STATIQBLOOM, MINDLESS FAITH, PLANETDAMAGE, MAN + MACHINE eseménybeszámoló, 2024.05.08.

Az A38 tetőterasza ugyan nem telt meg rottyanásig, a hajót max. a taton lévő drum’n’bass akármilyen fiatalos fancy tinibuli tudta volna leginkább elsüllyeszteni, azonban mégis egy korrekt, változatos, energiákkal és súlyos, sötét hangokkal teli industrial/ebm/techno találkozó jött létre a Gothic Disorder Productions és partnerei közreműködésével. Továbbá olyan fellépőkkel, akiket aligha látni túlzottan sokat színpadokon.

Általában úgy szokott ez lenni, hogy kapsz valami marketinganyagot, beharangozót a Facebook-on, a szervezők írnak valami cuppogtatnivalóan csábító szöveget. A másodközlő, promóciót terjesztő, erősítő, ismétlő hírforrások, portálok, webzine-ek (mint pl. ez is) meg rátesznek pár lapáttal, megy a kalkulálás, hogy hányan lesznek, kik lesznek, milyen lesz, és ehhez hasonlók. Szóval így is-úgy is kiakakul egy előzetes kép mindenki fejében, időnként túlzásokkal.

A fellépőket vagy mind ismered, mert hűséges követő vagy, fejből tudod a szövegeiket, akár te is le tudnád helyettük tolni a bulit, minden egyes beat a fejedben, szóval masszív elvárásaid vannak, no persze nem mindenki ilyen. Vannak akik akkor is veszik a fáradtságot, ha csak épp egy késhegynyi kíváncsiság motoszkál bennük, mert bíznak abban, hogy valami kis újszerű meglepetés éri őket, rácsodálkoznak egy formációra, hogy ez g*cijó!, (miért nem ismertem eddig őt/őket???), vagy reménykednek abban, hogy nem csalódnak jégen zakózósat és legalább, ha más nem is történik, megmutattuk magunkat a haveroknak, klánnak, közösségnek, whatever. Nemde?

A május 8-i esemény lehet, hogy se időben, se térben nem volt optimális helyen, azonban mégis masszív élményfaktor volt az összes fentebb felsorolt szempontrendszer, spekulációrács rajzolgatások szerint. Mondhatni, még volt is némi déjà vu-érzésem, ugyanis a legkomolyabb ipari bulik a hajón valahogy rendszerint egybeesnek nagyhatalmak itteni kavarásaival. Még élénken emlékszem, mikor a török elnök 2019. november 7-én cikázott Budapesten, pocsék idő volt, még az egérlyukak is le voltak zárva, közlekedni alig lehetett, de legalább az A38-on a LivingTotem mellett a legendás Test Dept nyomott egy olyan show-t, hogy hetekig nem tértünk magunkhoz. Ez amolyan tudományosan megmagyarázhatatlan konstelláció.

Május 8-án szerda este nagyjából ugyanez a szcenárió látszódott megismétlődni. Már 18 óra körül járt az idő, mikor a Borárosról átsétáltam a túlpartra, ahol egész furcsa kínai turisták tétlenkedtek. Ránézésre szerencsétleneknek, tétováknak, elveszettnek tűntek, semmint szintén a hajóra készülő ipari arcoknak. Volt náluk gurulós bőrönd, hátizsák, fényképező, kalap, még szelfibot is. No meg (és ez a meglepő): adóvevők. A sarkon rendőrök strázsáltak, a Gellértnél már sztroboszkópos kékfényrobbanás volt látható, feltételezem hatalmas készültség lehetett a zónában.

Két, egymástól szikével elválasztott világ (mondhatom, hogy kultúra?) ez: gazdasági, hatalmi, ideológiai összefonódás, diktátordiplomáciapetting az egyik oldalon, nyers technológiai és szubkulturális kódszövet, döngető mély ütemek és vasalatok alatt roskadozó érzelmek, kilátástalanság, frusztráció, aggodalom és életöröm keveréke a másik oldalon. Miközben legalább 4 helyről ömlik össze a mindenféle zenei stílus, a tücc-tücctől, a basszuspörköltig, Petőfi tévés élő adás miatt szaladgáló személyzettől, a védett személyt szállító végeláthatatlanul hosszú, szirénázó konvojig, molinókig, lobogókig. Te pedig csak ott állsz, kapaszkodsz egy vaskorlátba és egyáltalán fogalmad sincs, hogy az a sok minden, ami egyszerre és kíméletlenül zuhan rád pár óra leforgása alatt, mint legalább 80 darab Rám-szakadék, hogy az istenbe fog ezután az emlékeid között szétszálazódni, kirakódni, megfejtődni, helyére kerülni. Igen félelmes ez így egyszerre. Viszont mindent alátámaszt, igazol, tovább szürreális bányamélységre bevésődik. Ha lesznek unokáink, majd ilyen sztorikkal fárasztjuk őket a gazdagon termő cseresznyefa árnyékában.

Egy szép napon (estén) ebben az akváriumban talán ülnek majd magyar ipari elektronikus előadók is élőben!

Számomra – az igen erősen megkraftolt előadásokon túl – az egyik legnagyobb flash mégis a közönség / közösség volt. Mert ez végre ismét egy olyan találkozót jelentett, melynek során a színtér ikonikus arcaival, zenekari, alkotói művészkollégákkal, cimborákkal, régi jó ismerősökkel, szervezőkkel, DJ-kkel, aktívkodó emberekkel egyazon élménytérben lehetett tartózkodni, beszélgetni, gondolatokat cserélni, és ez azért nem adatik meg folyton ebben a fene nagy rohanásban. Ehhez jönnek még hozzá az olyan rácsodálkozások és meglepetésszerű felismerések, mint pl. a Dombóvár/Budapest tengelyről akciózó, lehetetlent nem ismerő dark underground fotósduóval, az A L pix egységgel való megismerkedés, vagy a győri legendákkal történő koccanás. Beleremeg a lábam is, hogy még mindig vannak olyan színtér-arcok, akikkel most találkozom először, vagy legutoljára minimum 2 évtizede láttuk és hallottuk egymást. Erre szokták mondani a köznyelvben, hogy „összehordja a szemetet a szél”. Csak annyit tennék hozzá, hogy: „sötét elektrokincseket” is.

Planetdamage nappali világosságban hozta el a technokratikus AI-disztópiát

Planetdamage (Bari Máriusz) továbbra is egy élő legenda. Sokrétű és komplex media-underground-press-cyberpunk-industrial-tech-data-education-community munkásságának puszta és rigid felsorolása is legalább 2 hetes sátras ünnep lenne. Ő a sapkás-szemüveges félelmetesen okos nördcsávó, az X és Y-gen illegális határátlépője és diplomáciai időutazója, aki gyakorlatilag soha nem alszik (vagy legalábbis még senki nem látta horpasztani), de mindig alkot, agyal, dolgozik valamin. Ez az este azért is volt extrém szinten különleges, mivel személyes fellépése egész rég volt már, public eventeket nézőként is csak ritkán (mostanában talán egyre jobban) látogat. Viszont időközben rengeteget reszelt mindenféle elborult-AI-experimental-cyberpunk-adatelemzéses és audiovizuális témán és tartalmon, amiből apróbb dózisokban és online volt ugyan a szemhéj alá és a fülbe csepegtetve, de a live concept-prezentáció még csak most valósulhatott meg. Ez egyben volt terheléses teszt, főpróba, warm-up és jófajta felhergelés.

Nyilván egész furcsa, hogy újra pultok és kábelrengeteg mögött látod, hogy mikrofont gyömöszöl a szájába és minden szó és hang, amit kimond, az annyira artificial, artofact, arithmetic & robotic, hogy amint az elméd találkozik valami hihetetlenül diszkrementális techjövőzenével, ott nagyjából el is dől: 1 vagy 0. (1: Fogékony vagy, 0: feltalálás előtt álló faküllő vagy.)

Általában ilyen tekintetek szögbelövőznek rám, amikor rajtakapnak valamin.

Nem tudom, miként telt el annyira gyorsan az idő, 40-50 perc is talán, de ezalatt számos új és régebbi Planetdamage nuke lett ránk dobva, és szégyellem magam amiatt, hogy amennyit táncolnom kellett ezekre a technoid, tempós, disztopikus darabokra, kevésbé volt módom megfigyelni és rácsodálkozni az igényes AI-generated háttérvetítésre, ami cyberpunk szuperlatívusz, fortyogó adatmező és káprázatos animáció. Ellenben még túl nagy volt a nappali világosság hozzá 19.15 körül, amikor felcsendültek az EXOCOMM hangjai. Előtte még viccelni is próbáltam vele, hogy nyugodtan kicserélheti a sorokat a mostani alkalom kedvéért: „There is a virus on the ship, and it’s been my design”. Nem figyeltem különösebben, hogy a hátam mögött mi zajlik, ugyanis azonnal hangulatba kerültem, transzba estem, és csak az utána következő Mindless Faith verte ezt le, mondhatni kellőképpen sikeresen. Ütős kis PD-összeállítás volt, közönségkapcsolattal, remek váltásokkal, arányokkal és energiákkal.

A Mindless Faith alaposan meghekkelte a sort.

Tudja valaki, hogy a hölgyeknek mi volt a valódi funkciója?

Ezúton kérek elnézést minden régi és lojális Mindless Faith rajongótól, akik évtizede hűségesek ahhoz az amerikai bandához, amely úgy aposztrofálja magát a FB-oldalán, hogy „Sötét, nehéz elektronikus zene, amely betöri az indusztriális zenei műfaj kapuját!” Ráadásul izgalmas gondolatokat is oszt meg, csak hát a régi, halott website-linkjét nem képes kicserélni a profiljában. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi is történt (tört el) ezen az estén. Még az is megfordult a fejemben, hogy a hajó nem megfelelő szintjére tévedtem, hanem egy teljesen más rendezvénytérbe. Ugyanis a technikai szünet után két fiatal lány végzett épp higanymozgást, lóbálta az italát, gőzölt, nem is tudom, hátul meg egy fejhallgatós csávó tekergetett valamit. Bevallom, ettől annyira zavarba jöttem, mint aki drága szmokingban egy meetingről esik be egy yachtos gang-bang partira.

Chris Exeris önállóan és teljesen másként konfigurálta az estét a Mindless Faith brand alatt és ehhez jobbára táncosra, trance-technósra, lakodalmasra vette a figurát. Hogy a két színpadi szereplőt hogyan és miként illesztette be a show-ba, annak nem jártam utána, meg nem is annyira érdekes.

Bárkivel is beszéltem, mindenki mást várt. Gitáros, zúzós, többtagú, melankóliás, falakat rengető összeesküvés-elméletet, world premier dolgot, valami tényleg fejleszakítós, nyakra új menetmetszős indusztriált. Ehelyett egy bikinis csajdekorációval elsunnyogott súlytalan ipari diszkóhakniféleségnek voltam szem- és fültanúja, amit aztán ott is hagytam. Az Insta-hírfolyamom is százszor izgalmasabb ennél még a gyengébb algoritmusnapokon is. (A Glamour napokról már ne is beszéljünk.) Páran táncoltak elől, ezek szerint nekik bejött, nem hibáztatom őket érte, máshoz szoktunk. Inkább leakasztottam a szemem a színpadról és kimentem levegőzni, ameddig ez a kommersz trash le nem ment. Nem lettem Mindless Faith rajongó ettől, pedig jókat hallottam róluk és tőlük korábban, de ez túl megúszós „act” volt. Látszólag ők igen jól érezték magukat, én pihentető programnak fogtam fel.

A Statiqbloom utána valósággal felmosta velünk a hajópadlót

A szúrós tekintetű és hidegfehérfény hajzatú Fade Kainer a színpadon egy elszabadult fenevad, akiről teljes mértékben érződik, hogy a zenéjét nem csak úgy összehányja egy laza hétvégén, hanem teljes mértékben érti, éli és át is érzi. Ha nem lennének gépei a pulton, akkor a testéből szólalna meg minden fegyelmezett szekvencia és jégütem. A műsora hol lángokban állt, hogy pulzált, igen nehéz is visszaadni. Egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor egy hangosabb gongütésre homlokon csapta magát, az megkapó és hiteles volt, sőt, bizonyíték arra, hogy a teljes műsor a fejében lapul, tudja, mikor mi következik, mikor és hol kell belenyúlni, mikor kell kimozogni dolgokat. A színpadi mozgásformáit és vezérlőkontroll-gesztusait (már amennyit a nagy asztalok megengedtek) szívesen ajánlom mindenkinek tanulmányozásra. Az elől csápolók tudják miről beszélek, ők láthatták közelről. Vérprofizmus.

Bár nem volt nagyon időm végig-hosszig tanulmányozni Statiqbloom eddigi teljes munkásságát, legfeljebbb itt-ott belehallgattam, és e benyomások alapján számítottam egy erős élő jelenlétre és előadásra. A vizuál kimunkált és alátámasztó volt, a szett összerakottsága igen dinamikusnak hangzott (úgy éreztem, sehol se ült le még egy pillanatra sem). Az pedig abszurd a köbön, hogy a tőlünk méterekre elhúzó kínaiak szállító konvoj a közönség figyelmét némileg megosztotta. Statiqbloom szerencsés, neki jutott a golden hour, illetve aláfesthette egy indusztriálbrutalista számával a torz valóság, a nyers képzelet és a történelmi kulminációs pont frontális ütközését.

Egyébként utána, mikor már a Statiqbloom pólós asztalkánál ácsorgott, odamentem hozzá és baromi jót beszélgettünk. Alaposan kitárgyaltuk az amerikai és a német underground színtér sajátosságait. Emellett az életszínvonalbeli különbségeket, lakhatást, társadalmi anomáliákat, a zeneszerzés és a magánélet változatos örömeit és még rengeteg dolgot. Igen közvetlen, szolíd, nyitott és intelligens gondolkodó embernek ismerhettem meg. A színpadi szerepének teljes ellentéte, de erre gondolom, többen rájöhettek a jelenlévők közül. Úgy vettem észre, hogy boldog és elégedett volt aznap este. Ráadásul nagyon tetszett a műszakváltás precizitása is, ahogy némi játék közben le- és kiszerelt, miközben MAN + MACHINE már fűzte be a saját szettjét. Percekig belefeledkezve néztem ezt a gépies pontosságot és elárasztott valami furcsa, sajgó érzés.

MAN + MACHINE levezető gyakorlatok

Feltehetőleg MAN + MACHINE Ágoston Daninak juthatott a legnehezebb szerep. Valamikor 22 óra után utolsóként a színpadra felszerelni és a megfáradt közönséget még egyszer, negyedjére és alaposan feltüzelni? Ez nem lehetett volna könnyű feladat másnak, de neki igen. Ugyebár hétköznap este, másnap meg hellóka melóka van. Nyilván benne van a pakliban ilyenkor, hogy elkezdenek elszállingózni a népek, akik azért – tegyük hozzá – kb. 19-től legalább 23-ig kis szünetekkel, de alaposan és rendesen táncoltatva voltak. A MAN + MACHINE esetében talán ahhoz vagyunk inkább szoktatva, hogy ő a warm-up. Ő a feltüzelő szenesember, aki lapátokkal hányja a kokszot az égéstérbe, hogy zakatoljanak az ipari gépek. Bár nem volt módunk ezt kivesézni, de az after live-mix szett esetében kihívást jelenthet, hogy meddig mész el tempóban. Pl. mennyire van kiadva előre parancsba, hogy fokozatosan hozd le a közönséget zárásig, nehogy túlhevüljenek és ne akarjanak végül hazamenni. Én addigra már egy porcikámat se éreztem. Így inkább hátulról bólogattam Daninak és egy szolíd gesztussal köszöntem meg a munkáját, ami ezúttal is profi volt.

Ez a kép direkt a népszámláló bizottságoknak készült…

A tetőterasz azért nem kicsi. Ez a fotó valamikor a Statiqbloom kezdése előtt pár perccel készült. További kommentárt nem is fűznék hozzá. Akik ott voltak, azoknak kivétel nélkül lehetett örülni. Ez egy nagyon biztonságos, sok élményt és masszív energialöketeket produkáló, technikailag és szervezésileg is hibátlan, emlékezetes rendezvény volt.

A magam részéről örültem, hogy ott lehettem és köszönet mindenért. (Remélem nem filozofáltam túl, ha igen, akkor bocsi.)