Valódi és autentikus hármas klubkoncertnek ígérkezett az S8 Underground Klub kistermébe szervezett buli, melynek kapcsán három dologra nem számítottam: A szokatlanul magas hőre, a jelenlévők számára és arra, hogy a különféle és egymástól messzebb eső generációk zenéi között mennyi eltérés / hasonlóság / elhivatottság / erő lakozik. A Spiritual Neurosis, az Androids Do Dream és a S.N.O.T. ugyan nem egészen azonos tengelyen és időablakban mozognak, egymásnak még csak nem is vetélytársai, hanem kimondottan barátai, azonban rendesen megleptek képességeikkel, felszabaduló energiáikkal és azzal, hogy mennyire durván be tudták fűteni azt a kis minihangárt. Hogy milyen vehemenciával és hatékonysággal sikerült is ez, arról most olvashattok.

Spiritual Neurosis

A kéttagú Spiritual Neurosis nem volt teljesen ismeretlen számomra, hiszen az Androids Do Dream-mel közös szerzeményükről szemléztem már itt korábban. Barta László (szövegek, vokál, kütyük működtetése) és Holló Szabolcs (szintetizátorok) bár még fiataloknak számítanak az underground színtéren, ugyanakkor már elég régóta zenével foglalkoznak és korábban különféle típusú és műfajú formációkban játszottak már. Közös zenekaruk jó pár éve létezik és mondhatni nem is kevés fellépésen vannak túl, én azonban csak most ragadtam meg az alkalmat, hogy élőben is megismerkedjek velük.

Kezdésükkor még méltatlanul kevesen ácsorogtak a kisteremben, várva hogy a fiúk az utolsó beállításokat és hangtechnikai simításokat elvégezzék, de aztán ahogy sorra jöttek a számok, valaki mindig benyitott és kezdtünk többen lenni. Volt némi térátrendezés is, hogy a közönség jobban elférjen, a fénytechnika pedig domináns vörössel öntötte le a fellépőket, ami alapvetően jól is illeszkedett az előadás bizonyos részeihez.

Ugyanis a Spiritual Neurosis zenéje többszörösen összetett és nem csapható hozzá semelyik műfaji sablonetiketthez sem. Szövegeik erősen kombináltak, lírikusak, magyar és részben angol nyelvűek, eltérő énektempókba kódoltak. Témáikat tekintve már valamivel könnyebben körül lehet írni mondanivalójukat és azokat a gócpontokat, amelyek többünket is megérinthetnek, vagy legalábbis nem túl távoliak vagy idegenek: szorongások, depresszió, kiégés, a millenniál generáció hétköznapi vívódásai, életeseményei, szubjektív, sokszor keserűbb megélései. Laci el is neveti magát két szám között (egyébként nagyon derűs és mosolygós figura!) a felkonf-szövegében, hogy „ismét egy nem túl vidám számunk jön”. Generációs életérzések kihangosítása zajlik a színpadon és mindez jó okkal és autentikusan történik. Hát ez van, ebben élünk, ebben tengődünk mind mostanra.

Engem bizony összezavartak a számépítményeik. Bizonyára van jó magyarázat arra, hogy egy magyar keretbe miért érdemes és jó ötlet beletuszkolni angol nyelvű betéteket vagy refréneket, viszont annyira nem szokatlan ez, hiszen más zenészek és zenekarok is alkalmazzák ezt a módszert. Ami viszont totál meglepetést okozott, azok a hosszabb, verses, énekbeszédes szöveges részek, amelyeket a számokba vagy a számok végéhez szúr be Laci, mindezt úgy, hogy közben azon töprenghetünk: A mai figyelemhiányos és türelmetlen világban hogy a francba lehet valakinek ennyire kiemelkedően jó és stabil verses memoriter-memóriája? „Hova rejtetted magadon az SSD-t, hogy ennyi mindent lélegzetvétel nélkül el tudsz darálni? A fejedben vagy a farzsebedben van a háttértárad?” – kérdeztem tőle a koncert után viccesen, de a titkát inkább most nem hozom nyilvánosságra. Fejből nyomja, hibátlanul, folyamatosan és meg se zökken közben.

Másik nagy szupersége a produkciónak az olyan technikai bravúrok, amikkel engem szintén könnyen le lehet gyalulni a lábamról: őrült és eszelős teljes testvonaglással kísért, átéléssel kivitelezett szintetizátorjáték Szabi jóvoltából, valamint olyan bátor tettek, mint amit például Laci elkövetett és én még nem éltem át ilyet: két mikrofon kétféle (merőben eltérő) vokáleffekttel bekötve, amik között számon és sorokon belül képes ugrálni (már amennyit a helyszín, a gépek és a színpad limitált dimenziói megengednek). Respektálandóak ezek a megoldások és izgalmassá, szokatlanná, újdonsággá varázsolják a műsort.

A Spiritual Neurosis tehát át van itatva poézissel, hosszabb verses beszédekkel, két mikrofon között ugrálással, hirtelen bekövetkező, váratlan váltásokkal, a millenniál lét nyomasztó hétköznapi érzéseivel, angol-magyar igényes szövegekkel. Talán néhol kicsit eurovíziósnak, folkosabbnak, republic-osnak tűnt itt-ott, de legalább jóféle, hol gyors, hol lassú transzcendens elektronikába van mártva, ami hatást gyakorolt ránk.

Spiritual Neurosis setlist:

1. Intro
2. St. Elmo’s Fire
3. Doubts
4. WID
5. Glight
6. After a Millennium
7. Run
8. Spin

Androids Do Dream

Az Androids Do Dream (Bódi Attila projektje) körül rendesen zajlik mostanában az élet. Fellépések, együttműködések, tehetségkutatóban részvétel, metál és synth fúziók követik egymást. Az ADD nem hogy nem állt le, hanem még inkább felpörgött, rátett lapátokkal az eddigi aktivitásokra és ez a budapesti fellépés is ennek egy példaértékű bizonyítéka. A beállását nyugodtnak, higgadnak, professzionálisnak láttam, idegeskedésnek helye nincs már, hiszen profi zenészről (és zenésztársakról) van szó. Minden működik.

Ahogy belecsap a húrokba, beleremeg mindenem. Nyers erő omlik ránk, Kocsis Árpád hátul beszorítva csapkodja a dobokat és sorra tépik le az arcunkat az angol nyelvű számok. Tombolnánk, ha lenne hely, így max visszafogottan headbangelünk, már jócskán többen is vagyunk és vigyáznunk kell, hogy lehetőleg mi se akadjunk bele semmiféle kábelbe vagy mikrofonállványba. A nyers metál és a megfuttatott szintihullámok valami elemit szakítanak fel bennem még úgy is, hogy még nem vágom fejből sem a számok címét, sem a szövegét, ezt mondjuk szégyellem is még egy ideig. Ennek ellenére az Androids Do Dream úgy kommunikál velem, mint valami hibrid és agresszív entitás, de csupán zenei kódokkal, amiben hol vaskos riffek, hol szimfónikusok, hol pedig vad dobcsépelés keverednek.

A „Mindent mindennel!”-kombinálási elv működik itt is, ahogy tulajdonképpen az egész este folyamán mindegyik zenekarnál. Ha nem is kimondottan ennek, hanem a barátságnak jegyében, de meglepetésszerűen Attila a műsor folyamán többször is felkonferálja zenészbarátait, akik a közönség közül bújkálnak elő, hogy egyéniségükkel, markáns hangjukkal vendégénekeljenek az ADD és a közönség számára. Így gazdagították a blokkot Dudás Gábor (ODION / Thy Catafalque), Petheő Attila (Zivatar), és a Spiritual Neurosis-ból természetesen Barta László, akinek köszönhetően „meg is törik a valóság” (lásd: Megtört valóság / Broken Reality c. közös számuk). Mindegyikük hatalmas tapsot kapott.

A disztópianyomor és a lélekmegtekeredések, szellemi roppanások ebben a középső koncertblokkban is markánsan képviseltettek, noha torokból doomhörgés és mellkasból kiordítás is kijárt melléjük. A lassan, de biztosan készülő új ADD-albumról elhangzottak új dalok is. Az Androids Do Dream tehát menetel a saját útján és azt, csakis azt csinálja, amiben a legjobb! Meglehetősen feldobták az estét és bízom benne, hogy fogunk még találkozni velük.

Androids Do Dream setlist:

1. A Horizonton Túl (új dal)
2. Damage Done
3. Into the Night (Petheő Attila) (új dal)
4. Arrival (Dudás Gábor) (új dal)
5. …As They Become Memories (Dudás Gábor) (új dal)
6. The Final Hour
7. Megtört Valóság (Barta László)
8. Replicants (Petheő Attila) (új dal)
9. This Rage Burns Deep
10. Nemesis
11. Carpenter Brut: Turbo Killer

S.N.O.T.

A kőszegi hármas tulajdonképpen utolsóként mindezekre a felfelé húzott ipari metál hangulatra dobott még rá pár szívlapáttal. Miniturnéjuk keretében végre ismét eljutottak Budapestre, és bár legutóbb azért a nagyszínpad előtt tombolhattunk rájuk, most igencsak szűknek bizonyult a megtelt minihangár. A S.N.O.T. (vagy SNOT) régi legenda, simán és hibátlanul hozták a megszokott formájukat és a slágereiket. Miközben csápolva és azért óvatosan ugrándozva közelről élvezhettem az előadásukat, az jutott az eszembe, hogy ha germánosabban szólalnának meg, akkor enyhén Rammstein-feelingje is lehetne a triónak, viszont jobb, hogy nincs. Ugyanis a S.N.O.T. egy alapos átváltozóművész társulat, ahol a színpadi imázsnak helye és oka is van. Egyből vágod, hogy ez csakis a S.N.O.T. lehet! Czegi a fekete napszemüvegében, kissé fakult barna halbőrnek tűnő felsőjében kőkemény ipari fenegyereknek tűnik, akitől nem kérnél tüzet éjszaka az utcán, viszont enélkül kedvesen vigyorogva adna. Háncsa ezúttal lakodalmi eleganciát választott: ing, nyakkendő, mellény, amit az albínó kontaktlencse és a festékkel lefújt szemek tettek ekletánsan fenyegetővé. Ehhez már tényleg csak Tomsa szerkója volt a leginkább „passzoló”, aki jó ötletnek tartotta, hogy egy valódi bajor léderhózéban és kapcsos-szíjas felsőben masszírozza a sarokban a Rolandját, és ehhez stílusosan még egy brutálisan technikás, vékony zöld lézerfényeket lövellő kesztyűt is szerzett magának, hogy kiszúrja vele a szemünket. Hölgyeim és uraim, ilyen egy nyugati határszélen felnőtt, echte eklektikus ipari cyberpunk metálbanda, akik rendületlenül tolják a régi és új számaikat, mindezt kegyetlenül, teljes átéléssel és odaadással – a saját maguk és a rajongók szórakoztatására! Az előadás egy pontján Háncsa óvatosan lelépett a színpadról és beállt a közönség tisztelettel szétnyíló közepére, szembe fordulva saját zenekarával szólózni egy alaposat. Kimondottan szórakoztató és tökös hardcore pillanatok ezek!

A játékidő ugyan hamar és észrevétlenül elszaladt, de megkaptam a várt Transzformálódást és a Mélyűr Krisztust is. Feltöltöttek energiával a fiúk és szerencsére még mindig keményen, őszintén és teljes komolysággal tolják, ennek felépítettségét és kidolgozottságát másnap a saját leépülésemben és csuklyás és hátizmaim lázában tudtam lemérni, de az nem egy hitelesített mérőeszköz. Minden jó, ha vége jó, de úgy jó a jövő, ha a S.N.O.T. újra eljő!

S.N.O.T. setlist:

1. Claustrophobia
2. Magamba fordultam
3. Értelmes élet
4. Anatomia
5. Az Út
6. Mélyűr Krisztus
7. Akaratod ellenére
8. Keserű Méreg
9. Transzformálódás
10. Tetteid súlya
11. Soul

Zárásképp még annyit, hogy a fellépők színpadi munkája, profizmusa mellett most is igen kedveltem a közönség összetételét és barátságosságát. Velük is jó volna még itt-ott eseményeken összefutni és többet beszélgetni.

Az egyetlen dolog, amin dörmögtem magamban, hogy nem tudtam rendes és jobb fotókat készíteni a telefonommal, mert a folyton és vészjóslóan pásztázó vaskos vörös fények állandóan kinyírták a fókuszt, így is nehezen csatornáztam le nektek fekete-fehérre néhány sikerültebb képet ehhez a beszámolóhoz. Viszont a helyszínen szinte fekete kolibriként fotódokumentáló és nálam kategóriákkal jobb látásmóddal rendelkező Dömök Laura fotóit erősen javaslom mindenkinek megtekinteni a zenekarok saját FB-oldalain. Azok alaposabban visszaadják, mennyire élményes és energikus este volt ez!