Még ideje se volt lenőni a fekete véraláfutásos lábujjkörmeimnek a majdnem pontosan egy hónappal ezelőtti MUNKA + ERŐ Fesztiválon gerjesztett táncparádé után, máris meg lett fejelve egy újabb erős vonalvezetésű, underground eseménnyel. Hiába az erős felhozatal, azonban sűrű, sötét fellegek árnyékolták be a mulatságot. Ehhez képest hogy sikerült? Több mint szenzációsan! Ismét egy mélyen bevésődő, erőt adó klubmókának lehettünk lelkes résztvevői, ahol domináltak a glitches fények, a széles spektrumú technoid ütemek, a darkos glamour és a feltétel nélküli jókedv. No meg persze a groteszken világító maszkok.

Livingroom, Livingroom, a Dopamintól sincsen búm.

Egészen meglepett, hogy a „szép” időjárás ellenére mennyien vannak mégis úton szombat este, zajong, nyüzsög a belváros, az Astoria környéke furcsán csillog az esőben, Sky pedig úgy húz el mellettem észrevétlenül a fellépőruhájában, akár egy denevérfutár. Kapunyitás előtt érek oda, kedves fogadtatás, semmi macera, a LED-élvilágított lépcső alján máris kedves ismerősök és barátok várnak. „Hát téged meg hogy engedtek be ide?” – nevetünk és körbejárom a teret, amit ismernem kellett volna, hisz egykor a Livingroom frekventált fogalomnak számított a szubkultban. Nyilván megérne egy hosszabb történetmesélést ennek a korábbi legendás klubnak a sorsalakulása, de most nem ezen van a hangsúly. Különös hangulatot és milliónyi tükröződést, modern high-tech fémötvözetű luxusdiszkóakvárium hatását kelti, színpad a sarokban (nem túl nagy), rengeteg belső tér, termek, szeparék, semmi szorongás. Elégedetten csettintettem, ez már ettől a speciális helyszíntől is izgalmasnak ígérkezik. A Dopamin elég klassz hely, a személyzet (a pultosok robotos modorosságát és tempóját leszámítva) kedves és előzékeny.

Aztán sorra jönnek a barátok, a színtér ismert arcai, és kezdem úgy érezni, hogy lassan már tényleg mindenki ismer itt mindenkit. Aztán emlékeztetem magam arra, hogy ez azért nem mindig volt így. Egy évtizede még a budapesti dark underground is divergáltnak, megosztottnak számított, most meg szinte fúziós energia, kohéziós alap az, hogy eljárunk egymás eseményeire. (Ha épp nincsenek egymással átfedésben.)

A NecrogenesiS, a színtér aktív és fáradhatatlan szervezője, szereplője és partimotorja pedig ismét megtett mindent, hogy jó darabig lábra se bírjunk állni, de mindezt vigyorogva, örömmel és vaskos sóhajtozásokkal tarkítva tegyük az elkövetkező napokon.

Már a Basura Genetica a kezdéskor lekapott a lábamról.

A Basura Genetica előadására különösen vártam és vágytam, mert nem voltak sem hallgatási, sem live szinten előzetes tudásaim a projektről. Mondjuk az is sokat elmond rólam, hogy egy-egy rövidebb neurális-dislexiás zavaromban időnként „baszkura genetikának” olvastam a digitális flyereken, de ezt inkább ne meséljétek tovább senkinek. Rengeteg tévhitet és sztereotípiát oszlatott el aznap este Selyem Anna (remélem így hívják), akinek a munkássága 2011-től indult, csak valahogy radar alatt repült, vagy külföldön.

Tegye fel a kezét, aki azt hitte, hogy egy laborköpenyes szőrös-szemüveges férfiembert fog majd látni! (én feltenném a helyedben). Tegye fel a kezét, aki azt hitte, hogy majd valami hétköznapi vasakon és vetítéssel kísérve fog nekünk élveboncolós ipari zenét játszani! (én feltenném a helyedben).

Ehhez képest, észrevétlen szerénységgel és óvatos kezekkel egy ZOOM ARQ AR-96 (…szerű, nem tudom, az volt-e pontosan, de nagyon futurisztikusnak hatott az az M&M-cukorkafényű ufórobotporszívó-live-ritmusgép a kezei alatt) cuccon dobálta ránk a sokszorosan tört ütemeit, hozzá az elvont komplexitást, puhától a keményebbig, biológiaitól a technológiailagig. (Ha ezt el bírtad olvasni, akkor gratulálok.)

A Basura Genetica lehet nem egy többszörösen harcedzett, feltűnően gyakori live-előadó, de a rövid warm-up utáni nyitánynak, bemutatónak, termékismertetőnek, komor arccal és hitelesen kivitelezetett névjegyletételnek nagyon is működött. Nagy híve vagyok a cortexig ható, sokkoló háttérvetítéseknek, azonban ez nem az a hely volt, ahol a millió csillogó-tükröződő fényhatás miatt egy aprócska vásznon ez annyira jól érvényesült volna, de hátha legközelebb, egy másik helyszínen.

Az ütemei, megoldásai engem magával ragadtak, mozgásra késztettek, és percről-percre hökkentem meg a szóló-live-ján, hogy mennyire artisztikus, valóban mennyire sejtszintű kísérleti elektronikát kaptunk tőle a nyakunkba. Azt hittem, hogy picit lötyörészek majd alatta, de nem így volt, hanem magával ragadott némelyik hangképlete. Sokszor lehunyt szemmel élveztem.

A Basura Genetica egy igen különleges projekt, genetikai szemét, junk DNS, fehérjeképtelenség, (spanyol science-orientált névadás ugyebár) igazán tudományos elektronika, ami elüt minden átlagtól, csak hát úgy kell összevadászgatni tőle mindent, amit az utóbbi években lassacskán kipakolt a netre, bár a Halalnihil-lel közösen kraftolt művüket talán többen ismerhetik.

Részemről abszolút respekt és különcségemből fakadó különcségszeretet, így örülök, hogy egy picit megismerhettem, steril és fegyelmezett labormunka nélkül is őt. Nagyon különlegeset alkot, tényleg elszöszmötöl hosszan, nem pedig dics- vagy rivaldafényre gyúr, és ennek ellenére mégis behúz. Nagyon bírom és értékelem is az ilyen kísérleti-biológiai-genetikai-ipari munkákat. (Már ameddig nem lesz belőlem is preparátum.)

Basura Genetica a Soundcloud-on.
Basura Genetica a Bandcamp-en.
Basura Genetica a YouTube-on.

A Synthetic Destiny ismét emelkedett hangulatot hozott

Az októberi havi riportomban írtam róla, hogy az első Synthetic Destiny koncertélményem mennyire meghatározta azt, hogy én erre a trióra bizony a továbbiakban is maximálisan rá leszek kattanva. Örömmel érzékeltem, hogy ezzel nem is vagyok egymagam, hanem egyre több embert ragadott magával ez a fiatal tehetséges csapat. Már feltörekvőnek sem mondanám őket, mert idén elég sokat koncerteztek és szerencsére idén még simán el lehet csípni őket. Legközelebb az Aurórában lépnek fel december 6-án szombat este a török/osztrák darkwave/postpunk Zack Zack Zack, a magyar Separated Lamb és Barking Babies zenekarokkal. December 12-én péntek este pedig Székesfehérvárat veszik be a Black Snow Dark Night eseményen a Zérus, a Crow Black Dream és az Utolsó Hullám társaságában. Idén tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy nagyjából végigturnézzák az ország egy részét, vagy legalábbis eljussanak nagyobb városok klubjaiba, szóval a letolt kiométereik és koncertjeik okán irigylésre és tiszteletre méltóak.

Erre az alkalomra az igazán jó ritmusú, fülbemászó 40 Days slágerüket átszabták nekünk, de bevallom, nehezen tudnám itt leírni, hogy mennyiben volt más, mint az eredeti, mert ugyanolyan önfeledten és eksztázisban táncoltam rá, hogy nem is tudtam figyelni ilyen részletekre. Talán nyersebb, elektronikusabb, dinamikusabb volt, de majd a koncerten jelenlévő SD-szakértők és hardcore mag biztosan kijavít utólag. Mindenesetre sok egyéb nagyszerű számuk mellett ezt is kaptuk tőlük egyszeri ajándékként. Emellett természetesen új, eddig kiadatlan számokkal is megleptek minket.

A háttérben felfüggesztett elmaradhatatlan saját, fekete-fehér molinójuk egyértelművé és erőssé tette a Synthetic Destiny brandjelenlétet. Sky teljes beleéléssel adta elő a számokat, érzéki érzelemkifejező mozgásformái ismét lebilincselőek, a hangja a múltkor talán egy picit erősebbnek, karakteresebbnek tűnt, azonban most sem lehetett rá panasz. Márk a szokásos maszkjában (és P.A.D.-os pólójában!) rendíthetetlenül nyüstölte a basszusgitárját, szorgosan és halálpontosan időzítve taposgatta az effektpedálokat, Marcell pedig kissé hátrébb, fedezékből, Fekete Zajos pólóban és szintén elmaszkolt szájjal szolgáltatta az elektronikus alapokat. Ismét eufóriát okoztak, felszabadultunk, elszabadultunk mind és egy igazán combos, befűtős repertoárt kaphattunk tőlük ezen a hideg, nyirkos estén. A fellépési idejük persze illára elszaladt, csak néztünk körbe, hogy már vége is? Mi bírtuk volna még tovább is, de a menetrend meg ilyenkor szoros, mint tudjuk.

Szöges véleményem: a Synthetic Destiny-t mindenképpen látni és hallani kell élőben azoknak is, akik nem feltétlenül a dark szinti electro pinceségben nőttek fel. Szép és elemi csapatmunka az, amit ők végeznek és már olyan szinten gyakorlottak színpadon, hogy bátran lépnek tovább újabb fokozatokra, ebben biztos vagyok. A magam részéről (így a második előadásuk után) alig várom, hogy az eddig csak live-körülmények között hallott dalaik is felkerüljenek streaming-felületre, hogy koncertek között is többet tudjam hallgatni őket. Meg gondolom azért így már beérik egy komplett főalbum is náluk valamikorra.

Most is megkaptam a setlistet, amit ezúttal is viccesnek tartottam (a legutóbbin mókás bandabelsős „fedőnevekkel” voltak elmaszkolva a számok), most is hasonló humorérzékre kell számítani (angol számok magyar címmel és fordítva) és nem dekódolom nektek, váljatok SD-rajongókká hozzá! A Mikulásnap pont remek alkalom lesz erre!

Synthetic Destiny setlist:

01. Endless Number Sequences
02. Nem több világos nap
03. Finomnak tűnő méreg
04. Ezüst nyom
05. Vele az ég
06. Lezárt szájak
07. Falánkság
08. Forever Night
09. Korszerű rabszolga
10. Mózes a Sínai hegyen
11. Samestain

A First Aid Tech szokás szerint végighengerelt mindenkit

A First Aid Tech (Gazdag István side-projektje a sok jelentős között) az est igazi highlight-jának ígérkezett ezen a virtuóz ipari elektronikus hangversenyen. Tudni kell, hogy a highlight az mindig jóval kevesebb fény, azonban több műfüst és sötétebb, döngölősebb ipari techno dance veretéssel érkezik közénk, így izzadok mindig, hogy legalább egy használható fotót tudjak lőni még az elején, vagy közben előadás közben róla (nehezen szokott összejönni). Olyan rezgések, olyan vaskos ritmusok és feszes tempó döngeti a mellünket olyankor, hogy egy árva grafitceruzát nem tudnék egyenesen és elroppantás nélkül a kezemben tartani közben.

A First Aid Tech ahogy mindig is, ezúttal sem hagyta ki a személytelenség, a beolvadás-kitűnés váltakozását és az egyetemes elgépiesítés-elérzelmetlenítés mögött megbújó, anoním emberforma szerepének kihangsúlyozását. Az elején még lázadó kapucnis, fejhallgatós formát ölt, sötét, kissé Dalira hasonlító maszkjában. Mintha nem is lenne se arca, se füle, se feje, vakon-süketen operátorkodna a kezelőszervein. Legutóbbi fellépésein fehér műanyag horror-hokimaszkban tekerte a groove-ot nekünk, de úgy tűnik, erre az estére sikerült egy, rémálmainkat felülmúló, még vadabb ruházai kiegészítőt beszereznie.

Aztán az előadás egy emelkedettebb pontján a maszkon bekapcsoltak a fények, a szemek és a szájak összeöltött helyét narancsos vonalkák kuszasága jelzi, amiről nekem a keresztszemesen hímzett frontend-backend-mém jutott eszembe. A hasonlatom pedig csak elsőre tűnik bizarrnak, de elmagyarázom: ennek a senior producer zseninek (a millió projektjével) a fejében olyan méretű elvágólagos rend és fegyelmezettség lehet, amilyennel csak kevesen bírnak az emberiség köreiben. A ma estére hozott maszk pedig a maga deformált, csúnyán összevarrt világító dizájnával valahogy akarva-akaratlanul is kifejez valami nyerset és filozófiait: lehet kifelé groteszknek hat, de ezzel lehet elvegyülni, belesimulni a torz tömegbe, odabent viszont mennyei rend és tiszta gondolatok lakoznak, ami ugyebár a mai világban szörnyen veszélyes és feltűnő. Ezt pedig aláfestik, megropogtatják a különböző gépi ütemek és lázadószellemű, testpozitív táncolhatóság.

István erre az alkalomra olyan dolgait hozta el, amelyeket a műhelyéből még nem hallhattunk, vagy direkt erre az estére lettek összekalapálva (kisujjában van a teljes szakma, roppant termékeny és überprofi a fickó, biztos nem görcsölt rajta sokat), vagy folyamatban és előkészületben lévő trackek, így ezek csak az ő fejében, ő gépeiben léteznek, de egy estére azért nekünk, rajongóknak ki lettek szépen hangosítva. A háttérvetítés a szokásos, ezekre a trackekre is szépen elfut, ömlik a füst, mi pedig hevesen stompolunk mindenre, amit kapunk. Oltári baszatáska ment ám, többi veterán zenész harcostársammal együtt rázzuk a fejünket a sötétbe mártott, vaskos-fémes ütemekre.

A First Aid Tech szép kétpetéjű ikertestvére a First Aid 4 Souls-nak. Míg az utóbbi a léleknek nyújt elsősegélyt komorabb dalaival, addig a F/A/T a technológiai recsegős-ropogós, mechanizált (és a hétköznapi gyártósori monotonitásban és megfáradásban) lévő agyaknak és testeknek kínál mindenfélével teli elsősegélydobozt.

A „mindenfélénél” egy pillanatra azért megállnék. Táncorientált tételek, indukció, dedukció, interakció, ráemelések, ütemváltások, technoid komponensek jó arányú vegyítése, dobgépdominancia, izgalmas szekvenciák – mindezek benne vannak abban a ládikóban, de ez a természetes setup a First Aid Tech zenefogalmi rendszerében. Arra azonban nem számítottam, hogy a gondolatolvasás is ott lapul benne. Miközben készülődtem ebbe a buliba és otthon előrehangolódtam, eszembe ötlött, hogy mennyire tudnék örülni annak, ha az afterben valaki csak úgy spontán betolná a 242-tól az ősi frontos örömtáncot, a Modern Angel-t. Aztán Bank Tomi (ezúttal nem a Stahlgeist-vokalista szerepében) egyszer csak fel is pattant a színpadra és munkástestkilengései közepette már lökte is ránk, hogy: „I can see you!” – Ettől lehidaltam, totális meglepetés és felejthetetlen pillanata volt az estnek! Olyan boldog voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből, de ahogy láttam, mások is hasonlóképpen voltak ezzel. Minden vágyam így válna valóra!

Setlist érthetően nincs, de a F/A/T műsor várakozáson felülire sikeredett. Nagyon örültünk, hogy István el tudott jönni közénk és felupgrade-elt bennünket az újdonságaiból. Egyszerűen nem ismer se akadályt, se lehetetlent a Tanár Úr! Hatalmas respekt jár neki mindezért.

Az Ǝ.N.D meg ismét jól a falnak döngölt.

Az ipari elektronikus meeting nem is lehetett volna teljes, ha pont az Ǝ.N.D zenekar nem küld minket földi pokolra. Az a jó ebben a lelkes horror-terror-trióban, hogy ha ismered már őket, akkor biztos lehetsz abban, hogy egy totális és eleven harsány, kosztumös mindfuck és energiazuhatag ömlik rád mindig, a zöld lézerek kilyuggatják a szemeid, a szuroksminkek és burnoutfitek rosszfiúsága mögött teljes és érző szív dobog, minden folyamatosan mozog a színpadon, mX teljes erőbedobással frontemberkedik és a koreografáltsága, sokszori elpróbáltsága ellenére is olyan az interakciót generál a közönségével, hogy mindig sokkolóan tud hatni az egész. Az imidzs rohadtjól koncipiált, Mortel nagy neonzöld öltésekkel összevarrt maszkja mögött is rezzenéstelen és fegyelmezett képes maradni, szokásos mechanikussággal veri az elektromos dobcuccát, Soldier tolja az ütemeket, a főnökkel szinkronban csápolnak időnként egymás felé, a frontember pedig mindenféle tekergést és agylövést bemutat nekünk a színpadon, teljes testes letámadást végez saját muzsikájukra, hogy a nyers energia és azok a kritikus, hörgős, mély üzenetek biztosan átjöjjenek a közönségnek.

Itt most valami olyasminek kellene jönnie, hogy technikailag mi nem stimmelt, hol nem volt jó/sok/kevés/kásás/zajos a keverés/hangosítás/eszközök/pattogatottkukorica, de semmi hangosítástechnikait vagy live-színpadi szakmait én bizony nem tudnék vekengeni ennek kapcsán. Többször megy az utólagos fellépés-gyorskiértékelés, amikor a zenekarok elégedetlenebbek magukkal vagy a technikával mint például én, vagy a közönség bármely tagja. De nem szabad ennyire szigorúnak lenni önmagunkkal! Idemásolhatnám az egy hónappal ezelőtti koncertélményemet, amikor is ők kezdték a műsort, most ők fejezték be, de minek? Ez ismét egy nagyon parádés és eleven előadásuk volt. Már nekem is egyre ismerősebben dörömbölnek az új számok, talán némelyik strófa jobban belém is ivódott, de az Ǝ.N.D lényege pont ez: minél többet látod és hallod őket, annál inkább rákapsz, minőségi őrjöngésben, dühben, terror EBM döngölésben lesz részed, amit nem lehet csak úgy félvállról venni, a falnak támaszkodva végigácsorogni. Ott kell légy legelől, skandálnod kell mX és Soldier jeleneteire, velük együtt kell mozognod, lélegezned, süvítened, meg valahogy mellette még Mortelt is kizökkenteni a dobolásból, majd elcsípni azt az egyetlen pillanatot, amikor tényleg mosolyogni próbál a maszkja mögött.

Az Ǝ.N.D alaposan felkészült és ezzel az idei utolsó ráadás-show-val is, amibe mindent beleadtak, bizonyították rátermettségüket, őrületes karácsonyfixáltságukat, és kétségbevonhatatlanul eltéphetetlen dedikáltságukat a közönség, a rajongók és az egész hazai dark underground színtér felé.

Maximális teljesítmény volt ez ismét. Mehetnek Bécsbe is rombolni nyugodt szívvel!

Ǝ.N.D setlist:

00 live intro 2025
01 the grid (feat. END-TEK) (2025)
02 the circle of violence +
03 szétesik +
04 c.i.i. +
05 Devil’s way (cover)
06 s.n.i.g. +
07 porcelain +
08 n.w…. (2025 remaster)
09 r u ready?
10 blck frdy
11 xmas is near
12 xmas outro

(új számok: +)

Gyors összegzésem

Kicsit értetlenkedtem, de vágytam erre és végül magam is beláttam, hogy ennek a treffnek egy hónappal később nagyon is volt ÉRTELME. Ismételten alaposan fel lettünk rázva, ki lettünk rángatva, át lettünk mozgatva, kipróbálhattunk egy otthonosnak, áttekinthetőnek és védettnek tűnő új klubhelyszínt, kaptunk jó adagban és széles spektrumon mindenféle magas minőségű ipari elektro underground zenét, kísérletit, high-performance-okat, egy csomó újdonságot, figyelmességet, baráti közösségérzést, és itt emelném ki Lvcretia és CY83R574R (DeadLine Industries) afterét még, amiben tényleg mindenféle jóság, buli- és közönségszeretet valóban csordultig volt! Nem is emlékszem már pontosan, de valamikor hajnaltájban intettek, hogy sajnos zárásidő van. De ha nem intenek, akkor tutira ottfelejtettük volna még magunkat jó sokáig.

Köszönet és hála a szervezőknek, a fellépőknek, minden egyes barátunknak, akikkel brutáljó találkozni, együtt csápolni és beszélgetni ilyenkor.

Ez a hazai dark underground közösség barátaim, és ez az összetartozás és táncképesség a mi Kohéziós Alapunk!

Mivel az én fotóim elég gyöngécskék, ezért itt van beszúrva nektek egy fotógaléria a szervező, Necrogenesis jóvoltából. („Míg a shortcode el nem választ.”)