Láttam egy kimúlt vakondot. Apró ásókezecskéi, lábacskái kinyújtva mint valami jógatornán. Reggelre érhette a halál, a végelgyengülés, a reménytelenség utolsó felcsikorduló lökete. A főváros agglomerációjának zúzott terméskőterítés fétisének szürke és rideg placcán érte a végzet, ahol nem tudott leásni, mert ugye a parkoló SUV-autók abroncsa ne legyen már sáros. Csak fél métert kellett volna arrébb mennie, ott legalább elvégezhette volna az utolsó nagy munkáját, vagyis azt, hogy a földben hal meg, szociális öntemetését elintézve. Nem sikerült neki. A felkelő nap sugarait már nem láthatta meg, de nem is szerette volna, hisz nem egy sasszemklinika szökevény, csak undergroundba akart vonulni, alámerülni, lekaparni, békében bevégezni. Együttérzés-mutatóim mind kilengtek és nehezen birkózom meg az érzéssel, hogy ez így május fő gondolatává vált bennem, a mentális egészség hónapjában. A föld is kivet magából minket. A fenti kép pedig csupán illusztráció.
Figyelmeztetés: Ez a havi riportom társadalmi és politikai érzékenységet is érintő kommentárokban bővelkedik. Ezért, ha szélsőséges irányba történő kilengésre hajlamosak lennének a tisztelt olvasó belső mutatói, vagy nem rendelkezik esetleg együttérzés-mutatókkal, akkor javasolt az önismeret továbbfejlesztése, az empátia szorgos gyakorlása, vagy a trash-bulvár felé történő továbbhaladás.
Belföldről jelentem:
10 év gyűlölet OST
yibai, azaz Gerlei Dávid, Budapesten élő művész, a PTE MK elektronikus zenei médiaművész szak levelezős hallgatója, posztindusztriális és kísérleti ambient zenét komponál film, színház számára. Első, Rianás című jeges ambient és a fagyos IDM kiadványa 2023 februárjában jelent meg az EXILES kiadónál. A 2024-es Force Quit a budapesti temporary nites kiadónál kazettán is kijött és horzsolóbb, dobvastagabb lett, ahogy a Hatch + Foster című 20 perces EP is. Rengeteg fellépése volt már egyszemélyes zenei projektjével, készített színház és film számára zenei anyagot és még írt egy remek cikket is a pécsi kísérleti elektronikus zenei színtérről.
Május 11-én jelent meg a 10 év gyűlölet OST-je, ami a Partizán orbáni gyűlöletpolitikáról szóló filmjéhez készített hivatalos filmzene. Sosem csináltam még ilyet korábban, hogy előbb hallgatom meg egy film OST-jét és csak utána nézem meg magát a filmet, de valahogy ezekben a turbulens időkben, mikor bőven minden órára jut valami lehangoló és/vagy dühítő közéleti ügy, nem akartam magam kikészíteni ezzel túl hamar. Szóval fordított sorrendben jártam el, nem úgy, mint a Meteo esetében, hogy a film után kattantam rá teljesen a Másik/Szemző-páros megismételhetetlen és kegyetlenül mélyre beivódó filmzenéjére.
Kísérletem balul sült el. Már a filmzenétől kivert a víz, ami ugyan szépséges, smirgli-finomságú, atmoszférikus, fémes ízű, de leginkább feszült, félelmetes és szorongtató. Ami tulajdonképpen a célja is, ha úgy vesszük. Amint meghallgattam, egyből eldöntöttem, hogy neki kell veselkednem mégis a dokumentumfilm megtekintésnek, hiszen az egyes tételek rejtélyes címei bekurblizták a fantáziámat. A címek ugyanis picit mintha azt sugallták volna, mintha a 2015-ös migrációs válság folyamatát és fázisait mutatná be, de korántsem ez a helyzet. A dokumentumfilmet megnézve már teljesen egyértelművé váltak a fejezetek és az azokhoz rendelt zenei tételek.
Igen nyomasztó, de leírhatatlanul fontos mind a kettő. A dokumentumfilmezés, valamint a filmzenekészítés csúcsának tartom, Gerlei Dávid pedig elképesztően jó érzékkel és túlzások nélkül alkotta meg ezeket a sokszor erősen fojtogató, klausztrofób, hömpölygő ipari ambient illusztrációkat. Mindenkinek erősen javaslom. Az elmúlt 10 évünk szomorú soundtrackje ugyanis, lehoz az életről, ugyanakkor el is gondolkodtat.
Itt az első Liquid State album!
Egyszer nem olyan régen Veszprémben jártam és a Pekedli nevű helyen múlattam az időt. Valahogy spontán odakeveredett egy jópofa és kedves srác, akivel beszédbe elegyedtünk, iszogattunk, ugyanis vidéken az ilyesmi még nem ment ki a divatból és nem is szokatlan. Mint később kiderült, Nagyvári Csaba (művésznevén: Liquid State) festőművészhez van szerencsém és mikor a telefonján mutatott pár fotót az akrilfestményeiről, fesikoltottam örömömben, hogy te jóságos ég, ezek tisztára a FRONT 242 Tyranny For You borítójának vizes esztétikáját követik! (Ő ezt a frontos dolgot nem értette, én viszont belelkesültem a munkáitól.)
Liquid State a vízbe hullás, csobbanás, vízalattiság, az „ember a vízben!” vész vagy mint természetes közeg vibráló állapotait, fázisait, pillanatfelvételeit örökíti meg részletgazdagon. Képei egytől-egyig bámulatosak és nem bírsz rájönni, hogyan készülnek. Most Pásztor Márk Csaba Liquid State-es képeihez zenét készített és közösen kiadtak egy félórás ambient elektronikát. A 9 tételes anyag igen jól sikerült, van benne elektromos gitár, mindenféle elektronika, jófajta loop-ok, témák, lüktetés és simogató-csillogó melódiák. Filmzenének is tökéletesen működne szerintem, azonban elszállós progresszív / progrock háttérzenének is megállja a helyét. Érdemes levetíteni, hisz mind a zene, mind a festményvetítés minőségi anyag:
Black Pill (2011-2014) Remaster + Rework Album 2025
Gazdag István szeret időnként visszanyúlni a nyolcvanas évekhez zenei ihletért. Így volt ez az eseti projekt, a Black Pill album készítésekor is, amit a londoni noir pop dalszerző és énekes Mark Duffielddel közösen kollaborált, készített 2011 és 2014 között. Mark 2009-től rendszeres vendégszereplője, szövegírója és vokalistája a First Aid 4 Souls (FA4S) változó teamjének. A Brutpop, Deathstep, Fountain Of Joy, Beyond Galaxy, The Broken Mirror és a legutóbbi, 2023-as és nagyon eltalált Laudator Temporis Acti-n is vokálozott. (Sőt, egyenesen a Black Pillről származik a zárószám is.)
Érdekes módon annak idején a Black Pill album fölött valahogy nekem sikerült ásiklanom, a promója nem ért el hozzám, így most volt alkalmam rácsodálkozni ennek a komplett remaster + rework újrakiadására. Az album cover artja simán hozza a 2000-es évek elejének gyógyszeripari technológiai design színvonalát, az új kiadás talán még újra is lett renderelve, szemkápráztató, de kissé félreorientálhatja a hallgatót. Ugyanis nem feltétlenül vegytiszta acid electrot kapunk 22 számon keresztül (az anyag első fele az eredetit tartalmazza, a második fele pedig ezek új, átdolgozott, meggyúrt, modernizált változatait más sorrendben), hanem roppant sokféle elektronikai szubzsánert és nosztalgiát tartalmaznak a kapszulák. Mark jellegzetes és semmivel össze nem keverhető énekstílusa, hajlításai, hangszállebegtetései megidézik még David Bowie szellemét is. Hol simogató szintpop, hol new wave, hol dark electro, hol meg különös ambient az, amit kapunk.
A neten elérhető még az eredeti Soundcloud-release is, ha valaki összehasonlítaná a két anyagot:
Különös, érdekes és sokszínű anyag ez, aki szereti megélni az electro különféle árnyalatait. Homogenitással aligha fog találkozni a Black Pillt hallgatva.
Előrendelhető az új, júniusban érkező Stahlgeist album!
Magyarország első számú és legkeményebb EBM-exportterméke, a Stahlgeist. Nyugaton már most be vannak zsongva az új, Justice című albumtól, holott még meg sem jelent, de már éltetik és rendkívülinek tartják. Bár a Bandcamp-tracklisten nem látszik, de a CD-verzión lesz egy igen meglepő bónuszfelvétel is. (Engem agyonvágott.) Már előrendelhető az Alfa Matrix oldaláról.
Ami pedig az elmaradt győri Stahlgeist-koncertet illeti, maradjunk bizakodóak, hogy az a várt albumbemutató csak összejön valamikor! Szurkolok a csapatnak és a szervezőknek is. Júniusban pedig remélhetőleg hosszabban is írhatok végre az új lemezről nektek.
Új Human Vault: All Must Be Gone
Május 16-án droppolt egy új Human Vault-anyag Mortum kimeríthetetlen zenetárházából. A rég elfeledett és korábban soha kiadatlan számokat tartalmazó remix/feldolgozás-album, az All Must Be Gone végre digitálisan letölthető/streamelhető. A borítója is el kell gondolkodtasson bennünket, többek között arról, hogy elsöpörhető porszemek vagyunk csak ebben a végtelen univerzumban, és bármit is higgyünk önmagunkról vagy másokról, egy szemvillanás alatt eltűnik egónk minden egyes morzsája, intruzív frekvenciacsapása, álmaink, terveink, szándékaink, céljaink, hős- vagy éppen gaztetteink összes lenyomata, fizikai testünkkel együtt. Véglegesen és maradéktalanul. Így megy ez évmilliók óta, és hogy ezt még olykor siettetjük is, ahhoz jól jönne ide egy masszív idézet az új, most magyarul is megjelent Chuck Phalaniuk regényből, a roppant morbid és sötét, de ennek ellenére igen szórakoztató Nem tart örökké című remekműből:
„Amint minden eltörött, ami törékeny,
mindenki elengedheti magát.”
Az első All Must Gone album készítése 2015-ben indult és 2016-ra fejeződött be, de szerzői jogi okok miatt mostanáig nem jelenhetett meg teljes formájában. A mostani 11-számos kiadvány első hangjaitól kezdve egy fő, mizantropikus téma köré szőtt emberi rémálom. Engem elsőre miszlikekre aprított és nagy szemeket meresztettem amiatt, hogy mennyire nyers, és mennyire pokolian szépre, plasztikusra, borotvaélesre lett keverve mortum és D-mon jóvoltából, és fejcsóválva egyre csak azt ismételgettem magamban:
„Ez csakis egy elveszett, soha ki nem adott, kísérleti Skinny Puppy-album lehet az 1996-os The Process utáni időkből!”
Ismerve ugyan a Human Vault megszólalási normáit, ennek tág spektruma még engem is meglepett. Kísérleti ritmikus ipari zaj, gyártósori idegdöngölés, nyersre és nyársra húzott vokál, stoner durvulás, sötét és jéghideg atmoszférák és süvöltések, erőszakos gitár, dob, két szélre húzott zajok, arcbamászó effektek, morgások, plusz dallamosabb és lüktetőbb dark electro-alapok – ezek mind az anyag karakterét nyújtó minőségi elemek. Már a nyitószám E. WISION (Gál Erik) rituális adaptációjában egyenesen a falnak kent, de van itt mindenféle reprodukció és interpretáció, például a Nadragea, a Stone Wired vagy éppen Munkás (Bank Tamás) jóvoltából.
Nem tudok mást írni rá, csak annyit, hogy „sokkolóan jó” és örülök, hogy ez is a miénk lehet végre. Nehéz napokon kiváló tartást és főleg megfelelő távolságtartást fog ez biztosítani, úgy hiszem. Tömegeknek játszanám szívem szerint, de a pokolban erre úgyis lesz majd megfelelő mód és hangosítás, a menny ugyanis üresen fog tátongani, ott még jegyszedők se lesznek.
Új CELINÁÁÁÁK! Mérföldkő elérve, népsegély kiosztva
Ugyan ez még április szingli-eljövetel volt, de csak most akadtam meg benne. A Satisfactory PC-s játék ihlette Celina „nagy oktánszámú” psytrance utazását, a Milestone Reached c. számát. Emellett május 24-én, épp a Radio Kaleid születésnapi parti napján jött ki az új száma, a Volkshilfe. Míg az első kimondottan gaming zene és acidosabb, pszichedelikusan elszállós, a Juno Reactor és társai sztrádáján haladva, addig a Volkshilfe viszont jobban követi a vasakban gazdag, germán military-techno trappolását, a Feindflug, XOTOX és a Panzer AG stílusjegyeit.
Celina (CLN) szerencsére egyik vonalat sem engedte el, így arra számítok, hogy a cyber EBM-jébe bele lesz kódolva mind a psytrance, acid és a fegyveres erők is. Új albuma várósnak ígérkezik tehát.
Kis háttérinfót azért adnék még ehhez, mert nem vagyok benne biztos, hogy a Volkshilfe, mint szervezet és fogalom mindenkinek a fejében világosan meg volna. A Volkshilfe 1947-ben alapított, pártfüggetlen, nonprofit humanitárius és szociális mozgalom és szociális segélyszervezet, amelynek neve magyarul nagyjából „Népi Segély” vagy „Népi Segélyszervezet”-ként fordítható. Magyar megfelelőjeként leginkább a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, vagy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet említhető – attól függően, milyen tevékenységet nézünk. Szociális segítségnyújtás, gondozás és ápolás, gyermek- és ifjúságvédelem, segélyprogramok, társadalmi igazságosság melletti kiállás mellett felhívja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre, és részt vesz a szociálpolitikai vitákban is. Tehát minden olyan, amiben a magyar állam (kormány) brutális módon és közönyösen alulteljesít!
Egy képet az osztrák Volkshilfe weboldaláról azért ide importálok a miheztartás végett:
Magyar menekült gyerekek 1956-ban Ausztria felé, ahol menedékjogot kaptak és gondoskodtak további sorsukról.
A fotó innen származik: Volkshilfe Österreich / Geschichte
Bármely zene akkor is politikai, ha homokba dugott fejjel egyáltalán nem akarjuk annak hallani.
(Vagy mondjuk nem megengedett többé.)
PRIDE OR DIE: A Dalmata Daniel kiadó adománygyűjtő válogatása
Új, 34 tételből álló adománygyűjtő zenei összeállítás került publikálásra a jelenlegi magyarországi közélethergelő helyzetekre reagálva. A budapesti Dalmata Daniel kiadó a Budapest Pride közösség iránti szolidaritás és támogatása érdekében adta ki masszív és különleges elektronikus zenei anyagát. A Pride leállítása körüli kormányzati hercehurca és fenyegetések nem pusztán a figyelemelterelés gumicsontokkal történő manővere, hanem a társadalom megosztására, gyűlöletkeltésre irányuló hatalmi törekvés és alibi az arcfelismerő rendszerek bevezetésére. Én nem vagyok ugyan egy Pride-látogató, sem LMBTQ-szimpatizáns, viszont nem tudok egyetérteni a hergeléssel, az egymás iránti társadalmi szolidaritás sem kormányzati, sem egyéb típusú vagy indíttatású megfojtásával. Mert ha egymásért nem állunk ki, akkor értünk sem fog senki. Az ártalmatlan civil szervezetek, közösségi terek és független-szabad sajtó elleni keresztesháborúktól pedig egyszerűen elönt a fekete epe.
A Pride or Die egy változatos, erőteljes kollekció lett, tele izgalmas zenékkel és a kreatív elektronika ezer árnyalatával, amelynek teljes bevételét a Budapest Pride Alapítvány (Szivárvány Misszió Alapítvány) részére ajánlják fel. A válogatáson kisebb-nagyobb nevek szerepelnek és büszkeséggel tölt el, hogy a hazai dark underground színtérről is került rá előadó, egy új Hadron Lundgren szám, a Big Trouble in Little China.
Az egész VA egyébként izgalmas kísérlet. Megéri megfülelni és szolidaritálni.
Fanzin-Autonómia kiállításmegnyitón jártunk az Artpool-ban
Talán nem sokan tudják, de az Artpool Művészetkutató Központ igen komoly munkát végez a szubkulturális zenei, társadalomkritikai, politikai fanzinok gyűjtésében, megőrzésében és kutatásában. Fanzin-anatómia – zenei és politikai témájú magyar alternatív kiadványok az Artpool gyűjteményéből címmel rendeztek kiállítást, melynek megnyitója épp május 14-én zajlott, a sors keserű fintoraként és a véletlen folytán, ugyanis épp előző éjjel 23:38-kor benyújtotta be Halász János (Fidesz) „A közélet átláthatóságáról” szóló T/11923. számú „bekussoltatási” törvénycsomagját.
A kézzel készített, illegálisan sokszorosított és terjesztett magánkiadványok fontos motorjai voltak a kormánypropagandától merőben eltérő, társadalmi tájékoztatási kísérleteknek és a zenei szubkultúrák terjesztésének. A kiállításon a gyűjteményben szereplő füzetekből válogattak és applikáltak falra kivonatos oldalakat a kurátorok, kiválóan eltalálva a tematikai csoportokat és a reprodukciós arányokat.
Nyilván sem a legendás Második Látás, a Straight Edge, a Vírus, ahogy sok egyéb fanzint készítők álmukban sem gondolták volna annak idején, hogy munkáik egyszer egy hivatalos (és nem underground színtérben) lesznek kiállítva és hogy ez sokféle embert vonz majd. Mindenesetre szívdobogást okozott, hogy az electronic body music, lemezrecenziók, ipari muzsikákról szóló írások és interjúk kerültek be a válogatásba, némelyik olyan példányból reprózva, amelyeket én is őrzök az archívumomban. Az pedig nem kevésbé megható, hogy Rácz Mihály munkásságának méltatása több ponton is visszaköszönt az egyes, más fanzinokból származó oldalakról. Nagyszerű érzés volt ezt látni, és bár a H.I.T köztudottan nem nyomdai kiadvány vonalon mozog, az ilyen kiadványokig elvezető evolúciónak és értékmentésnek örülök, és elkötelezetté tesz, hogy ennek egy kicsit én is részese lehetek, Bari Máriusz (Planetdamage) barátom pedig még inkább. Bármelyik tárlóra vagy fali applikációra vetem tekintetem, mindenről eszembe jutnak régi történetek és ez így van jól. Órákig tudnék magyarázni a DIY-elvekről, ezeknek a készítéséről, a tustoll és a fekete tűfilc, meg a papírkollázs hasznáról és használatáról.
Hogy milyen idők jönnek ránk, azt most még nem tudni pontosan. Viszont a történelmi emlékezet és a szubkultúra terjesztési rutin és tapasztalatok nem tűntek el nyomtalanul azért. Ha a digitális térben meg is próbálnának kinyiffantani csoportokat, papír, olló, ragasztó, nyomdafesték, xerox, írógép és a szabad hangok akkor is rendelkezésre fognak állni.
A gyűjteményi bemutató megtekinthető 2025. szeptember 19-ig, előzetes, e-mailes bejelentkezéssel.
Menjetek, lesznek ott még érdekes programok, filmvetítések is. (Meg persze elmélyülten kutatni is lehet.)
Májusi hangversenyek, amelyeken részt vettem és nem bántam meg:
A Spiritual Neurosis, az Androids Do Dream és a S.N.O.T. zenekarok rendkívüli progwave és cyber ipari metál hangversenyén vettem részt az S8-ban.
Élményeimről ebben az eseménybeszámolóban írtam bővebben.
Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force | RoboSapiens | EXPLOSIVE DIODE | Hadron Lundgren @Auróra
Az Aurórában eljutottunk az összekapcsolt kiborgoktól a nukleáris holokauszton át egészen a luxusputriig, de még azon is túl a fenséges grófi analóg elektronikáig és az emberi evolúció következő fázisáig a robosapiens-ig. Neonfény, műfüst, dolgozó izmok és emelkedett hangulat biztosítva volt az Explosive Diode, Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force, a Hadron Lundgren és a Robosapiens jóvoltából. Vérhólyagos lábakkal mentem miattuk másnap a Dürerbe.
Eseménybeszámolóm erre található erről a frenetikus estéről.
A Radio Kaleid Birthday Show a Dürerben könnyekig és izzadtságcseppekig meghatott.
A Technikai Átállás, az Itinera, az Ultranoire, Celina és MAN + MACHINE, a Radio Kaleid 2 éves születésnapi partiján ötször okoztak libabőrt és feledhetetlen élményeket. Kétség kívül minőségi produkciókkal leptek meg bennünket és a szervezés, a technika, a közönség is tökéletes volt.
Nagyriportom erről itt olvasható.
Szólhatna jobban évadzárón is jártam
Ágoston Dániel (Man + Machine) és Makó Dávid (The Devil’s Trade, Haw, Stereochrist) hiánypótló zenei beszélgetős programsorozata elérkezett hat epizód után az évadzárójához. A koncepció világos és érthető volt: olyan érdekes személyeket meghívni a műsorba, akik az underground és a mainstream közötti elmosódások, cezúrák, életérzések, előadói, produceri, technikusi, menedzseri, eseményszervezői nézőpontokat kihangosítani, néha ütköztetni, megfejteni, vagy csak úgy feldobni kérdéseket, amelyeken a hallgatóság és a pódiumon mikrofonnal a kezükben ülő vendégek még jó sokáig el tudnak gondolkodni.
A formátum és a koncepció nem volt éppen habkönnyű és a házigazdák az Ingában mégis megtettek mindent annak érdekében, hogy a beszélgetések, videóbejátszók izgalmasak és pörgősek legyenek és kinyerődjön belőlük megfelelő és használható output mindenki számára, akár a zeneiparban dolgozik, akár csak szimplán zenehallgató, rajongó vagy odatévelygő.
A hat alkalomból én három alkalommal tudtam jelen lenni, a többit, beleértve a podcast (nem live) felvételt utólag követtem vissza. A legelső alkalommal, az induláskor még csordultig volt a terem és felfokozott volt a hangulat. Szomorúan érzékeltem azonban, hogy a nézők fokozatosan kezdtek elmaradozni és a végén már csak néhányan üldögéltünk ott a fekete színpad előtt, holott a beszélgetések exkluzívak és hiánypótlóak is voltak.
„A jövő az, hogy végül egymás nappalijában fogunk fellépni.”
– hangzott el a beszélgetés egy pontján a fenti találó mondat, amely igen jól leírja az underground szubkultúra helyzetét, már ha a klubszervezés és közösségépítés szempontjait és nehézségeit is figyelembe vesszük. Az undergroundot képviselő és támogató, vendégként meghívott Nagy Gyulával, a győri A BETON tulajdonosával aztán még a műsor után ott maradtunk egy kicsit tovább beszélgetni a jelenlegi helyzetről és állapotokról. Tanulságos és értékes pillanatai voltak ezek is ennek a műsorsorozatnak, hiszen párbeszéd alakulhatott ki szereplők között és erre már nagy igényünk volt régóta.
Hogy miként folytatódhat a Szólhatna jobban, arról nyilván a szervezőket kell kérdezni. Én mindenesetre köszönettel tartozom az erőfeszítéseikért és szervezőmunkájukért, mert kevés olyan fórum van, ahol ilyen mélységű zeneipari kérdéseket (és ezek változatos technikai, gazdasági, eszmei vagy épp lélektani aspektusait) személyesen meg lehet vitatni és a koncertek közötti szünetek erre általában kevésnek bizonyulnak.
Ne feledjük el, hogy ezek online (konzerv) tartalmak is, tehát kultúrmissziójuk, segítő szándékuk, zenei értelmiségi aspektusuk nem korlátozódik az elővételes jeggyel rendelkezők ott tartózkodásának idejére, hanem hosszabb távon fejtik ki hatásukat! Márpedig ha a szervezőket bármivel is biztathatom, akkor ez volna az. Hogy az értelmük megmarad, a kulcsmondatok nem vesznek el, a nézőpontok és felismerések nem mennek a levesbe és fontos tananyag ez azok számára még akkor is, ha beteget jelentettek és igazoltan hiányoztak az órákról.
Hogy megőrizzem az emlékezet számára, valamint kihámozzam a sokféle Szélsőközép-tartalomgyártás longformjai közül az epizódokat későbbi visszanézésre, visszahallgatásra, ezért ide listáztam ezeket, amíg a YouTube-on elérhetőek.
Szólhatna jobban 1. évad epizódok a Szélsőközép Produkció YouTube-csatornáján:
Szólhatna jobban #1: Éhen kell dögleni ahhoz, hogy hiteles maradj?
(Premier dátuma: 2025. febr. 7.)
Milyen árat fizet egy művész a hitelességért? Hogyan találhatnak fesztiválszervezők és előadók egyensúlyt az anyagi döntések és a művészi integritás között? Ebben a mélyreható beszélgetésben Varga Balázs, a Fekete Zaj fesztivál szervezője, valamint az Irie Maffia és a Kelemen Kabátban zeneszerzője és oszlopos tagja, JumoDaddy osztják meg tapasztalataikat és véleményüket a zeneipar kihívásairól.
Szólhatna jobban #2: Anyád se hallgat, mert nem tudja, ki vagy!
(Premier dátuma: 2025. febr. 20.)
A Szólhatna jobban második adásában Prieger Zsolt (Anima Sound System) és Balázsovics Mihály lesz (Tink, Slow Village, Mulató Aztékok) segítségével folytatjuk az első adásban megkezdett kérdéskörök boncolását miszerint, éhen kell-e dögleni hogy hiteles maradj? Számos kérdést rejt önmagában is ez a kérdés de ezt még ki is egészíti Ágoston Dani és Makó Dávid a zeneipari élet általános dolgaival, hogy az egyszerű hallgató közelebb kerülhessen a világhoz amit a buszmegállóban a fülébe injektál.
Szólhatna jobban podcast #3: Kaland, közönség, kockázat
(Premier dátuma: 2025. márc. 14.)
Vendég: Jäger András, Rákos Dániel Oszkár. A következő Szólhatna Jobban adás rendhagyó módon podcast formában érkezik, amiben Jäger András, a Fabrika Club tulajdonosa és Rákos Dániel Oszkár az A38 programszervezője lesznek a vendégeink, akikkel a klubok programszervezésének kulisszatitkairól beszélgetünk.
Szólhatna jobban #4: Mikor lesz az AI-ból headliner? – zeneipar a Spotify és az AI árnyékában
(Premier dátuma: 2025. ápr. 5.)
A streaming algoritmusok és a mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatással vannak a zeneiparra. Vajon eljöhet a nap, amikor egy AI által generált előadó lesz a fesztiválok főfellépője? Milyen szerepet játszik a mesterséges intelligencia a dalok sikerében, a zenészek lehetőségeiben és a hallgatók zenei ízlésének formálásában? A Szólhatna jobban legújabb adásában Milkovics Mátyás (Neo együttes) és Nagy Gergő (FilozófiAI) segítségével próbálunk választ találni ezekre a kérdésekre. A műsor házigazdái továbbra is Ágoston Dani és Makó Dávid, akik gondoskodnak róla, hogy a beszélgetés ne csak informatív, hanem szórakoztató is legyen. Nézd meg, és döntsd el, hogy az AI csak egy eszköz marad-e, vagy a következő világsztár!
Szólhatna jobban #5: Mi jön a taps után?
(Premier dátuma: 2025. máj. 8.)
A siker látszata mögött gyakran belső harcok húzódnak: alkotói válság, kiégés, depresszió, megfelelési kényszer és függőségek. Mi történik, amikor a zene már nem terápia, hanem teher? Mit kezd egy zenész a csenddel, amikor nem jön az ihlet, de a világ elvárja, hogy megszólaljon? A Szólhatna jobban legújabb adásában a zenészek mentális egészségéről beszélgetünk Molnár Tamással (Anti Fitness Club, Jetlag), aki zenészként saját bőrén tapasztalta meg a hullámvölgyeket, és Bajzáth Sándorral, addiktológiai konzulenssel, aki kívül-belül ismeri a szenvedélybetegségek természetét.
Szólhatna jobban #6: Zeneipar alul- és felülnézetből – Vendégek: Csiszár Virág és Nagy Gyula
(Premier dátuma: 2025. máj. 29.)
A Szólhatna Jobban következő adásában vendégeinkkel arról beszélgetünk, hogy hogyan működik a programszervezés és döntéshozatal a nagy fesztiválokon, illetve a kisebb klubokban. A műsor bemutatja, hogy miként lehet egyszerre kulturális értékeket képviselni és üzletileg is életképesnek maradni, valamint feltárja, milyen kompromisszumokat igényel mindkét szcéna. Szó lesz továbbá arról, milyen jövő vár a fesztiválkultúrára és a DIY közösségekre. A témákat az utca emberének véleményei is színesítik, akik a koncertélmények értékéről, a zenei szabadságról és preferenciáikról mesélnek.
Külföldről jelentem:
Saját, dedikált pad a szerzői jogi perek bíróságán. Néhány keresetlen gondolat a Follytechnic Music Library instrumentál re-editek sorozatáról
Paul Southgate elektronikus zenész és producer belgiumi projektje és kiadója ez, aki 2023 óta havonta készít egy-egy egyedi 12″-es instrumentális újraeditálást, újravágást zenei klasszikusokból. Célja, hogy elérje az 50 albumot, vagy amíg be nem szántják az egészet szerzői jogi perek miatt. Ha belekukkantunk a Bandcamp-jébe, már az albumcímekből is sejthetjük, hogy itt a Depeche Mode, KLF-től kezdve a Cure-on, Yello-n, New Orderen és kvázi mindenen át, különféle (pop)zenei és még gót stílusokból is merít. „Nagyszabású szentségtörés ez.” – vallja maga is és valahogy talán mégis lefed egy bizonyos piaci rést és kimondhatatlan rétegigényt. Az instrumentális loopok és choppolt, azaz aprított hangminták iránt előszeretetet érzőkét.
Ugyanis ha úgy vesszük, ezek klubokba vagy otthoni karaoke-izáshoz jól használható, kopasz mixek, amelyekből többé-kevésbé ki vannak vonva (metszve) a vokálos részek, miközben a fő témák vannak keményre vagy épp puhára mixelve. Én a viszonylag friss, FML28 Front Runners kapcsán lettem figyelmes erre a különös vállalkozásra. A Front 242 Front By Front-ja lett így „megdolgozva” és bár érdekes, a vágások nem feltétlenül pontosak, itt-ott benne maradt valami vokálvég vagy vokálelő.
Kísérletnek mindenesetre roppant érdekes, a FML23 Follytechnic Kopyright Liberation és a legfrissebb FML29 Yellofication nekem például kifejezetten tetszettek. Amúgy van magyar szál is köztük, mivel az Omega zenekar 1976-77-es Time Robber / Időrabló és az 1978-as Skyrover / Csillagok útján albumai is átestek ilyen „Follytechnik-kezelésen” a FML04 Sky Time anyagon.
Tudjatok róla, hogy ilyesmik is vannak.
Svájc nem csak a precíziós óragyártásáról híres. Tudtátok, hogy létezik Walkman Klinika is?
Ez itt nem egy fizetett hirdetés, inkább csak érdekesség, amire rábukkantam, mint az analóg zenehallgatás élményében felnövő (néha még azért mindig) lelkes gyermek. Miközben a magyar Marketplace tele van karcos, leharcolt, szíjcserés, leégett, törött roncsokkal, ami meg épnek mondható, azért elképesztő árakat kérnek, addig Svájcban működik egy professzionális műhely, ami szenvedélyesen újít fel Sony Walkman-eket. Erre a márkára specializálódtak, jól felszerelt laborjuk és szaküzletük van. Nem egészen vágom, hogy miként csinálják, de gyakorlatilag nem csak szervizelik, laborosan bevizsgálják, tesztelik, hanem patikaállapotúvá varázsolják ezeket a régi készülékeket. Amennyire kibogoztam, bármely törött vagy kopott műanyagalkatrészt simán újragyártanak, ha kell, de még a matricázásra is odafigyelnek.
A webshopjukban gyönyörűen felújított és műszeresen letesztelt készülékek várják új gazdáikat, az áruk viszont magyar pénztárcához mérve igen borsos. Úgy 260 ezertől indulnak és a felső kategóriás modellek akár 560-600 ezer forintig rúgnak. A különleges ritkaságokat meg elhappolták, mint például ezt a gyönyörűséges pezsgőszínű Sony Walkman WM-3EX EXCELLENT-et, ami cirka 3 millió 115 ezer forintért kelt el.
Tudom tisztelni az ilyen értékmentő szent őrülteket. És mondja valaki azt, hogy nem lehet visszamenni a múltba, meg hogy a kazettakultúra nem létezik?
További szemcsiklandó walkman-galériákért és kisfilmekért erre tovább a klinika weboldalára.
Toast Hawaii Andy Fletcher emlékére
Andy Fletcher, a Depeche Mode billentyűse 2022. május 26-án éjjel tért örök nyugalomra. Halálának évfordulóján mindig elárasztódik a hírfolyamom a megemlékezésekkel, róla készült fotókkal és történetekkel. Én nem egy social media poszttal akartam megemlékezni róla, hanem másként. Készítettem reggelire egy tepsi toast hawait. Az ő emlékére.
A toast hawaii volt Andy kedvenc étele, amit előszeretettel fogyasztott a berlini Hansa Studios büféjében 1983-ban, mikor a Construction Time Again albumukat rögzítették. Annyira beleszeretett ebbe az ananászos-sonkás-sajtos szendvicsbe (továbbá pizzába), hogy még ugyanabban az évben Martin L. Gore és Alan Wilder zongorakíséretével készített egy szólóalbumot is ezen a néven. A mesterkazetta a kedvenc dalainak feldolgozását, coverjeit tartalmazta, és hiába győzködték Daniel Millert, hogy adja ki, ő nem tartotta ezt kiadásra érdemesnek. A kazettának aztán lába kelt és így sohasem lett végül kiadva.
Toast Hawaii néven 2002-ben Andy még egy saját kiadót is alapított, hogy megfelelően gondoskodni tudjon az akkor felfedezett, felkapott, női electroclash zenekaráról, a Clientről. A kiadója a gyakorlatban a Mute Records alá tartozott, a Client pedig csupán négy évig állt velük szerződésben, effektíve kezdeti anyagaik itt jelentek meg egészen a 2006-os más kiadókhoz való távozásukig. Onnantól a Toast Hawaii kiadó teljesen inaktívvá is vált.
A Toast Hawaii egyébként az egzotikus ananász miatt bármennyire is azt gondolnánk elsőre, egyáltalán nem amerikai, sem hawaii gasztrotalálmány, hanem német. Az 1950-es évek Nyugat-Németországában jelent meg először, a gazdasági fellendülés („Wirtschaftswunder”) idején. Clemens Wilmenrod, Németország első televíziós szakácsa, 1955 körül mutatta be először a műsorában. A világháború pusztítása után, ahogy a nyugatnémet gazdaság felpörgött, egyre több és jobb minőségű áru jutott be az országba, és feltehetőleg az ott állomásozó amerikaiak és kultúrájuk is besegíthettek az ananászimportba. Ez a sós-édes szendvics volt az egyik legismertebb egzotikus étel, amit a a hétköznapi német háziasszonyok is könnyen el tudtak készíteni.
Így ismerkedhetett meg vele Andy Fletcher is 28 évvel később és kattant rá teljesen.
Elkészítése pofonegyszerű:
Megvajazunk toast-kenyérszeleteket. Rétegzünk rá jófajta sonkaszeleteket, arra helyezzük a lecsöpögtetett ananászkarikákat, majd végül a szeletelt sajtot, és tepsin megy az egész 180-200 fokra előmelegített sütőbe. Akkor lesz igazán jó (kb. 10-12 perc sütés után), ha a sajt nem csak beleolvad az ananászkarikába (és előtűnik a lyuk!), hanem picit pirosra, ropogósra is pirul. A sonka alatti rész pedig a vaj miatt krémessé válik, miközben a kenyér alja ropogós lesz. Hétvégi kiadós reggelinek igazán megteszi. Haladók és kísérletezők persze eljátszhatják ezt klasszikus szendvicssütővel vagy kontaktgrillen is, én azokon nem próbáltam.
Severance Sountrackek
Theodore Shapiro korunk nagy filmzeneszerzője és rendkívüli score-ok komponálója, aki legfőképp Ben Stiller színész, forgatókönyvíró, rendező barátjával közösen készít muzsikákat. Ha nem csupán a ZS-kategóriás filmeket (Trópusi vihar, haha!) vesszük alapul, hanem a nemrégiben évadfinálézott, különleges atmoszférájú work-life-balance horror sci-fit, az utánozhatatlan Severance c. sorozatot, akkor ebben Shapiro tényleg hatalmasat alkotott. Szerencsére a Bandcamp-en elérhető már mindkét évad OST-je, ami nálam loop-on megy mostanában.
Hatalmas kedvencem volt az évadzáró epizódban teljesen váratlanul felbukkanó corporate horror WTF rémálom zenei betéte is, és nagyon örülök, hogy nem kell a netet kajtatnom ezért többet, mert megvan: Theodore Shapiro feat. Brooklyn United – The Ballad Of Ambrose and Gunnel (igen, a Brookly United Marching Band dobos-fúvós csapat irodai őrülete):
A soundtrackek nem csupán a modern classical 21. századi minőségét képviselik, hanem a nyomasztó és agyi sercegő ambient elektronika is ott rezeg bennük. A kintid és a bentid is érteni fogja a zenei nyelvét.
Ennyi minden volt erre a hónapra. Köszönöm az értékes figyelmeteket és hogy idevetődtök rendszeresen olvasgatni vagy bámészkodni. Isten tartsa meg a jó szokásotokat! A kövön heverő vakondokat pedig segítséget vissza a föld alá. (Tereljétek oda őket, ahol lefelé tudnak ásni szegények.) Nehezen értelmezhető vagy szerethető egy olyan magyar valóság, ami a rendszer beton-, térkő-, aszfaltkeménységű arroganciáján és fantáziátlanságán döglik meg végül. Nem erre születtünk, nem ezt választottuk és nem ilyen jövőt akarunk sem magunknak, sem gyermekeinknek. Hanem sokkal jobbat és emberségesebbet.
0 hozzászólás