A Gothic Disorder Productions megcsinálta a túltömött októberi partiszezon underground csúcsrendezvényét és egyben alternatív menekülőutat is biztosított a föld alá a nemzeti ünnepre felhergeltek elől is. 5+3-as osztatú, „Fast beat the feet! Fast fall the hands!”-fesztivál volt ez, munkázós és erős felhozatallal. Lássuk, hogy sikerült ez a bevállalás és milyen volt a hangulat a 100% hazai minifesztiválon. Igazi keresztváltós, kétszemszögű eseménybeszámoló ez most nektek: Crit és AlanTheWild osztják meg veletek a benyomásaikat.

Crit: Zavarba ejtő line-up és overlapping-félelmek

A stabilnak mondható S8 Underground Club-helyismeretemmel együtt is napokon át ráncoltam előtte a homlokom, hogy miként lehet majd egyszerre mindkét teremben teljesen ott lenni és mindenkit végighallgatni. Fejben kalkulálgattam és találgattam, melyik fellépő mennyi ideig játszik, lesz-e csúszás, átszerelési idő mennyit vehet igénybe, csúszhat-e, lesz-e átfedés, istenem, miről maradok le két terem közötti bukdácsolásaim és ismerősökbe botlásaim során? Emiatt és a post-facebook történelmi emlékezet kedvéért hadd rögzítsem itt a menetrendet, amely a BLACK (nagyterem) és a RED (kisterem) időbeosztását rögzíti:

BLACK:
19.30 END (https://www.facebook.com/E.N.D.the.band.with.reverse.E/)
21:00 Necrophone (https://www.facebook.com/necrophone/)
22:30 Stahlgeist (https://www.facebook.com/stahlgeist/)
23:30 Man+Machine (https://www.facebook.com/manandmachinemakesmusic/)
00:30 Lvcretia (https://www.facebook.com/djlvcretia/) vs Mortel

RED:
20:15 Post Analog Disorder (https://www.facebook.com/profile.php?id=100076429486549)
21:45 Planetdamage (https://www.facebook.com/planetdamage/)

A helyszínen szerzett tapasztalataink alapján így kronologikus sorrendben és cikkcakkban haladunk végig váltogatva az egyes programelemeken.

AlanTheWild: A Munka + Erő Fesztivál névválasztása tökéletes!

A szakadó esőben a helyszín felé sietve azon merengtem, hogy a mai nemzeti ünnepünkön minden politikai erő megpróbálta demonstrálni erejét. A közelgő választások miatt a pártok az emberek tömegeit, élő „elemi töltésként” próbálják nagy igyekezettel az akkumulátoraikba tölteni a következő időszakban, hogy majd jövő tavasszal, minél nagyobb teljesítményt tudjanak leadni. Az igazi teljesítményt, munkát azonban továbbra is a polgárok végzik, akik 4 évente kerülnek abba a helyzetbe, hogy döntésükkel igazi erőt tudnak mutatni és felhatalmazást adnak egy (vagy több) pártnak arra, hogy nevükben irányítsanak egy országot.

Ezen gondolkozva eljutottam a gondolatmenetben addig, hogy a Munka + Erő Fesztivál névválasztása tökéletes! Mi – egy adott ország rendelkezésére álló munkaereje – a munkánkkal (akár szellemi, akár fizikai) adunk és mutathatunk erőt a társadalomban.

A S8 Underground Clubban megrendezésre kerülő EBM & Industrial Örömünnep azonban most nekünk kínált választási lehetőséget, hogy az elektronikus testzene különböző irányzataira tombolva, táncolva elfelejthessük mindennapi gondjainkat és kedvenc zenei stílusunkat ünnepelhessük.

Crit: Finomkodásmentes dömbölde kellett már nekünk!

Ez az, amire számít a közönség és amire azért ilyen sűrű koncentrációban, egy helyen ritkán van lehetőségünk. Az „attraktív” és a „jól koncepcionált” talán túlságosan is halovány jelzők volnának erre az örömünnepre. Épp itt volt az idő a megfelelő dekompresszióra, ventillálásra, a bennünk feltornyosult és elfojtott feszültség kicsapatására, nem beszélve arról, hogy a nyári szezon szanaszét fújt mindenkit a szélrózsa minden irányába, betegségbe, passzivitásba, utána a szabadságokról visszatérésből nyakig munkába merülés és teljes workoverload darált finomra mindannyiunkat.

Ez volt tehát az ultimate és tökéletes összejöveteli lehetőség arra, hogy ismét örvendezhessünk egymásnak, meghallgassuk egymást, lecsekkoljuk egymás állapotát, rég nem látott ismerősökkel együtt élvezhessük a fellépők előadásait. Nem túlzok: gyakorlatilag bármilyen irányban is dobtál volna el egy követ, az biztosan eltalált volna minimum 3 dark underground elektronikus zenészt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak zenészek jöttek volna el erre az estre, hogy egymásnak játsszák el legnagyobb „slágereiket”, közel sem! Hanem azt makogom itt el nektek, hogy a MUNKA + ERŐ FESZTIVÁL gravitáló erővel bírt és tiszteletből, érdeklődésből, respektből eljöttek nagy formátumú zenészek, seniorok, meg persze újak is, hogy a dark underground zenész szakma és közönsége együtt legyen. Olyan volt majdnem, mint valami szakszervezeti spontán gyűlés! Minden irányból szakmai beszélgetések foszlányait hallottam, mentek a CD-csereberék, ajándékozások, arcra kiült boldogságpillanatokat lehetett észlelni, és gyakorlatilag 5 percenként sikerült a hazai színtér jeles képviselőibe, zenészeibe, dalszerzőibe belebotlani. Jelen volt a teljes Transkepler stáb, akiknek borzasztóan örültem, de tiszteletét tette körünkben Szász György, a CMC atyja, Gerald Matison a Hyperfiction-ből, Gelencsér Tamás az Explosive Diode-ból, Molnár Ferenc, a Syngular progmotorja, Kiss Balázs, a Cawatana és a Senkrecht feje, ott volt Vincze Imre a MEGAHIT boss (aki a Necrophone-nal fel is lépett), Z.B. Aenigma a Terminal Danger mastermind-ja még hangosított is, és hosszasan sorolhatnám a neveket, kikkel lehetett kezet rázni és szót, érzést, tapasztalatot, gondolatot váltani az este folyamán. Így is biztos kifelejtenék fontos arcokat. (Tényleg valami leltárt vagy osztálynévsort kellett volna csinálnom.) Aki a dark underground hazai rajongója, nem is kaphatott volna tehát nagyszerűbb lehetőséget ezen az estén, hogy kedvenc előadóit elcsípje egy kis csevejre, dedikáltasson, vagy megtudakolja, hogy mik a következő stratégiai lépések vagy hogy milyen effekteket használ most. Meglepetésemre nem tűnt nyuggerbulinak sem a feszt, ugyanis szép számmal voltak fiatalok is, akik lelkesen végigbugráltak mindent és mindenkit egészen hajnalig.

Nem hagyhatom ki a fenti sorból a magyar sötételektronikus színtér lelkes fődokumentátorait sem: oké, a Necrogenesis Magyar Industrial Webzine alapból jelen volt, ahogy a Darkstage.hu és természetesen az A L pix párosa is, így garantált, hogy a napokban még biztosan ömleni fognak ránk a gazdag eseménybeszámolók, élménysorolások, fotógalériák, satöbbik.

Tessék, egy múltkori koncert kapcsán a közönségleszólásom után már az „Itt vagyok! igazolt jelenlét!”-tel viccelődtek velem többen is, így mindenkinek ezúton is biztosítottam most az „alibijét”! Arról nem is beszélve, hogy jógyerek módjára mindenki hozta nekem szépen a setlisteket, mint valami beadandó házi feladatot.

Legyetek mindannyian megdicsérve, fantasztikus barátaim vagytok!

(Az időjárási viszonyokat most hagyjuk, az nem érdemel szót, érdektelen.)

AlanThe Wild: „Mindent megtettek azért, hogy a hangulat megfelelő kezdőlökést kapjon.”

Az EBM zenetörténetileg talán legutolsó (?) „leágazását”, a terror EBM-et képviselő Ǝ.N.D – akik tippem szerint a legfiatalabbak (?) is voltak a színpadra lépők között – a stílustól jogosan elvárható energiát, agressziót öntötték ránk kezdésként. A hangzást most az EBM felé tolták el, legalábbis nekem most az extrém metál hatása inkább csak a vokálban jelent meg és a 19:30-as korai kezdés ellenére mindent megtettek azért, hogy a hangulat megfelelő kezdőlökést kapjon. A terror EBM-mel kapcsolatban sokszor/többször hiányolom egyes előadók esetében az egyedi megoldásokat, a megkülönböztető „jegyeket”. Az Ǝ.N.D esetében ezek véleményem szerint megtalálhatóak és megfelelő arányban a helyükön vannak a „kötelező” sablonok és egyedi „díszítőelemek”.

Crit: Az Ǝ.N.D beröffenti a bulit és bemutatja a real-time projektmenedzsmentet!

Az extrém ipari metál és terror EBM hazai képviselőire jutott a partiindító szerep, ez pedig igen jó döntés volt, mert brutális erővel röffentették be a bulit.

Játszottak ők már a Hocico előtt, nemsokára a Grausame Töchter vad lányait vezetik fel Bécsben, és ami azt illeti, az Ǝ.N.D nem csupán szépen feltornázta magát az évek során a dark underground ranglétrán, hanem megőrizte pozícióját és megerősítette hitelességét. Visszaemlékezve a korai fellépéseikre, azok is teljesen rendben voltak egy akkor még amatőr bandához képest, mostanra viszont úgy kigyúrták magukat, hogy komolyan le voltam sokkolva és döbbenve tőlük.

Az hagyján, hogy az elején még tiszta idegbe’ voltak, kb. hozzájuk sem lehetett szólni, olyan összpontosított figyelemmel nyüzsögtek, készültek, rendezkedtek a színpadon, hogy a fél 8-as kezdésre összeálljon minden, de ehhez képest nem is csúsztak sokat. Mikor kialudtak a fények és borotvakéken elkezdtek pásztázni a fények rajtuk, egy sűrű sötét masszív intróra Soldier (a képen balra) fenyegetően megkezdte a visszaszámlálást nekünk. Odabaszarintott rendesen ez a nyitány!

Aztán az Ǝ.N.D valósággal ránk robbant mint egy piszkosbomba! Leszedte az arcunkat, szanaszét tört ütemeikkel nyolcvanat tekert a gerincoszlopunkon és a nyers hangterrorjukkal szerintem még az ősrajongóikat is alaposan meglephették. Bármennyit is hallgattam korábban őket felvételekről, ez a live erősen feladta a leckét nekünk. Pokolian sokat dolgozhattak azon, hogy a banda szintet lépjen, másképp, még nagyobb erővel és dühvel szólaljon meg. Érződött is rajta, kétség nem fér hozzá, hogy őrült sokat és rendszerességgel próbáltak, felcsiszolták és újrahangolták, megkoreografálták a számaikat, az egész koncepciót. A szokásos maszkok, a lecsurgó fekete elkent könnypatakok az arcokon, társadalmilag és technikailag szenzitív asztalborongatások és filozófikus hangok a fejekben meg szívekben, fekete retekropogtatós ritmusok a gépekből. Igen, ez az egyedi Ǝ.N.D-esztétik, a semmivel és senkivel össze nem keverhető rƎverzibilitás!

misantropiX főnök-fröntembör mára totálisan kigyúrta, kidolgozta magát. Hangja mint az alaposan felkúrt barlangi medve, bömböl, ordít, az aggrotech terror EBM és trash metál lehengerlőségét orkánként borítja ránk, olyan technikai, emberi és performer teljesítményt végez a színpadon, hogy nem ismerek rá, pedig azt hiszem, hogy elég jól ismerem. Az külön vicces, és a gyanútlan elsőbálozó talán azt gondolhatná, hogy ez is a show része, ahogy itt-ott projekmenedzserkedik a színpadon, állítgat, pakol, bele-beleteker eszközökbe, monitort néz feszülten, közben átrendezi szinte a fél színpadot – mindezt előadás közben! Anyám, annyira emlékezetes pillanatok ezek és nyilván ők belül-felül nem biztos, hogy pont így élték ezt át, de az, hogy a produkció abszolút mozgásban és életben van, teljesen kikapcsolja az agyat, az tutibiztos. Őszinte és valós mozzanatok ezek, akár van technikai gubanc, akár nincs (franc se tudja), erre az élőben, real-time-ban bemutatott és végrehajtott, igazán Ǝ.N.D-re jellemző halálosan rugalmasan kezelt projektmenedzsment ég be az átadott energia mellett az emléktárolóimba.

Külön kiemelendő és aláhúzandó pozitívuma még a shownak, hogy egyre jobban megérzik és kiaknázzák a számaik dinamikájában rejlő performer lehetőségeket. Mortel akár egy felhúzhatós, régi, rugós gyerekjáték, katatóniában veri a dobokat, ő a fegyelmezett gép a hátsó, jobb sarokban, tulajdonképpen valami stratégiai fontosságú hídszerepben a többiek között. Soldier az álcahálóval borított eszközpark mögött, hosszú tábornoki bőrkabátjában és bumszli-krómmikrofonjával és elsővonalas színészeket megszégyenítő gesztusaival és mozdulataival simán helyet kaphatna Marilyn Manson bandájában is akár. Imádtam azokat a jeleneteket, mikor közte és misantropiX között dinamika, adok-kapok, válasz-viszontválasz, váltogatott egymásra reflektálás zajlott a számok alatt. Zseniális és elemi műsor volt ez, az Ǝ.N.D számomra itt érte el a minőségi csúcspontját, holott eddig se voltak feledhetően gyöngék, sőt. Az is szép emlék marad, ahogy az oroszlánhajú főnök-gólem letrappol közénk, az arcunkba ordít, gesztikulál az orrunk előtt, vagy ahogy lejönnek a srácok műsor közben és matricákat osztogatnak nekünk.

Előadás közben egyik zenész szaktársam fülembe ordítva megjegyzi, hogy „ezt a hörgős-metálos énekhangot ez a csávó biztos rendszeresen képzi, tanulja valahol, mert ilyen hosszan ezt az erősen gurgulázós metáltorokéneket nem lehet csak úgy holmi effektekkel elérni ilyen hatásosan és kitartóan”. Ez abszolút dicséret a részéről, és bár én a stúdiófelvételeiken a vokált sajnos még mindig túlzottan a háttérbe szorultnak, elnyomottnak érzem, de itt, élőben? Hát leszedi a fejedet!

Egy sor új és nagyon jó dal, minden régi cucc szépen remasterelve, újrahegyezve, kidolgozva! Sokszor nem is tudom, hogy épp mire, de végigőrjöngöm az egészet, a blck frdy (közeleg megint, a fene egye meg!) már szinte kifullaszt, de misantropiX még mindig bírja, ordítunk vele együtt basszus! Egyébként külön jóság lehetett neki is és nekünk is az a műsor közepébe épített hosszabb, lassabb tempójú és szolídabb hangulatú, instrumentális átvezető blokk, ami némi megpihenést kínált. Jó ötletekkel és önhiteles húzásokkal telített performansz volt ez, le a kalappal a fiúk előtt.

Budapest után Bécset is ismét felszántjátok ezzel!

Ǝ.N.D setlist:

00 live intro 2025
01 the grid (2025 remaster)
02 the circle of violence +
03 szétesik +
04 c.i.i +
05 s.n.i.g. +
06 d.i.g
07 porcelain +
08 n.w…. (2025 remaster)
09 n.w. …. (2025 remaster)
09 r u ready?
10 blck frdy

+ = új dalok

Crit: Post Analog Disorder, szív + emóció

A Post Analog Disorder (P.A.D.) zenekarra külön kíváncsi voltam, hiszen az elmúlt 5 évben a hűvös post-punk, darkwave, EBM és a synthpop műfajában, kissé a 80-as, jobban a 2020-as évek sötétebb elektronikus hangzásait atmoszférával töltötték meg. 25 tételes Bandcamp-sátruk van már, Berettyóújfalut pedig feltették az elektronikus zenei térképre. A Csontos Mihály (szintetizátor és programozás) és vokalista párja, Györgyi által vitt zenekar szinte dalról-dalra jutott a hazai és a nemzetközi figyelem fénysugarába, sok pozitív külföldi komment jelzi, hogy hangulatátadásban igencsak jeleskednek. Első tevékenységösszegző, magánkiadású albumuk 2024 tavaszán jött ki The Echoes Of The Past címmel, idén május elsejére pedig a második CD-jük, a Dark and Light is napvilágot látott.

A P.A.D. ugyan a táncolhatóbb EBM dark wave felé tendál, mindezt modern, mai hangzással körítve, de érdekelt, hogy ezen az estén a RED szőnyegezett hangárocskában miképpen érvényesülhet mindez. A kezdésük előtt bemutakozok és váltok pár mondatot velük, elég hamar kiderül, hogy sok a közös bennünk, ráadásul milyen kicsi a világ, Mihállyal nagyjából egy időben jártunk tanárképzőre és igen szomorú, hogy 1995-ben egyszer sem sikerült egymásba botalnunk, pedig tanárpalánták voltunk mind! Aztán elröppen az idő, a P.A.D. pedig beindítja a kistermet, jeges dallamok, fény és sötét bontakozik ki a zenei alapokból.

Összeszokott, nyugodt páros, higgadtan, bármiféle feszültség jelei nélkül játszanak, miközben emberek szállingóznak be, és sorra ragadják el őket is az angol nyelvű dalaik. „Szépség és alázat” meg „kecses és törékeny” – ezek jutnak eszembe közben, és bár az előadás nincs különösebben túltechnikázva, valószínűleg igény sincs rá, hogy bármiféle gépi bravúrokkal vagy show-elemekkel kellene tarkítani a dolgot. Györgyi vonzó jelenség mikrofonnal a kezében, semmi túlmozgásossággal vagy hatásvadászattal nem operál, hanem egyszerűséggel és megfontoltsággal, no meg post-punk hűvösséggel árasztja el a kistermet, miközben Mihály összpontosít a zenei háttér precíz levezénylésére.

Azt hiszem, a P.A.D. képviselte ezen az estén a kontrollált és megnyugtató érzékiséget és azok számára kínált kellemesen jeges dalokat, akik mondjuk nem épp az erőszakosabb és nyersebb világú műfajokból érkeztek közénk. A duó előtt nagy lehetőségek állnak még, de ehhez halmozniuk kell további fellépéseket, a közönségnek pedig időre van szüksége, hogy megismerje, betanulja, magáévá tegye a dalaikat, azokra később megfelelően tudjanak reflektálni, visszacsatolni a P.A.D. számára.

Miközben ezeket a sorokat írom, ők már Szegeden tartózkodnak, hiszen a Live Autumn Fest X. esemény szombati napján ők is a line-up részei. Nem tétlenkednek, érzem, lesz itt még alkalom nekik és nekünk is. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk találkozni velük, és addigra már én is jobban fogom ismerni a dalaikat. Mindenesetre örültem annak, hogy ezen a MUNKA + ERŐ Fesztiválon bemutatkozhattak nekünk, még ha talán ők voltak a kakukktojás, hiszen nem a munkát, nem is az erőt képviselték, hanem a SZÍVET + EMÓCIÓT.

Drukkolok nektek a továbbiakban, örültem nektek és várom a következő találkozást!

Post Analog Disorder setlist:

01. Moon the Shine
02. On Some far Shore
03. Silent Shout
04. Far Away
05. Memory Maze
06. Kill The Pain
07. Dark and Light
08. Feel Alive
09. Pain
10. Where Every Dream Begins

AlanTheWild: „A buli után azonnal frissítettem a lejátszási listámat.„

Az este legkellemesebb, legváratlanabb meglepetése számomra a Post Analog Disorder volt. Őszintén be kell vallanom – és ez egyértelműen az én szegénységi bizonyítványom – hogy most találkoztam először ezzel a projekttel. Az elmúlt időszakban egyre jobban keresem, kedvelem a post-punk, dark wave, minimal electro együtteseket és P.A.D. pont ebbe az érdeklődési fókuszomba esik. A cold wave-et idéző vokál, a szinti pop, electro, synth wave határain pulzáló zenei alap nagyon egyedi módon került ötvözésre. A dalmenet is jól volt felépítve: a középtempós első szakasz után a végén nagyobb sebességre – és már-már anhalt, old-school EBM vágányra – kapcsoltunk. Örültem annak, hogy minden dal előtt megjelent az adott mű címe, a számomra kicsit hosszúra nyúlt technikai átállások, track betöltések azonban nem segítették, hogy flowban maradjak. Azonban a buli után azonnal frissítettem a lejátszási listámat, könyvtáramat a zenei streaming alkalmazásomban elérhető összes P.A.D. kiadvánnyal!

Crit: Ha hentelős hellectro, akkor Necrophone!

A Necrophone zenekarral jó 11 évvel ezelőtt, egészen pontosan 2014. augusztus 2-án a 101Klub által szervezett Total Terror eseményen ismerkedhettem meg, amikor is a Közvágóhídon elrejtett Showbarlangban léptek fel az Escalator előtt. Kellemes emlékeim voltak, ugyanis a koncert előtt és után is baromi jókat és teljes közvetlenséggel dumálgattunk mindenféle elektronikus zenével kapcsolatos dolgokről meg életről, társadalomról. Azóta eltűntek a radarról, zajlott mindenkinél az élet, most meg úgy találkoztunk, mintha egyetlen nap se telt volna el. Pedig a Necrophone tavaly megjárta a Familientreffent Németországban és úgy odavágtak a német közönségnek, hogy azóta fogalomként említik külföldön és rengeteg új rajongót szereztek maguknak. Pedig a németek nem is igen érthetik a zenekar igen sajátos és hát, khm, aligha cizellált, csöppet sem szépirodalmi szövegvilágát.

A Necrophone kb. minden ellen és négy feltartott középső ujjal pozícionálta magát, legfőképp az elektronikus popzenészek felé, görbe tükröt tartva magának a színtérnek és a rajongóknak is. Két öregedni képtelen, elvetemült fiatalról beszélünk, akik nem félnek a kemény hangzástól, durva, szókimondó, aberrált, gusztustalan, polgárpukkasztó, mocskos elektronikát tolnak az arcunkba. Röviden: hentelő hellectro ez, aminek a felkapottságát és indokoltságát már a 2010-es évek eleji post-MySpace-világban is csak tétován és értetlenül keresgéltem. (Ezen pedig jót nevettünk a fiúkkal a koncert előtt.)

A Necrophone alcíme, vagy inkább egyetemi beosztása: Hungarian Industrial Death Machine. Az még hagyján, hogy durva, szókimondó, retkesen fekete humorú, szövegében nevetségesen közönséges és visszataszító, de minden pozőrködéssel együtt talán a legstabilabban működő görbe tükör is mindannyiunknak, legfőképp a szánalmasan képmutató, kisujjeltartós társadalom és elit számára. Legalábbis szerintem tudatosan az akar lenni. Vicczenekarnak gondolnák sokan, lehet az is, én azonban nem így gondolom. Persze eredetileg poénnak szánt minden track-jük, azonban gore-központosított, gyomorban megforgatott tompa böllérkésként nem is annyira a vér, a belezés, a hullák, a szexuális retkesség „imádatán” van itt a hangsúly.

Hanem azon, hogy bármennyire is szeretnénk sokszor katolikus vagy református fiú- és lányneveldékből kiáramlott, mások fölé emelkedett VALAKIK lenni, tulajdonképpen a Necrophone nagy bátran megfogalmazza és kimondja azt az emberi sötétséget, amit senki nem merne felvállalni, holott titokban nem keveset gondol rá, egyébként meg le is tagadná. Vidám szórakoztatásnak tűnik, azonban szigorú és kíméletlen népnevelés is egyben. Bár tagadják, hogy bármi értelme vagy filozófiai mondanivalója lenne mindennek, én ezzel szívesen vitatkoznék. Emberi ösztönökről, testiségről és kéjről ennyire hiperrealistán megnyilvánulni egy underground zenekarban? Na, mutass még egy hozzájuk hasonlót!

Alex ‘Bassline’ Baxxter (Balogh Sándor György) valódi MC, producer és dalszövegíró, neki köszönhetjük a vokált, hörgést, gitárt, nem mellesleg a tökéletes közönségtüzelést. Eszméletlen jelenség a csávó, ennyi coolságot nem találsz még akkor sem, ha az egész Lehel téri piacot összegyúrod és hozzáadod fűszernek a pestszentlőrinci bolhapiac standoló fenegyerekeit is. Meg se közelíti! Emery 303 (Vincze Imre, Megahit) ugyanilyen cool, csak ő persze a headset és a géphez kötöttség okán hátulról az, de egyenértékű és vegyjelű komponens a duóban.

Fantasztikus és orgazmikus élmény, nagyszerű comeback volt (ismét)!

AlanTheWild: „Egy biztos: nagyon jó hangulatban hangzottak el a dalok.”

Több mint 10 évvel az általam látott utolsó hullagyalázás után újra színpadra vonszolta a kelésektől, fekélyektől gennyedző hulláját a Necrophone, hogy bebizonyítsa nekünk és maguknak is, még merevek és kemények. Utoljára 2014-ben láttam és hallgattam élőben a provokatív, polgárpukkasztó magyar Psychopomps-ot (egy Escalator koncert kísérő zenekaraként ágaskodtak) így meglepett, hogy újra aktívak és még tudnak a színpadon maszturbálni vagy legalább énekelni róla. Zeneileg egyébként szerintem nem a dán együttes jó hivatkozási alap (bár szövegben adhatott inspirációt) és a színpadon sztoriként elhangzott, korai Combichrist koppintást is csak „részleges hasonulásként” tudnám megerősíteni. Nekem egy fullrészeg, perverz Scooter ami eszembe jut a Necrophone előadásáról. Egy biztos: nagyon jó hangulatban hangzottak el a dalok, az összekötő felkonferálások, a zenekari, családi, baráti sztorik erősítették a kapcsolatot a közönséggel és hogy Alex ‘Bassline’ Baxxtert idézzem: kib@szott jók voltunk!

Necrophone setlist:

01 Intro
02 Pusztulj, te féreg!
03 Moslék
04 Merev Hulla
05 Leváglak
06 Kín
07 Falj fel!
08 Maszturbálás
09 Elektrosokk
10 E.B.M
11 Az Apokalipszis kannibáljai
12 Necrophone
13 A Pokol a Földre szállt

Crit: Planetdamage meg nem inog, én viszont igen

Planetdamage (Bari Máriusz) barátomat láthattam már sokféle közegben és közönség előtt előadni, talán már elég jól ismerem a repertoárját is, azonban még mindig képes vagyok a hatása alá kerülni a kútmélyre effektált, robotbékaként kuttyogó-bugyborékoló, narráló hangjától, pontosabban kifejező énekbeszédétől. Ha jófej éjáj (AI) lennék, minimum 12 feliratsávot pakolnék AR-ban (Augmented Reality – Kiterjesztett Valóság) a színpadjára a zombihálózatokra kötöttek, agyhalottak kedvéért, a látássérült koncertlátogatóknak pedig Braille-írással dombornyomott szövegkönyvet nyomnék a kezébe, hogy mindenki pontosan és tisztán értse, megértse a szövegeit és képedjen el rajtuk, vagy legalább ráncolja a szemöldökét azon, hogy miről is gondolhattuk azt, hogy majd valamikor abban a valamiben (mondjuk ki: disztópiában) élni fogunk, viszont nem vettük észre, hogy tulajdonképpen már egy ideje ebben haldoklunk és lassan, alig észrevehetően, belesimulva, mélyadaptálódva.

Pár nappal a koncert előtt épp arról diskuráltunk, hogy mennyire nehezünkre esik mostanság elég jó és passzentos dalszövegeket írnunk. A koncert kezdése előtt meg arról, hogy igen ám, de ezeket elő is kell tudni adni mások előtt, az meg bizony többnyire elég para. De ha az ember az első pár percet lehozza, utána már elmúlik a feszkó és sodorja magával az embert az esemény. Azt mondhatom, hogy Damage szólóelőadása még mindig hibátlan, stílusos és alaposan mellbe-földbe döngölő.

„Úgy prédikál, akár egy pap.” – jegyzi meg mellettem valaki, és erre eddig még nem gondoltam így, de akad benne igazság. Hol szigorú arckifejezéssel, hol mosolyogva, kézmozdulataival, feltartott és felénk fordított tenyerével narrálja végig az előadását, egyik pillanatban óva int, másikban a „money” egyezményes pénzszámlálós ujjsimogatását mutatja vagy épp feltartott mutatóujjal küldi be nekünk a figyelmeztetést.

A RED-ben aztán észreveszek egy látássérült srácot, aki a fehér botjára támaszkodva, jellegzetes fejbólogatással élvezi a koncertet. Mivel sokat foglalkoztam megváltozott munkaképességű emberekkel, foglalkozásrehabilitáltam meg ilyenek, ezért odaléptem mellé támaszképpen. „Általában nem ilyen zenéket szoktam hallgatni és nem ilyen jellegű koncertekre járok, de ez nagyon tetszik.” – mondja, aztán hagyom, hogy belém kapaszkodjon és próbálunk együtt bulizni egy épp magasabb tempójú PD-szerzeményre.

Annyira elkap a hév, a cipőm már csatakos kívül-belül, a terem nekem kissé szűk, a bokám még nem heverte ki az elmúlt heti koncerteket végrehajtott táncműveleteket sem, ezért megtántorodom és picit egyensúlyomat vesztem, előre billenek a színpad felé, és erre Damage egyből ott terem, rémülettel a tekintetében, hogy jól vagyok-e? Minden rendben van, biccentek és hevesen bólogatok tovább, ő meg félig előrehajolva ordítja a refrént az arcomba. Nagyon felszabadító pillanatok ezek.

All inclusive, azaz inkluzív, és persze agyondicsérhetném a teljes műsorát, hiszen a kiváló és vátesz Relapse Protocol album bizonyos tételei viszik el az egyik felét (érdekes módon ennél korábbi szerzemény nem hangzik el), a másik fele pedig az időközben forrasztgatott-ívhegesztett, új felvételekből áll össze. Ezek pedig szintén elemi cyberpunk-speedrun-ok, némelyiket volt már szerencsém egy előző munkafázisban hallani. Az új Planetdamage album (valamikor év végére vagy jövő év elejére) ígérkezik és roppant jó lesz, ezt már most ízelítőzni, kóstolni lehetett ezen az estén.

Luca mosolygó tekintete vagyok, és ezt ugyan páran fogják csak érteni. A kölcsönös odafigyelés, egymásra figyelés, egymás támogatása, eleve a befogadás és elfogadás új értelmet nyert ezen az estén. Jöhet akármilyen totalitárius techfasizmus, cyberpunk disztópia, blockchain-alapú adósságbéklyókba, subscription-alapú létfenntartásba döntés, két dolog akkor is biztos és megkerülhetetlen lesz: Planetdamage ennek a leghitelesebb értője és aggódó, élő figyelmeztetése Magyarországon. A másik pedig, hogy jöhet bármilyen káosz, nem az AI, nem a techkorporációk fognak minket megóvni és kihúzni a bajból, hanem emberenként egymást fogjuk.

Most biztos forrás nélkül idézek, nem tudom kitől, talán nem is pontosan, de eléggé idevág:

„A cyberpunk stílus képviselői a munkáikat nem szórakoztatásnak szánták. Hanem figyelmeztetésnek.”

AlanTheWild: „Receptoraink szintetikus, szonikus, kibernetikus dózisokkal stimulációnak voltak alávetve.”

Planetdamage koncert előtt szomorúan vettem tudomásul, hogy most nem lesz a dalmenet része a kedvencem – Hi Rez, Low Life – de helyette kapok, kapunk majd betekintést az újabb dalokból. A koncert első felében cyberpunk prédikátorként hallhattunk véleményt a technológiáról, társadalomról, gépekről, állami (erőszak)szervezetekről. Kicsit storytelling hatású volt ez a rész, miközben hallójáratainkon keresztül a receptoraink szintetikus, szonikus, kibernetikus dózisokkal stimulációnak voltak alávetve. A koncert második felében még nagyobb hatásfokú ingerlésre került sor, megnövelve a basszus és az 4/4-es ütemek energiaszintjét.

Planetdamage setlist:

01 Intro
02 Color That Land Red (Faster)
03 Kompromat (Frailty Metrics)
04 So is Europe (Dexedrine)
05 Renaissance (Mimicry) +
05 Regret Gunner
07 Coda (Dust to Data, Rust to Rust) +
08 Exocomm 2.0
09 Scraps (Album Breakbeat Version)
10 Acid Case / Machine Drum Molly +
11 Glider (2-Click Mark) +
12 Wretched Sorry State +

+ = új számok

AlanTheWild: Kompromisszummentes testzene energiája

A Stahlgeist azonnal megremegtette az S8 alapjait a bontókalapács ütemeivel és maximum intenzitású előadás keretében, mérnöki pontosságú, betonacél keménységű műsort kaptunk. Én magam már tHamas színpadon nyújtott teljesítményének látványától, mozgásának követésétől elfáradtam! István a gépek mögött egymás után dobta a futószalagra a Stahlgeist minőségi munkadarabjait (Made in Hungary!) és kompromisszummentes testzene energiája dübörgött a lelkes közönség körül!

Crit: A Stahlgeist most sem ismert kegyelmet

Két dolog abszolút lehetetlen egy Stahlgeist koncert közben: rendes fotókat vagy videókat készíteni róluk előadás alatt (nekem legalábbis nem ment, de ez látszik is), illetve heves stompolás és ugrándozás, ordítás nélkül, passzívan végignézni az egészet egyálltóhelyben. (Jelentem, nekem ez sem ment.)

Ha valami igazán knaller és bombasztikus erejű, sőt, tovább megyek, kuriózum, az bizony a Stahlgeist élőben. A terem sötétbe borul, a vevítővászon kásás, izgága képeket, animált jelenetszekvenciákat okád a szemünkbe, Bank Tamás pedig elnyűhetetlen és fáradhatatlan munkásemberként, bármiféle koreografáltság nélkül a testével, vonaglásával, széles trappolásával fejezi ki, nyomatékosítja a Stahlgeist odaverős és nagyon is valid üzeneteit. Szokás szerint hátul jobbra igen fajintos COIL pólóban és a szokásos horror-hokimaszkban adja a talpalávalót korunk legtehetségesebb hangmérnöke és sötételektronikus tanítója és zeneszerzője, Gazdag István. Az S8 közönsége pedig egyszerűen megvadul attól, amit ezek ketten csinálnak. (Én mondjuk mindig.)

Igen jó lett volna, ha pár alfa matrix-os arc is jelen van ezen az estén, hogy láthassák, érezhessék ők is, hogy Magyarország number one oldschool EBM gyentelőduójának leigazolása a kiadójukhoz nemhogy jó döntés volt, hanem kifejezetten az egyetlen lehetséges legjobb. Mert minden albumuk, minden számuk természetesen kiválóan és nyersen működik otthon vagy autóban hallgatva is, de a Stahlgeist élőben hatványozottan adja át, ruházza át az audienciájára az energiát. A terem táncoló emberekkel tele, levegőbe felcsapódó öklök csápolnak az arcom előtt, Tamás pedig az elején még valami álcamaszkban és igen stabilan, végig kitartott hanggal üvölti ránk, hogy ez egy rossz galaxis. Valóban. Kurvanagy még az ismert űr is, nemhogy az ismeretlen mélyűr, ez itt feltehetőleg egy másik világ büntetőpokla vagy börtönbolygója lehet, telítve materiális eltévelyedésekkel és emberi-szellemi-testi kínokkal. Azonban ezen az estén, a Stahlgeist előtt hódolattal adózva és minden bennünk felgyűlt feszültséget kiadva talán mégis a lehető legjobb helyen lehettünk. Mert a Stahlgeist visszacsatornázza mindannyiunk egyéni és közösségi nyomorából fakadó dühöt és elégedetlenséget. Elképesztő átélni ezt a fajta transzformációt és a keserű, de mégis boldogító felismerést.

Az előadás végig dinamikus és lenyűgözően performatív volt, főtengelyét természetesen a legutóbbi, szép nemzetközi sikereket elért Justice album biztosította, a végén kaptunk persze pár EBM-slágert a korábbi lemezükről is. Akár láttad és hallottad már korábban élőben a Stahlgeistot, akár nem, egyben biztos lehetsz: nehezen fogsz tudni kikerülni a hatása alól, az pedig, hogy ráunj valaha is, megszokd, középszerűnek tartsd, az egyszerűen kizárt. Minden alkalommal katarzis, és bennem is megszólal, sőt, felrikolt a kizsákmányolt, megnyomorgatott munkás, a kiszolgáltatott, lecsúszó polgár, a társadalmi igazságtalanságok mellett behunyt szemmel elmenni képtelen, belső indulatokat elfojtó ember, a beteges betegirányító rendszerek, deviánsok, bűnözők, politikusok, ideológiák között őrlődő névtelen kis senki. A Stahlgeist vérprofi zaj- és ütemzúzása közben egyszerűen nem tudom egy pillanatra sem leengedni a görcsös ökleimet.

Megalapozott és megérdemelt elégtételt érzek.

Stahlgeist setlist:

01 Bad Galaxy
02 Justice
03 Boots On The Ground
04 Molester
05 Liquid Silhouettes
06 Sleeping Gods
07 Rain Machine
08 Alter Ego
09 Migraine
10 Ritual
11 Escape Reality
12 Bonus Crack
13 Step By Step

AlanTheWild: „A következő ilyen eseményre beveszem a gyógyszereimet.”

Sajnos koromnál fogva a koncert végére energiaszintemet teljesen elhasználtam, így Man + Machine, Lvcretia és Mortel által prezentált after nekem kimaradt, amit kifejezetten sajnálok! Ígérem, hogy a következő ilyen eseményre beveszem a gyógyszereimet, vitaminjaimat és végig tolom az eseményt!

Minden köszönetet megérdemelnek a szervezők és a fellépők!

LONG LIVE EBM!

Crit: Afterek is nagyon rendben: Man+Machine, Lvcretia, Mortel

Az afterekről ilyen átütő erejű koncertek után nehéz bármiféle összetettebb bővítményt is írni, főleg úgy, hogy az energiapezsdítő tánc az egész éjszaka folyamán eleve adott volt. Azonban mindenképpen megérdemlik a méltatást azok a közreműködő DJ-k, nevezetesen Man + Machine, Lvcretia és Mortel, akik mindezekre képesek voltak még lapátokkal rátenni és üdítően jó elektronikus tánczenei szettekkel és keverésekkel tartották fenn az emelkedett hangulatot. Én nem tudom megmondani, hogy pontosan mit is csináltak, miből mit syncfőztek ki, mit adagoltak hozzá, de azt határozottan aláhúzom, hogy egyszer sem voltak képesek lelombozni. Nem tudtam egész hajnalig, a zárásig lejönni a táncról miattuk, így (miattuk is) táncolva battyogtam el a Puskástól egészen az Örsig a változatlanul szemerkélő esőben. Fázni nem fáztam. Köszi nektek!

Crit listán összegez még egyet:

• Profin koncepcionált fesztivál hazai húzónevekkel, kiváló névválasztással és perfekt szervezéssel.
• Tökéletes időpont- és helyszínválasztás. Az S8 az egyik fő otthonunk, bizony ám!
• Minden előadó, zenekar, fellépő, DJ nagyon odatette magát, legjobb tudását nyújtva.
• Mindenre oda lett figyelve és különféle „munkázós-erős” stílusokkal lefedve.
• Semmi nem omlott össze, az előadások nem fedték, nem zavarták egymást, jó volt az időzítés végig.
• Abszolút kiváló fény- és hangtechnika. Minden úgy szólalt meg, ahogy kellett (nekem).
• Fantasztikus publikum, barátok, ismerősök, zenésztársak dögivel. Öröm a köbön.
• Ár-érték arányban kiváló rendezvény volt, jóval többet, elképesztő extrákat és élményeket kínált a belépődíj árához képest.
  

A 2025-ös év hazai industrial és EBM zászlóshajó eseménye túlzások nélkül bizony ez az örömünnep volt. Hála és köszönet mindenkinek érte!

Befutott hozzám az éjjel még néhány előzetes az A L pix fotósorozataiból, amit nagy örömmel és köszönettel ide is kitehetek nektek ízelítőnek, a többiért pedig kövessétek be és keressétek őket a Facebookon! Anita és Szabi, hálás köszönet nektek is a munkátokért!