Az „Így (NE) foncsorozd a Grincsedet!” tematikus sorozatomban úgy osztogatok mindenféle módszertani és menedzsment tanácsokat a mélyen tisztelt underground szakmának, hogy magam se értek hozzá eléggé. Szóval ezekben a bejegyzésekben vak vezet majd világtalant és töksüket a sound designer. De legalább nem az unásig ismert fokhagymaszagú tankönyvi okosságokat böfögöm vissza nektek, hanem némi arzénos humorral és higanyozott érccel kezelem azt, hogy mit NE tegyünk és azt legalább hogyan NE tegyük.
Ez itt még csak egy egyszerű bevezető a grincsfoncsorozáshoz
Többünk életében beköszönt egy nap az a feledhetetlen pillanat, amikor úgy érezzük, hogy most aztán már nekünk is zenélni, alkotni kell, megmutatni a világnak, hogy mi aztán tényleg Janik vagyunk a gáton, vagy Jankák az ágyon, és arra adjuk a fejünket, hogy megmutassuk országnak-világnak, hogy bizony mi aztán TÉNYLEG EGYEDIEK ÉS FIGYELEMRE MÉLTÓAK vagyunk!
A kezdeti felbuzdulás és a siker hajszolása után nem sokkal azonban nagyjából ez történik:
Számos zenei producer, aki önállóan kezdi nyomatni az ipart, de olyanok is, akik valami véletlenszerű, különleges kémiai együttállás, netán erős barátság vagy csak szimpátia útján nekilátnak nagy bőszen együtt zenélni, terméket/projektet fejleszteni, számos alapvető lépést kihagynak, kifelejtenek, vagy csak lustaságból semmibe vesznek. Belevágnak, és azt gondolják, hogy nem lesz ott semmiféle sövény. (SPOILER: De bizony, lesz.)
Félreértés ne essék: nem tartom magam sem diplomás és sikeres szubkulturális menedzsernek, sem a zeneipar bennfentes mindentudójának, öreg és szakállas bölcsének avagy gurujának. Egyszerűen csak sok zenekar pályáját, útkeresgélését, nehézségeit néztem, hallgattam, tanulmányoztam, szenvedtem végig, miközben próbáltam tanulni belőle ezt-azt, elkerülni klasszikus, de ismétlődő hibákat, közben feltenni igazán jó kérdéseket önmagam számára is, hogy szerepzavarba ne kerüljek, a hübrisz csapdájába ne essek, de ne is marcangoljam magam folyton olyan helyzeteken, amelyek könnyen elkerülhetők lennének, vagy egyébként lényegtelenek. Ebből a szemszögből írom majd ezeket a posztokat azzal a megfontolással, hogy ha teljesen tudatlanul és nulláról kezdeném az undergroundban való ténykedésemet, mi mindenre figyelnék oda tudatosan – és mit engednék el teljesen. Ez a sorozat tehát NEM azoknak szól, akik eddig is mindent jól csináltak és sose inogtak meg közben. Azoknak szól, akik foncsorozni akarják a morcos grincsüket önmagukban vagy társukkal, netán társaikkal, azaz: a heves szívdobogást okozó kis ZENEI PROJEKTJÜKET.
A továbbiakban ebbe a bozótosba úgy fogunk belemenni, hogy végigveszem azokat az alapkérdéseket, amelyeket az alkotók sokszor felfelejtenek feltenni, megforgatni és őszintén megválaszolni önmaguknak:
8 fontos MI-alapkérdés induló zenészek és zenekarok számára:
- MI a cél?
- MI a brand?
- MI a stílus?
- MI a közönség?
- MI az eszközpark?
- MI a munkamódszer?
- MI a terjesztés/terjeszkedés?
- MI a siker/kudarckezelés?
Nem állítom, hogy nem lesz picit fárasztó, de hiszem, hogy valakinek csak hasznos (vagy szimplán szórakoztató) lesz. A következő FONCSORGRINCS-posztban a célmeghatározás nehézségeit és szépségeit járom körül.
0 hozzászólás