Az Einstürzende Neubauten Budapesten az Akváriumban maximumra tekerte a „mindent egybevéve” és a „rámpás idegen popzene” nagyságait. A H.I.T eseménybeszámolója következik megszokottan hosszan.

– Miről énekelnek egyébként? Miről szólnak alapvetően a számaik?
– Hát ez nem megy át a szokásos liftes marketingbeszéden, hisz nagyon alternatív művészet, költészet ez, nem tudná senki sem egy vagy pár mondatban megfogalmazni.

A német avantgárd indusztriális zene úttörője, az Einstürzende Neubauten már 44 éve zajol, zenél, performál és gyűjti folyamatosan a lojális rajongótábort maga köré. A 40 éves jubileumi „The Year of The Tiger” turnéjuk csupán pár országot érintett 2022-ben, így mi kimaradtunk a sorból. Akkor tehát nem kaphattunk élő bemutatást az akkor még friss, 2020-as Alles in Allem albumuk kincseiről. A covid alatt volt egy streamelt online albumbemutató koncertjük ugyan, de annyian tolonghattak, hogy én hosszas próbálkozás után be se jutottam az oldalra. Ez a mostani budapesti fellépésük viszont maximálisan kárpótolt mindenért, hiszen élőben látni és hallani ezt a soktagú ikonikus zenekart, teljességgel transzcendens élményt volt képes nyújtani. Szóval minden könnyem elfolyt a kétórás előadás közben a teljes meghatottságtól. Most pedig belemegyek a részletekbe is, hogy miért történhetett ez.

No VIP, no meet

Este 7 körül már meglepően sokan ácsorogtak az Akvárium teraszán és bent is. Direkt korábban érkeztem, gondoltam felmarkolok addig pár merch-dolgot, de olyan nem volt. Ahogy beléptem, elég sok külföldi szót hallottam, de klántagot például egyet sem, nem volt se szervezett bemelegítő buli, se csoportosulás vagy spontán összeverődés. Pedig illett volna valami egységet mutatni. Bent két hosztesslányka osztotta az aranyszínű karszalagot és első kérdésük az volt hozzám, hogy VIP-jegyem van-e? (24 900 Ft) Mondom, olyan nekem sose volt, de mit tartalmaz? Étel-ital-karzatról koncertélvezés. Legalább találkozás a zenekarral, az is benne van? Ja, az nincs. Oké. Azért bekérezkedtem és egy biztiőr volt annyira engedékeny, hogy 3 másodpercre felengedett a karzatra, ahol akkor még nem ült és nem is zabált senki. A magasból rápillantottam a kékes fényben fürdő, mindennel telepakolt színpadra és láttam, hogy már dagadnak az első sorok a színpad előtt, így iszkoltam én is lefelé, hogy ne kelljen hátul állnom. A koncertkezdésre aztán elég szép tömeg gyűlt a nagyhallban, főleg idősebb, 40-es és 50-es korosztály, de meglepődve tapasztaltam, hogy a 20-as korosztályból is eljöttek jó páran. Egy alacsony lánykát magam elé is tereltem, hogy jobban láthasson, plusz meg is kérdeztem, hogy Neubauten-rajongó-e? Azt mondta, hogy nem, nem is ismerte őket korábbról, de ezek az utóbbi dolgaik annyira passzolnak a hangulatához és olyan kifinomult a hangzásuk, hogy muszáj élőben megnézni, meghallgatni őket. Ezzel nagyon egyet tudtam érteni.

Mik azok a rámpák?

„Mindig is improvizáltunk a színpadon, régebben többet, mint most, régen igazából csak azt – a nagyon távoli múltban.” – Blixa Bargeld

Az Einstürzende Neubauten eszközkészlete alapvetően két fontos pillérből áll: az egyik az a fantasztikusan összetett angol és német nyelvű költészet, amit Blixa Bargelt zsenialitása és asszociációs történetmesélő képessége nyújt, a másik pedig a zajzenészet különféle fémhulladékokon történő improvizatív, kísérletező folyamataiból származik. Ezekből jönnek létre a dalok, az utóbbi időben szerencsére egyre több és varázslatos hangulatúak, amelyek pontosan úgy rezonálnak a nehezen értelmezhető és csak bonyolultan feldolgozható érzelmeinkkel, gondolatainkkal, akár a megvert acélrugó. Rezonál a lélekkel. A Neubauten nyelvén ezeket a nyilvános improvizációkat „Rampen”-nek hívták és hívják még ma is. A rámpán könnyebb felgurítani dolgokat, jobban eljut a hallgató lelkéhez is. Zajfelgördítő felfokozásnak mondanám. Szóval ezek a rámpák a zenekar munkáiban már régóta fontos tartozékok. A sok visszavonulós sziszifuszi, sokemberes hulladékhangkeltési session végül a stúdióban többkörös rekonstrukción esik át, javított, szövegezett változatai kerülnek rá a stúdióalbumra. Általában ezeket hallgatjuk mi oda-vissza. Így történt a mostani albummal is: Rampen (apm: alien pop music) anyaggal is. Egy dupla album sárgába csomagolva, a 2022-es turné improvizatív színpadi kísérletezésekből leszűrve: idegen popzene. Hogy mennyire összetett alkotás ez, szerintem jól ábrázolja a projektmappája, amit a Neubauten hivatalos weboldaláról mutatok:

A titkokat rejtő sárga projektmappa, ami sok mindent elmond a produkció összetettségéről, ami a színpadon végül megvalósul.

Pestalozzi-nyitány

Jó negyedórát azért várnunk kellett rá, hogy nemes egyszerűséggel és szerényen bevonuljanak a színpadra. Addigra már eléggé felfokozott hangulatban voltunk. Road-ok előtte még cikáztak kicsit, aztán felgyúltak a fények és a hatalmas kifeszített sárga drapéria előtt a zenekar tagjai elfoglalták helyeiket, Blixa is bebiceg (láthatóan vannak fájdalmai) szelíden és röviden egy laza hellóval köszönti a közönséget, aztán azonnal fel is csendül a Pestalozzi, ráadásul álomszépen szól. Épp úgy, mint egy fennséges klasszikus zenei nyitány, amiben morog valami horrorisztikus fémes gyomor is, és élőben látva ott esik csak le, hogy azt a hangot Alexander Hacke egy fekete vibrátorral képzi a gitárhúroknak nyomkodva. Minden egyes hang nagyon a helyén van, Blixa éneke tiszta, simán kiénekli a magasakat, mélyeket, hajlításokat és a többi tag is megtámogatja itt-ott háttérvokállal. Azonnali katarzist érzek.

A Berényi Kft, a Besenyő család és egy rég kiégett tanári kar keresztezve

Alexander Hacke balra elképesztően laza, de fantasztikus gitármunkát végez. Blixa mögött N. U. Unruh teljes nyugalomban egy műanyagkannákból épített kompozíciót ütöget. Rudi Moser jobbra két fémseprűvel simogatja (védőkesztyűben) az elmaradhatatlan forgó Neubauten-tárcsasort.

Az előadás egy adott pontján (tulajdonképpen mindegy is, hogy melyiknél) Blixa felvesz valahonnan egy maréknyi alumínium lapot, aztán amikor eljön a megfelelő idő, akkor lassan elkezdi morzsolgatni a kezében és apránként potyogtatja le a színpad padlójára és feltételezem, hogy ott is alaposan be volt mikrofonozva, ahová lehulltak azok a fémlemezek, mert elképesztőn nagyot, csillogót, csörömpölőt szóltak! Ráadásul a színpadi fények kereszttüzében még látványos is volt. De nem ez az egyetlen fantasztikus trükk a műsor során, hanem a háttérben folyamatosan ilyesmiket végeznek a zenekar tagjai, akik ráadásul úgy vannak felöltözve, mintha a Berényi Kft, a Besenyő család és egy rég kiégett tanári kar lenne keresztezve és ugyanarra a jammer-bulira kapott volna mindenki meghívást.

Az egyik fegyelmezett, elegáns öltözetű, a másik parodisztikus, Blixa szemhéja tele ezüstflitterekkel, amitől néha olyan érzésem van, mintha szemüvegben lenne. Fura zakójából az öltések szálai lógnak, egyik bevált színpadi szerelése ez, a fekete tollboát most nem hozta, ez ugyanis nem az a hely, ahol ezt jól fogadnák. Ez a sokszínűség azonban nem kasztolja szét őket és pont itt lapul a lényeg. Ki hogy érzi jól magát. Lehetsz a Neubauten tagja úgy is, hogy csak öltönyben nyomogatod a Nord Lead-et hátul, lehetsz bajszos, kis kalapos elől, aki a gitártémát nyomja, lehetsz egy végig kisszéken ücsörgő, fehérkalapos, kubainak tűnő emberke, aki apró eszközökből csihol elő beteg hangokat, vagy lehetsz a kemény munkás csávó hátul, fekete védőkesztyűben hol fém-, műanyag és gumitárgyakat püfölve. Nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a színpadi káosz és vizuális anarchia a Neubautenben összeáll valami bizsergető renddé. Mindenki benne van. Mindenki hozzátesz. És ez az egész végig-hosszig felboronálja a lelked, szabályos Zen-kertet gereblyézik az érzelmeidbe, miközben semmit sem értesz és egyszerre mindent. Ez adja ki a varázslat egyik részét, hogy:

Tulajdonképpen a világban ez a sokféleség képes lehetne akár egy megállapodást kötni az alapvető értékek mentén. Ehelyett azonban a társadalmainkat és benne a tagjait présgépekkel, rezgőcsiszolókkal és ipari gyalukkal próbálják egyformára „felületkezelni”, azaz uniformizálni és idomítani. Csak nehogy kilógj a sorból, legyél egyforma, mint körülötted mindenki, az nem okoz gondot. Az alien pop music itt érhető tetten: idegenek vagyunk a saját világunkban és gyakran úgy is kezelnek bennünket, de mi magunkat is. Jobb ez így. Besser isses. Ez minden. Én nélküled, te meg nélkülem. Everything will be fine.

A hangok, amiket hallottál a lemezről, azok élőben fizikaivá, láthatóvá válnak

A varázslat másik részét az teszi hozzá, hogy amit sokszor meghallgattál felvételről akármilyen hordozóról és formátumban, azt most láthattad élőben előállítva. Ettől biztosan leesik az állad (az enyém többször is) és el sem hiszed, hogy a sokszor, sokadjára hallott, ismerős zajok, zörejek, effektek nem szoftveres machinációk, sokszor nem is szintetizátor-buherák, hanem tényleg úgy jön létre, hogy egy szemüveges emberke az airbrush pisztolyt lóbálgatva pont a gáz szó elhangzásakor belefújdos az összeragasztószalagozott bemikrofonozott PVC-csövekbe, vagy ahogy a közönség nagy derültségére betolják a nagy bevásárlókocsit (népszerű színpadi elem a Neubauten-koncerteken), arra meg fel vannak pakolva vasvackok és mindegyik egészen más, elidegenített hangot ad ki megütögetve. Vagy amikor egy vastag gumicsövet tépve-nyújtva ütlegelnek és abból egy teljes hangskálát ki lehet hozni! Fémlapok, összehegesztett csőangyalszárny, kisebb-nagyobb műanyag és fém kütyük, roncsok, egy nagy kék PVC cefrehordó, amiben nálunk a vegyigyümi pálinkaalapanyag érik az ünnepélyes főzetésig, náluk meg mindezekből elképesztő hangok, hangzások, érzelmi rezgések érnek be. Neked pedig ott van a lehetőséged összekapcsolni az audiovizuális élményt. Ez a nyilvánosan elérhető és klasszikus Neubauten-módszer. Nem a szoftverszintis meg vásárolt hangmintabankos szemfényvesztések! Nem is a hipertitkos, már-már szektás szintig emelt audio-mixmastering hazugságok, amivel a zeneipar megeteti az embereket. (De ti azért csak vásárolgassatok méregdrága effektpedálokat meg luxushangszereket továbbra is, hogy aztán a tucatnyi copycat-cuccaitokkal mérgezzétek a világot. A Neubauten meg hulladékokból és csapatmunkában csinál csodát több évtizede és még csak nem is döngeti a mellét büszkén emiatt. A hangzással a mi mellünket döngeti. Tény, hogy kísérletezni és bemikrofonozni nagyon tudnak.)

Vasak, rugók, fémlemezek, motor hajtotta tárcsasor, mikor mi kerül bevetésre, miközben jövés-menés is van a színpadon.

Mi ez a sárgaság?

Azért egy kis színpszichológiát hadd csempésszek ide, hogy érthetővé váljon a koncepció. A sárga szín az optimizmus, a boldogság, és a kreativitás színe. Energikus és élettel teli, így gyakran társítják az örömmel és a pozitív gondolkodással. Tudósok állítják, hogy serkenti az agyat, javítja a koncentrációt, meg segít a döntéshozatalban is. Ugyanakkor, ha túl intenzíven vagy nagy mennyiségben van jelen, akkor szorongást vagy feszültséget is kiválthat, ezért mértékkel érdemes használni.

A színpadkép minimalizmusa, leszámítva a színpadi hangkeltő eszközök maximalizmusát egyértelműen jól működik és elegendő is. Nincs szükség ide semmi másra, se projektoros háttérvetítésre, se bármiféle különc optikai bravúrra. A sárga molinó kifeszítve épp elég, jól látszanak időnként rajta az előadók és a szerszámok árnyai, akár egy platóni barlanghasonlatban. A sárga szín egyébként az első hivatalos Neubauten-kiadvány, az 1981-es Kollaps borítójának újbóli megidézése, amit a Rampen-en használtak ismét, visszaemlékezve a tulajdonképpeni kezdeteikre. Direkt, egyszerű, szép, semmi túlbonyolítás, a hangok adják itt a varázslatot, semmi nem hiányzik, ami elvonná a figyelmet.

A sárga szín az Einstürzende Neubauten Rampen albumán szimbolikus jelentést hordoz, mind vizuálisan, mind pedig a szövegek szintjén. Az albumon a sárga szín vibrálást és feszültséget is közvetít, például az Aus den Zeiten című dalban, amit most ugyan nem játszottak, de a szövegben a sárga reggeli fények és a „sárga színű ének” megjelennek („Énekelj nekem sárga színben reggel a konyhában, mély téli fényben”) Ez a képzet melegséget sugall, ugyanakkor egyfajta nyugtalanító érzést is kelt. Az album borítója és a színpadkép is ezt a kettősséget erősíti: a mindennapi és a rendkívüli közötti kontrasztot. A sárga, amelyet általában az energia és élénkség szimbólumának tartanak, ellentétben áll a Neubauten mélyebb, komorabb témáival, így egyfajta disszonanciát hoz létre. Ezzel stabilan alá is támasztja a zenekar ipari zajjal és társadalmi összeomlással kapcsolatos mindenféle kutatásait​. Az ellentétek játékába zuhan bele a megromlott optimizmus és a reményteljes nihilizmus. Ezek mind visszatérő motívumok az Einstürzende Neubauten életművében, tehát avantgárd, provokatív esztétika. Tükrözheti a feszültséget és a figyelemfelhívást, azonban a könnyed optimizmust is. Vagy akár a társadalmi kritikát és a diszkomfort érzését is. Elvégre idegenek vagyunk a bőrünkben, a hazánkban, a fejünkben, tehát illik így is érezni magunkat. A különféle építkezések és közúti figyelmeztető táblák is gyakran használják kombinálva ezt a két erősen kontrasztos színt, a sárgát és a feketét. Hogy figyelmeztessen minket a veszélyre, ami tulajdonképpen mi magunk vagyunk. Beleesünk simán a nyitott aknába a telefonunkból fel se nézve.

Egy kiváló példa a sárga-fekete figyelmeztető táblákból, egy SCP-fórumból szedtem.
Passzol a Neubautenhez is, ha maradt még egyáltalán humorérzéked.

A közönség dicsérete

Annyira kíváncsi voltam, hogy mi történhet egy ilyen estén, ezért bevallom, hogy belenéztem egy-egy korábbi Rampen-turnéállomás felvételeibe. Megkockáztatom, hogy a legjobb, legenergikusabb és leginteraktívabb közönségkapcsolat ezen a turnén egészen biztosan Budapesten lehetett. Belefért a humor, a kedves és nem bántó csípkelődés, minden emberi. Megkockáztatom azt is, hogy a Neubauten a Rampennel itt nálunk érezhette a legjobban, a legotthonosabban magát. Valószínűleg nem sejthették, hogy a legutóbbi albumaikat és ezek élő előadását hogy is fogadja majd egy olyan közönség, ami eléggé gyalulva és magasnyomásúval agyonmosva lett az utóbbi évek során. Ehhez képes a nagyhall tele volt érző és értő közönséggel, ami még engem is meglepett. Az előző pénteki Laibach-koncert egy bizonyos közönségszegmense itt szerencsére hiányzott. Mindenki roppant kulturáltan viselkedett, nem volt se söröspoharakkal össze-vissza mászkálás, se ordenáré viselkedés. Kizárólag csak jókat tudok mondani erről a kulturált és illedelmes közönségről. A Neubauten ilyet is érdemel.

Persze azért lentről a közönség soraiból felhangzottak felszólások, beszólások, spontán megnyilvánulások, de ezek is különlegessé tették a koncertet. Nem hiszem, hogy bárhol máshol ilyesmit átélhettek, szerintem még Németországban sem. Nálunk simán belefért a visszacsipkelődés is, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt a magyar hírportálok (szombaton!) botrányként tálalták. Ment persze egy kis viccelődés a szánalmasan szarrá hajtott genderpropagandánkon, megesett a hatalmi gépezetek összekacsintós kinevetése, de ez a koncert egyáltalán nem a politikáról szólt, hanem a saját idegenszívűségünk, lefagyottságunk, minden fontoskodásunk és teljesítmény- meg megfelelési kényszereink, teljes jelentéktelenségünk és múlandóságunk meg nem értéséről. Semmi gond, majd trilobiták módjára, fosszíliaként fekszünk egymáson a rétegek között mindannyian végül. Lehet akkor leszünk csak igazán a legközelebb egymáshoz, te is, meg én is, nagyon hosszú időre és szétválaszthatatlanul. Jó lesz, várom már.

Mindenki csak ott és csak arra az időre lép be hajszálpontosan, amikor eljön a pillanat. Totális fegyelmezettség mellett. Jochen Arbeit kék öltönyben és fehér kalapban gitáron és mindenféle apró zajgenerátoron kíséri a költészetet. Hátul Felix Gebhard épp várja a belépési pillanatát.

Magyar Energia!

A klasszikus punkzenekarokhoz képest a Neubauten kimondottan egy rigid, fegyelmezett szervezet. Nincs mellékalapálás, félrenézés, unatkozás. Érezhetően alkalmazottak ők. Hibázásnak nincs helye, mindenki csak ott és akkor szerepel, amivel és amikor neki kell. A szerepek világosak, megtervezettek és el sem hisszük, hogy ebben mégis hol lehet az improvizáció? Aztán váratlanul az egyik szám nem tud elkezdődni valami technikai malőr, talán egy rossz kábelkapcsolat miatt. Valaki a közönségből kiváló helyzetfelismeréssel bekiabálja, hogy „Silence is sexy!”, nagyon nevetünk rajta. Ha azt gondolnád, hogy mindez teljes zavarodottságot okozott a Neubautennek, akkor tévedsz. Mondjuk azt egymás közt megállapítottuk, hogy nem szívesen lennénk a Neubauten roadjai, mert ők bizony leizzadhattak ettől a kieséstől, de némi szaladgálás, eszközcsere, átdugdosás után elhárítják a hibát, miközben a várakozás percei alatt a kűzdőtérről szinte azonnal elkezdjük kórusban skandálni, hogy „Madjar Energija! Madjar Energija!” Blixa szigorú szemekkel és egy keresetlen gesztussal lecseszi a technikusokat, de aztán mérge a közönség türelmétől és humorérzékétől el is illan egyből, rögtön veszi a lapot, eszébe jut a Magyar Energia című híres Neubauten-szám (a 2008-as The Jewels albumról), hát persze, hogy emlékszik rá, poénkodik egy sort ezen is, addig pedig helyreáll a rend.

Írhatnék persze minden egyes előadott számról és felkonfról, ami a szokásos setlist-be lett fűzve és jó érzékkel, de annak nem lenne különösebben értelme. A sorrend jó, nem hányaveti, meg tud rángatni és ringatni is. Az Ist Ist, az Isso Isso, Besser isses lüktetőek, karcosak, horzsolóak és nyomatékosak, a Wedding káprázatosan zeng, a Grazer Damm érdekes módon angolul hangzik el, bár én a német verziójához vagyok szokva, de a drámaisága így is alaposan átjön, jól megfacsargatja a szívemet. A Die Befindlichkeit des Landes pattogós melankóliaként hasít ketté. A masszív visszatapsolás és Neubauten! Neubauten! skandálás után a ráadásban felszabadító tud lenni a Ten Grand Goldie, nagyban ment is a tánc mögöttem, egy magas lány arcán láttam a sugárzó örömöt, plusz kívülről tudta a dal szövegét is. Én az Alles in Allem gyönyörű előadására török meg teljesen, sírok a meghatottságtól és hogy megkaphattam a legnagyobb koncertkincset, amire vágytam. Bakancslista első tétele kipipálva. „Ezek után semmi sem lehet érdekes már a jövőben, semmi sem lehet fontos, semminek nem is lesz értelme innen tovább.” – ezeket a gondolatokat körmölöm le a koncert után pár órával, mikor már ismét képes vagyok írni.

Összegezve:

A „népzene idegeneknek és kitaszítottaknak” profin működött. A Budapesten bemutatott műsor (a MÜPA Liszt Ünnep 2024 Nemzetközi Zenei Fesztivál keretében) aligha okozhatott csalódást a jelenlévőknek, ugyanis mindent tartalmazott, amit az utóbbi évek két fő Neubauten-terméséből elő lehetett adni, továbbá a régebbi idők nosztalgiafaktoráért ácsingózók is kaptak azért korábbi darabokból szemlézést. Egy nagyon precíz és érzelmileg kifinomult, önazonos, hiteles előadást kaptunk, ami úgy volt hulladékokból előállítva, ki- és felhangosítva, érzékenyítve, hangsúlyozva, hogy annak minden poetikus vagy poénos perce valódi, egyedi Neubauten bemutató volt, és ezt most összeszorított szájjal írom, talán a végösszegzése is a masszív és feledhetetlen életműnek. Én úgy érzékeltem, hogy a Neubautent kissé talán meg is lephette a pozitív fogadtatás Magyarországon. Jó, hogy láthattuk, hallhattuk, miként lehet elénekelni, elzajongani az idegen popzenét, az idegenszívűség legőszintébb dalait, a mellkasunkra telepedő melankóliát – meg persze a szombatra kicsúcsosodó szekunder szégyenérzetet is, amit a magyar hírportálok egyre gyakrabban okoznak. Blixa Bargeld nem skandált, nem ismételgetett a dalszövegek refrénjein kívül semmit, még csak nem is ordítozott. Ráadásul végig angolul beszélt a közönséggel, nem németül és azt is elég visszafogottan, korának és intelligenciájának megfelelően.

Egyáltalán nem tudni, hogy lesz-e még részünk valaha ilyen koncertélményben. Mert vagy a Neubauten nem lesz már, vagy mi nem leszünk.

---

Az Einstürzende Neubauten magyarországi fellépéseinek listája:

1985. január 18. (péntek) Közgáz
1991. június 10. (hétfő) Petőfi Csarnok
2005. március 31. (csütörtök) A38
2008. április 16. (szerda) A38
2015. július 9. (csütörtök) Akvárium
2024. október 16. (szerda) Akvárium

---

Einstürzende Neubauten, alien pop music tour 2024
2024. október 16. (szerda), Budapest, Akvárium Klub setlist:

01. Pestalozzi (Rampen, 2024)
02. Ist ist (Rampen, 2024)
03. Wedding (Alles in Allem, 2020)
04. Grazer Damm (Alles in Allem, 2020)
05. Isso Isso (Rampen, 2024)
06. Möbliertes Lied (Alles in Allem, 2020)
07. Sabrina (Silence is Sexy, 2000)
08. Die Befindlichkeit des Landes (Silence is Sexy, 2000)
09. Sonnenbarke (Total Eclipse of the Sun, 1999)
10. Seven Screws (Alles in Allem, 2020)
11. Trilobiten (Rampen, 2024)
12. Gesundbrunnen (Rampen, 2024)
13. How Did I Die? (Lament, 2014)

ráadás 1.:
14. Ten Grand Goldie (Alles in Allem, 2020)
15. Alles in Allem (Alles in Allem, 2020)
16. Besser isses (Rampen, 2024)
17. Everything Will Be Fine (Rampen, 2024)

ráadás 2.:
18. Susej (Alles wieder offen, 2007)