A Radio Kaleid egy baráti közösség által létrehozott rádió, amely egy olyan szubkultúrát szeretne támogatni és erősíteni, mind annak zenészeit, előadóit, mind pedig ennek közönségét, amelyik távolabb esik a mainstream sokszor talmi, profitéhes és csillogó világától. A januári évindító, nagy sikerű Radio Kaleid fesztivál után azonnal biztos volt, hogy a május végi eseményre is rácsekkolok és együtt ünnepelek a barátokkal ismét a Dürer Kertben klassz koncertekkel és hiánypótló találkozásokkal, baráti beszélgetésekkel. Beszámolómban elején és végén egy kicsit a Radio Kaleid létezése és működése körül filozofálgatok (ezt ugorjátok át nyugodtan, ha unalmas), közte pedig a 2 éves születésnapi show benyomásait veszem sorba elég részletesen.

Őszintén bevallom nektek, eleinte nem különösebben hittem ebben

„Május 28-án, vasárnap 18 órakor elindul Magyarország dark elektro rádiója! A Rádió zenei stílusában a synthpop, synthwave, darkwave zenékből válogat, mind hazai, mind pedig külföldi előadóktól. Ezen kívül elmerülünk egészen az EBM, sőt az Industrial zenékben is! Nálunk nincsenek korlátok! Nálunk nincs olyan, hogy egy zene „nem elég rádióbarát”. Nálunk bármi előfordulhat!”

Radio Kaleid beharangozó szöveg a Facebookról, 2023 májusából

Amikor először eljutott hozzám a Radio Kaleid létrejöttének a híre, csak ingattam a fejem és kissé szkeptikusan adtam hírt róla a 2023. május havi, legelső riportomban. Ez pontosan 2 éve volt. Nem fűztem hozzá különösebben nagy reményt, hiszen az újonnan alapított szubkult médiák, zenekarok, platformok nagyobb része nem feltétlenül éri meg a 2 évet. Hogy ebben mennyi a törvényszerűség, a működésért, figyelemért, hallgatókért és rajongókért folytatott versenyszituáció, azt gondolom Magyarországon, az elmúlt napok-hetek-hónapok őrült körülményei között most pont nem kell túlecsetelnem. Visszaszorul, amit visszaszorítanak és visszaszorul, amit elhanyagolnak.

Ezt elmentettem, ez volt az első kép, amit kiraktam ide a portálra és tulajdonképpen ma már tényleg el is lehet fújni azt a két szál gyertyát:

A sötét szubkultúra „támogatása” az idealisztikusság kormozott szemüvegén át tekintve a világ legegyszerűbb dolgának tűnhet. Kell jó kis playlisteket csinálni, új és régi zenéket feldobni, lehetőleg mindenkinek az ízlésvilágát, halántékát picit megcsiklandozni, itt-ott-amott posztolni egyet-egyet és simán minden rendben is lesz. Hát, azért a való életben nem egészen ennyire egyszerű mutatvány ez. Egy országosan pár száz vagy ezer főt megcélzó online rádiót úgy működtetni, hogy az versenyképes legyen a reklámbevételekből gazdálkodó FM rádiózás hatalmas és rohadtul unalmas szörnyetegeivel szemben, közben ezzel párhuzamosan minőségi emberi és baráti közösséget is kovácsolni a lelkesedéssel létrehozott brand körül, klasszikus munkaviszonyok, magánéletek, hétköznapi erőfeszítések mellett is még extra energiát, figyelmet, koordinációt (!) és elegendő finanszírozást belefeccölni, műsort szerkeszteni vagy külsős szerkesztőket találni, váratlan technikai problémákat elhárítani, netán jogdíjakkal kapcsolatos ügyekben biciklizni, ezek már nem annyira biztos, hogy bárki bakancslistás álmai lennének, ugye?

Mi is az a Kaleid?

A rádió neve a Depeche Mode 1990-ben megjelent Violator című albumához csapódó Policy of Truth kislemezen megjelent, azonos nevű, B-oldalas számra reflektál, és ennek még a beszámolóm szempontjából később lesz jelentősége. Sötétebb tónusú elektronikus zenéket, szintipopot, valami szívfacsargató vagy melengető másfajta ízlésvilágot preferálók, valamiben mélyen hívők, vizionárius entuziaszták lelkes ötlete ez tehát. Nem csupán a hazai színtérnek ad felületet, kihangosítást, ismertetést, hanem közösségkovácsoló erővé is válik, ahol nincsenek merev szabályok, nincs kirekesztés, nincs fizetett reklámnyomasztás, csak békés elfogadás és a rokonértelmű hangokra közös (rá)hangolódás.

A „Kaleid” angolul, önálló szóként ritkábban fordul elő. Gyakran a „kaleidoszkóp” szóval társul, a kaleid ennek a rövidebb formája. A „kaleidoszkóp” kifejezés ógörög szavakból származik: a „kalos” jelentése „szép”, az „eidos” jelentése „forma vagy alak”, a „szkopeō” pedig „nézni”. Ezért a „kaleid” szó értelmezhető úgy is, hogy „gyönyörű forma” vagy „gyönyörű alakzat”, továbbá egy folyamatosan változó és bonyolult mintára is utal, amit egy kézben lassan megforgatott kaleidoszkópban színes, hasábos, változó mintázatként láthatunk.

Ugyan a szó ezen értelmezése nehezen vonatkoztatható egy kimondottan auditív, füleknek szánt, hallgatni való médiumra, de értjük azért az összefüggést. Mert mindaz, amit a „kaleid” szó magában foglal, az tűpontosan illik a Radio Kaleid brandjére, identitására, szerkesztési és műfaji sokszínűségére.

Most másodjára győződhettünk meg arról, hogy ez a rendezvényeire is igaz, mint a múltkori és a mostani beszámolómból is bizonyára kiderül. Lehetne podcastot, vágott videós formátumot, TikTok- és Facebook-shortokat is gyártani, hiszen az pörög a neten. De azok, akik a munkahelyen, autóban, műhelyben, otthon, nappaliban, konyhában, hálószobában ténykednek és közben a kedvenc előadóik, vagy netán ismeretlen, de szimpatikus, megismerésre és „leshazamozásra” érdemes számok szólnak, nem feltétlenül kell, hogy „tévézzenek” is. Az egy merőben más tartalomgyártói műfaj, eltérő megközelítést igényel. Ahogy kis és független médiumként egy ekkora nagy rendezvényt, kvázi családi fesztivált rendezni is. Mert egy Rádió 1-nek bizonyára a szeme sem rebbenne erőforrások birtokában, de ezen a dark electro szubkult szinten a kockázatvállalás, a közeli vagy távoli barátokba, zenészcimborákba, hallgatókba vetett hit, na az már egy egészen más terület. Kvázi aknamező. Egyáltalán nem mindegy, hogy hova lépsz és sűrűn kell a lábad elé nézni. Ezekkel a gondolatokkal gyötörtem az agyamat az 1-es villamoson, miközben a helyszín, a Dürer felé igyekeztem.

Először a Budapest Parkba akartak átküldeni

Inkább kis vicces sztoriként osztom meg, hogy a Dürer főkapujánál hosztoló biztiőrök már fél 8-kor lestoppoltak, mikor mondtam, hogy a Radio Kaleid buliba jöttem. „Itt ilyen biztos nem lesz!” – hangzott a deklaratív válasz, aztán hitetlenkedésemre még azért tettek egy újabb próbát, hogy a Budapest Parkba irányítsanak át. Aztán odaslattyogtunk együtt a bejáratnál kihelyezett programnaptárhoz és ráböktem az eseményre, hogy „itt van, tessék, erre jöttem!”. Nagyon kedvelem a Dürert, nem is hibáztatom a háttérszemélyzetet, de ez azért felvetett bennem bizonyos kérdéseket, ma inkább csak nevetgélek rajta így utólag is. Olyan nincs, hogy a security staff ne legyen képben azzal, hogy aznap este ott mi zajlik. Olyan pedig szintén nincs, hogy én egy Radio Kaleides buliba be ne jussak!

A GIFT angolul ajándékot, németül viszont mérget jelent. Számomra meg most boldogságot.

A fenti kis szcenáriót aztán igen hamar el is felejtem, mikor már karszalag birtokában a pultnál összefutok Calm T-vel (Purczeld Tomival), a Radio Kaleid egyik oszlopos és lelkes szerkesztő-műsorvezetőjével, akinek hatalmas emberi érzéke van ehhez a rádiós műfajhoz és a lelkesedését, elszántságát lehetetlen tartaléklángra lecsavarni. Nem kell sokat várnom, hamarosan hozzá is jutok tőle a lefóliázott Radio Kaleid GIFT Selected Vol. II. válogatáslemezhez, ami 30 példányban készült el a rádió támogatói számára, kereskedelmi forgalomban nem is kapható. A lemez gyönyörű, a korong színe pont olyan kék, mint a logóban használt motívumé, rajta 17 kiváló hazai előadó válogatott és kurrens, illetve exkluzív, erre a válogatásra készített és leadott felvételével. Még a borítója is igen stílusos. Az új válogatás CD fizikai és erkölcsi létezése Purczeld Tamás hatalmas szervezési munkájának köszönhető, valamint a zenekarok dalfelajánlásainak. Nagy öröm ez, boldogan vágom zsebre és örülök, hogy az elővételes támogatói jegyem mellett ezzel is segíthettem a rádiót.

RADIO KALEID GIFT SELECTED VOL. II. CD tracklist:

001 Technikai Átállás: Figura Geometrica
002 G-ShoxZ: KALEIDoscope
003 IAN: The Great Commandment
004 Clayfeet: Uneven (Plazmabeat remix)
005 Black Nail Cabaret: A Hegy
006 Music Engine Project: Endless Crowd
007 Pixelplants feat. DK: Kontraszt (SD version)
008 B/Machina: Sodrás
009 Itinera: Tiszavirág
010 Crow Black Dream: Eltűnő árnyékok
011 kékmandarin: Hideg Lehellet
012 First Aid Tech: Broken Wings
013 Man+Machine: Kaliedoscope
014 TieF Lärm: Megrajzolt ember
015 Celina: VolksHilfe
016 Synthetic Destiny: 40 Days
017 3ND: R U Ready

„Mindenhol vannak barátaim.” – hogy az Andorból is idézzek.

Bármerre fordulok, a nagyterem felé zúduló nép az igen hangos és basszusnyomott koncertre érkezik. Az órámra nézek, körbeforgok magamon mint a kaleidoszkóp, hogy mégis hol maradnak a mi embereink? Aztán egyszer csak kis csapatokban, párokban elkezdenek beszivárogni a barátok és fokozatosan egyre többen leszünk. Büszke és sugárzó arcú hozzátartozók, családtagok is vannak köztük és a kezdésig jókat beszélgetünk meg „szakmázunk” a megjelent zenésztársakkal. A fellépők közül többen már délután óta ott várakoztak, mint például Ádám az Itinerából, aki elárulta, hogy az ő színpadi beállásuk a többszöri fellépési tapasztalatok után már viszonylag egyszerűnek mondható, hiszen saját digitális keverővel és pontos előre beállított eszközökkel érkeznek, így „tulajdonképpen csak egy bal és jobb csatorna bedugása kell és már szól is az Initera” – osztja meg velem a háttérinfót. Más produkcióknál biztos másképp és hosszabban megy ez, hiszen bonyolultabb, láncba kötött gépparkkal és a műfajnak megfelelő követelményekkel érkeznek. Ez mind-mind munka, felkészülés, energia és figyelem, amit a nézőtéren vendégként soha nem szabad elfelejtenünk, ahogy a dalszerzés, stúdiózás, szövegírás, látvány gyakran hosszú és gyötrelmes folyamatát sem. Mindenhol vannak barátaim, és ami a legjobb érzés, mikor sikerül „összeboronálnom” egymást korábban nem ismerő, de rokon műfajban tevékeny alkotókat. Később a szemem sarkából figyelem, hogy a kölcsönös bemutatkozások és „összekommendálások” után még mindig hosszan és elmélyülten beszélgetnek egymással. Ettől én roppant boldog tudok lenni.

Edina köszönt minket

„Gyertek! Mindjárt kezdünk!” – hangzik a várt hívó szó és egyszerre áramlunk be a kisterembe. Még mielőtt bármi is történne, kék fény árasztja el a színpadot és a nézőteret, és feltűnik előttünk a színpad szélén Kovács Edina, akinek saját szubkult platformja, a Darkstage.hu szintén fontos támogatója a hazai sötét elektronikus színtérnek, emellett Edina rendszeresen saját műsort is készít a Radio Kaleiden.

Edina nagyon ügyes, talpraesett ebben a szerepkörben is. Stílusos fekete-fehér tyúklábmintás ruhájában konferálja számunkra az esemény alapküldetését és hátterét. Mikor megkérdezi a szép számban jelenlévő közönséget, hogy ki volt itt a Dürerben januárban is, az első nagyrendezvényükön, gyorsan körbenézek és egy csomó kezet látok a magasba lendülni, jóval többet, mint amennyire elsőre gondolnék. Ami nagyon jó jel, hogy a „kaleidkohézió” ezek szerint sikeresnek mondható és ugyanazt a családias csodát élhetjük át sokan újra, mint amit január elején megtapasztalhattunk. Ez engem reménnyel tölt fel.

Bár nem tartom magamat profi stylistnak, de azért valljuk be, az elsőként fellépő zenekar kraftwerkiánus jellegéhez tökéletesen illik is ez a sakktáblaszerű, fogazott, törött négyzetekből álló minta, ahogy tulajdonképpen az egész electro undergroundhoz. Pattern-alapúságban hiszünk és ezt tekintjük létformánknak.

T-Á! T-Á! T-Á! Technikai Átállás!

Általában nem szoktam túl gyakran tribute és cover zenekarokat követni, mert amit egyszer jól létrehoztak, azt nem feltétlenül tartom szükségesnek vég nélkül ismételgetni. A Kraftwerk hangzását lekövetni, attribútumait adaptálni igyekvő csoportok, mint pl. az Elektroklänge, Metroland, Datapop, stb. azonban nem csupán szolgai másolást végeznek és Kraftwerk-számokat coverelnek, hanem a kraftwerki kódnyelvet használják fel kreatívan és igyekeznek önálló szerzeményekkel is előrukkolni. Ahogy a világ számos országában működnek Kraftwerk rajongói csoportok és tribute-band-ek, Magyarországon két ikonikus csoport létezik: A Bennárik Tibor és Fehér Tibor által működtetett Powerplant és a korábban négy, jelenleg három tagú Technikai Átállás.

A Technikai Átállás (tökéletes és áthallásos névválasztás!) A 2014-ben alakult formáció is a computer electro techno pop ősatyjainak nyomdokain lépdel. Szerepeltek a Florian Schneider tiszteletére 2020 június 30-án, a stockholmi Plonk gondozásában megjelent We Are Machine Pop 6 (In Memory Of Florian Schneider) válogatásalbumon is a Titan c. számukkal. 2019-ben voltak igazán aktívak, játszottak a régi Dürerben, 101-ben, Yukban, S8-ban, Kaposváron, Szombathelyen, Nagyváradon, a TRIP és a Blue River Pub állóhajókon, aztán a fellépéseik sajnos úgy megritkultak, hogy az évi egy fellépés is nagy szónak számít, ezért ezt a mostani düreres szereplésüket nagyon meg kellett becsülnünk. Termelési és lájvozási tempójuk nem követi az általános zeneipari csapágyasra járatás, túlpromózás és ingerelárasztás imperatívuszát, a zenekar tagjairól, hátterükről sem tudni különösen sokat. Így ezen a téren is követik a Kraftwerk irányelveit, mely szerint csakis a végtermékre essen a reflektorfény és nem az oda vezető részfolyamatokra vagy a végterméket előállító „robotokra”. Egyetlen kizárólagos fétis létezik ebben a zsánerben, ez pedig maga a kraftwerkes elektronikus-robotikus hangzásvilág.

A koncert előtt a pultba szurkált laminált lapokon nézegetem a fekete-fehér pixellált „ROBOTS NEEDS ONLY ELECTRICITY” feliratot (az Electricity számuk egyik sora ez) és az izgalmas, mac-es gépparkot és izgatottan várom a kezdésüket, hiszen én első alkalommal leszek részese a T-Á gépvarázslatának. Edina felkonfja után mély, elnyújtott mennydörgés és rádiófrekvenciás zajok kásájából kiszűrődő emberhangok zengenek, a kivetítőn a zenekar neve jelenik meg, majd egy még mélyebben rezgő, lassú, vokódált géphang köszönt minket, a feliratok pedig egyenként kúsznak felénk igényes pixelfontokba szedve:

JÓ ESTÉT DÜRER KERT.
AZ OSZCILLÁTOROK HANGOLÓDNAK.
A SZENZOROK AKTIVÁLÓDNAK.
KÖSZÖNJÜK, HOGY ELJÖTTEK.
A KONCERT HAMAROSAN KEZDŐDIK.
SZÍNPADON A TECHNIKAI ÁTÁLLÁS.
PRÓBA 1 2 3 4 5 6 7 8

A Technikai Átállás három tagja fegyelmezetten bevonul a gépies számolásra, elfoglalják munkaállomásaikat, bekötik a fejmikrofont és felcsendül a legkristályosabb, magas precíziós elektronika, átsurranunk az elektronikapercegésre a Numbers dallamára és többnyelvű számsorolásaiba. Végigborzong mindenem. Ennyire hatásos, mesteri és megkapó intrót igen ritkán látni. Nagyon össze lett rakva ez, vérprofi munka benne minden egyes részlet.

Bal oldalon (eü. okokból kifolyólag) ülve Balog Sándor kraftwerkveteránként sorolja robothangon a számokat, középen Pócz-Nagy Imre tekerget és nyomogat eszközein, tőle jobbra pedig Nemes Tamás vezérli a szekvencereket, sávokat, tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ki mit és milyen kombinációban. A kétoldali vásznon bámulatosan látványos vetítés pereg, én pedig azt érzem, hogy a szívem egyszerre túlcsordul az ismerős hangoktól és most fogja az örömtől felmondani a szolgálatot, annyira erősen dobog. A Numbers számokat küld a szemeimbe, A Prototype alatt robotokat és gyártási jeleneteket, gépeket, városi vagy űrbéli tereket nézek bénultan. A World In My Eyes / It’s More Fun To Compute szépséges egymásba futtatásától meghatódom és bepárásodik a szemem. Ez a leggyönyörűbb és legszívbemarkolóbb mashup, amit valaha hallottam.

A Radio Kaleid csapata a szerény költségvetéséből nem lett volna képes elhozni nekünk ide, Magyarországra az eredeti Kraftwerket. Még nagyobb szervezőügynökségeknek is beletörne ebbe a bicskája. Mégis azt érzem, hogy sikerült nekik, mert tényleg ELHOZTÁK! Teljesen mindegy, hogy kik is állnak a pultok mögött, ha az a magasan fejlett technikai tudást képviseli embernek vagy robotnak felöltöztetve, és ugyanazt a zsigeri érzést adják vissza, amit fiatalkorunk óta Kraftwerkként ismerünk. Mert ez inkább már egy elvont és összetett fogalommá nőtte ki magát a közel fél évszázad alatt. A T-Á ezt a hatást ajándékozza, tölti vissza belénk, az eredmény megdöbbentő, minden egyes szőrszálam rezeg tőle és olyan eufória kerít hatalmába, hogy földbe gyökerezett lábbal nézem és hallgatom ezt a nagyon magas minőségű multimédiás show-t. Tudják, vágják ők is, hogy a Kraftwerk egy olyan univerzális nyelvet alkotott, amelynek hangkészlete technikai alapú, mégis ugyanúgy működik, mint egy egzakt emberi nyelv írásban és szóban. Ha rengeteg lelkes és nagyon elszánt zenész desztillálta, szegmentálta, és szintaktikailag képes volt le- és remodellezni a kraftwerki hang- és eszközkészletet sok-sok év alatt, vagyis ennek igen specifikus komplex nyelvét, akkor ezt mások is elsajátíthatják és „beszélhetnek” kraftwerkül. A T-Á pedig kitűnő tanuló volt és folyékonyan beszélik (játsszák) ezt a nyelvet. Így csodálattal és végtelen tisztelettel hallgattam emiatt őket. Professzionálisan alkalmazzák, akcentus nélkül, én meg nem találok ennél jobb magyar szavakat erre.

Technikai Átállás setlist:

1. Intro
2. Numbers
3. Prototype
4. W.I.M.E (World in My Eyes / It’s More Fun to Compute)
5. Titan
6. Electricity
7. The Man-Machine
8. Figura
9. *data*
10. The Robots
11. The Modell

Tisztelettel ide kötném a Kraftwerk.hu-ról Powerplant a T-Á koncertről készített fotósorozatát, mert bőséges és kiváló emlékmateriál mindannyiunknak.

Az Itinera összekapcsolja velünk a transzcendens és sámánisztikus erőket

Horváth Anett és Nagy Ádám Tamás „Kutor” igazán különleges, régóta alkotó szerzőpáros. Többen is ismerhetik őket a covid előtt sok-sok éven át működő hat tagú Leecher nevű cselló-metál zenekarból, emellett Anett az After Rain hard rock / prog rock zenekarban is énekelt, illetve van neki önálló, kísérletező acapella Eufrozina és Looper Projektje is. Fő csapásirányuk és legsikeresebb zenei otthonuk 2022 óta mégis az elektronikával kombinált hagyományos ütős és vonós hangszerekkel előadott, „magyar folktronica”, az Itinera, ami a sámánvilággal, természettel és a transzcendens erőkkel való kapcsolódás zenés-verses, pagan dark folkos kihangosítása. A magyar és északi népzenéből és mondavilágból inspirálódtak, ezt tették különlegesen művészivé úgy, hogy a természetközeliséget, a sokszor megmagyarázhatatlan gyökerű jelenségeket elektronikus alapokkal vegyítették, ismétlődő loopokkal, pulzáló, szelídszilaj, rituális repetitív elemekkel, mantrákkal dúsítva. Anett írja az éneket és a szövegeket, tüzeli a közönséget, Ádám pedig hangszerel és kíséri párját.

Sok jót hallottam már előzetesen a zenekarról, illetve más eseményeken sikerült már összefutnom és pár mondatot váltanom velük, igaz akkor teljesen civilben voltak és nem a zenei stílusuk szerint beöltözve. Így nagy várakozásokkal tekintettem erre a fellépésre és mikor Ádám a koncert előtti beszélgetésünkkor megemlítette, hogy „azt hiszem, mi itt kilógunk a fellépők sorából”, csak mosolyogva ingattam a fejem, „szerintem annál többen fognak rátok jó szívvel emlékezni” – igyekeztem ezzel biztatni. Ide tartozik az a sztori is, hogy a Dürerben elcsíptem egy kis csevejre három észbontóan eltérő külsejű és stílusú, de különleges gondolkodás és kommunikációs móddal rendelkező, szimpatikus és nagyon intelligens, végzős művészeti gimis lányt (barátnőket), akik csillogó szemekkel nézték, hallgatták az előadást és olyan önfeledten táncoltak lehunyt szemmel is később mellettem a színpad oldalánál, hogy őszintén csodáltam őket. Bizony, ilyen fiatalok is léteznek, és ezt tudni jó.

Az Itinera habár több tucat hazai és külföldi fellépésen van már túl, idén júliusban például az USA-ban és Lengyelországban szerepelnek, vitathatatlan színpadi rutinjuk birtokában is néha olyan érzésem van, mintha nem hinnék el azt, hogy nekik tényleg vannak rajongóik! Pedig jócskán vannak! A terem tele van tapsoló, mozgó, vonagló fiúkkal, lányokkal, nőkkel és férfiakkal, mindenféle korosztályból, és többen is úgy nyilatkoztak nekem, hogy „Mi kifejezetten az Itinera miatt jöttünk ide”.

Aztán mikor felcsendültek az első varázshangok, pillanatokon belül olyan transz-állapotba küld a páros, hogy megbabonázva állok ott sokadmagammal, el vagyunk szállva, révülve mind, az állam pedig percenként esik le attól, hogy mennyire profin szólal meg az egész! Pedig az egész zenei felépítményük tulajdonképpen nincs is technikai oldalról annyira túlkomplikálva. Anett a fekete tollas kis ruhájában és gyönyörű fejdíszében veri ütemesen a nagy kerek sámándobot, miközben hosszan kitartottan ereszti ki a hangját, Ádám pedig ha épp nem társával együtt vokálozik, időnként előkap különleges, kézműves, ősi hangszereket, én meg csak kamillázok, hogy mindezek természetesen Anett kimunkált énekhangjával együtt mennyire szépen és harmóniában, energiával töltve zengenek körbe minket.

Nagyra értékelem a bemutatkozást, Anett összekötőszövegeit, magyarázatait, narrálását, bár nem hallok mindent elég jól a közönség alapzajától és talán a beszédhangja is halkabb két szám között. Emiatt le is maradok pár különleges skandináv népi hangszer* pontos nevéről vagy háttérinfóról. (*utólag pótolva: tagelharpa, kaval). Azonban utána az énekhangja már tiszta, pontos és erős. Eddig őt inkább egy csendes és túlságosan szolid embernek ismertem meg, azonban a színpadon valaki mássá változik át és ez a színpadi mozgását is látva, nagyon is imponál és simán el tudom hinni, hogy egyszerre tud több helyen is lenni és jó kapcsolatot ápolhat a szellemvilággal. Talán tényleg sámán! Be is villan a fejembe a gondolat, hogy mint a megkergült poszméh az ablaküvegbe, úgy fognak most jó páran belezúgni Anettbe a koncert alatt.

Az egész előadás roppant hamar elrepül számomra, roppant rövidnek tűnik, az idő meg túl gyorsnak, holott biztos nem volt az, lehet csak én éreztem így vagy talán többen is? Lényegtelen, jönni kell ezentúl minden Itinera fellépésre, azt mondom. Még pár zenészkollégával utána arról diskurálunk, hogy alapvetően többünknek vannak bizonyos rossz beidegződései és neheztelései a népzene, folk, természeti erők és az elektronika szétpoposított, felvizezett jelenségeivel és a spiritualitás kereskedelmi célú felhasználásával, mint amilyen pl. a NOX vagy más, hozzá hasonló monstre giccsprodukciók és „álhagyományőrzők” felől érkeztek – tisztelet a kivételnek. Elismerően szeretnénk most mi, idősebb koncertlátogató zenészek őszintén arról nyilatkozni, hogy igenis lehet ezt szépen, igényesen, meg hitelesen is csinálni. Az Itinera pedig épp ezt tette és a gyakorlatban bizonyította be számunkra. Ezért hatalmas köszönet jár nekik érte. Megkedveltük őket és hiszem, hogy szereztek ott még sok-sok új rajongót maguknak, akik ezentúl ott lesznek és várják izgatottan az új albumuk megjelenését is.

Itinera setlist:

1. Intro + Csillag fénye, Holdnak fénye – (single, 2024)
2. Békélj meg! – (single, 2024)
3. Idegen – (új, még kiadatlan szám)
4. Sublunaris – (single, 2025)
5. Aterrima (+ Umbra introval) – (Aurora EP, 2023)
6. Százlevelű – (új, még kiadatlan szám)
7. Mindentlátó – (single, 2025)
8. Tűztánc (Aurora EP, 2023)

Az Ultranoire tökéletes, holdhideg és mély szintipoppal ajándékoz meg

Az Ultranoire (Josef Stapel énekes, dalszerző és Kun Szilárd zenész, billentyűs) duója nem volt ismeretlen számomra, bár random módon és hangulatomtól függően szoktam hallgatni őket, ahogy általában szomorkásabb, lélekszupportív, emócióátmosó szintipopot szokásom. Viszont rengetegszer hallottam másoktól is őszintén kifejeződni, hogy mennyire etalon zenekar és rajongásig, sejtekig-pitvarig hatolóan szeretett mindaz, amit készítenek kb. 2012-2014 óta. A szintipopnak, ami Magyarországon minden bizonnyal egyszerűen a szívekből kitakaríthatatlan a Depeche Mode okán, ők az electro-noire árnyalatát fogták be szenzitív radarjukon, ami távolabb esik talán más, netán felszínesebb szintipop előadóktól. Két dologban roppant erősek: az artisztikus igényességű atmoszférateremtésben és a műfajhűség mentén egyedi és rendíthetetlenül újabb és újabb utakat keresésében. Akik vállvonogatva legyintenek, hogy ez „csak egy újabb másolat”, nekik látniuk kellett, vagy kellett volna azt a hatalmas holdképet, ami a színpad két oldalán közrefogta őket, miközben igen egyedi hangok kúsznak be a hallgató mellkasába. Vagy bármilyen klipjüket, vizuáljukat, Josef mikrofonba kapaszkodását és teljes átéléseit. Aztán újragondolni, megrágni azt az elcsépelt véleményt. Minimalistább és összetettebb képletű számokkal is egyaránt megörvendeztetnek minket, közben ízelítőt adnak az új, készülő, és nagyon-nagyon várt Subtraum c. albumukról is. Minden egyes szám, amit előadnak, kifinomult, igényes és ismerős hangokkal, lélekkel teli. Velünk rezonálnak holdezüsttálcán.

Az esti koncerten szupportként jelen van Fráter Attila (B/Machina, ION) is, aki billentyűkön kísér és mostanában összefonódik az Ultranoire tevékenységével, hiszen a Devil in the Details már közös szerzeményük.

Az Ultranoire nekem kicsit valamennyire mindig az egykori, szép emlékű, Lipovics Péter és Szabó Gábor alkotta Nostromo 7 zenekart idézi meg, és a két formáció megszólalása és intelligens, hűvös elektronikája között rokon szál az is, hogy az N7 szemkápráztatóan kifinomult artwork-jét maga, az utranoire-os Josef tervezte. (Elismert design stúdiója számos underground kincsnek adott kifejező és magas színvonalú artwork-öt, ezt a korábbi H.I.T magazinszámokban többször is kiemeltem.) Az egyedi univerzumépítésben mindkét team megkérdőjelezhetetlenül tényező, de csak az Ultranoire volt képes tovább vinni ezt a stafétabotot. Ezt valamiféle elemi és megmagyarázhatatlan szeretetszövet, szenzitivitás, a sötét anyag ismerete nélkül lehetetlen véghezvinni. Sokféle próbálkozás volt vagy van nálunk és máshol is, de olyan szűrt és érzékiséggel eltalált nincs köztük, mint az Ultranoire. Egyedi hangmintáik és textúráik, a jól ismert, mirelites, de nem „kopogós” vagy olcsó „vásári”, hanem pszichologikus és asztronomikus-teleszkopikus finomitású és érzetű megszólalásuk igazán markánssá teszik őket. Ez pedig ezen a koncertjükön is bebizonyosodott számunkra. Josef énekhangja élőben is biztos, egyszerre erős és selymesen puha, ami jóféle reminisztenciát okoz mindazoknál, akik szeretik Dave Gahan vagy Martin L. Gore lassúbb, elmélyültebb számait lüktető-pulzáló analóg elektronikával megfuttatva. Sok munka lapul ebben, hogy az elektronikából és az énekhangból ennyire precíz arányban, emelkedett vagy melankolikusabb hangulattal és igényes szövegekkel keletkezzen valami fennséges. A T-Á kapcsán írt nyelvi analógiám bizony itt is érvényes: az Ultranoire egy másfajta hibrid nyelvkészletet használva szerzi a zenéjét és mindezt hipersteril-tisztán teszi, bármiféle hanyagul rátelepedő kosz vagy nevetségesen túltolt, hatásvadász próbálkozás, erőlködés nélkül.

Bámulom azt a két hatalmas és részletes Holdat közben és nem gondolok semmire az elvágyódáson, egy mélyűrben örökre ott ragadt egyszemélyes űrállomáson kívül, ahol tulajdonképpen vagyok és amiben minden egyes nap érzem magam, aminek a kerek és vastag üvegű ablakán keresztül nézem az Univerzumot. Könnyem csordul a Pain and Pleasure szám gyönyörűségére, elemzőképességem pedig hibakódra fut és váratlanul leáll.

A Radio Kaleid stábja a Kraftwerk (Technikai Átállás) után képes volt elhozni nekünk ugyanarra az estére a Dürerbe a Depeche Mode szebbik, kristálytisztább, érzelmesebb, ripacskodásmentes oldalát, vagyis az Ultranoire-t.

Ultranoire setlist:

1. Metha (intro) (új!)
2. Pleasure and Pain (Disclosure, 2015)
3. Leaving Sensoria (Disclosure, 2015)
4. Out of Place (új!)
5. Private Cosmos (Intronaut, 2017)
6. Distant Galaxy (Intronaut, 2017)
7. Devil in the Details (új! – feat. B/Machina – Fráter Attila)
8. Perfect Time (Monochrome EP, 2014)
9. Phantom (Intronaut, 2017)
10. Circles (új single, 2025)
11. Shifting Realities (Monochrome EP, 2014)
12. Thousand Pieces (Individual EP, 2015)
13. Desperation (Monochrome EP, 2014)

Celina egy klasszikus átváltozástörténetet ad elő

Celina (Magyary Wanda) Cyberqueen előadását különösen vártam, hiszen bevallottan rajongója vagyok az ő cybervilág- és karakterépítkezési projektjének. Viszonylag rég volt már, hogy színpadon láthattam őt, és bár nagyjából követtem a történéseket körülötte, örültem annak, hogy a csapatósabb-sztroboszkóposabb-tombolósabb vonalat ezúttal ő fogja képviselni ezen az estén. A fellépésére egyébként édesapja is elkísérte és jót beszélgethettünk a kapunyitás előtt mindenféléről, családi zenei örökségekről, szakmáról, technikákról és hogy Celina hogyan nőtt hozzá a tőle ajándékba kapott szintetizátorhoz. Mindig is roppant érdekesnek találom az ilyen felnövéstörténeteket, amelyek rendkívül fontosak ahhoz, hogy jobban megismerjük egy előadó útját és személyes ambícióit.

Celina az intróját teátrálisan a fekete szárnyú és erősen arc-sminkelt „Angyalai” által (balról Leslie Young, jobbról Kinga) közrefogva mutatta be. Fején szintén egy különös fejdísz, az elmaradhatatlan és ledobásra váró köpeny, ami alól felbukkanhat a csillogó elemekkel feldíszített Cyberqueen-jelmez. Tisztára mint valami sötét erőket inkorporáló Fekete Menyasszony! Klasszikus átváltozás, újra feltámadás és coming-of-age történet, öntudatra és képességekre ráébredés sokszor elmesélt és erőt adó mitológiája ez. Nem állítom, hogy nem jöttem a kezdetén némileg zavarba, hisz a próbák és az óvatosabb kezdés ellenére a koreográfia, ide-oda rángatás és mozgásszínház kissé szokatlan még számomra és nem is feltétlenül volt mindig szinkronban velem, de azt biztosra tudtam, hogy előbb-utóbb ebből valami nagyobb és dinamikusabb fog kialakulni. Pont így is lett.

Ebben nem is tévedtem. Celina ugyanis rengeteget erősödött, fejlődött a színpadi jelenléte tekintetében és sokkal jobban, öntudatosabban uralja a teret. Cybertechno-jára elszabadul minden, még a technológiai pokol is, máris azon kapom magam, hogy mintha csak megnyomtak volna egy nagy START-gombot rajtam, eszelősen táncolni kezdek az új, Obsidian számára és onnantól nekem körülbelül filmszakadás is van, egymásba folynak a számok, meg vannak futtatva sercegő-lüktető basszusokkal és rögtön egy teljesen más díszletben, sűrűn villódzó sztroboszkópfények fojtásában találom magam, ahol egy erős és következetes entitás kedvére táncoltatja a testemet és egyáltalán nem tehetek semmit, minthogy csak tűröm, kiszolgálom, engedelmeskedek és ráadásul még hangosan is élvezem.

Mivel elől tombolok a tört hard cyber techno és cybersynth ütemekre és le nem veszem a végig-hosszig menetelő Celináról a szemem, ezért nem is érzékelem a hátam mögötti közönség reakcióit. Az az igazság, hogy szét se szálazom fejben, hogy épp melyik számát adja elő, de így utólag kielemezve, főként az utóbbi 1-2 év terméséből kapunk deluxe bemutatót tőle. Precízen szól ő is, és míg az előtte fellépők teljesen más, könnyebb tengelyterhelésen és érzelmi skálán mozogtak, addig Celina maga az elszabadult és keményebben, szinte már fenyegetően fellépő droidnő. Nagyon érzi ezt a dominaszerepet, ránk szegezi mutatóujját időnként, koreografáltan és felszabadultan kezeli gépét, csap rá egy erőszakosabbnak ható basszuselárasztó vészindítási gombra, vagy kombinál bele a mozgásába nőiesebb, kecsesebb mozdulatokat és fordulatokat. Aki elől állt és vonaglott mint én a dark synth és EBSM veretésére, az jócskán érezhette, hogy a gyomor ütemesen csapkodja a tüdőt, az oxigén fogy, a boka bedagad, de akarja, akarja, akarja tovább ezt a performansz-cirkuszt. Merthogy a mozgásszínház nem merül ki céltalan ugrabugrándozásban, hanem a keményebb gesztusokkal van „feliratozva” számunkra.

Fogalmam sincs, ismét hogy repült el az idő, de meg nem állok, Celina pedig leviszi a hajamat, néha tényleg kézzel kell megfognom a szemüvegem szárával együtt, hogy ne repüljön méterekkel hátrébb. A best-of és all-time-favorit Hurt You More kegyetlenül elnáspángol újra, az új szerzeményeken csak ámulok és semmit sem módosítanék rajtuk, várom a sokadjára újjászülető Celina eljövetelét, a Cherokee feliparosított változatára (Leslie Young ügyes belenyúlása) pedig elérkezik a Grand Finálé és csak napokkal később lepődök meg azon, hogy a setlist valóban ennyire tömött volt, mégis szakadás-, szünet- és rövidzárlat-mentes és ráadásul tökéletes csapatási-veretési alkalom.

Ha valaki most látta és hallotta első alkalommal Celinát, eléggé le lehetett sokkolva az őt megelőző fellépők után a stílus- és műfajváltástól, de ez a cybereskedés és EBM-táncparancsuralom is a Radio Kaleid egyik színes szegmense. Aki viszont jól ismeri őt, az nagyjából sejthette mire számíthat, azt persze nem, hogy a megszokottól jóval erősebb show lesz a nyakába borítva. Nem tudom, mennyire izzadhatott le Celina az intenzív előadásmódjában, én nagyon. (Előző este amúgy az Aurórában tartott koncertek előtt felkaptam a fejem, mert hallottam a belső udvaron vendégeket épp Celináról értekezni, remélem ezen az estén ők is jelen voltak.)

Celina setlist:

1. Intro
2. Obsidian (új szám)
3. Invincible (single, 2022)
4. Quantum Zero (Digital Warpaint, 2021)
5. Corrupted by You (Origins, 2022)
6. Nemesis (License for Violence, 2024)
7. Nephilim (single, 2023)
8. Frontline (Origins, 2022)
9. My Way (új szám)
10. Code Me (License for Violence, 2024)
11. Enemy Territory (új szám)
12. Hurt You More (License for Violence, 2024)
13. Psychopathic (License for Violence, 2024)
14. Volkshilfe (single, 2025)
15. Renegade (új szám)
16. Chix Ready (single, 2024)
17. Cherokee (Industrial version)

Man + Machine változatos spektrumú technoval kedveskedik a maradóknak

Man + Machine (Ágoston Dániel) szinte már olyan kötelező tartozéka a budapesti dark underground éjszakáknak, mint gépjárműben az izzókészlet és az elakadásjelző háromszög. Mindenki ismeri vagy legalábbis volt esélye elcsípni valamelyik DJ estjét vagy afterét az A38 hajón, az Analógban, a Fabrikában, netán a Fekete Zajon. Ott van ő mindenütt, ahol a madárcsicsergős hajnalig kell kitolni, levezetni egy jó bulit, plusz kifacsarni a maradék és fölös energiákat. Vaskos dossziéja tele egzotikus zenékkel, a stílusos és fegyelmezetten historikus MM-logója / felirata ott vakít hófehéren a vetítővásznon, alatta különféle videósnittek, nonfiguratív és absztrakt formák, vonalak, minták és idegi indák kígyóznak színesen vagy színtelenítve, miközben ez a nagy ember teljesen belemerül a technoid mixelésbe és közben fáradhatatlannak és elnyűhetetlennek tűnik. Félisten a pult mögött. Ritmikus és nyersen döngölős, óvatosabban préselős vagy technikás számok folyamát kezeli precíz kezekkel, sebészi pontossággal és érzékkel.

Improvizatív és sokféle spektrumot felölelő szettjének elején a legbátrabbak még alaposan táncolnak, de aztán ennyi élmény és túlcsordulás után kezdenek elszállingózni lassacskán az emberek, ami valahol érthető is, hiszen igen későre jár. Ehhez jön még, hogy olyan masszív ingeráradaton és rengeteg beszélgetésen, mozgáson, fénykaszaboláson és hangtömésen vagyunk túl, hogy nem is csoda, ha megbicsaklunk már egy ilyen késői afteren. Arra gondolok, hogy az éjszakában, korazöld hajnalig kitolt utolsó act nem lehet azért túl hálás szerep. M+M viszont ezt becsületből és szenvedélyből tolja, hiszen hozzá van szokva ő az egész éjszakás üzemmenetekhez, ahogy a 4 órás szettkezdésekhez is. Így nem is lehet rá panasz, akárhányan is lézengjenek vagy tomboljanak a táncparketten, viszont előbb-utóbb sajnos elérkezik az a pillanat, amikor a személyzet szépen és udvariasan távozásra kér bennünket.

Radio Kaleid: 2 év – Fesztiválszervezés + Fellépők: LVL 200!

Ha összeadjuk a fellépő zenekarok bemutatott számait a fentebbi setlistek alapján, akkor ezen az estén összesen 49 darab kinccsel gazdagodhattunk órákon át, és ebben M+M lejátszott felvételei még benne sincsenek! Megtisztelő, hogy a felvonultatott formációk a régi és új számaikból is hoztak nekünk és elkápráztattak minket izgalmas és professzionális hang- és képi világukkal, mindezt a stílusbeli sokszínűséggel és odaadással együtt. Ezen az estén mindenki kaphatott valamit a Kaleidtől, a színvonalas produkciók mellett például iszonyat jófej baráti közösséget mindenféle generációból és zenei neveltetési háttérből, a kölcsönös tisztelet és a különlegesebb, hűvösebb, művészibb elektronikus zene közös szeretete mellett. Így kell tehát méltó módon megünnepelni a rádió fennállásának két évét és mindezt valóban egy kaleidoszkópos nagyrendezvény, fesztivál keretei között.

A rendezvényszervezés kemény műfaj, rizikó is, de a Kaleid stábja ezt magasan megugrotta pár hónappal később ismételten. Ez a kultúrmisszió, a szolgálat, az új vagy más típusú zenék megismertetése kőkemény meló és itt hadd erősítsem fel azt, hogy kevés olyan csoportot és közösséget ismerek a hazai dark undergroundban, ahol a magyar underground előadók megkapják a megfelelő és valóban megérdemelt reflektorfényt, igazán méltó és kedves támogatást, figyelmet, továbbá a szélesebb közönségnek történő bemutatást. Ezért hadd fejezzem ki a Radio Kaleid minden munkatársának hálás köszönetemet.

Tudnék derpegni egy kicsit persze a hazai színtér tágabb értelemben tapasztalható összefogásképtelenségén, a „csakazértisakkor” közönségleszalámizási kísérletein és rigid hozzáállásán, de most nincs itt sem a helye, sem az ideje az e féle ünneprontásnak. A Radio Kaleid ugyanis példát mutat összefogásból és kölcsönös támogatásból, jó lenne, ha ezt mások is respektálnák és követnék.

A főszervező, Misli (Balu) Balázs szemeiben a rendezvény végén egyszerre látok csillogó boldogságot, de végtelen fáradtságot és szorongást is. Purczeld Tamással a rendezvény közben többször is koccanunk és eszmét cserélünk, de a buli befejezésére már elsodródunk egymás szeme elől és csak pár nappal később, telefonon és chaten elemezzük a megéléseinket. Így megy ez.

A Radio Kaleid előtt sokféle út állhat, de…

„A szeretet ereje bármit legyőz” – tartja a közhelyes mondás, azonban ez és a szenvedély sokszor kevésnek bizonyulhat, ha egy ilyen csatornát, közösséget, platformot technikailag is fent kell tudni tartani, további rendezvényeit előre lefoglalni, megszervezni, humán-erőforrását biztosítani. Köztudott, hogy sajnos a rádió folyamatosan anyagi nehézségekkel küzd és az önkéntesség és a szeretet egy idő után már kevésnek bizonyulhat. Ha ez elér egy végzetes pontot, akkor az Enjoy The Silence fog csak végtelenítetten forogni, de már egy komplett leégett csöves erősítőn át egy üres szobában.

Vagyis némán és senkinek.

Ezért, ha bármilyen módon képesek vagytok támogatni a Radio Kaleid működését, akár a válogatáslemezük megvásárlásával vagy bármekkora összegű mikroadománnyal, akkor írjatok a kaleid_kukac_radiokaleid.hu címre, irányítsatok ide támogatást, hogy legyen 3. születésnapjuk is (vagy még több):

Radio Kaleid számlaszám:
HU95 1207 2521 0168 0375 0020 0004 Raiffeisen Bank

www.radiokaleid.hu