E dupla H.I.T Havi Riportban kicsit filozofikusabbra veszem a bevezetőt. Bár tépázós és tépelődős 2025-ös évünk volt, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Rengeteg jó megjelenés, összejövetel, koncert, klubélmény adatott meg nekünk, a dark underground szubkultúra él, lélegzik, virágzik, új előadók és irányvonalak serkednek, és bőven volt miről írnom, volt mire dolgoznom, vezetnem, táncolnom, takarítanom, reszelnem a vasat, vágnom az adatfát. Erős kérdés viszont, hogy mit fog hozni a jövő? Tavaly volt azért egy olyan megélésem, hogy kicsit elegünk lett már a tech platformok vergődéseiből, az online tér szennyvízátemelő telepeiből és intenzívebben vágytunk a live-élményekre, baráti találkozásokra, közös tapasztalatszerzésekre, diskurzusokra, egyszerűbb (értsd: doomscrollingmentes) ventillálásokra. De így marad-e ez 2026-ra is? A mostani havi riportom címét ezért Man + Machine kollégától kölcsönöztem, aki egy zenei kerekasztal beszélgetésen dobta be a nagy kérdést a ‘mainstream vs underground’ kapcsán. Emlékszem, ezt bekeretezve fel is írtam a kis fekete noteszkámba, és a kérdés azóta is izgat. „Nyilván igen. Nyilván nem.” – a helyes válasz. Egyszerűen sem klubokban, sem társasházi lakásokban, sem kertvárosi családi házakban nem lehet túlzottan és hajnalig zajongani. (Láncfűrészelni és flexelni a kertben persze lehet vasárnap reggel 7-kor is, ugathatnak a kutyák egész éjjel a lakóparki lakásokban, házastársak, családtagok veszekedve ütlegelhetik egymást, csapágyas mosógépek és porszívók búghatnak és csöröghetnek, ezek persze mind rendben vannak. A zene már nem feltétlenül.)
Jóformán egyikünk sem tudja mit hoz a jövő. A bizonytalanságokra adott flexibilis reakciók, az adaptálódás váltak a hétköznapjaink mozgatórugóivá. Talán lesznek néma fejhallgatós bulik, talán tényleg végül már egymás nappalijában fogunk fellépni, ha a közönségszám és a fellépési helyszínek, lehetőségek is kopni fognak, ez utóbbiak pedig alacsony számuk és korrumpálhatóságuk okán „aki többet fizet, az léphet fel” és „ha nem hozol be minimum X száz fizető-fogyasztó embert, akkor szóba se állunk veled” alapon szűrik meg az előadókat. Lehet, hogy ezért fordul elő ez a sok egymásraszervezés és leszalámizás? Vagy tényleg túl sok lett mára a zenei producer, promóter, produkció az adott egységnyi és egyre zsugorodó számú klubszlotokra, ezért átfedésekkel agyon kell tömni az év 48-50-52 hétvégéjét? Tulajdonképpen mi is ennek a helyes matematikai képlete? Simán megérne egy alapos szakmai diskurzust ez a kérdés is, bár nem az állami megrendelésből végzett klubkutatásokra és felmérésekre alapoznék ebben. (Torzításból se jó a túl sok.)
De ne szaladjunk ennyire előre! Inkább tekintsünk vissza most a december és a január hónapokra, amikor a színtér vett egy újabb mély levegőt a naptárváltás közben és legalább kiordíthatta magából a feszültséget.
Belföldről jelentem:
Öreg japán és öreg macska dícsérete:
MEGAHIT Prelude EP és Miú-Miújság? (Megahit synth disco mix)
MEGAHIT (Vincze Imre cyberlovag zenészbarátunk) régóta áhítozott már egy második generációs 1987-es Honda Prelude-ről, ami, ha jól tudom, a Jessie névre hallgat, nőnemű, és bizony nem csak megszerezte, konzerválgatja (legutóbb azt mesélte, hogy bizony van még némi munka vele), de legalább egy 5-számos vezetős EP-t már készített bele vagy hozzá vagy nekünk, amit december elején droppolt. Volt ennek már előjele, májusban a 3-trackes The Ride Of Your Life borítóján szintén egy Prelude szerepel. A synthwave világ meg kedveli az autózást, a kódrendszer része, elmaradhatatlan tartozéka, mint Miaminak a pálmafák és a napsütés.
Egy jó japán aranyat ér, főleg, ha olyan stílusos, mint ez a bukólámpás fekete limuzin. Aki a cyberwave, retrowave világát masszívan éli, annak egy ilyen vintázs jármű kötelező tartozéka, sőt, társa kell legyen! Nagyon bírom, hogy a hazai színtér ebben a klaszterben alkotó művészei értik és értékelik ezt, ott van például Celina a szépséges ezüstnyíl Toyota Celicájával. Leborulok előttetek. A sort folytassátok nyugodtan, aztán egy nap szervezzeteket egy öreg japán szabadtéri cybertalálkozót a Duna-partra, piknikezéssel, boomboxokkal, autómustrával, wasabival, miegymással.
A nyitó/záró Prelude, a Headlight Serenade (mekkora címet kaptak azok a bukólámpák!), a Mean Wheels, a Moonroof (holdfénytető, nyári moonlight crawling-érzés, de szép, istenem), remek mesterséges reklámos retrodiszkófeelinget adnak ki, gaming zene ez és nyilván egy másik évszakra lett optimalizálva, nem ehhez a téli szürke szutyokhoz, na pont emiatt ránt ki a jelenből.
Itt lehet meghallgatni, berendelni
(mármint nem a kocsit, hanem a hozzá írott instrumentális EP-t).
Hív a cicuskád! MEGAHIT a Macskafogókból ismert cicás revűsztárbetétdalát is feldolgozta, így a Miú-Miújság? (Megahit synth disco mix) Postásy Julinak és az 1986-os animációs filmnek is emléket állít. Mivel a betétdal sehol se jelent meg a filmen kívül, ráadásul elég rövid is, így ezzel is volt bőven technikai munka, hogy egy 2 perces pumpálós szintis diszkószámra ki lehessen húzni. Valódi karácsonyi speciál volt ez, én meg előkotrom mindjárt a polcról a Macskafogó DVD-met, hogy összevessem a kettőt.
Hyperfiction körül is vannak történések ám!
A Hyperfiction nagy elánnal próbál, remixel, stúdiózik, upgradel, releasel, ezerrel készül a március 28-i KAZI-s OUTWAVE bulira, így van mit összefoglalni. Az egyik munkájuk az Itinera zenekar ősszel megjelent új albumának egyik húzódalának Night Sky verziós remixe, ami energikus elektronikával lett feldúsítva. Egy nagyszerű felvétel így most be lett oltva HF-hangokkal és itt lehet meghallgatni YouTube-on. (Dobtam volna Spotify-linket is, de valamiért mérges rám, pedig le se szedtem a 300 terrás leak-et, mert minek.)
Aztán kijött még december 10-én (végre Bandcamp-re is) az Afterlife EP-jük 5 roppant sűrű elektronikus szövetű felvétellel, dobzsírosan, melódiákkal, különös, hátborzongatóan jó vokállal. A címadó-nyitó Afterlife igen megkapó male dark pop, elején lágy felvezetéssel, aztán meg pergős ritmikával, meghökkentő szintiszólóbetétekkel, mélységgel és emóciódózisokkal, de a végén a zongoraszóló is nagyon megér egy misét. A Your Judgement keményebben zakatol, megforszolja a füleket, a Prophets rise and fall is odakokszol rendesen, imádtam az énekbeszédet és a tempó/hangszerváltásokat benne, a Damn your rules-ra hevesen bólogattam, ahogy az EWI is, ráadásul ez egy atipikus, energikus electrorap-felvétel speech-sample-ből felhúzva, mégis remekül passzol a Hyperfiction-höz, szóval jól megleptek ezzel is. A RIP Master meg egy külön filozófiai eszmefuttatás, sőt, egyenesen ars poetica, erős küldetésnyilatkozat, a szövege több mint elgondolkodtató.
Egy új múzeum vagy színház megtekintése… reményt ad. A Hyperfiction meghallgatása is.
Erre tessék, a kiégett szemű, koszos babafej mellett kell a PLAY-re nyomni és utána számról-számra hüledezni. A márciusi buliba pedig jönni kell, mert a fiúk egy szenzációsan jó, tehetséges új énekesnővel, Jemi Ma-val lépnek színpadra. Én már megismerkedhettem vele, nagyon kedvelni fogjátok ti is.
Human Vault: Null State of Not
„Melodikus, de ugyanakkor hideg elektronikával, sötét és elidegenítő ideológiákkal operáló album egy teljesen eltérő zenei irányba sodorta az amúgy aggresszív projektet. Egy újabb szint a HUMAN VAULT evolúciójában.” – ezen sorok kíséretében kaptam meg digitálisan az új Human Vault anyagot, a The Null State of Not-ot, ami sokkal több, izgatottan boncolgatnivalóbb ajándék volt számomra karácsony előtt, mint amit az olcsó műfenyők és filléres, kínai, műszőrét hullajtó, csillogó girlandokért verekedő emberek valaha is kaphattak szegény és kicsinyes semmiségekért harcoló életükben. Kicsit félve bontottam ki a csomagot, majd fűztem be a meghajtómba, hogy aztán ne térjek magamhoz. (Hint: Azóta sem tértem magamhoz.)
Az anyag bővebb recenzióért és reputációért kiáltott, ami szétfeszítené e havi riport kereteit, így a Szűzhallgatás rovatomban bővebben is írtam a hallgatási és gondolati teres élményeimről, talán ezt is érdemes elolvasni, nem kockáztatok, leírom, hogy nagy mélységek vannak benne.
Itt lehet hallgatni és rendelni a Bandcamp-ről.
First Aid 4 Souls: Progenitrix feat. Divas of the Dark (a női oldal)
December közepén jelent meg Gazdag István producermaster új FA4S-anyaga, a PROGENITRIX, ami hihetetlen rövid idő alatt hatalmasat ment és nem csak szemlézte a Side-Line magazin, hanem rögtön be is választotta a Best of industrial / electro / post-punk albums of 2025 toplistájába. Teljesen indokoltan, hiszen ez egy nagyszerű female dark pop / dark electro lemez, különleges igényességgel megalkotva, rangos darkos dívás énekesnőkkel kooperációban.
Az album címe némi magyarázatot kíván, de a H.I.T segít ebben is. A ‘progenitrix’ szó latin eredetű, jelentése: „ősanya”, „elődanya”, „női ős”, illetve tágabb értelemben „az, aki létrehoz / nemz” (persze női értelemben). Ha a ‘progenitor’ az ősapa előd, a hímnemző fél (ez lesz majd a rákövetkező FA4S-album, azon pedig férfiakkal), akkor a ‘progenitrix’ ennek a nőnemű párja és természetesen a hölgyeké az elsőbbség. Istennők, ősanyák, dívák, mitológiai különleges lények, teremtő forrásprincípium, hangjukkal varázsló talizmános angyalok, de egy a lényeg, hogy ez az album a személyükkel, eltérő karaktereikkel és a feketében való sokszínűségük okán is egy különleges vállalkozás és hiteles produktum.
Ugyanis számomra minden kooperatív előadónő is hiteles, István pedig zeneileg mesésen fúzionálja az összes eddigi projektjét egy közösbe. Kezdetben féltem, tartottam tőle, hogy szét és túl lesz áriáztatva, operáztatva, de szerencsére nem ez a helyzet. Női energiák, erotikus, kéjes nyögések, female power, kirlian kamera-féle csodák, csakrák, csillogások csurrannak benne rendesen, minden egyes track-je felráz, átölel, megforgat, legyen az jóféle bulizás, dance-power, vagy selyemmel simogató érzések, mindenből bőven van benne, szóval egy mesés kincses sziget.
Ki volt ez számítva, hogy még karácsony előtt jöjjön ki ez az album. Közelebb hozhatja az iparilag érett nőket és férfiakat. Nem kell ide Last Christmast, meg Let it Snow-t hallgatni, hiszen a Progenetrix közös metszetet képezhet hasonszőrű (dark electro) családoktagokban, van miről beszélgetni, van mit ünnepelni otthon és itthon is. Nemi egyenlőség a zene körül. Táncoljon a nő, táncoljon a férfi, csapatban, egyenértékű teamként csapassák. Ez az album előremutató, és sokféle egyéniséget, szellemet, stílust foglal magában, nem is volna illő, ha bárkit vagy bármelyik számot kiemelném külön, hiszen az elejétől a végéig példás, egyetlen gyöngébb pillanat nincs rajta, maximum gyöngédség. De az is kell. A KomaKino is írt róla jókat.
Itt lehet hallgatni és rendelni a Bandcamp-ről.
Új Emanation of Time anyag érkezik hamarosan
Én csak ezt a shortot kaptam el egy hírfolyamban, de a hátamon futkosott a hideg tőle, futkosson a tiéteken is!
Régóta nem került elő újabb anyag Vörös Péter (Polar Star) és Vinnui Varga Balázs (Nadragea) projektjéből, de az Emanation of Time, mint alkalmazott metafizikai tudományos zene és szintézis, mint egyedi elektroevolúciós eseményhorizont, mint laboratóriumi tisztaságú és igényességű, transzcendens kísérleti elektronika jóval több annál, mintsem csak úgy elmenjünk mellette. A Clock DVA / TAGC pszichoakusztikai laborkísérleteinek hideglelését és elvágyódását hozza vissza számomra és nem biztos, hogy jelen pillanatban pontosan képben vagyok a formáció mostani felállását és eszközparkját illetően, pedig az END-TEK-kel is volt collab, lásd a 2023-as Two Poles EP-t, amiről írtam is annak idején. De majd kitisztul ez a release-ig, a hazai elektro-tech-ambient projektek pedig mindig misztikusabbak és rejtettebbek szoktak lenni, mintsem az indokolt lenne.
Az új anyagra várakozásig, ami tavaszra ígérkezik, vissza lehet hallgatni a korábbi Emanation of Time & Co. munkákat a Soundcloud-on és a YouTube-on. Bármibe is hallgatok bele, sejtszinten borzol fel, így most egy időre bizony elektroborz lett belőlem.
A munkásosztály élvezze az életet is, ne csak a fizetésnapot várja!
Ezt csak úgy itt hagyom, mint aktualitást:
A januárt a CMC húzta be magának
A legenda CMC – Cro-Magnoni Cola kihozta várva várt új LP-jét, az ENCORE-t, ami erősen meghatározta január utolsó napjait. Az albumnak szenteltem egy mélyebb szűzhallgatást, amit ha nem olvastatok volna eddig, akkor itt pótolható.
Ezt követően pedig egy rendkívüli négyesfogatban felejthetetlen koncertet is adtak barátaikkal és barátaiknak a Turbinában, amiről a minap kaptatok tőlem egy részletes beszámolót. Volt, van, és lesz is még miről beszélni!
Jól sikerült a Mikulás és az Előszilveszter is!
Azért a december sem szűkölködött zenés programokból, így 2025 végén az utolsó energiáimmal belevetettem magam a táncos-koncertes életbe, és természetesen nem maradtak eseménybeszámolók nélkül ezek az alkalmak sem.
Ilyen volt a Barking Babies, Separated Lamb, Synthetic Destiny és a Zack Zack Zack az Aurórában
Állati jó alter esemény volt, igazi Mikulás-csemege!
Dark Stage buli Pécsen
Eszméletlen Bit Em Up buli az S8-ban
BIT-ang jó koncertek és elképesztő retro-elektro-paradicsom, minden percét megérte!
Ezen az estén lett rögzítve az első teljes és hiánypótló Syngular-koncert is, ha esetleg nem láttad volna még:
Ez fért bele ebbe a két hónapba, és valószínűleg még be se került minden. De most vár rám a többi munkafeladat és a februári hajtás-pajtás!
Legyetek résen, inkább az energiát és az élményeket gyűjtsétek 2026-ban, ne a papírzsebkendőket meg a gyógyszereket.
0 hozzászólás