Itt az áprilisi mega havi riport! Jó hosszú lesz.
Megfogadtam, hogy az április bizony az én hónapom! Mindent megoldok, miközben pihenek és odafigyelek (néha) önmagamra is. Ez amolyan START-STOP rendszerben szépen működik, de vannak azért homlokráncolósabb napok, el kell ismerni. Iparkodás közben (rengeteg a meló manapság, szóval nemhogy 4 napos munkahét nem lesz itt soha, hanem jó, ha nem lesz 6 napos!) elgondolkodok azon, hogy jól megnőtt a hajam. Levágni sincs időm, fodrász meg nem fogad. A téli abroncsot sem tudtam lecseréltetni még nyárira, annyira tele van mindenki. De semmit nem szabad elkapkodni. Sem a barkácsolást, sem az önmunkát, sem a zenélést, sem a médiafogyasztást. Priorizálni kell, mint a gömbvillámnak, hogy a fenenagy cikázásban hova ÉRDEMES lecsapni. Ez itt most a fejemet célozta, de jól belegabalyodott az őszülő hajamba és rakott egy kis fészket magának. Ennek köszönhetően erős sörtés körkefével se bírom onnan kipucolni, cserébe nem merek hajat mosni sem, mert ráz. Két előnye azért van: 1) Baromi jól mutat! 2) Serkenti a gondolkodásomat.
Ez itt az áprilisi havi riport, ropi nincs, nem is volt. Nevelgessetek gömbvillámokat a hajkoronátokban (feltéve, ha van olyan, ill. szakáll is opcionális lehet), higgyétek el, tuti tipp ez! (A májust meg háááát… éljétek túl valahogy.)
Belföldről jelentjük:
Halványul a jövő. Itt az új MAN + MACHINE EP!
Április 5-én megjelent MAN + MACHINE sötét-technomágus producer új EP-je, a Fading Future. A kiadvány összesen 5 felvételt tartalmaz. Ebből 3 saját szerzemény, kettő pedig a címadó Fading Future remixe. Az anyagnak több érdekessége is van. Az egyik, hogy a techno sötétebb oldalára fókuszáló, los angelesi OMEN Recordings-nál jelent meg, ami azért nagy szó. Magyarországról bekerülni tengerentúli kiadóhoz (vagy bármilyen külföldi kiadóhoz) nem kis mutatvány, de büszkeség és siker. Ezt pedig aláhúzza kétszer és vastagon a nemzetközi együttműködési és háttértámogatási faktor. A másik csillanás a szemnek kellemes és igényes, monokróm albumborító, ami Feder Sanz és az October Midnight munkája. Az OMEN logó is figyelemfelkeltően és markánsan mutat rajta.
Aztán ott van még az a fegyvertény, hogy két igazi techno-fenegyerek, a varsói HATELOVE (Filip Hodur) és a grúz Boyd Schidt (Leon Lolishvili) kentek alaposan és mocskosul a Fading Future szám szájára. Ámulatba ejtő még a kiadvány fizikai hordozója is. Az a bizonyos 32 gigás, sötét kristály USB drive is, amin WAV-ban figyelnek a számok. Hallgatás közben gyönyörködhetsz a lézergravírozott OMEN logóban is. Menő cyberpunkság és hatalmas ötlet ez.
A felvételekről meg kell állapítani, hogy magas tempójú, veretős, disztopikus, reszelős hangeffektekkel, mintákkal, gitárral, vaskosra felhúzott dobokkal és döbbenetes lüktetésekkel telített cucc. Az még hagyján, hogy táncorientált (a tüdőt felköhögő módon), de érezhetően olyan színeket, szagokat, tapintásokat csempész bele a trackek-be, amitől az elsőre monotonnak ható folyam egyszerre kinyílik, mint valami varázsdoboz. Abba pedig, ha belenézünk, összefolyik a szemünk előtt a sosemvolt posztindusztrialista jövőhazugság, a mechanikus és precíz szeletelés egyes szálain pedig valami megmagyarázhatatlan szomorúságlé kezd lefelé csöpörészni. A darabolós gyilkosokról általában könnyebb írni, mint az uniformizáló, darabolós technókról, de Ágoston Dániel munkájával nem nehéz kivételt tenni, hiszen egyedi tónusok és rengeteg szinesztézia gazdagítják. Az enyészet sosem volt még ennyire precíziós, mechanikus, szuroksötét és nyers érzésekkel átfuttatott egyben. Végtelenített éjszakai fennmaradásokhoz és magányos operatív magánakciókhoz javaslom aláfestőzenének. Roppant mód be fog válni! (Ízelítőt májusban bizonyára kapunk ebből is. Lásd lentebb.)
A Fading Future EP-t erre találjátok: https://omenrecordings.bandcamp.com/album/fading-future
…és akkor visszatért a hideg, mi pedig ismét begyújtottunk a kályhába.
CMC – Versek a tűzben (még nincs vége…)
A CMC (Cro-Magnon´s Coke) újabb darabot mutatott be a közelgő ENCORE albumáról. A Versek a tűzben (még nincs vége…) egy olyan drámai szerzemény, amely egzisztenciálisan kétségbevonhatatlan, szomorú és szépséges egyben. Csápjai több irányba nyúlnak ki:
1) Zeneileg magabiztos, mélyen érző. Hozza a tökéletesen komor, kimért, underground filmzenei hatást. Ebben a Másik-Szemző szerzőpáros lenyűgöző METEO filmzenéjének színvonalát éri el és mindig rádöbbenek, hogy mennyire hiányzik számomra az ilyen típusú borongósság, sztringesség, avantgárdság. Hallani benne a sercegő, pattogó tüzet, a lassú könyvlapkitépést, a hideg szoba apró atmoszférazajait, a lassan felsíró vonókat. Drámai hatás.
2) Visszautal önmagára: kitalált helyek, kitalált emberek (angolul). A CMC-keresztreferencia ügyesen keretez.
3) Fenyegető. A múlt nem múlik el, örökké ugyanabban a körforgásban vagyunk, a kultúra és a civilizáció ismét elpusztítódik az emberek által, könyveket ledarálunk, könyveket elégetünk, aztán majd végül embereket is. Ahogy néztem hosszan a szöveges videóban azt a kályhát, benne a lobogó tűzzel, nem csak József Attilát, Ady Endrét, Allen Ginsberget, Rilkét, Rimbaud-t és a többieket láttam egyszerre elhamvadni, hanem egyenesen egy végtelenített üzemű krematóriumot.
4) “Lángoló könyvtárak tüzénél melegszem.” Az Empelde 2021-es Élet, Munka, Halál albumának zárószámával, a Lángoló könyvtárakkal együtt rezonál. Abban a felvételemben valami hasonlót igyekeztem kifejezni, megfogalmazni, és a kihűlt, kihalt, elnéptelenedett Földön a könyvtárak állományának felgyújtásával próbáltam az egészet túlélni:
A lángok egyre
Magasabbra nőnek.
Irodalom és tudomány:
Hasznos a jövőnek.
Fájdalmas felismerés ez számomra, hogy ennyire képesek vagyunk a félelmeinket és következtetéseinket eltérő eszközökkel, hangokkal és szavakkal, mégis másként kifejezni, mindezt úgy, hogy ezek konvergálnak. Könnyek szöknek most is a szemembe.
Kedves CMC Workshop, köszönöm és minden elismerésem!
Üdv a hi-tech sötét korban! Kint az Ǝ.N.D hi’ tech dark age és szomorú leszel.
Várhatóan májusban érkezik a fordított E-végzetünk, az Ǝ.N.D új EP-je, az existence – land, amelynek az első bemutatott száma tulajdonképpen az album utolsó dala. A csapat folytatja a szocioszenzitív-apatikus-hiperkritikus-embernyomasztó speciális témák megtárgyalását, ezúttal a post-truth, a toxikus social media technológia és az érzelmek felkorbácsolása (az értelem elsorvasztása mellett) került a sötét (digitális) középkor eljövetelének, tulajdonképpen ittlétének “megzenésítésébe”.
Az albumborító nagyon eltalált, első dolgom volt belezoomolni, hogy minden apró részletet kivehessek belőle, és ehhez elegendőek voltak a fáradt vakondszemeim is, de amikor elolvastam a szépre montázsolt egérszarnyi betűket, hát nem lettem boldogabb. Javaslom mindenkinek, csak ugyebár az a baj, hogy ez ömlik ránk minden összekötött csatornán. Sokszor el is töprengek rajta, hogy emögött (online embernyomasztás/rohasztás) mennyi a tudatos társadalom- és technológiamérnöki tervezés, vagy egyszerűen csak az emberi egó rontott el mindent azzal, hogy jól felpumpálta önmagát és beleöntötte a social mediába. Mindegy is, ez egy parádésan szerkesztett albumborító, szerintem az eddigi legjobb!
Maga a szám, mondhatni klasszik Ǝ.N.D: a hangzása a megszokott, a trappoló ütemek, beszaggató szintik, jóféle dobmunkák, bugyogó, toxikus, elektronzöldszínű levessé állnak össze. Vannak benne meglepő húzások, pl. 2:10 környékén egy szám közbeni majdnem teljes kifédelés, váratlanul áthúzó hangok és minták, közepén egy kis témaátvariálás. Azonban utcai prostiként felkínálkozva adná magát, hogy a dobgépek ritmusára daraboljam az egyébként igen jól megírt (!!!) dalszöveget és vinnék bele jócskán torokból előtörő dühöt, több mérgességet, aggresszivitást, hangjátékot, dramaturgiát, tempósságot, skandálást. A közönség is talán jobban tudna azonosulni a dologgal, de meglátjuk majd élőben mekkorát szakít. Úgy hiszem, lesz rá mód (lásd lentebb).
Belépő a hi’ tech dark age-be itt. (kilépés nincs és nem is lesz)
A hiperfikció nem egy leakciózott termék, hanem kőkemény valóság. Itt a HYPERFICTION!
A Hyperfiction legénysége a tehetséges EWI-fúvós-billentyűs Czimmermann Andrásból (balra), a virtuóz szintiprofesszor Valkar Tamásból (jobbra) és a különleges vokálokat szolgáltató Gerald Matisanból áll. A tagok különféle zenekari csoportban korábban is dolgoztak már együtt, ha valakinek pl. a Sondado és a REARM dereng, akkor ez világos lesz. A REARM után teljesen új formációba mozdultak át, hogy egyrészt folytassák az intelligens, okos, hangulatilag szépen cizellált EDM-et, megtolva extra sötétséggel és breakbeat-fűszerekkel. A kelet harcosaitól az androidokig mindenféle élethelyzetet technikásan képeznek le. Évek óta készülnek a számaik, a felfutásuknak most jön el igazán az ideje. A magam részéről nagyon adom ezt a fajta kompetenciát, amely zeneileg nem csak energiaátvitelként funkcionál, hanem meglepetéseket, váratlan érzéseket okoz, mindezt az urbánus szoft-indusztriál, az irodaházak árnyékaiban melegedő szellemi munkáslelkek, továbbá a szofisztikált tudományos világképek tengelyén, egyenletesen és közlekedési kihágások nélkül, óvatosan, de megfontoltan cikázva.
Komolyan mondom: Magyarország elképesztően különös és magas színvonalú zenekarokat és zenéket képes kitermelni, igen sokszor radar alatt repülve, de borzasztó alázattal és hangszeres tudással. Sokkal több emberhez el kellene jutnia az ilyen formációknak, ami nem a tömegtermelést, hanem a tökéletes és teljes beszippantást célozza meg. Aktív (leülős-odafigyelős-elmerengős) zenehallgatáshoz, lelki-szellemi megutaztatásokhoz és akár tevékenységek melletti háttérzenének is megállja a helyét. Remélhetőleg élőben is részesei lehetünk a hiperfikciónak, ami a hyper-real ellenpólusa. Őszinte zene ez őszinte embereknek, teljes odaadással és átéléssel.
Mindenkinek nagyon ajánlom kipróbálásra!
Hyperfiction Spotify erre, Youtube meg arra.
Zúzós május lesz ez. Csak győzd magad kipihenni.
A május rottyanásig teletömve belépős és ingyenes bulikkal, koncertekkel, fesztekkel, a legtöbbje ráadásul aligha kihagyható. Ezekből (a teljesség igénye nélkül) álljon itt most egy nagy csokorral, a teljes és bőséges bulikatalógust a NecrogenesiS webzine beharangozójában találjátok. (Apróbetűs, halk *megjegyzéseim* alul. Utoljára csináltam ilyet.)
STATIQBLOOM, MINDLESS FAITH, PLANETDAMAGE, MAN + MACHINE
4 csúcsfellépő egyetlen este! 50% USA / 50% HUNGARY, azaz fifti-fifti, de 100% karcos arconpörgés és disztópikus vaskos hangok az A38-on. Statiqbloom (Fade Kainer) bizonyára megvillantja a márciusban megjelent KAIN lemezének tételeit, a Sevanick-tesók a Mindless Faith-ből pedig az új számukat fogják világpremierezik nálunk. Utolsó sorlemezük 2019-ben jelent meg (Insectual), azóta keresgélik a megfelelő platformot, mert eléggé kiábrándultak a streaming-szolgáltatók aljasságai miatt. A Facebook oldaluk egyébként igen olvasmányos, imádom. Planetdamage az új, csőben lévő EP-jének számait fogja tesztelni rajtatok és az pedig falhozpasszírozósnak ígérkezik, MAN + MACHINE pedig bizonyára elhozza a színpadra a halványuló jövőt nekünk (lásd fentebb). Aligha ígérkezik unalmas estének!
Eseményoldal erre, jegyvásárlás arra. (4 000 / 5 000 HUF)
KRAAK által prezentált #darkdisco, Nemdebár
Dark disco, proto EBM, new wave, postpunk, acid, minden ami nem mainstream elektronika, de szükséges egy hadronütköztetőhöz és a továbblépéshez. Mindez a Nemdebár űrállomásszerűen szorító, meghitt közegében.
Eseményoldal erre, a belépés ingyenes.
SYNGULAR + E-DIODE a 101-ben
Syngular (talán) még nem annyira széles körben ismert electro előadó, de bizonyára az lesz. Ha olyasmiken nevelkedtél mint a Kraftwerk, Lassigue Bendthaus / AtomTM, Robotiko Rejecto és a Dopplereffekt, valamint hallotál már Detroit városról, plusz nyitott vagy a fegyelmezett robotikus elektronikára, akkor vélhetően kellemes órát fogsz eltölteni azzal, ahogy a gépeiből, szekvencereiből előcsihol neked jó kis jeges és androidos hangfutamokat. Ízelítő ebből itt található, engem eléggé megfűzött, mert hát azért én is csak gépből vagyok!
Utána pedig az örök kedvenc, Explosive Diode fogja mozgásra bírni a lábaidat, az pedig állíthatom (sőt, sokszor állítottam már), mindig egy hatalmas élményzuhatag! Összekapcsolódnak ismét a kiborgok, előkaparható a nukleáris holokauszt túlélőcsomag, transzcendens lebegés, okosra csiszolt beat-ek, energiák és felszabadulás biztosan várhatók a 101-ben.
Eseményoldal erre, jegyvásárlás a helyszínen.
KIS MAGYAR CYBERPUNK INDUSTRIAL ZINEFEST az Aurórában
19:30 – Kapunyitás
20:30-21:15 – KONCERT: Empelde (narratív anticorpo nyers ipar a H.I.T magazin főszerkjétől, azaz tőlem)
21:30-22:15 – KONCERT: 3.N.D. (méregzöld aggrotech a NecrogenesiS stábjától)
22:30-23:30 – KONCERT: Planetdamage (középtempós technoid elektroipari az LD50✟ régi főszerkjétől)
A koncertek után Lvcretia és vendégei szegezik az ütemet a füleitekbe vagy az agyalapiba, kinek hova.
MI LESZ MÉG? Exkluzív, csak az eseményre gyártott és csak ott árult fanzinok! (Ha lemaradsz, lemaradtál.)
Íme egy-két példa a kínálatból: A H.I.T Turisztikai Ügynökség által készített 32 oldalas pocket fanzin, a Víztornyok, benne 14 ikonikus magyar vízimű jövőbeni, kiszáradás utáni cyberpunk funkcióváltás bemutatása. Kizárólag 20 sorszámozott példány lesz elérhető belőle! (Érdemes időben érkezni.) + érkezik a Kis Magyar Cyberpunk életmód-zine is, benne 24 praktikus tanács a magyar mucsaviszonyok átvészeléséhez és meghekkeléséhez, az addendumban pedig némi ízelítő az előkészületben lévő Kis Magyar Cyberpunk Szleng Szótárból. Ebből is csak 20 darab lesz kapható.
Cyberprolik előre! Eseményoldal erre, jegyvásárlás a helyszínen (3 000 HUF)
Győrben A Beton ismét támadás alatt: BNC, TOPOGRAPHIES, THE INCLUSION, VÉNA
Egy ígéretes KOLLEKTÍVA esemény! Csábító dark zenék, dekadens goth hangulat és kellemes befordulás a győri A BETON zord kazamatájába(n). A Death Disco Mini Fesztivál vendége lesz a darkwave színtér egyik meghatározó szereplője, a érzékiségbe és noir esztétikába burkolt synthpop Black Nail Cabaret, akik március elsején mutatták be új albumukat, a Chrysanthemum-t, amit mindenkinek nagyon ajánlok meghallgatásra, mert gyönyörű munka.
Szintén az új nagylemezével, a februárban megjelent szépséges Interior Spring-gel érkezik a 2018-ban gründolt kaliforniai post-punk/darkwave Topographies. Most először jönnek Európába, hogy elhozzák kifinomult darkwave zenéjüket. (A révfalui és a marcalvárosi víztornyokat mindenképpen mutassátok meg nekik, mielőtt továbbmennének.)
Színpadra lép még a magyar sötét-underground 2023-ban berobbant formációja, a Véna és hazai pályán melegíti a kopogós győri mirelit vért a helyi szintipop csapat, a The Inclusion.
Menetrend:
19:30 – Kapunyitás
20:00 – The Inclusion
21:10 – Véna
22:00 – Black Nail Cabaret
23:15 – topographies
00:30 – Afterparty / Dj Terrorismo, UPHO, Lvcretia, DD
Eseményoldal erre, jegyvásárlás a helyszínen. (4 000 HUF)
Fekete Zaj x Bestiarium Közösségi összefogás az A38-on
Szintén aznap, azaz május 25-én a 15 éves Fekete Zaj is zajongásra invitál mindenkit, ugyanis összefogva a Bestiariummal közösségépítős és támogatói est lesz az A38-on. 2 teremben váltva zajlanak majd az események: sok-sok koncert és egy könyvbemutató beszélgetés is vár az érdeklődőkre. Brutálerős felhozatal és semmiképp nem lesz egy rövid este/éjszaka ez sem!
PROGRAM:
Koncertterem:
The Devil’s Trade
Nagyúr
Entrópia Architektúra
Kajgūn
BESTIÁRIUM HUNGARICUM könyvbemutató beszélgetés
Orr stúdió:
Diabolus in Musica
Stahlgeist
kékmandarin
Eseményoldal erre, jegyvásárlás arra. (5 000 / 6 000 / 10 000 HUF)
XENO & OAKLANDER (US), RARE DM (US), CAWATANA (HU) a Gödörben
Akik végig bírták a heti pörgést, azoknak még vasárnap estére is marad valami lecsöppenő. Az estét a budapesti Cawatana melegíti elő egy speciális műsorral, amiben a minimal synth/minimal wave/kemény darkwave/postpunk/minimal coldwave lesz teljesen félvállra, akarom mondani analóg eszközökre fektetve, no meg lesznek élőben eddig még nem játszott számok is.
A másik brooklyn-i act (Amúgy fél Brooklyn Budapesten tölti a májust? Maradt otthon valaki még?), a Rare DM lesz Erin Louise Hoagg titokzatos személyében, aki járt már itt tavaly tavasszal, és figyelemre méltó jégzenét szerez, plusz még extrém módon fotogén is. Én azért félek tőle, mert elengedett kézzel tud biciklizni és mérget keverni.
Ott lesz (szintén Brooklyn-ból) a Xeno & Oaklander (Liz Wendelbo és Sean McBride) keleti parti hűvös minimálelectro-szinti páros, akiknek az európai turnéja a budapesti állomásához érkezik. 2004 óta aktívak és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államokban újra feltámadjon a régesrégi analóg szinti wave színtér. Aki látta már az otthoni stúdiójuk gépekkel telepakolt képét, az sejtheti, hogy a 80-as évek elejéig vissza lesz cibálva jeges tekintetek, analóg beat-ek és prüntyögések kereszttüzében.
Meleg pulcsik bekészítve a hideg analóg dömpingünnepre.
Eseményoldal erre, jegyásárlás arra. (4 900 / 5 500 HUF)
halk megjegyzések:
* Öröm a köbön, a sötét elektronikai szubkulturális színtér virágzik, pezseg, sőt, ki is fut a must (have)!
** Kannibalizmus + Közönségleszalámizás + Friendly Fire + Zombikultúra. Pont.
*** Május 8. és 10. között itt pezseg majd nálunk a kínai elnök is. Tüsszenteni sem fogsz tudni, nemhogy “szabadon mozogni” a fővárosban.
**** Hó végére az emberek egy jelentős részének nincs már pénze. Ha van, akkor beosztja, mert fizunap jövő hó 10. napjáig van amúgy (elég sok helyen).
***** Ha májusban minden eseményre kivétel nélkül elmész, a várható összkiadásod 18-25 ezer forint körül lesz. Ez csak az alap elővételes belépő, és akkor persze ingyen utaztál térben és időben, felkészített, feltöltött klónjaid vannak, hogy mindenhol jelen lehess és egyik se vesz meg egy 2 decis bubis vizet se a pultnál, se mörcsöt, hogy “támogassa” a szubkultúrát és a kedvenc előadóit. Ez reális, nem?
****** Kedves Szervezők, Helytulajdonosok, Zenekarok. Semmi gond nincs azzal, ha végül egymást fojtjátok meg sírva hó végén a bevétel-kiadás+közönségnépség számlálgatása közben. (De amúgy most komolyan: Jól vagytok ti összerakva???) Jó, tudom, mindenkinek nehéz, tele a naptár foglalásokkal előre, meg nehezen lefixált külföldi sztárelőadók turnéállomásokkal. De akkor talán ne zokogjatok, mert magatokkal és a közönséggel is kitoltok az egymás nyakára szervezéssel. És ezt most bármiféle érdek nélkül mondtam. Lehet vitatkozni meg érveket felhozni pro és kontra. Meg lehet megosztott éves tervezőnaptárat is használni, meg gondolkodva együttműködni. “I shine like thunder cry like rain.”
Az Einstürzende jön az Akváriumba, hogy Ist Ist osszon.
A híresztelések igazak voltak mégis, az alien pop music turnéjukon útba ejtik Budapestet. Az 1980-ban alapított Einstürzende Neubauten több mint négy évtizede járja saját útját és egyszer sem hagyta magát (és rajongóit) megtéveszteni izmusok, trendek, kereskedelmi nyomás által. Egyedi, összetéveszthetetlen hangzásuk, saját készítésű ipari hangszereik, az elektronika bátor és kreatív felhasználása, a német-angol humor, az irónia és a csillapíthatatlan kísérletező szellem olyan elegyet alkotnak, amit a klasszikus rock, alternatív pop, mainstream fogalmaival nem lehet leírni. Az alien pop music „kívülállóknak és kitaszítottaknak szánt népzene” élőben bizonyára becsorgatásközeli állapotot idéz majd elő az Akvárium Klubban 2024. október 16-án (szerda) este 8-tól.
Eseményoldal és jegyvásárlás erre. (12 900 – 24 900 HUF)
A Neubautent vagy az új albumukat nem ismerőknek jó szívvel ajánlom Poós Zoltán szakszerű és alapos cikkét a Stenken.
Industrial YUK-ra futottam + Pár gondolat a budapesti éjszakai életről
Gondoltam, tiszteletem teszem a Deadline Industries stábjának és a többieknek, hogy elvonszolom magam táncolni a szombat éjszakába. A Supersonic-Kék Yuk egyébként is rég volt már a hétvégi radaromon, így szerettem volna lerázni magamról a heti feszültséget, lecsekkolni a szetteket (aggrotech és industrial ugyebár hívószó nálam) és természetesen a közönséget is. Sajnos nem tudok elég későn érkezni az ilyen eseményekre. Beesek, de még pangás van csak. Denevérélet ez barátaim, tudom, csak 23 óra után érdemes belőni a sérót és nekivágni az útnak.
A Yuk termei hangzásra és táncolgatásra egész jók, szagra viszont már nem annyira. Az ipari szövet padlószőnyeg elnyelhetett már sokfélét az évek során, emiatt vagy tisztításra érett meg, vagy komplett cserére. De ez itt most nem annyira lényeges. Ahogy a nagyobb terembe beléptem, szép színpaddekor fogadott, ellenben még heves készülődésnek voltam tanúja. Ez volt a Supersonic neorave színtér, ahol később rottyantódott be a buli, de akkor olyan számomra értelmezhetetlen sűrűn darabolós, ázsiai, visualkei, kpop, rave, harsch, terror, doom, hardcore, nem is tudom pontosan mivel találkoztam. Ez egyáltalán nem az én világom, sem rángatózni nem tudok rá a nagyon magas tempó miatt, sem értelmezni nem vagyok képes. De azért szemmel láthatóan elég sok, alaposan kirittyentett fiatalt vonzott és ment is rendesen a tánc, felszerelkezve ilyen világító neon stick bizbaszokkal. Ámultam egyet, hogy ilyesmi még manapság is létezik. Oké.
Itt még csak valamiféle soundcheck és keresgélés ment, később szabadult el a buli.
A Yukban töltött időm közel felét baráti beszélgetésekkel töltöttem (főként a DLI tagjaival), bár meg kell jegyeznem azt is, hogy a Klánból ismerős arccal, bizony eggyel sem találkoztam. (Ezt most inkább hadd ne kommentáljam, jó?)
Kicsit belekóstoltam az első szettbe, de ez számomra még túlzottan gothicnak, középkori rockságnak tűnt, nem volt ugyan rossz, de inkább folyadékbevitel melletti hallgatásra, hangulatba kerülésre és a háttérből sasolásra fordítottam. Ügyes volt egyébként, de nyilván megvan a maga saját közönségszegmense, akik az ő idősávjában úgy tűnik, még csak részben voltak jelen.
Gótgépek uralása szép fényekben.
A kistermet kifejezetten kedvelem a kis katódcsöves tévécskék miatt, amik soros vezérlésbe kötve ugyanazokat a cyberpunk mintázatokat és animációkat közvetítik, amiről annak idején azt gondoltuk, hogy az lesz a jövő. Konzolzsokék, 3D formák, Johnny Mnemonic képviharok. Ebben a teremben 1 órán át táncoltam nagyjából mindenféle klasszikus és régi/új EBM industrial aggrotech zenékre és hajletevős mixekre, tulajdonképpen ez volt a fő cél. Chemical Brothers-re és Underworld-re veretésre is emlékszem, jó és meglepetésszerű szett volt ismét!
FIREN AGGONIX és CY83R574R átprogramozza a közönséget.
Oda-vissza jól éreztük magunkat.
Az estről röviden ennyi, elvégre ezek DJ szettek, emlékeim szerint 1 óra körül hagytam el a helyszínt, akkor még nagyban ment a buli. Úgy érzem, hogy a parti/dancefloor/mix színtér és a különféle DJ estek, hajnalig bulizgatások egyre kevésbé mozgatnak már meg. Túl sokszor csináltam már, a szervezők és DJ-k minden bizonnyal még annál is többször.
A hazafelé utam a budapesti éjszakában nem feltétlenül volt rezzenéstelen (többször is belém kötöttek, majdnem le is hánytak), éjszakai járatok ide vagy oda, rengeteg kilométert kutyagoltam, mire sikerült végre épségben hazaérnem. Mikor a belpesti hétvégi csatatérrel, frekventált külföldi hordákat összekeresztező terekkel és szeméttelepekkel szembesülök, mint pl. a Blaha, akkor bizony elgondolkodom azon, hogy többet utaztam, gyalogoltam és várakoztam egy buliért, mint amennyit a rendezvény helyszínén sikerült tényleg örömmel eltöltenem. A kiadási és energiamérleg erősen átbillen. A két sáv pedig nem áll egymással sem összhangban, sem békében, sem köszönőviszonyban. Elképesztő, hogy mi lett a budapesti éjszakából és ezt semmiféle jó kis táncos esemény nem tudja sem kompenzálni, sem feledtetni számomra sajnos. Ezen pedig el kell gondolkodnom alaposabban.
Roppant lehangoló dolgokat és jeleneteket láttam a pesti éjszakában. Ezért várom már nagyon, de tényleg nagyon, hogy valaki készítsen egy jó kis alapos tényfeltáró riportfilmet arról, hogy mindenki, de tényleg mindenki összeszövetkezésével miért és kinek érte meg egy ordenáré, hangos, külföldi buliturista-kuplerájparadicsommá változtatni Budapestet.
(Tudom, van az a pénz… Azért mégis tudni szeretném, ki mennyire mélyen van ebben.)
H.I.T Hivatalos Közlemények
Áprilist végét írjuk, sok beat és FX lefolyt a Dunán, Tiszán, Bodrogon, Rábán, így ideje eloszlatnom pár korábbi kételyt és félreértést, illetve tájékoztatást adnom:
1) A H.I.T továbbra sem az egyetlen és elsődleges, priorizált magyar csatorna (single coordinated channel) a magyar színtér zenei és egyéb megjelenéseire. (Aki mást gondolt, az tévedett.) Bárki írhat bárkiről, bármiről, bárhová!
A korábbi disputák következményeként írt Gépszerelem Kiáltvány és a kapcsolódó vitarendezés nem azt eredményezi, hogy:
- senki nem promózhatja önmaga és/vagy társai és vagy kedvencei eredményproduktumát bármilyen csatornán!
Nincs olyan szabály, hogy csakis az én szűrőmön mehet át valami! Tolja mindenki ezerrel továbbra is, ha valamit létrehozott! Kulturáltan! Intelligensen!
ELLENBEN:
- Ne csináljunk már ebből EGÓ-kérdést minden egyes alkalommal.
- Ne vessük el a sulykot a véleménynyilvánítás során (anélkül, hogy alaposan végighallgatnánk/megtekintenénk a teljes kész produktumot) se szélsőségesen pozitív / negatív irányba. Nem nehéz ez.
- Tájékoztassuk a H.I.T-et is, ha van valami történés, mert a szerkesztő napja is csupán 24 órából áll és nem feltétlenül azzal tölti ezeket az órákat, hogy a Facebook-on élők személyes oldalain meg kommentek közt legelteti a szemeit, meg elégeti el az idejét, hogy mindenkiről mindent is tudjon és összeguberáljon ezt-azt. (Ember nem bírná ezt. Főleg ingyen nem.)
Szóval a mondásom a régi: CSAPASSÁTOK! (és persze küldjétek meg nekem is, hogy ne kerülje el a figyelmemet.)
2) A HIT_ISS07 készül, már utómunka / kontrollolvasás fázisában van. Kb. május végére leszek meg vele.
(Lásd a fenti bevezetőmet a gömbvillámmal kapcsolatban. Köszi a türelmet. Élet.)
H.I.T Felmérés No. 1: Egy zenekarnak miért esik nehezére írnia önmagáról?
Egyik zenészbarátommal váltottunk pár sort chaten és a téma az volt, hogy általában nehéz egy zenekarnak önmagáról és a frissen, ropogósan elkészült kiadványmunkájáról írni. Aligha tudtam volna ennél jobban egyetérteni vele, sőt, napok óta ezen gondolkozom és próbálom elképzelni mások kínját, írási blokkját, “üres oldal”-paralízisét.
Most, hogy az AI löki a szöveget, löki a képeket, löki már a ZENÉKET (!) is, még mindig nincs megoldva a kreatív copywriting kérdés: hogy a francba írjak magamról, írjunk magunkról, a bandánkról, a küldetésünkről, az új, friss kiadványunkról?
Mindezt anélkül, hogy egótúltengésnek és FAX-verésnek hatna! Vagy ernyedt és izgalmatlan lufinak… 😀
Nos, legjobb, ha megkérdezzük az alkotókat és a közönséget is egyben. Gondoljátok át a kérdést, a kínt és szavazzatok!
H.I.T Felmérés No. 2: Melyik a jobb? Droppolni vagy drippingelni?
Volna itt még egy izgi kérdés. Bizonyos előadók anélkül, hogy előre beharangoznának bármit is, csak úgy derült égből hopp!, ledobják az új kiadványukat az asztalra, hogy tessék, itt van. Ezt nevezzük “droppolásnak“. Legutóbb Azahriah és Tailor Swift követtek el ilyet, de az ipari színtérről is vannak erre konkrét példák. A Portion Control pl. nem fűti fel a rajongótáborát jó előre úgy, mint mondjuk az újabb generációs bandák és mai kurrens, szóló performerek.
Mások a “csorgatásos” technikát használják és egy-egy számot vagy kisebb, néhány számos EP-cskéket adnak ki, és jól elnyújtva, minden egyes alkalommal promóznak, megpörgetik az algoritmust, “figyelemben” tartják a közönségüket. Talán ezt nevezhetnénk “drippingelésnek“, de ez a fogalom így még nem annyira gyökeresedett meg, a gyakorlat viszont ismert.
Ismét megkérdezném a tisztelt zenész kollégákat és a nagyérdemű közönséget, hogy melyiket preferálják jobban? Melyik üt nagyobbat? Ha minden előzmény nélkül váratlanul kapunk ajándékot, vagy ha a mikuláscsomag teljes tartalmát havonta-kéthavonta adogatják oda – csokinként – de legalább sok-sok marketinggel és médiazajjal?
Nyilván vannak PRO és KONTRA érvek itt is, lehetne erről vitázgatni, de érdekelne a véleményetek. Szóval szavazzatok!
Külföldről jelentjük:
A Haladás Hangjai
Egy 1988-as, Alexander Oey által készített, holland dokumentumfilm-leletet hoztam nektek, melyben a Coil, a Current 93, Scraping Foetus Off The Wheel és a Test Dept tagjai mesélnek a popzenétől és a köznormáktól, elaltatott társadalmaktól és kultúráktól való különbözőségükről és elhatárolódásukról. Már az elején minden szép és jó, fémtárgyak heves püfölése a színpadon, aztán rögtön utána terített asztal, meghitt családi ebéd, béna pezsgőbontás Peter Christopherson szakszerűtlen kezei közt, majd kézzel, mocskosan, állatként húszabálás, filozófálás az imázs gyűlöletéről, lekicsinyléséről, a mainstream által tolt felszínes és hazug érzelmekről, a misztikum dícséretéről és a nyugati könnyűzene értelmetlenségéről.
A kultúra, amit mocsokkal az arcunkon évezredek óta hurcolunk, halott – mondják – , mindent is kínált és megígért egyszerre, de tulajdonképpen csak hullákat hagyott hátra. Az emberek teljesen céltalan életet élnek, a könnyebbik oldalát választották mindennek, feladták már a fontos kérdések feltevését, ahogy új felfedezések megtételét is. Ameddig az emberek azon illúzió fogságában élnek, hogy ők maguk valami fontosnak, magasztosnak és “Nagy Egésznek” a részei, és nem jönnek rá, hogy ez időközben már rég halott, akkor annak a civilizációnak a pusztulása egészen biztosra vehető. Mint mondják a filmben, nincsenek már valódi kihívások a nyugati civilizációban és minél közelebb vagy a korrupcióhoz, annál biztosabb, hogy te magad is korrupttá válsz morális és spirituális értelemben. Olyan, mintha elkapnál egy betegséget és semmit se tehetnél, hogy kigyógyulj belőle.
A zenekarok valamennyire mind egyfajta politikai keretrendszer tagjai, legyen az a szervezői színtér, a kiadóvállalatok beteges és merev szabályrendszerei. A színpadi fellépések során belehelyezkedve egy bizonyos szerepbe, igyekeznek felrázni, manipulálni, felébreszteni a közönséget, hogy szembesüljenek a saját maguk személyreszabott elnyomásával, a kormányzati megszorításokkal, és gyakorolják az eszképizmust, mint hatásos módszert a problémák előli ideiglenes elmenekülésre, mélyebb gondolatok és érzelmek átélésére – ahelyett, hogy a szisztematikus, tervezett központi társadalmi elaltatást / elbutítást / lebénítást választanák. Ha a marketing, sajtó, kiadók régi kialakult gyöpös szabályaiba nem fér bele egy zenekar, akkor bárki megveszekedhet, akkor sem fog tudni belekerülni a megértés akármilyen síkjába. Tudják, hogy azzal, hogy se ide, se oda nem tartoznak, nem címkézhetők fel, nem kategorizálhatók be, nem azokat az üzeneteket, nem azokkal az eszközökkel és nem a pop-rock iparban rogyásig megszokott promózással közvetítik, önmaguknak okoznak problémát és károkat. De mégis felvállalják, hogy nemet mondjanak a kényszerítő, mindenkit megregulázni akaró hatásokra.
John Balance és Stephen Thrower (a Coil akkor még szemtelenül fiatal tagjai) arról beszélnek egy tipikus brit gyárudvar előtt, hogy elutasítják a kortárs forrásokat, és inkább a szürreális dolgok felé fordulnak, hogy személyes síkon a tudatalatti folyamatokat felszabadítsák, kiterjesszék. Ugyanis az emberek nem tudják, hogy ezt hogyan is kellene megtenni. Miközben ez a zenészek számára is hatalmas erőszítésekbe kerül, holott ez egy alapvetően egyszerű művelet, mégis hihetetlen következményei lehetnek. Egoista megközelítés tehát azt gondolni, hogy egyáltalán kiismerhetjük a másikat. Eközben pokolian nehéz a körbevevő médiát alaposan megszűrni. Mint mondják: a tévéből és a rádióból csak a kontrollált és központi szenny ömlik és már szinte fizikai fájdalmat éreznek, ha bármi is megszólal. De mindent alaposan meg kell szűrni, ellenőrizni, kiválogatni, hogy mit engedsz be az elmédbe.
Többen is elutaztak közülük Indiába, hogy a brit és európai romlott “kultúrától”, ami csak felbosszantotta őket, valami gyökeresen eltérőt megtapasztalhassanak. Végül kis idő után mindannyian hazatértek, senki sem akart ott letelepedni. A kegyelemdöfést a dokumentumfilm végén maga David Tibet (angol költő, a Current 93 alapítója és frontembere) sötét varázslóként adja meg példákkal alátámasztott válaszával arról, hogy pontosan miért is.
A videót koncertbevágások, gyáripari környezetek, interjúrészletek és egészen különleges 8 mm-es házi videók dekorálják. Súlyos gondolatok, és elképesztő fiatalságuk ellenére is példátlan értelemmel, összeszedettséggel és logikával nyilatkozó underground zenészek. Fennmaradt különlegesség ez VHS minőségben, 40 percben.
A dokumentumfilm rövid konklúziója számomra:
We love trash. We embrace trash. Abból inspirálódunk.
36 év telt el. Nem változott az égvilágon semmi.
Ipari objektum szépségszpotting: Industrial Fine Art
Nem tudom eléggé tisztára mosni a fos-facebook-hírfolyamomat, de most, hogy rátaláltam a fotózás-orientált Industrial Fine Art csoportra, mindig pupillapornós örömmé változik a görgetés! A csoport ugyanis pont azt az igényt elégíti ki, amire sokunknak nincs már lehetősége. Nevezetesen, hogy régi, elfeledett ipari objektumokban, monumentalitásokban gyönyörködjünk (míg végül el nem bontják őket).
Az Industrial Fine Art Facebook header-je. Annyira megnyugtató. Kérlek, ne rontsátok el.
Az admin a csoportot az építészet, a városkutatás és a tájfotózás keverékeként határozta meg: nagyolvasztók, acélgyártás, fejvázak, bányászat, szénkitermelés, kokszüzemek, cementgyárak, víztornyok, vasúti területek, erőművek, ilyesmi. Amikkel viszont nem fogsz találkozni: hajók, hajógyárak, vonatok, repülőgépek, autók, közlekedési múzeumok roncsai. Az objektum országát és rendeltetését is megadják a képeknél, ráadásul vannak ügyesen fotózó magyar tagok is a csoportban, őket innen is üdvözlöm és hálás köszönet nekik a világgal megosztott, különleges magyar ipari objektumokért.
Ennyi fért bele most és akkor még mindent el se meséltem.
0 hozzászólás