Nitzer Ebb Live Budapest, Akvárium 2022

Igen, így kell ezt: csapatmunkában!

Vészterhes időszak ez. De egyben építő is.

Korábban írtam róla, hogy a Nitzer Ebb egy vészterhes, de építő időszakon megy át éppen, ahogy mi rajongók is, igaz teljesen másként.

Még a várva várt Nitzer Ebb live koncert napján is jegyek cseréltek gazdát, az okokat maximum sejtjük, de nem tudjuk biztosan. Míg valakik sajnálatos módon épp betegségtől szenvedtek (ahogy szegény Doug is, akinek jobbulást kívánunk!), mások a különös frontembercsere vagy a Nitzer Ebb kérdésessé vált, időközben megfakult nosztalgiafaktora (új ütős számok hiánya) miatt maradtak távol, és szabadultak meg áron alul a korábban megvett jegyüktől. Elárulom, azok jártak jól, akik ezt most nem hagyták ki. Isten tudja, mikor lesz legközelebb ilyen fullos koncertélményünk!

De nézzük meg, mit tartogatott ez a különös este, miközben nem messze pár saroknyira és az Akvárium kistermében is egyszerre manifesztálódott a válasz a “Where is the youth?” kérdésre.

Akvárium Klub Budapest ambient
Egy kis Akvárium ambient a kapunyitás előtt. Ahogy a látogatók, úgy a személyzet is felettébb kedves, derűs és türelmes volt.

Berobbant üvegablak és a LED-falról ránk meredő arc jegeskékben.

Az este úgy robbant be, mint az Astoria és a Deák közötti giroszos üvegablaka. Pár hete találkoztunk csak a TC/FLA/Die Krupps koncerten, de máris újra üdvözölhettük egymást a klántagokkal és más barátainkkal. Miközben a kapunyitásra vártunk, és készülődtünk a táncikára, belefutottam egy kedves bécsi NE-rajongó párosba is a placcon. Szinte egymás szavába vágva meséltek nekem arról, hogy mennyire szeretik az országunkat. Kiemelték, hogy itt még annyira mások, jóval kedvesebbek, közvetlenebbek az emberek, ami Ausztriában már szinte ismeretlen a megnövekedett távolságtartás és a fokozódó individualizmus miatt. Elmondták, hogy a sötét színtér már kvázi nem is létezik, a főbb klubok bezártak, ipari, gót, EBM közösségek, bandák szinte nincsenek is. Ha bármi stílusba vágót élvezni akarnak a saját otthonukon kívül, akkor európai célpontokra kell utakat és szállást foglalniuk. Ennek az állításnak a valóságtartalmát mondjuk nem tudom (most még) validálni, hiszen nem Bécsben élek, de erről osszák majd meg a véleményüket azok, akik rendszeresen ott veretik földalatti tömött osztrák dark klubokban súlyos gépi ütemekre és öszterrájhise bandákra.

Micsoda izzasztó warm-up a Man + Machine pultjáról!

Man + Machine bemelegít a Nitzer Ebb előtt.
Man + Machine fegyelmezett akcióban: alaposan befűtötte ám a termet!

Töredelmesen bevallom, a mikulásos 242 előtti bemelegítését sajnos nem volt lehetőségem átélni. Most először tudtam megtapasztalni mindazt, amit Ágoston Dániel industrial EBM technoidként pár alaposan összedrótozott DJ-berendezéssel és keverővel leművelt. Nagyon tudom tisztelni azokat az alkotókat Magyarországon, akik nem csupán egyetlen dologhoz értenek (azt is főként megvásárolt bizonyítvány jogán és kizárólag szóban), de önittasultan szétkürtölik a világnak, hogy mekkora zsenik is ők. Nos, Ágoston Dániel nem ebbe a kategóriába esik. Ő a sokoldalú, végtelenül szerény zsenik közé sorolandó, hiszen nem csak izgalmasan és bámulatos stílusban ír, hanem alázattal és teljes beleérzéssel tekeri a potmétereket is. Nagyszerűen érzi (és szerintem a láthatatlan head-up display-jén keresztül valósággal 4D-ben látja a szintetizált elektronikus zenék minden rétegét, összes mintázatát, rezgéshullámait és oszcillációit). A szettjének az eleje talán még nem indította be annyira a szomjas és hidratációs jógát gyakorló népeket, de a végére olyan csavarokkal tarkította az előadását, hogy azon kaptam magam, hogy többedmagammal is rituálisan és vadul táncolunk legelől. Miatta! Külön plusz pont, hogy nem laptop-ról bűvészkedett, összekacsintva és elégedetten konstatáltuk, hogy nem céges kényszerértekezleten vagy mackónadrágos home office-ban voltunk.

Fantasztikusan eltalált ritmikus táncgimnasztika-mixet szolgált fel nekünk. Szinte fájt, amikor abbahagyta. Ha csak ennyi lett volna az est főprogramja, akkor is fullcsatakosan és vigyorogva indulhattam volna el hazafelé rekreálódni. A Man + Machine olyan minőségi hazai dark electro produkció, amit nagyon komolyan kellett volna venni eddig, és mindig is. Ezt azoknak mondom, akik eddig még nem tapasztalták meg a frissességét, ropogósságát, vagy netán teljesen ok nélkül kételkedtek volna benne. Ne tegyék.

Nitzer Ebb teamgeist kimaxolva.

Nem kis nyomás lehetett Bon Harris-on és David Gooday-en aznap este. A magyar közönség egy bizonyos hányada közismerten hiperkritikus, rugalmatlan és semmi se esik igazán jól nekik. Szerencsére nem ők vannak többségben. Fene se tudja, hogy miért jó ez nekik. Még az igen ritkán látott Nitzer Ebb sem elég jó, ha azt épp nem Douglas McCarthy, a megtestesült élő IKON viszi a hátán. A kemény mag azért csak felmutatott valamit.

Ehhez képest a Németországból átruccanó (és feltehetőleg addigra alaposan beleedződött) NE line-up a legjobb formáját hozta el ide hozzánk. Bon szeret minket. Szereti Magyarországot, a fővárosunkat, több időt is eltöltött itt. Megkockáztatom, hogy talán még tisztel is minket valamiért, ő tudja csak, hogy pontosan miért. Talán az ex/poszt-keleti blokk diszkrét bája és szolíd, giccses őrülete miatt. Vagy a DM/NE unokatesóság és keresztrajongóság miatt, fogalmam sincs. Nem egy maroknyi, és nem egy pár tucat ember előtt kellett neki mindent beleadnia, hogy ezt viszonozza. Hanem egy masszívan érzékelhető, elkötelezett, és semmit sem felejtő magyar rajongótábornak. Nagyon bízom benne, hogy miután lejött a színpadról kimerülve, szinte hang nélkül, izzadtan, talán csettintett egyet magában, hogy “ez még nekem is odavert rendesen, hogy ezek mire képesek még mindig!”. Bármit is kürtöljenek a magyarokról vagy a Nitzer Ebb-ről a világban, mégsem egy elveszett közösség ez, ha még ennyire tudnak lelkesedni, sőt még értik is, hogy miről és milyen inpirációkból írtunk annak idején számokat. Akik előtt ma felléptünk, ők ezt még értik. Hisz benne élnek. Még mindig.

A Nitzer Ebb kódoltan és hol művészien megfogalmazva, hol faék egyszerűséggel fejt ki társadalomkritikát.

Ez pedig totálisan betalált nálunk.

Bon Harris frontemberkedik.
Bon Harris elkápráztatja a magyar Nitzer Ebb rajongókat. Az énekhangja és a mozgása stabilan passzol ahhoz, amit a Nitzer Ebb-től megszoktunk.

Ahogy Bon Harris színpadi tornázása is, aki innentől már nem csupán egy szintik mögött gubbasztó, kopasz-izmos háttérember, hanem abszolút teljes értékű és minőségi frontemberré nőtte ki magát a Nitzer Ebb-ben. Miközben elől fulladoztam és azon igyekeztem, hogy senkivel se ütközzek a heves örömtáncom közben, eszembe jutott, hogy mekkora szerepe van egy zenekar életében a teammunkának. Hagyjuk most a strukturálatlan időrabló, multis corporate meetingeket! Hagyjuk az olyan bandákat, ahol a frontember kiesése után gyakorlatilag másodpercekkel később tetszhalotti állapotba és a feloszlás szélére sodródik a zenekar!

Gondoljunk a magyar Esti Kornél zenekarra picit, akik 2 sikeres lemez (2009 – Egytől egyig, 2011 – Boldogság, te kurva) után ott álltak ledermedve, hogy nincs tovább énekesük. No, és mit csináltak? Megrázták magukat és szereztek új frontembert Bodor Áron személyében. Azóta is minőségi live és stúdió produkcióik vannak. Hogy miért? Mert egy demokratikus, összetartó és kitartó alkotócsapat. Összefognak, bármi is történjen. Ahogy a Nitzer Ebb is. Azt teszik, amit megígérnek. És amit megígérnek, azt teszik. Nincs apelláta. Csak a PRODUCT, a rajongók iránti végtelen szeretet és a teamgeist van. Ez így szép, így helyes, így a példamutató. Mert mi más kellene még? Kidőlt valaki? Akkor majd beugrik valaki közülünk, hisz egy csapat vagyunk. Megy a zene tovább, mert mennie kell.

(Jó, nekem is nehezemre esik elképzelni időnként egy olyan Rammsteint, amelyben átmenetileg Flake a tüzes frontember, mert Till Lindemann lázas, vagy egy Depeche Mode-ot, ahol minden számot Martin ad elő, mert Dave épp kehes.) Valaki mondta is nekem az este folyamán, hogy akár lehetett volna az egész Nitzer Ebb turnét törölni és szépen megvárni, amíg Doug felépül és vissza tud térni a színpadra. Ez sem rossz gondolat, de volt ennél sokkal jobb, életképesebb megoldás is. Azonban hadd adjak még ehhez egy kis adalékot.

Árnyékból a fényre.

Thou take your dreams away
A hosszú, sötét, mélykék és sűrű intro után a sztroboszkóppal együtt szöcskeként úgy ugrott be a színpadra, akár egy rutinos rocksztár.
(Azonnal ordítani kezdtünk a Blood Money-ra.)

A másodhegedűs és a színpadi háttérember kontra frontember szerepével kapcsolatban sokféle érzés keringhet bennünk. Van, aki jobban szeret hátul gombokat nyomogatni, míg mások folyton előre akarnak törni, teljesen leuralni és dominálni egy live produkciót. Nem introvertáltnak vagy extrovertáltnak születünk. Időnként az élet és a vészhelyzetek, kényszerek döntik ezt el. Nem tudom, hogy a Nitzer Ebb esetében hogy fest ez a kép és az underdog-elmélet. Nem gondolnám, hogy a Nitzer Ebb egy nem demokratikus zenekar lenne. Máshogy ismertem meg őket. Bármiféle viszálykodás, erőltetett és céltalan farokösszeméregetés nélkül. Így én csak a tegnap esti benyomásomat osztom meg. Bon Harris Budapesten igen kemény melóval, hősiességével, bevállalósságával és a Nitzer Ebb termék és a termék iránt rajongók felé mutatott alázatosságával két dolgot magabiztosan és teljesen biztosan elért:

  1. Megistenült egy számukra fontos turnéállomáson.
  2. Átment egy kőkemény vizsgán. Mások és önmaga számára is bebizonyította, hogy képes rá, hogy a Nitzer Ebb minden finomságát és brutális energiáit hibátlanul közvetítse felénk.

Nem tudom, milyen rendszeres kardiózással éri ezt el, de mi lent alig bírtuk szusszal. Ő meg végig ugrabugrálta a színpadot és folyamatosan csápolt felénk! Tökéletes közönségkapcsolati mutatvány volt! Mivel a számok között nem volt egy lepkefingnyi szünet sem, hanem nagyon okosan (ebbesen) a hosszabbra nyújtott kemény alapok jelentették a hidat, az összeköttetést, én ezt az embert közben még se törölközőért rohangálni vagy pár korty vizet inni se láttam!

A hangja, az orgánuma erővel teli volt, egyetlen egyszer sem remegett meg a produkció alatt. Amikor a Come Alive felcsendült a szett közepén, össze is rázkódtam az örömtől, hiszen ez az egyik kedvenc NE dalom. Nehezen tudtam elképzelni, ez most akkor hogy is fog megszólalni. De megcsinálta! Az picit talán furcsa volt, hogy a “…loveland” szót hátrébb tolta az énekében, de ezzel vitt is bele egy kis egyéni színt. Egyéniséget.

Skandálás és nemfelejtés

Az este másik különös meglepetése volt, hogy a magyar közönség egyszerűen képtelen volt elfelejteni a Nitzer Ebb nótákat. Direkt figyeltem, hogy van-e különbség a “klasszikus és népszerű nyers EBB-slágerek” és a kevésbé ismertebb dalok között. A jelenlévő NE-rajongók minden szöveget fejből fújtak ám! Csöppet sem volt olyan érzésem, hogy a teremben elvegyültek volna mindenféle magyar és külföldi bulituristák, céltalan bámészkodók vagy ügynökök. Aki ott volt, az azért jött, hogy kiordítson magából mindent: elégedettséget, elégedetlenséget, az elmúlt évek során felgyűlt frusztrációt, örömöt, bánatot, életerőt, szeretetet. Sok-sok torokból zengett a “Lift up your hearts!” vagy a “Control, I’m Here!”.

Control I'm Here
Hahó, ellenőrök! Itt vagyok! I won’t go away!

Igazán felemelő pillanatai voltak annak az estének, habár millió ilyen szikraszerű élményem volt, felsorolni is nehéz lenne. Annyira bizarr volt a szett, ahogy keretbe lett foglalva a Belief és a That Total Age legsúlyosabb dorongjaival. Én talán még elviseltem volna többet is a 2010-es Industrial Complex arcleszedős darabjaiból (pl. Payroll, Promises, Down On Your Kneels), de így is tökéletesen működött a dolog. Vészjóslóan néztek ránk közben azok a rendszerváltó, hipnotizáló szemek a LED-falról, amelyeket az 1989-es Belief lemez cover art-járól ismerünk, és azóta is kísér(t) bennünket. Furcsa ezt leírni, de a lassan fél évszázadnyi ittlétem alatt a Nitzer Ebb-be most másodjára zúgtam bele teljesen. Újra felfedezhettem, hogy a vagánysággal, életerővel, vitalitással feltöltés mit is jelent egész pontosan, miközben annyian haldokolnak ország-világszerte és látványosan feladják az életüket és kábé mindent.

Kamaszként más ezt megélni. Középkorú felnőttként megint nagyon más.

Ja…, hogy mi nem is szeretjük a másságot? Oké, maradjunk akkor csak konzervatívak.

Lejárt szavatosságú konzervek.

Ráadás svédcsavarral

A setlist vége – úgy emlékszem – másként alakult, mint ahogy az az A4-es papírra volt nyomtatva, de addigra már alaposan össze is voltam zavarodva az egész esemény brutálerős nyomatékától.

A visszatapsolás után a Violent Playground zárta a sort lírai köntösben, szinte alig lehetett felismerni. Lassú tempójú, érzelmesebb számátdolgozással jöttek vissza. Kicsit tartottam tőle, bár itt Bon egy teljesen másik oldalát hozta, néha a fáradtságtól már megcsuklott talán a hangja is néha. A közönség ezt is meglepően jól fogadta.

Aztán váratlanul helyet cseréltek Daviddel és az Alarm újra elszabadította a poklot. Tökéletes zárása volt az estének. Talán kicsit még a svéd Dupont is ott lebegett köztük! Torkunk szakadtából ordítottunk végig. Nekem még ma is borzasztóan körfűrész a hangom, de lehet, hogy napokig csak gépelve tudok majd kommunikálni. De ez nem számít. Megérte. Az idei év dark underground szubkultra legjobban elköltött inflálódó forintjaiért a maximumot kaptam. Ezzel sokáig kihúzom. Akár még egy blackout-ot is. Szolártáplált audiorendszerekben gondolkodom már csak, hogy a Nitzer Ebb és tsai még tovább tudjon stuffolni a nehéz napokon is.

Aktualitások és “Suffer Little Children”

Emlékszünk még a máig legendás 2019-es Test Dept koncertre (lásd: HIT_ISS04), amikor épp aznapra esett er-dog-an nagyfőnök úr budapesti látogatása, és hogy az ellene tüntetők, valamint a szupercsávót biztosítók és az eső leblokkolták az egész fővárost, majd egy közepesen ócska meccs után az ultrák még alaposan szét is verték a Népligetet?

Már nincs meg? Kár. Bizarr egy nap volt.

Emlékezni fogunk majd arra is, hogy a Nitzer Ebb 2022 szeptember másodikán zajló koncertje előtt egy hatalmas csapat magyar diák tüntetett a saját magyar alulfizetett tanáraikért, mert amúgy senki mást nem érdekel a magyar oktatás és a tanárok helyzete?

Úgy tűnik, ez egy olyan együttállás, ami mélyen bevésődik, mert történelmi jelentőségű. Csak hajlamosak vagyunk elmenni mellette behunyt szemmel. Jó ez így? Hol van az ifjúság? Páran ott ugráltak az öregek sorfala mögött a Nitzer Ebb koncerten. Mások meg kartonlapokra táblafilccel írt szövegeket tartottak a fejük fölé az este folyamán. Engem ez valahogy megérintett. Téged nem? Mondd nyugodtan, hogy a Nitzer Ebb semmiről nem szól, csak szimpla lélektelen, nem kreatív, ócska és régi gépzene, amolyan elektrotechnikus rock&roll szarság. Szerintem meg mindezekről (is) szól. Az individuális tettekről és a szolidaritásról. Meg arról, hogy kiállunk egymásért, eutanáziában részesítjük végre azt a halálos betegséget, hogy a nyugati mocsok ide bejött, de a keleti mocsok meg itt maradt a nyakunkon. Ennek a keverékében élünk mind a mai napig, teljesen skizofrén állapotban. Nem baj, családban marad. Várjuk, hogy ki adja fel előbb.

Nekem ez az időtlen és örök Nitzer Ebb. Még akkor is, ha időnként érzékenyebb hangokat üt meg, pöröllyel odasújt, vagy netán leostobázott, lecitromfázott, elavult poszt-brexit-UK dolog. (Nem az.)

A Nitzer Ebb most is sok mindenre feltartott mutatóujjal és türelmes, de önmagáért kiállni képes, határozott tanárként emlékeztet minket nagyon sok fontos dologra a világban. Igen, Douglas vagy cicomás, figyelemelterelő LED-falak és zászlók nélkül is.

Letépi a fejed.

Kezdjünk el gondolkozni.

Setlist: Nitzer Ebb Budapest 2022 Akvárium Klub Kisterem:
Színekkel elkülönítettem a “korszakokat”.
A többször vitatott Big Hit-ről semmit nem játszottak.
Odafigyeltek az arányokra, nézzük csak meg a közepét!
A ’89-es Belief és a ’87-es That Total Age kellőképpen nyomatékos framework volt.
(Talán nem véletlenül.)

BLOOD MONEY (1989 – Belief)

FOR FUN (1989 – Belief)

CAPTIVATE (1989 – Belief)

HEARTS & MINDS (1989 – Belief)

LIGHTNING MAN (1990 – Showtime)

ONCE YOU SAY (2010 – Industrial Complex)

COME ALIVE (1991 – As Is)

ASCEND (1991 – Ebbhead)

JOIN IN THE CHANT (1987 – That Total Age)

CONTROL (I’M HERE) (1989 – Belief)

LET YOUR BODY LEARN (1987 – That Total Age)

MURDEROUS (1987 – That Total Age)


VIOLENT PLAYGROUND (1987 – That Total Age)

ALARM (1987 – That Total Age)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.