Az audió hulladékformátuma lenne? Valódi love-to-hate szitu? A VHS meg a szegény ember HiFi orsós magnószalagja? Beilleszthető-e még a magnókazetta 2025-ben a hétköznapjainkba? A kazettahét alkalmából tovább csévélem még kicsit ezt a sztorit nektek.

Az az imádott-gyűlölt kalózkazetta!

Az Egyesült Királyságban évről-évre megduplázódik a kazettaeladások száma, annak idején a zenekiadók egyenesen gyűlölték, mert másolható volt, valódi védelem nem létezett rá és folyamatosan a kazettamásolás ellen kampányoltak. Az Egybesült Államokban még titkos propagandakampányt is folytattak a magnókazetták ellen, és amikor az nem működött, utána egyenesen a szövetségi kormányig szaladtak jogvédelemszoknyában reménykedve. Pedig a Watergate-ügyben is magnószalag volt a ludas!

Holott épp a zeneipar felszabadítását végezte el az imádott-gyűlölt kalózkazetta és ugyanúgy ágáltak ellene, akár később a CD-R / CD-RW égetés, majd a Napster, Kazaa, DC++, Bittorrent és úgy általában a zenei digitalizálás és a peer-to-peer ellen, hogy aztán végül bevigyék a jobbhorgost és mélyütést a DRM-mel, majd kikössön az egész hóbelevanc a lehúzós streamingvilág kikötőjében – olajos, szennyezett öbölbe fojtva a zenészeket. (Kivéve a szerzői jogilag és gazdaságilag agyondotált, rendszerkonform előadókat persze.)

Pedig a kazettaformátum egy kompakt és hordozható hős volt, amely nem érdemli meg a teljes feledést, mivel otthont adott a különös zajzenéktől és punktól kezdve egészen a metál és rock, valamint a hardcore rap műfajokig, hogy nálunk a kabaré, a lakodalmas és presszórockot már tényleg ne is említsük. (No meg a lakossági kommersz technót.)

De mindezekről és általában a kazettakultúráról írtam nektek már korábban egy jó kis háromrészes sorozatot. Ha ezeket nem ismernéd még, akkor utólag is simán bepótolhatod:

Most pedig, mivel épp a szokásos észak-amerikai hagyományokban elevenen működő, szokásos kazettahét van, így ennek aktualitásán hozzácsapok még egy fejezetet. Arról elmélkedek, hogy van-e még értelme 2025-ben bajlódni a kazettákkal, milyen különleges kazettatípusok élik reneszánszukat, mire lehet jó még a kis tokba zárt, felcsévélt magnókazetta és miért ne dobjuk ki (ha még nem tettük eddig) a VHS-ekkel megpakolt padláson-pincében alvó dobozainkat.

Diktálásra és hangjegyzetekre szánták eleinte, de valami egészen más és nagyobb lett belőle.

1963-ban a Philips létrehozta a hordozható kazettaformátumot, ami elsősorban a vállalatok titkárnői előszobáiban szolgáltak, a főnökök feldiktálták rá az agymenéseiket, Gizike vagy Heidike pedig legépelték őket. Nyomogatták a gombokat, előre-hátra tekergettek, aztán később már pedálokkal (mint egy GTA-játékban, komolyan) vezérelték a hangjegyzet transzkript-műveleteit. Szexi kor volt ugyan, de az akkori szalagminőségek még csapnivalóan zajosak, koszosak, sziszegősek voltak. Ezen csak a Dolby zajszűrő rendszer és a metál meg a krómszalagok kifejlesztése segített és tette alkalmasabbá a beszélt szöveg rögzítése mellett (helyett) arra, hogy zeneileg is kompetitorként lehessen tekinteni rájuk. (Mármint nem a titkárnőkre, hanem a kazettákra.)

Valóban mainstreammé a kazetta azonban csak a 70-es években vált, amikor a Nakamichi és a Sony elárasztották a polcokat hifi-magnódekkekkel, majd 1979-ben volt az igazi áttörése, amikor megjelent az üzletekben a legendás walkman. Akkor ugyanis a zenehallgatás vizuálisan az utcákon, tereken is egyszerre „láthatóvá” vált. Akinek volt egy ilyen kis doboz az övére csíptetve, fején az ikonikus narancssárga szivacsos fejhallgatóval, az bizony nagyon menőnek számított, nem beszélve arról, hogy a vásárlási vágyat is felkurblizta alaposan. A kazetta aztán bekerült az autókba, zsebekbe, hátizsákokba – és nem csupán a zenehallgatás otthoni szentélyeiben, a nappalikban, a könyvespolcba épített dögnehéz hifi-tornyokhoz volt láncolva többé, hanem kiszabadult egyenesen a szabad levegőre. (Egyik gimis osztálytársam iskolai órákon is technót hallgatott végig walkmanről, a fülhallgatóját titkosügynök módjára felvezetve a hosszúujjú pulcsijában, és a fülén könyökölt is hozzá elmélyülten, mint egy komoly Ady.

Állítom, hogy ha a kazetta mint formátum kimaradt volna a fejlődéstörténetből, még ma is csak négy fal között hallgatnánk zenét. Kimaradt volna a CD, az MP3-lejátszó, nem lenne benne a mobiltelefonokban és annyi ember fülében, nap mint nap munkába menet. A kazetta vírusként működött, a copy-tréding, a kopipartik, borítékban postára adás, továbbmásolódás egyszerűen feltartóztathatatlanná tette az új zenék terjedését. Sok zsáner és banda sosem került volna fel a zenei világtérképre, ha nincs az üres kazetta, amire bármit fel lehetett másolni bármennyiszer – megkerülve ezzel a rigorózus és cenzorkodó rádiókat és lemezkiadókat.

A világ nagyobbik fele tehát imádta, miközben a profitéhes ragadozók természetesen gyűlölték a kontrollálhatatlansága miatt.

Az oda-visszajátszós kétkazettás magnó előtti idők bizarr és drága kísérletei

A magnókazetta előtti, hordozható szalagos formátumok időszaka nagyjából az 1950-es évek végétől a 1960-as évek közepéig tartott. Ekkoriban több különböző tokozott szalagrendszer versengett egymással, mielőtt a Philips Compact Cassette (1963) lett az ipari szabvány, ami végül minden korábbi elvetélt kísérletnek lerúgta rendesen a veséjét.

Fotó: Wikipedia – RCA Sound Tape Cartridge

Az RCA Victor 1958-ban hozta létre a 12 centi széles, téglalap alakú kazettáját, két orsóval és ¼ hüvelykes (6,35 mm) szalaggal. Az RCA Sound Tape Cartridge ügyes volt, mert leállt a végén, majd újraindítható volt, ami azért nagy szó, mert már nem tépte el a szalagot. Végzetét az okozta, hogy mind a felvevő-lejátszó készülék és maga a kazetta is pokolian drágának számított, ráadásul nem volt elegendő kompatibilis eszköz, se fizetőképes piac vagy műszaki támogatás hozzá. Béke poraira.

Fotó: Tangible Media – Muntz Stereo-Pak 4-Track

Eredetileg a Fidelipac, majd Earl “Madman” Muntz dobta a fogyasztói piacra a Muntz Stereo-Pak / Fidelipac (4-Track Cartridge) kazettát 1959 körül. Ez volt az első endless loop, azaz végtelenített szalag, amely folyamatos lejátszást kínált. A zene addig szólhatott, ameddig le nem kapcsolták. Elterjedt autós lejátszókban és hordozható cartridge player-ekben. Habár 4 sáv adott volt, azonban a végtelenített hurokban futó szalag a központi orsóról gyakran megcsúszott, nyekergett, nehezen lehetett tekerni és újravágni is. De legalább nem kellett folyton visszatekerni! Béke poraira.

Fotó: 1966 LEAR JET STEREO 8 The Finest 8-Track Tape Cartridge Players Magazine hirdetés (Eladó volt az eBay-en valamikor.)

A Lear Jet Cartridge (Bill Lear), 1964-ben a Ford, az RCA és az Ampex együttműködésével már egyenesen 8 sávot kínált. Bekerült (főként amerikai) autókba, hordozható lejátszókba és lakásokba is. A szalagtovábbítása már jobb volt ugyan, fejlettebb nyomógörgős rendszere stabilabbá tette. A 60-as évek közepétől egészen a 70-es évek végéig virágzott, bűnrondán nézett ki, de egyesek még ma is nosztalgiát éreznek iránta és előszeretettel barkácsolnak rá zenéket tokkal-vonóval, felmatricázással még ma is. Láttam már The Cure és DM-albumokat ilyesmire rögzítve a neten mutogatva, csak most nem találom. (Azért csak béke ennek is a poraira.)

Fotó: Retro Style Media – Sony Elcaset LC-60 SLH ferric cassette tapes

Az Elcaset 1976-ban a Sony, Panasonic és a Teac jóvoltából jött létre. Ez már szinte stúdióminőségű hangot volt képes rögzíteni és jobban is hasonlított az általunk ismert magnókazettához, bár méretében nagyobb volt. Böszmesége és drágasága végül ezt is simán kinyírta. (Nyugodjék békében, archívumok mélyében.)

Fotó: Sabamobil – Elektronikmuseum Tettnang

A fentieken túl természetesen voltak egyéb kísérleti kazettaformátumok is, mint a Grundig Steno-Cassette, elsősorban szigorúan irodai használatra kitalálva, ahogy a zsebrevágható diktafonokra és üzenetrögzítőkre kihegyezett Philips Mini-Cassette, de ezek a zenei céloktól olyan messze estek, mint Kazincbarcika Kamcsatkától. Aztán ott volt még a Norelco Carry-Corder, vagy a német mérnöki fejlesztés, a Sabamobil (lásd fent: operával megtöltve), de ezek egyike sem volt képes nagyfogyasztói szinteken elterjedni. A SABA márka azért egyeseknek még emlékezetes lehet, nem?

Mindenesetre a fenti próbálkozásokra és bukdácsolásokra is szükség volt ahhoz, hogy aztán megszülessen végre az írható, dekorálható, másolható, csereberélhető ipari sztenderd, a kompakt kazetta, amely máig őrzi a szabadság, hordozhatóság és a lázadás jellegét!

Letörölhetem a hangalámondásos Rambót és a felvett Dallas epizódokat Anyu?

Manapság elég keveseknek fordulna meg a fejében az, hogy a régi jó VHS-t zenei célokra használják, de azért álljunk csak meg egy aprócska PAUSE-pillanatra!

VHS, S-VHS, Hi8, Digital8, Video8, BETACAM, Betamax, miniDV, Super 8, U-Matic – ezek mind-mind a videós rögzítés klasszikus nagy formátumai voltak. Lakossági fogyasztásban ezek közül nem mindegyik terjedt el széles körben, volt amelyik inkább csak a nagyobb stúdiók privilégiuma volt. A digitális rögzítés persze az összes ilyen tokozott szalagot kinyiffantotta, és videótartalomra a 4K korában valóban nem különösebben kalandos már ilyesmiket használni.

Viszont masszívan folynak kísérletek és a 6-8 fejes Hi-Fi Stereo videómagnók (sőt, még a régebbi analóg téglák is – némi átalakítással, barkácsolással) egyre inkább megállják a helyüket a jó minőségű, analóg Hi-Fi zenei felvételekhez. Akár 4-5 óra folyamatos játékidő egyetlen dobozban? Mondd, meddig tartson a buli?

Amennyire nincs, vagy nagyon ritka és kevés az audiószalag gyártás (és gyártói kapacitás vs kereslet), a Reel-to-Reel orsós-szalagos magnók reneszánsza pörög azért. Néha igen elképesztő nosztalgia-vintázs-árképzése vagy azonban, így lassan azt kezdik emlegetni, hogy a régi jó bevált (nem szétnyűtt) VHS-kazetta simán a „szegény ember háztáji orsós szalagjává” combozta fel magát. (Egyik hifista kollégám a minap vett üres orsókat, darabja volt vagy 6000 HUF – szalag nélkül!)

A YouTube szinte hemzseg a különféle hallgatási és technikai összehasonlító-magyarázó és felvételi tesztektől. Akinek van tengernyi ideje, hetekig se fog végezni a végignézésükkel, nem beszélve a technikai részletekbe és oszcilloszkópos vzsgálatokba belemenő „basszus, mély, noise, bias, hiss, itt forrasztok, ott bedugom, szűrőt csatolok rá”-őrületbeszédekig. Nyilván sok minden függ a szalag típusától, állapotától, nem beszélve a recording device képességeiről és szintén – a hogylététől, karbantartottságától.

Digitális hang is működőképes lehet még VHS kazettákon? Még szép! Az eredeti ADAT modell akár 8 sávnyi 16 bites digitális hangot is rögzített egy szabványos S-VHS kazettára. Ezenkívül akár 16 ADAT is összekapcsolható volt, így akár 128 sávot is rögzíthettek egyszerre mintavételezéshez, mindezt hajszálpontos pontos időzítéssel. Jó, jó, de mi is az az ADAT?

Fotó: Reddit. r/EngineeringPorn/

Az ADAT rövidítés az Alesis Digital Audio Tape rövidítését takarja, és eredetileg az Alesis gyártóhoz tartozik. A nevet kezdetben egy digitális felvevőrendszerre használták, amely S-VHS kazettákat használt, és optikai kábeleken keresztül továbbította a hangjeleket. A merevlemezekre történő felvételek 1992-es megjelenésekor még megfizethetetlenek voltak ezek az adathordozók, ezért a gyártók sokszor inkább a kazettákra hagyatkoztak, amelyeket eredetileg elsősorban videofelvételre szántak. Manapság az ADAT nevet kizárólag erre a digitális interfészre használják. A TOSlink (ami a Toshiba Link rövidítése) használatával az ADAT nyolc mono csatornán továbbított digitális hangadatokat 24 bites felbontással és akár 48 kHz-es frekvenciával. Alternatív megoldásként négy csatorna akár 96 kHz-en vagy két csatorna 192 kHz-en használható SMUX2 üzemmódban. A kábelek persze nem lehetnek hosszabbak 10 méternél, de mindig a lehető legrövidebb csatlakozást használjuk, de ezt egy mezei borz is tudja általában.

Én most nem osztanék ebben technikai oldalról különösebben további észt, mert nem jutottam el sajnos odáig sem, hogy a fent említett orsóáron, „Toportyán bácsis Márketplécen” (köszi Barna) vett, szürke szórakoztatóelektronikás, hétköznapinak számító LG 6 fejes Hi-Fi Stereo videómagnómmal és megfelelő interconnect-kábelekkel egyszerű, mezei felvétel-visszahallgatási teszteket végezzek és azokat elemezgessem. De talán majd egyszer!)

Mindenesetre az analóg szalag videókazetta formájában még 2025-ben is ígéretesnek mutatkozhat a vájtfülű analóg audiópapok vagy akár zenészek, esetleg nem n00b-zenehallgatók számára, már feltéve, ha nem lettek eldobva azok a bizonyos készletek. (Én VHS-kazettát eddigi életemben kukába még soha nem dobtam, hej!)

Az meg már tényleg a mesterosztály kategória, amikor valaki a VHS-szalagot vágja méretre és ülteti át kompakt audiókazetta tokba (!!!), hogy különféle hangfelvételi kísérleteket végezzen vele. Nekem ez volt a lehullott állkeresgélés pillanata. (Jófajta drone-zene van amúgy alatta, szóval némi kedvet is kaptam hozzá.)

Csinálj inkább mixtape-et, ne pedig egy playlistet!

Azt mondják a brit tudósok, hogy a Z generációsok erősen elkezdtek a magnókazetta felé fordulni újabban. Nagy részük még persze a Spotify-t isteníti, azonban a hordozhatóság, analógság, különcség és a technológiai cégek überkomplikált ÁSZF (Általános Szerződési Feltétek) és egyre pofátlanabbá váló előfizetési díjai miatt elkezdtek turkálni apu és anyu régi cuccaik között. Előkerülnek az elfeledett, száműzött deckek, boomboxok, kétkazettás magnók, walkman-ek, és valamiféle különös vonzalom veszi kezdetét, mikor rájönnek arra, hogy a zenehallgatásnak volt azért mégis egy teljesen másfajta, kevésbé fárasztó, kevésbé macerás varázsa, mint amit az algoritmusok most kiajánlanak nekik.

Gyakorlatilag bárki csinálhat a kedvenc zenéiből ma is akármilyen mixtape-et, azaz válogatáskazit, mehet oda-vissza, lehet ceruzaelemmel vagy ceruzával tekerni, teljesen mindegy. Egy magnókazettával gyakorlatilag mindig szabad lehetsz és rajtad kívül egyetlen adatéhes cég vagy kiadó vagy kormány sem fogja tudni megszámolni monetizációs- és adatbányászati szándékkal, hogy miket és mennyiszer hallgattál meg. (A royalty-k miatt meg nem biztos, hogy annyira érdemes lelkiismeret-furdalást érezni. A nagyok ezután is megkapják, sőt, még életút-filmet is kapnak mellé.)

A kedvenc előadódat közvetlenül – más beépülő gatekeeperek kihagyásával – is támogathatod.

Az a bizonyos „üreshordozó-díj”

Az „üreshordozó-díj” (más néven magánmásolási díj) Magyarországon azokra az eszközökre és hordozókra vonatkozik, amelyek alkalmasak arra, hogy rajtuk magáncélból szerzői jog által védett tartalmak másolatai készüljenek. Tehát azokra az „üres hordozókra”, amelyeken a magáncélú másolás elméletileg lehetséges. Márpedig másolunk és másolunk, mindenre is.

A jogdíjat ma már kiterjesztik több olyan eszközre, amelyek alkalmasak digitális másolás tárolására. Az Artisjus és a jogdíjközlemények alapján a következő típusú termékek tipikusan díjkötelesek:

• Üres optikai lemezek (CD-R, DVD-R, DVD+R, DVD-RW stb.)
• Memóriakártyák (pl. SD, microSD)
• Pendrive / USB flash meghajtók
• Külső merevlemezek (HDD, SSD külső tokban)
• Adapterekbe vagy készülékekbe integrált tárhely (pl. mobiltelefon memóriája, tabletben beépített tárhely)
• Multimédia eszközökbe integrált adattárolók

Az üreshordozó-díj szabályozása tehát igyekszik lekövetni a technológiai fejlődést, így ami korábban csak maximum a CD volt, mára már a digitális tárolók sokféle változatait (HDD, SSD, pendrive, integrált egyebek) jelenti és ezek mind díjkötelesek. Az audiókazetta adója csupán 30 Ft/db, a videókazettáé 74 Ft/db, míg egy 128 GB-os SD-kártya 3 459 Ft/db, egy 2 TB feletti HDD meg 5 316 Ft/db. (2025-ben.) Nem a spúrság beszél most ki belőlem, de az adó az adó. (Évente új a díjszabás, Tuzson Bence tavaly karácsony előtt aláírta, idén is alá fogja, de ki tudja, hogy fogja-e még és ugyan mit?)

Egyet se dobnék el belőle.

A kazettának véleményem szerint 2025-ben is van létjogosultsága. Kinccsé válik, akár a vinyl, a C64, a PS1, a retro-számítógépek meg az SDRAM. Élteti a nosztalgia, a túldigitalizált, túlfújt technológiai káosz és rendszer elleni lázadás, az anonimizáció, de az entshittification-nel szembeni fokozódó ellenszenv is.

Nem annyira nehéz megtalálni tehát a módját, hogy akár egyszerű, hétköznapi konzumer zenehallgatóként, vagy akár analóg/digitális zenészként miként fordítsuk előnyünkre a kazettát, a magnószalagot és hogyan használjuk okosan és kreatívan.

Egyet se dobnék el belőle. Se kazettából, se felvevő-lejátszóból. Lehet az lesz a szétcseszett jövő adathordozója még egy szép napon! (Amúgy volt is már.)