Tension Control / FLA / Die Krupps 2022.08.14. A38

Megemlékezés életem első Tension Control és utolsó FLA és A38-as koncertjéről

The Machinists Reunited Tour 2022. augusztus 14. A38 hajó, Budapest

Előzmények

2018… Sokat emlegetett évszám, mivel a mágikus csoportok akkor léptek fel legutóbb Budapesten. Nekem az kimaradt, mert a magyar dolgozók szabadnapjai végesebbek, mint a bot két vége. Utána jött a koronavírus, és elbaszódott a világ. – Látszólag szinte visszafordíthatatlanul.

2007… Sokat emlegetett évszám, mivel ugyanolyan napmelegtől égő “kopár szík sarja” idő volt, amikor a FLA az újraéledő és még mindig fantasztikus Portion Control veteránbandával az akkor még létező PeCsa-ban fellépett mindannyiunk nagy örömére.

Most pedig szégyenszemre régebbi Ministry-számok szólnak, miközben e sorokat lepötyögöm. Tudom, sokaknál ki fog borulni emiatt a bulibili. (A Ministry vs. FLA turnéra utalok, lapozzatok utána.)

“A Tension Control ellopta a show-t”

Tension Control Budapest 2022

Michael Schrader vérbeli és hiteles frontember. Adja az EBM életérzést, egyetlen tetoválás se látszik rajta (ez mondjuk felüdülés). Sikkes napszemüvegben és oldalt felnyírt hajjal maximum odateszi magát. Billentyűs társával együtt erősen meglepődöttnek tűnnek. Nem értik, mire fel ez a nagy hype az oldschool EBM iránt ebben a kis jelentéktelen autoriter országban. Nagy része kopogósan és tisztán németesen szól. “NEIN, ich sage NEIN!” Megy is a pogózás hála az összes német ipari istennek! A hamburgi Tension Control tisztességes bemelegítést végzett. Szerintem őket magukat is meglepte, hogy itt nem unott ácsorgókkal, hanem lelkes közönséggel találkozhattak. Az sem zökkentette ki őket, hogy a nagy táncos hírében álló és közismerten fáradhatatlanul “elektrikbádizó” barátunk egyszer csak a színpadon termett és oldalt gépiesen helybenmasírozott. Ez a buli egyik igazán maradandó üde színfoltja volt egészen addig, amíg szépen le nem parancsolták, elvégre tessék viselkedni, még valakinek baja eshet. (Ugyan minek esett volna? Fegyelmezett, gépies, figyelemmel és tisztelettel adózó tánc volt! Deus Ex Machina, épp az, ami a legtöbb agyonszabályozott, lefegyelmezett, limitált hangulatú koncertről annyira hiányzik. Maga a nagybetűs spontaneitás és rajongás!)

A számok keményen, ugrálhatóan szóltak. Nem volt túlcizellállva, ami az oldschool EBM esetében nem is elvárás. Engem szinte hipnotizált a frontember ténykedése, ahogy a mellékvetítés is, a komótosan forgó motoralkatrészekkel, mindenféle berendezésekkel, rájuk sütött fogaskerekes TC-logóval. A közönség egyre hevült, és álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkorra már ennyien leszünk és ennyire forrón.

Aztán a varázs elpárolgott azonnal, ahogy a német srácok levonultak. Onnantól mindenkire ráfért volna egy fellocsolás.

Megúszós és egyben nem.

A Front Line Assembly következett, hamarabb is, mint vártuk. A setlist már megelőzően kifogások tárgya lett. Egyszerűen nem ért össze a marketing a turnéprogrammal. Előtte hosszan hallgattam szakavatott FLA-szakértőktől, hogy mitől vált egysíkúvá a frontvonal, ráadásul ők bennfentesek. Kijött egy sor drámai és itt-ott erős produkció. Továbbá le lettek porolva a régi, 1986-1989 közötti munkák is nemrég. Ezt a hullámot sehogyan nem sikerült meglovagolnia az új line-up-pal rendelkező formációnak. Abszolút biztonsági játéknak tűnt az egész. Pontosabban a progresszív visszaemlékező meglepetésfaktor hiányzott belőle. (Plusz a mörcs szegénysége, de ezt most hagyjuk is). Lehet, hogy most én vetem el a sulykot, de a program csöppet sem volt konzisztens számomra. Abszolút hiányzott belőle az energia, a lázadás, és legfőképp a hitelesség.

Az új FLA line-up

Tim Skold a BUDAPEST feliratú, fekete gitárját időnként feltartotta, mászkált kicsit, szőke hajbogárcsápjai szanaszét szóródtak, mint a csillagszóró karácsonykor. Szinte már sajnáltam a fickót a teher alatt, de a remek dobost is, aki izomból végigpüfölte a műsort. Skold vastag design-dzsekijében lehetett 65 fok is, a húrjain 79,5 is akár. Miközben mi trikóban a színtéren fuldokoltunk. Neki a Marilyn Manson (bukása) után mennyire lehetett egyszerű adnia önmagát? Nem lettem volna a helyében! De tiszteletet érdemelt azért, amit nyújtott itt. Új örökség, új terhek. A szépen előállított FLA-alapok és összekötők is nyomatékosan szóltak. Azonban a vetítés itt nem tudott lenyűgözni, valahogy olyan megúszós volt…

Front Line Assembly 2022 Budapest

…miközben Rhys Fulber újra megistenült.

Ő volt számomra az est fénypontja. Szerényen, visszafogottan kezelte a berendezéseket, és valahogy az ő vérében csörgedezik tovább a FLA. Ahogy szemüvegesen, bajusszal és tökéletesre felgépelt fejével kiugrált a leálcahálózott (ezt amúgy hányszor lehet még a világban eladni háborús időkben?) gépek mögül és elkezdte profin csépelni a dobalapokat. Ott, azokban a pillanatokban lapult maga a katarzis. Mert ez a FLA-show erősen dob- és gitáralapú volt ám! Ez szólalt meg pont úgy, ahogy az istenek azt kitalálták, a transzba ejtés végtelenül egyszerű módján. Vastagon, zsírosan, nyálkásan és vastagbélig érezhetően áthatolt mindenen és mindenkin. Itt volt másodjára tetten érhető a koncertjegy megtérülési rátája…

…nem úgy, mint az ének.

Bill Leeb. Ikon. Indusztriál Isten. Nem éppen a legjobb formájában. Berlin fárasztó lehetett. Utána Budapest hidegen préselt keményacél bevállalásnak hatott jelenleg. Sokszor tűnt úgy, hogy szenved, nem neki való ez már, a stúdió magánya az ő Zen-kertje. Rátett erre a benyomásra egy lapáttal, hogy sokszor meggörnyedve, fáradtan kapaszkodott a mikrofonállványba, kihagyott szavakat a szövegből. Érződött, hogy csak le szeretné tudni, még akkor is, ha borzasztóan szeret itt lenni, mert örök magyar rajongás övezi. Ezen nem segített volna se vokáleffekt, se feketére festett szemöldök vagy köröm, se trendi kapucnis felső, ami még hajlottabbnak éreztette. És itt a most 40 éves és az USA-ban turnézni készülő FRONT242 jutott az eszembe. Mert az még önhiteles. A FLA már nem az. Az énekhang időnként elcsúszik, mint Magdi anyus a lépcsőn, próbálja tüzelni ugyan a közönséget. De csak egy Hókuszpókot vélünk felismerni belőle. Itt valahogy finom porként szóródik szét a füstgép és a sztroboszkóp között az eredeti FLA-varázslat. Ezért pedig kár, még ha a legtöbb szám amúgy jól is szól. A Rock Me Amadeus élőben is furán veszi ki magát.

Gender-Age meglepődések

A rajongókkal elég sokat értekeztünk a várakozásokról. Mivel a Sziget Fesztivállal átfedve zajlott az esemény, és tudván, hogy többen már a Mátra felé vették az irányt (Fekete Zaj), azt gondoltuk, hogy talán néhány 40+ életkorú, vasárnap ráérős ősrajongó fickó lesz csak jelen. A döbbenet ott következett be, amikor egészen fiatal, 20-as éveikben járó fiúk, lányok nyomultak be a terembe, és nem azért, mert eltévedtek. Ismerték a régebbi FLA-nótákat és az újakat is! Erre azért nem számítottunk! Jobbra néztem, egy fiatal japán pár szinte a plafonról lógva rütyőzött a Resist-re és a Mindphaser-re teljes önkívületben. Balra néztem, ott meg ilyen gimis és középkorú lányok, nők vonaglottak! Borult teljesen minden papírforma, és ez így volt rendjén, nem úgy, mint a többi papírformával… Elől a fickósabbak csápoltak és pogóztak, ahogy szoktak mindig is. Az már nem annyira új.

Die Krupps

Ezt egy pár számig tudtam csak élvezni, utána menekülőre fogtam. Herr Engler és társulata feltette az i-re a pontot, rendesen átmozgatta a magyar közönséget. Nagyobb sztároknak, komolyabb produkciónak tűntek ott akkor, mint bármi más előtte. Igazi vasakat hoztak, és nem féltek erőből megcsapkodni. Valódi őrület volt, még ha addigra ki is szorultunk a ruhatár/WC vonalba, mint a legutóbbi Schwefelgelb koncerten, mert addigra már egy tűt sem lehetett leejteni odabent. Túlélők krónikázzanak majd róla a veseimplantációjuk után felgyógyulva.

Sokak számára ez volt minden bizonnyal annak a bizarr, forró vasárnap estének a legmarkánsabb emléke.

Az A38-as hajó… na, az elsüllyedt.

Azért erről is meg kell emlékeznem, elnézést kérek érte.

Az a hajó elveszett. Tudni kell, hogy az ipari (feketeruhás, zömmel azért felnőtt, dolgozó, adófizető, végtelenül önkontrollált, családos, gyerekeket nevelő és fegyelmezett) közönség olyan kurta beszólásokat kapott a személyzettől (én magam is, többször), hogy az értelmetlen, arrogáns és indokolatlan volt. Nem tettük zsebre. Kezdjük ott, hogy a papírforma csöppet sem stimmelt. A kezdési időpontok, amit a social media-ban meghirdettek, közelében sem jártak a valóságnak. Annyira nehéz lett volna kiírni a Facebook-ra, vagy megszólaltatni a hajókürtöt, hogy produkció! Aki kicentizte, az ráfaragott, semmi nem úgy történt, ahogy az meg volt hirdetve. De lapozzunk, selber Schuld, ez 2022 nyara.

Máshogy kint és máshogy bent.

A 21. században vagyunk. 2022-t írunk. Covid-hullámok után/előtt vagyunk. Jóval több jegyet adtak ki, mint amennyi a befogadóképessége a hajónak. Oké, még talán efölött is át lehetne siklani valahogy, elvégre együttlét és öröm, 3 nagyformátumú külföldi fellépő volt, akiket nagy lelkesedéssel fogadtunk. De az elfogadhatatlan, hogy a tat le van zárva egy alig pár embert vonzó privát kis bulika miatt, amin alig lézengtek páran – egyébként nagyon exkluzívan – fölöltözve. Miközben egy csomó embert a rövid szünetekben egy pár négyzetméterre parancsoltak össze. A rámpára nem engedték ki az embereket levegőzni, egy kicsit beszélgetni, és ebben a “NER-full-leszarom” arroganciája köszönt vissza, ami nagyon nem veszi jól ki magát most. Még akkor sem, ha ez az ország legnagyobb renoméval rendelkező, élő-tv-közvetített-dotált helye is. A felsőbbrendűség hangjai a bejáratnál izomemberekből szólaltak meg nyers magyar hangon, az ellenállás zaja meg fémekkel bent a táncteremben. Tényleg nem tudták, milyen rendezvény zajlik odalent?

A főtermet sem voltak képesek átventillálni. Izzott az egész. A plafonról is emberek csüngtek. Szóval új helyet kell keresni innentől, és a hajó versenytársai, klubszervezők most figyeljenek: Ez a hajó elveszett. Kommersszé, arrogánssá, lefegyelmezővé, lenézővé és lekezelővé vált. Ideje elhagyni. Erről pedig érdemes lenne meggyőzni a hozzánk tervező külföldi fellépőket is. Van az a pénz. Még külföldön is.

(Képeket, videókat nem csatolok bőséggel, mert maximálisan jól dokumentált volt az az este így is – nagyon sokak által. Alig láttam valamit a sok feltartott mobiltól, pedig nem vagyok annyira azért én sem alacsony.)

Viszont mivel emlegettük az 1989-es ljubljanai FLA-koncertet a parkban vegyülve, itt van, tessék összehasonlítani, nosztalgiázni visszafelé tekerve az időszalagon. (Ez még eredeti ipari performansz és nem csak egy gyors hakni volt. 33 lepergett év mire képes?)

Ráadás

A legjobb az egészben még mindig a régi ismerősökkel, “hasonszőrűekkel” való találkozás és elmés beszélgetések voltak. A közösség és az összetartozás élménye. Ritkán tudunk összefutni, és kevés helyünk és időnk is van olyankor, de ezek adják az esszenciáját ennek a különlegesen vibráló, még mindig élénk, még mindig toleráns és még mindig lelkes, kitartó csapatnak. Rájuk fogok gondolni, mikor egy kicsit fáradtabbnak érzem magam, és csak utána a zenekarokra.