Az Ǝ.N.D zenekar újabb érzékenyítési kísérletéről.

Amikor az ujjak összenőnek a képernyővel

Mostanában beszélgettem pár emberrel. Nem sorozatokról, hanem valami egészen különös és egyben szomorú jelenségről: a párkapcsolatok erodálásáról. Voltak azonos, vagy éppen kísértetiesen hasonló tapasztalataink, mikor töltéstől töltésig az okostelefon le sincs téve, folyamatos a görgetés. Erre mondta barátom, hogy a hírfolyam fogyasztásakor a START/STOP rendszer egy minimális illúzióját adja a kontrollnak. Ez a mai világban már szinte alig érvényesíthető. Közben a szobanövények elszáradnak.
A leves kihűl, vagy el sem készül. Az ujjak többet érnek a világító üveghez, amelyen keresztül ellenőrizetlen módon rohangásznak az agyba az impulzusok, mint hozzánk. Ennek előbb-utóbb válás szokott lenni a vége. Sok embert nem egy másikkal csalnak meg, hanem egy egyszerű sima mobiltelefonnal és az azon fogyasztott tartalommal, hírekkel, idegesítően pittyegő csettel, a néma csendet megszakító, ordenárén felbőgő, automatikusan elinduló videókkal. Ezt passzívan egy darabig lehet viselni, de ha megszokássá válik, akkor legszívesebben nyúlnánk a kalapácsért. Ha a wifi-routert verjük szét csak, a mobilnet lesz azonnal bekapcsolva szúrós tekintetek mellett. Szenvedünk ettől. Másoknak meg ez a mindennapi betevő drogadag és élelem. A fogyasztás.

Holott társadalmi értelemben ezeknek a technológiáknak és tartalmaknak az égvilágon semmi hasznuk nincs. Elmagányosítanak, féltékennyé vagy közönyössé tesznek.

Digitális élet + Cyberpunk szemléletformálás

Ǝ.N.D, az egyre kitartóbban fejlődő, és release-ről release-re, koncertről koncertre merészebben zúzó magyar (terror) E.B.M projekt a legújabb EP-jét nem csupán ennek a témának szentelte, hanem vitt bele rendesen kritikai szemléletformálást is. Ezt már a nyitó számmal meglódítja, a vortex what pulls down ugyanis első blikkre egy környezetszennyezés elleni figyelemfelhívásnak tűnik, viszont jóval több annál. Összeköti, és pellengérre állítja, hogy miként csúsznak szét bizonyos érdekek.

Ezért a fenti dalszövegszeletükért kifejezetten hálás vagyok. Egy elbutuló, Facebook- és Insta-posztoktól, social media tartalmaktól eltávolodni és elvonatkoztatni képtelen, folyton csak shoppingolni és nyálcsorgatni vágyó közeget nem túl jó érzés nézni hosszú távon. Közben meg lerohad minden körülöttünk. A szűrők, screentime, egyéb korlátozások nagyjából annyira feltűnőek, mint egy tornádóban elengedett szellentés. Az önfegyelem és az önmérséklet segíthetne. De az meg nincs.

A like az ételed & a drogod

A digital life EP egy roppantul jó arányérzékkel kialakított és összeszerelt anyag. 40 percen keresztül egyszer sem untatja el a hallgatóját. Általában fázunk az olyan rövidnek szánt, mégis hosszúra nyúló anyagoktól, amikor egy single „vezérszám” és azok nagyjából közel hasonló remixein kell végigvonszolnunk magunkat. Itt nem fenyeget ilyen veszély, hiszen a felvételek izgalmas zenei, hangzás- és hangulatbeli változatossággal rendelkeznek. Megvan bennük a csapkodó, csattogó ütemrend, a hol elkent, hol nyers vokál, hamuval meghintett fémíz, a nyári chill lebegés, táncra hívó szó, felemelt mutatóujjú, figyelmeztető cyberpunk.

A digital life főnóta ráadásul fülbemászóan jól működik önmagában is. Viszont meglepő, hogy a bedolgozó tehetséges remixerek (First Aid 4 Souls, Crystal Geometry, Her Own World, novzero, Plague Called Humanity) mennyire nem kesztyűs kézzel bántak ezzel a számmal. Kifejezetten jó érzékkel kenték össze-vissza olyan FX, sample, tempó, és egyéb megoldásokkal, amelyek alaposan feldúsítják az EP-t.

Mondtam is mizantropX-nek, hogy igazából nincs is kedvencem, mert mindegyik az. Megéri az árát.

A zenekarral készített terjedelmes mélyinterjúmat a HIT_ISS05-ben olvashatjátok, a digital life EP pedig a Bandcamp-oldalukon keresztül érhető el.