultabbnál elborultabb hangokat.
Gondolom minden bajai számára ismert és elismert zenekar az Arbeit Sektor, a helyszínen sok rokon, barát, családtag és ugrándozó gyerekek is voltak – nagy meglepetésemre, így természetes közegében a zenekar kapott is innen-onnan vicces kis mondatokat, megjegyzéseket, lelkesítéseket a közönség soraiból. Tehát a hangulat abszolút családias volt, és bár tudom, nem ezek a legoptimálisabb körülmények egy ilyen banda számára, de végre jó volt őket élesben, hazai pályán látni és hallani. Nálam bakancslistás tételnek számított.
A setlistet lefotóztam, bár nem vagyok biztos benne, hogy mindegyik lejátszására volt is idejük, mert a menetrend elég feszes volt. Elhangzott a készülő új anyagukról a Sinkanzen szám, ami igazán váróssá teszi a következő Arbeit Sektor dobást. Sajnos ritkán lehet őket élőben elcsípni (azt is főleg Baján), de remélhetőleg egyre többször kerülnek színpadra, akkor viszont semmiképpen ne maradjatok le róla, mert szuperek!
Setlist:
- Bond
- Avakk
- Fácán
- Kapa
- Punky
- Kuli
- Savfürdő
- Flipper
- Genezis
- Csontkovács
- Sinkanzen
- Gerinyumen
FA4S – Laudator Temporis Acti EP
Engem kicsit megkavart a borító, ami erősen hajaz (kváziklón) a Dancing At The Abyss-re, holott a két anyag köszönőviszonyban sincs egymással. Nagyot is néztem, hogy most ez akkor egy remixalbum? Hát nem! Három dolgot megszoktam már a hosszú évek alatt a First Aid 4 Souls világából:
1. Csak úgy, váratlanul bedobott, megjelentetett albumok (fogalmad sem volt róla, ahogy arról sem, hogy mégis mikor, mennyi idő alatt készült el) – akár egy előzetes említés, részpromózás, előcsorgatás nélkül, kb. azzal a végletekig szenvtelen gesztussal, ahogy a háziorvosod fapofával kijelenti egyik percről a másikra, hogy gyógyíthatatlan rákod van. Ha meg mákod van, akkor hopp, itt egy új FA4S-anyag és örvendezz!
2. Minden album egyedi, ahogy a borítója, feltárt zenei univerzuma is.
3. Végtelen számú, eszméletlen hangú, pokolian tehetséges közreműködők egész sora.
Sommás leszek és brutális: A Laudator Temporis Acti közel sem egy jó kiadvány. Ez a szörnyen megalázó 2023-as év legkiválóbb, legörömtelibb, legreménykeltőbb albuma lett és nem tudom elhinni, hová képes még fel- és eljutni a FA4S! Egyszerűen nem tudtam megunni, és Vain Sacrosanct, Linda Daemon, Mark Duffield, Gazdag István, nektek üzenem: ingyen vállalom a nagyköveti szerepét ennek a kiváló, az elsőtől az utolsó hangjáig hibátlan, fülbemászó dalokkal (úristen, még létezik valódi dalszerkezet, létezik életteli, vagány és emberes/asszonyos vokál!) teli albumnak. Már sok dark underground-tól távol eső embernek megmutattam és velem együtt nem hiszik el, hogy ilyen még létezhet, szóval imádják! 2023 megmentve, pipa. Next step?
Tief Lärm: Works 2007-2021
Orosháza Feldmann Tibor jóvoltából került fel a hazai electro-indusztriál térképre, akár egy finomra csiszolódott fehér folyami kavics, ahogy letesszük egy szállodai textilszalvétára. A TieF Lärm szintén a NEW HORIZON válogatáson robbantott nagyot különleges zenevilágteremtési képességével, szofisztikált szöveg- és hangzásvilágával, és szerencsére nem kellett sokat várni, megérkezett a 2007-2021 közötti munkáinak kiadása. Megvan az az érzés, amikor egyetlen számot hallassz valaki(k)től és onnantól az egészet akarod? A TieF Lärm (németül: Mély Lárma) pont az. Ha egyszer elkapott, onnantól az egész kelleni fog!
Nehéz eldönteni, hogy ez most instrumentális, visszatekintő, felzárkózó debütáló album-e, az viszont mindenesetre nem tévedés, hogy alaposan, precízen kimunkált és minden másodperce élményszámba megy, nem pedig veszendőbe. Azt is érdemes megjegyezni a nyomkereső kutyák számára, hogy a 90-es évek derekától kezdve a 2010-es évek közepéig a többedmagával Unreal Fact-ben szintipopot/tracker-elektronikát játszó Tibor igencsak érti az elektronikus zene alapjait és ennek emelt fokozatait is. Innentől nem tévesztem szem/fül elől, nem fenyegetés, de fogok még írni róla.
A nemrég kiadott száma, a Sentimento kifejezetten alátámasztja azt a bizonyos tipikus TieF Lärm-érzést, amibe én konkrétan beleborzongtam.
Ǝ.N.D: R U READY?
A fordítottan írt E-betűs fiúknak is bejött az Ǝ-лет, ugyanis több válogatásra is sikeresen betették a lábukat a lo-fi TBM-jükkel. Kezdték a hazai NEW HORIZON-on hallható Victims of Ourselves track-kel. A bulizós R U READY? gyorsulópályára állított ivós nóta, talán Leibniz miatt megbocsájtható volna, ha felfűzésre kerül valami koncepcióra, de így szimpla single módban a Bandcamp-en csupán az algoritmust pörgeti, az Until The End Of Human Breed 2023 (megjelent a Side-Line Electronic Bodies – Session 1 válogatáson, lásd lentebb) kissé eb ura fakó demó, a Victim of the Circumstances 2023 pedig beadványként az orosz VA – Dark Sources IV (2023) válogatás utolsó negyedében foglal helyet. Próbálom megszeretni együtt és külön-külön is mindet, de némi változatosságnak, koncepciózusságnak, kísérletezésnek és hangzásbeli újításnak is nagyon tudnék örülni, mert ezeket az előbb említett felvételeket egyre nehezebb lesz elkülöníteni egymástól. Például jöhetne-e egy egyórás parkettaprító Ǝ.N.D Megamix? 😉 Quo Vadis?
A CMC bezárta a legkülsőbb kört.
Végül LSD-békává válunk mindannyian és egymás arcát nyaljuk, ameddig elő nem tűnik a fehér, meszes arccsontunk. Az ábrázatunk legalábbis úgy tűnik, hogy most ezt mutatja. Planetdamage vendégjátékával/fordításával egy újabb kóla-adag (CMC) került lecsapolásra. A H.I.T most még inkább bölcsen hallgat erről, mert nem szeret puszta számokat (single), csakis komplett albumokat ízekre szedni és a belső (áll)kapcsokat is felfedezni – igen sok meghallgatási rotáció után. Tavaszig várjatok, addig meg tapsoljatok kitartóan és szokjátok. Azelőtt, még decemberben: ENCORE.
BanZaj #48 Sokkterápia a Három Hollóban
Aki esetleg lecsúszott volna a 2023. szeptember 8-i BanZajongásról, melynek keretében főként debreceni underground formációk, Dr. Kondor, a Hakawai, Halalnihil és a legendás Lyuhász Lyácint Bt. celebráltak sokkoló és alaposan elgondolkodtató ipari akciószínházat, azok számára itt egy súlyos összefoglaló arról a feledhetetlen estéről. Mielőbbi gyógyulást mindenkinek! Aki ott lesérült, annak volt-e befizetett TB-je?
Vákuumcsomagolt Hegyilevegő – korai FLA a mixben: Frontvonalbeli archiváltak!
A Tiloson lement egy igen érdekes mix a korai Front Line Assembly művekből, amelyekkel sikerült valahogy neurológiai roncsolódás nélkül kibekkelnem, szellemileg átvészelnem, feldolgoznom a legnehezebb főiskolás éveimet. Duma, mélyenszántás nincs a számok között, csakis olyan frontvonalbeli zenék gondosan kiválogatva és összefuttatva, amilyenekre többé már semmi esélyünk. Idősebbeknek nosztalgia, fiatalabbaknak alapozó kurzus, közel másfél órában, rosszabb napokra. Visszahallgatható, letölthető, lízingelt vagy céges gépjárművek hifirendszerébe betölthető:
https://tilos.hu/episode/vakuumcsomagolt-hegyilevego/2023/09/08
A készítő, dj Kraak (LivingTotem, Panoramic Barrier) számára sem lesz épp izgalommentes a szeptember vége, hiszen egymás után két nagyobb act-je is lesz: Szeptember 28-án az A38-on teker, másnap, szeptember 29-én pedig újwaveszerűséget az Edith-ben.
Pár gondolat a zenei anyagok aluldokumentáltságról
- Ha nem vezetsz zenészként/producerként/szelektorként/hangmérnökként/kisistenként produkciós naplót arról, amit csinálsz, akkor hogy fogod utólag elmagyarázni a sajtónak, rajongóknak, követőknek, trolloknak, marketingeseknek, szellemíróknak, hogy mi is volt az eredeti célod, pályaelképzelésed, amitől Te más vagy, amitől aztán annyira, de annyira eltértél, hogy egy pár csepp zöldségnedvességtől pár perc alatt kilyukadó, biológiailag gyorsan lebomló, ernyedtpénisz tapintású (Tesco, 19 Ft darabja) csomagolózacskóból sem találsz ki végül?
- Ha nem a kreatív háttértörténetek, sztorizgatások, célratartások vs. deklinációk, alapos dokumentáltsági szintek emelnek ki bennünket a futószalag-szintű, fröccsöntött (szub/high/über) kultúrák instant felejtéslatrináiból, akkor ugyan mégis mi?
Pár gondolat a kiadványpromóciók kilátástalanságáról
- A marketing és a shameless önpromó minden létező, fizetett és fizetetlen csatornán nyilvánvaló fontosságal bír.
- De mindezekkel ugyan mire mész, ha másodpercenként 100 Miskolc város lakosságával felérő zenész/promoter-populáció csinálja ugyanezt és még pofátlanul sokkal több pénze is van erre?
- Mi a Te USP-d? Mitől vagy Te más? Miért éri meg épp Téged streamelni, letölteni, megvenni?
- Van bármi üzeneted, ami másnak nincs?
- Hány lyuk van a biológiailag lebomló csomagolózacskódon? (lásd fentebb)
Külföldről jelentjük
Keserédes Nitzer Ebb és Front 242 interjúk
Akadt itt két kurrens sztárinterjú is, amely klasszikus EBM zenekarok tagjaival készült. Végigszenvedtem helyettetek és szólok: több mint felkavaróak.
Melanin Monarchy talán nem a világ legjobb zenekari interjúztatója, de nem is az időnkénti kényszeres röhöncsölései és jópofizó “you guys” kedvessége miatta volt annyira súlyos látni és hallani a Nitzer Ebb-el készített legfrissebb interjúját. Szóba kerülnek az essex-i évek, a fiatalságuk során átélt társadalmi-politikai tapasztalatok, a That Total Age készítési háttere, kedvenc kortárs zenekarok, remixek, Flood, szerkesztési elvek, collab-ok, a Belief NE-pályaformáló szerepe, a használt szintetizátorok, videoklipek forgatási emlékei. Az interjú a mesélgetős, nosztalgiázós részeknél még nem is annyira vészes, azonban amikor új, eddig nem hallott zenékre, esetleg új Nitzer Ebb megjelenésre terelődik a szó a beszélgetés végén, na, ott szorul össze a torok. Ugyanis a diplomatikus kitérő válasz Bon Harris szájából valahogy elkenődik, Douglas McCarthy pedig magába roskadva hallgat. Elég sokkoló látni és hallani még emellett is, hogy a Nitzer Ebb egykori energikus, fegyelmező, ugrándozó frontembere mekkora drasztikus változáson esett át az utóbbi hónapok, évek során. Minden naiv rajongói reménykedéssel együtt is iszonyat nehéz nem észrevenni a beesett arcát, üveges szemeit, csontsoványra fogyott testét. Feltehetőleg nagyon komoly betegséggel küzd és igen nehezen tudom még azt is elképzelni ezután az interjú után, hogy képes-e egyáltalán még bármit is felénekelni, nemhogy zakóban színpadokon fel- és alá szaladgálni.
A német Sonic Seducer szerencsétlenkedő riportersráca még áprilisban a Plague Noire fesztivál apropóján kapta el pár percre Patrick Codenys-t és Richard Jonckheere-t, mivel a 40 éves karrierrel jubiláló FRONT242 és a Nitzer Ebb is headlinere volt a rendezvénynek. Sok idejük nem volt csevegni, azt is noteszkéből felolvasott, többnyire stupid kérdésekkel és szóviccekkel sikerült (épphogy) elütni. A pletykára terelve a szót, mely szerint a FRONT242 utolsó élő fellépéseihez közeledik és a zenekar hamarosan a visszavonulást választja, Patrick diplomatikus, de a sorok közül jól kiolvasható reakciót adott. Az új számokat vagy egy esetleges album megjelenését firtató kérdéseket szintén a – Nitzer Ebb-hez hasonlóan – “persze, mindig dolgozunk, nincs nyomás rajtunk, nincs lemezszerződésünk, de írunk számokat és talán kijön majd valami valamikor” válasszal sikerült elütni. Dettó, ahogy fent, úgy lent, no hope, no fear, end of story.
De a 242 tagjai még korukhoz képest legalább egész jó színben, bőrben vannak, azonban csodákat már egyik ikonikus zenekartól sem érdemes várni és valahogy ezzel a be/felismeréssel kell innentől együttélnünk.
A Patenbrigade: WOLFF egy norvég szülinapi házibuliban jeleskedett
Baráti meghívásra a Patenbrigade: WOLFF építőipari német gegcsapat részt vett egy norvég szülinapi bulin még 2019-ben, amelyről igen szórakoztató felvételek kezdtek el egyesével megjelenni Lance M. Murdock YouTube-csatornáján. Kevés mókásabb tartalmat tudok elképzelni, annak minden esetlenségével, lelkes közönséginterakciójával, terelőbójából söritatással, táncoló vikingekkel, hardcore fan-ok bugrizásával. Hálás vagyok, hogy dokumentálták és közzétették az egész 1 órás privát show-jukat. Meg kicsit irigy is, hiszen itt nálunk ilyesmi egyszerűen ***elképzelhetetlen***!
raison d’être – Prospectus I – 30 éves jubileumi kiadás
raison d’être pont az a zene, amit nem akarsz éjszakai horrorfilmnézés után a pároddal elalváshoz hallgatni, azonban ahhoz viszont alapszerszám, hogy fogzásban / hascsikarásban / egyéb bölcsis-autista élményektől szenvedő gyerekekre, vagy közeli, KDNP-s rokonokra mélyalvást/rontást hozz. Elnézést, nem akarom elhumorizálni, de ott a kísértés azért.
A dark ambient hangzásvilág e kortárs klasszikusának 30 éves jubileumi dobozkészlete még augusztban jelent meg, de nagy ujjongást nem érzékeltem, ezért szuszakolom ide, mert azért mégis fontos munka ez.
A Prospectus I eredetileg 1993-ban jelent meg a mára már megszűnt Cold Meat Industry kiadónál, az album hamar a CMI hangzás alappillére lett, a létjogosultsága pedig később a műfajban megszokott névvé, mindezen túl, sokak számára inspirálóvá vált. A most kiadott, masszív 4 CD-s dobozban az eredeti album teljesen új, újrarögzített felvételét lehet megkapni (joggal kérdezhetnéd, hogy ezt 30 évvel később, technikailag mégis hogy?) magas hangminőségben. A második lemez további kiadatlan session-felvételeket tartalmaz, amelyek 2022-ben kerültek rögzítésre. Próbáld meg elképzelni iamyank – Láttam a jövőt meghalni anyagait 2052-ben újrakiadva. A harmadik korong az eredeti album újramasterelt verzióját adja, végül a negyedik pedig további session számokat kínál abból az időszakból az eredeti változatukban. Aki ráfüggött 30 évvel ezelőtt, az most ráfaragott, mert ezt is akarja!
A Prospectus I a modern, éteri, kántálós, harangzúgós gótikus hangzás és a szerzetesi rituálék időtlen énekeinek lenyűgöző keveréke, átszőve némi soft-horrorral, megható melankóliával, szellemvilággal, egyházi intézmények kifinomult rituáléival. Vonós hangszerek, harangok, kórusok archaikus rétegei ütős elemekkel és indusztriális hurkokkal fonódnak össze, nyugtalanító háttérhangulatot teremtve, miközben álom és valóság határán billegünk és a szánkat elönti valami furcsa, megmagyarázhatatlan, keserű íz.
Peter Andersson a raison d’être-t projektet, 1991-ben hozta létre, mondhatni szinte még zöldfülű, sok dologra igen fogékony kölyök volt. Most meg a 2 évvel később felhúzott, mára 30 éves jubileumát megélő monumentjének ünnepi újrakiadásán csodálkozunk (megint). Néhányunk számára igen sokat jelent ez az album, teljesen függetlenül attól, hogy vallásosak (egyházdroidok) vagyunk-e vagy sem. Akadnak időtlen, elpusztíthatatlan dolgok még azért.
A Side-Line bemutatja: Electronic Bodies – Session 1
Ugyebár fantasztikusak azok a válogatások, amelyek horrorisztikusan sok, egész pontosan 88 tételből állnak, mert egész napra változatos szórakozást és EBM-bugizást kínálnak, charity alapon. Melóba például teljesen jó, bár ekkora dózisban fárasztó a kalapálás azért, főleg a sok önismétlő technikai megoldás miatt. Vannak rajta érdekes megoldások is, kedvelhető felvételek, nagy nevek, nagy arcok, sokféle csalamádé. Elég sok track esetében a szövegek (németek, mi a f*sz van veletek?) annyira bárgyúak és bugyuták, hogy citromdíjat tudnék adni értük. Nem bírtam együltőhelyben, egy seggel végighallgatni, de akinek sikerült 72 órán belül legalább kétszer letolnia fejhallgatóval megszakítás nélkül, az írjon nekem. (Senki nem fog.)
Marilyn Manson: Mechanical Animals 25
Pokolian repül az idő. Már negyed százada annak, hogy az egykor szebb napokat látott Marilyn Manson (Brian Warner) kiadta az (ipari) rocktörténelem egyik fontos mérföldkövének számító, Mechanical Animals című albumát. Még élénken emlékszem arra a párás napra, amikor a WOM felső szintjén először láttam meg a tévén futó The Dope Show klipjét, leemeltem a fejhallgatót és felcsendültek a Great Big White World szívszaggató hangjai. Ott vesztem el, tudtam, hogy a rock halott, a Mátrix él, a színeket már rég elszivárogtattuk a világból, Omegából pedig egy levitézlett, botrányhős, dacos alfácska lett.
Tudjátok, hogy nem éppen szívem csücske a hazai felszínes zenei újságírás (tisztelet a kivételnek!), de a Lángoló Gitárokon egy tisztességgel összerakott elemzéssel emlékeztek meg a Mechanikus Állatokról. Mivel a címlapról már nem érhető el, ezért ide embeddeltem nektek, hogy ne vesszen oda. Aki hozzám hasonlóan nagyon kedveli Manson ezen albumát, annak érdemes elolvasnia ezt az alapos elemzést, tényleg megéri, még nekem is sok újat mondott, ezért már bele sem fogok abba, hogy mikroszkóp alá tegyem valaha is.
3TEETH: EndEx recsegés
Az LA indusztriál rock/metál még mindig rohadtul piszkos, csípős és krómkoronázott fogakkal harap bele ismét a lüktető nyaki ütőerekbe. A 3TEETH-et mint bajszosharcos cyberdühösködést mindenkor alapszokás ekézni és felmagasztalni egyaránt. Úgy jó négy év elteltével visszapofátlankodott a háromfog és bár nem annyira fixációm a NIN/Fear Factory/Ministry/Youth Code szintű jelmezes emberkedés, az új EndEx album nagyobb része valahogy mégis tetszik. Nyilván még mindig klisés, karcos, jövőharcos, társadalmi nyomorgatós, viszont akad benne némi változatosság a sok golyószóródobszóló, a heredöngetős basszusok, vénaszaggató metálriffek közepette is. A 3TEETH logó vadiúj, a zene nagyjából a régi, a Paralyze szám Ho99o9 horror-rapperművész úrral lett feldúsítva, a videóklipjének utolsó 18 másodperce pedig egyenesen csattanós, jópofa és vicces! (Tudom úgyis, hogy egyből oda akarsz majd tekerni, de ne tedd, mert úgy nem fog hatni!)
A korábban már megjelentetett Scorpion kapcsán Alexis Mincolla énekes azt mondta: “A skorpió azt a kihívást szimbolizálja, hogy szembenézzünk és integráljuk önmagunk azon részeit, amelyeket elnyomunk, figyelmen kívül hagyunk vagy amitől félünk. Alászállásra hív a személyes és kollektív tudattalan mélyére. Mérge a psziché régi, merev struktúráinak felbomlásának entróp katalizátora, teret adva az újjászületésnek. A skorpiót elismerni és átölelni annyit tesz, mint elfogadni a változás szükségességét.”
Ezt mondjuk a krómkígyók kapcsán is elejthette volna. Amúgy ez a DNA-cyberpunk-patikás albumborító szerintem elég menő lett és az album zenéit elég jól lehet alkalmazni, ha éppen fel akarjuk húzni magunkat, a zsigereinket, ánuszunkat meg össze egy picit. (A záró, 1985-ös Tear For Fears “Everybody Wants To Rule The World” feldolgozásra elpilled azért a produkció kicsit.)
Yamorg Casaha: Technoidial Body Seduction
Bár megfelelő mélynyomó és basszuskiemelés nélkül kissé halovány, cincogó élményt nyújt, ellenben a Yamorg Casaha (John Rowe szintimágus szólóprojektje) figyelemre érdemes, mert kis acid house-os csavarokkal, kísérleti ebm/electro industrial és new wave/new beat beütéssel elég hatékonyan visszarepít az időben. Anyagokból túl sok van, változatosságból, meghökkentő újdonságokból viszont túl kevés, ez most egy üdítő 27 percnyi kivétel így szeptemberre. A Way Beyond (electro mix) kifejezetten sötét és vibráló track, még a hébe-hóba szintinyekergetései és szétroppanó képletei ellenére is. Melegen fogyasztandó!
Nézz oda, miket locsol rám a Facebook!
Mióta tekergettek az algoritmusokon és a hirdetési mechanizmusokon, és persze én sem voltam rest, szorgalmasan lövöldöztem le és ki, tiltogattam a tenyérbemászó, gyűlöletet szító oldalhittérítőket, azóta szerencsére kevesebb politikuspofa és hergelési célú populista-content pofátlankodik be a hírfolyamomba, ellenben vicces videóösszeállítások és elvontabb Facebook-csoportok annál inkább.
Ezek közé tartozik a Scenic Depictions of Slavic Life (A szláv élet festői ábrázolásai), amelynek nem reklámot és követőszámrobbanást akarok okozni, csak engem kifejezetten szórakoztat az a mód, ahogy a szláv hősiesség, erő, túlélési és amortizálási kompetenciák képi dokumentáltságába nem ritkán becsusszan a magyar létezés nyomorszínvonala is.
Tematikus posztjaik közül könnyezendő kedvenceim közé tartoznak a kajakészítés, különféle napszaki fogások, vackokkal megterített asztalok, időnként 140 forintból kigazdálkodott magyar kórházi kosztok (reggelik, ebédek, vacsorák) magasztos felvételei, a különféle sztárok/celebek/külföldi színészek látványos átváltozásai, miután 2 hetet töltöttek el egy szláv kultúrájú országban (vagy éppen Magyarországon), viszont a beleimet főként a “Big biznis here” fotósorozatokon tudom kinevetni magamból. Azért az elég komoly korrajznak számít, mikor az egyértelműen hülyegyerek/nyilvánvalóan drogdíler limuzinok a lepusztult gettópanellakótelep előtt leparkolászva vannak lencsevégre kapva.
Szlávok legyünk vagy magyarok? Ez nem is kérdés, ne is válaszoljatok.
Ennyi fért most bele, de gondolom, ez is túl sok volt ebből a hónapból. Már most nagyon kezdek félni az októbertől, de komolyan!
0 hozzászólás