„Szép az élet?” – szoktam kérdezni random elém toppanó emberektől, és ilyenkor a válasz egy erőltetett „Jah, az, persze…” és meg sem lepődöm ezen. Nehéz lehet ezek között a mostani körülmények között észrevenni, felismerni az igazán jó dolgokat, azokat pedig értékelni, megbecsülni tudni. Keveseknek megy ez, főleg, ha robotpilótával siklanak át az egész életükön, a tudatosság és odafigyelés mellőzésével. Állítom, hogy számomra eddig az évem legjobb hónapja az október volt. Voltak persze vetélytársai, pl. a május és az augusztus, de ez most olyan varázslatos és különleges élményekkel ajándékozott meg, hogy többször úgy kellett fellocsolni és még alapos afterek is megvoltak. Számos koncertélmény, akciók, kirándulások, minőségi találkozások és jó beszélgetések sok-sok baráttal, némi tánc és felszabadultság, munka-élet-család-hobbi egyensúly, rengeteg inspiráció, kiválóbbnál kiválóbb zenék és még tech-upgrade-ek is jellemezték a hónapomat.
Szóval nekem most nincs különösebben okom panaszra. És nektek?
Belföldről jelentjük:
Szigorú erő fegyelmez: Befutott az új dupla FIRST AID TECH
A Megyeri-hídtól egész Szentendrén keresztül Leányfaluig förtelmesen rossz, darabos, hullámzó, kátyus és pattogó az útburkolat. Csodálom, hogy ezért (illetve ennek teljes újraburkolásáért) még senki nem szólt, tüntetett vagy büntetett, netán vonta kérdőre az önkormányzatot és a közútkezelőt. Egyáltalán nem szeretnék azon a szakaszon oda-vissza ingázni naponta kétszer, bár a vesekövesek lehet úgy nyilatkoznának erről, hogy így legalább okafogyottá válik a kórházi várólistahely, ugyanis simán kirázkódik belőlük a vesekő. Hogy hogy jön ez ide? Gazdag István autózhat arrafelé, így jó okom van azt feltételezni, hogy ilyen rázkódás- és zötykölődésmennyiség után után ökölbe szorított kézzel fogadja a tehetséges zenész a külvilágból (útburkolatból) érkező inputokat, aztán lefordítja tech-re meg persze techno-ra. Egyébként kipróbáltam az M0-ásról kivezető szakaszon, ahol ilyen sárga fékezőbordák vannak a kanyarban. Az egyik FAT-szám üteme tökéletesen ráilleszkedett a bordákon való abroncspattogás ritmusára! Hát, hangosan felnevettem! Apró örömök az életben!
A Tech under your skin (eredetileg Storm Division munkanév alatt futott – ez egyébként a 13. track címe is, egyik oldala Acid Body Music, másik oldala Dark Disco Music) már hónapok óta készen állt, azonban a belga Alfa Matrix kiadó most októberre időzítette a megjelenését. A First Aid Tech lelkes követői és ismerői számára is alaposan megnyúlt arc és csikorgó fogsor lesz ez a terjedelmes munka. A 22 felvétel első fele több olyan darabot is tartalmaz, amelyeket hallhattunk már az előző EP-n, illetve élőben is leszakította a fejünket.
Én sokszor az autóban hallgattam – csumára tekerve – és megállapítottam, hogy bátrabban, sőt, vakmerőbben kezdtem tőle vezetni (ami egyébként nem jellemző rám), de a bőröm alatti implantátum szerencsére elkezdte egyenletesen adagolni a blokkolókat, felskálázta a fogalmazóstimulánsokat. Szigorú fegyelmezett erő. – ez volt az első dolog, amit felírtam. Mindvégig éreztem a bőrfeszültséget hallgatás közben, és ha valakihez hozzáérhettem volna, aki indexelés nélkül és vadul vágott be elém, simán meg is ráztam volna. Felvillanyozó tehát.
Az anyag első felét úgy tudnám leírni azok számára, akiknek fogalma sincs erről a sokrétű, változatos anyagról, hogy előhozza belőled a kant. (Szerintem még a női hallgatókból is.) Miközben olyan fegyelmezett érzés, mintha egy székbe lennél szíjazva, az egyik haverod egy akkus Dremellel (nem Drimállal – bocs, tudom, ez elég hülye szójáték volt) szedné le a fogköveidet, a másik haverod vastag, erős szerelőszalagokat recsegtetve tépkedne le a szőrös lábszáradról, a harmadik haverod meg citromsavat pöcögtetne a feszítőkkel kitágított szemeidbe, miközben te szépen fegyelmezetten ülsz tovább és hősiesen, férfiasan viseled az egészet, de fejben teljesen máshol jársz közben, és ott is csak táncolsz, táncolsz, táncolsz mint a kefekötő. Na ez a szigorú, fegyelmezett erő, kérem!
Az anyag másik fele itt-ott kissé felpuhul, mégis úgy hordozza a könnyed táncolhatóságot, hogy konstans magasan tartja a BPM-et és megőrzi az őszinte változatosságot is. Tulajdonképpen az összes techno alá besorolható műfaj készletgazdagságát képes szintetizálni és implantálni, mindezt erőlködés és izzadtságszag nélkül. Ami számomra kiváltképp értékessé és etalonná emeli ezt a 22 számos, súlyos techno(mono)litot, az az, hogy rendkívül előnyös és különös géphangokkal van megbuggyantva, mégsem érződik rajta sehol, hogy „na ez már túl sok!”, meg „ez mégis mit keres itt???” Minden van, de minden a legprecízebben elrendezett módon és pontosan a helyén. A másik abszolút PRO-tulajdonsága az, hogy varázslatosan szépre lett hangdizájnolva és keverve, és most, hogy hirtelen felindulásból egy kedves fiatal családtól a Marketplace-en vettem egy kidobásra szánt vintage, noname, fadobozos, 40 wattos HIFI BT 30-as Lautsprecherboxot (kerek 5000 forintért) az álló JAMO hangfalaim mellé kiegészítésnek, még megdöbbentőbb a hangkép. Gazdag István minden masteringje top-level, de a Tech under your skin talán a legfényesebb referenciája. Megdöbbentő módon szólnak hangok elől, hátul középen, lent, fent, tényleg még a bőröd alatt is. Sokszor keresgéltem, hogy most a szomszédtól jön-e ez a velőtrázó, falból előtörő morajló vízvezetékhang, vagy földrengés készül, de aztán lokalizáltam, hogy ez bizony a zenéből jön. Imádom, amikor valami képes szétzavarni a denevérfüleimet és összekeverem a kinti és benti hangviszonyokat. Van ugyebár a sámánizmus, meg a sátánizmus (egyesek keverik néha a kettőt) és nem akarom elviccelni a dolgot, de ez a termék valahol a kettő keveréke, két negatív töltéshez csapódik egy pozitív, plusz az albumborító a szőrös-bőrös kivitelben, amelyből elődudorodik egy fura kis koponya, aztán ott van a Fontschrift elegáns elhelyezése, továbbá a fekete-vörös-bőrszín nagyon vagánnyá és kiemelkedően egyedivé teszi a terméket. (Németh József alkotta a cover art-ot és tudjátok, erős vesszőparipám a jó, kifejező albumborító, ez pedig nagyon az lett, szintén top-level quality és referencia.)
Naponta úgy kb. több tízezer technozenét borítanak a világra zenei producerek. Ezek között elég sok a gagyi, a fárasztó, monoton, unalmas, és akad persze közöttük több jobb, vagy épp kiváló anyag is. De egyik sincs olyan változatos és fárasztásmentes, mint a Tech under your skin. Tettekre, táncra, sőt, a Világ alapos megtoszására sarkall. Ha nem hiszed, teszeld le magadon és embertársaidon.
Az album élő bemutatójára pedig lehet készülődni, hiszen a RADIO KALEID Koncert Show-n a Dürerben 2025. január 4-én szombaton csatakosra táncolhatjátok magatokat a FAT edzésprogramjára. Én nagyon várom.
Illendőségből, tiszteletből és a vektorirányú érzéseink szinergiái miatt hadd szerepeljenek itt más zenekritikus kollégáim remek recenziói is, mivel nagyon egyetértünk:
- KomaKino: FIRST AID TECH – Tech under your skin (2024.10.31.)
- Kollektíva: • • • – – + • • • SOS Démon bújt a böröm alá!!!! SOS (2024.10.18.)
A FIRST AID TECH: Tech under your skin itt hallgatható és vásárolható meg.
Igen, falmi megcsinálta az év legjobb podcast-intrózenéjét!
Jó szignált vagy intrózenét írni podcast-ekhez, filmsorozatokhoz, YouTube műsorokhoz azért nem egy könnyű feladat. Elég keccsinek, megkapónak, fülbemászónak, figyelemfelkeltőnek, alátámasztónak, hangulatosnak és legfőképp rövidnek kell lennie. Ha emlékszünk még olyan híres tévés intrózenékre a 80-as évekből, mint amilyen a Deltáé, a Panorámáé vagy A Hété volt, vagy mondjuk filmes vonalon a Kontroll a NEO-tól, netán a Knight Rider főcímzenéje, akkor értitek, hogy miről írok. Van viszont, amikor egy intrózene egyszerűen nem sikerül: unalmas, érdektelen vagy egyenesen bosszantó, olyankor minden alkalommal heves áttekerés jön. Az olyan intró megbukik, egyszer hallod és nem akarod többször. (Ilyenből rengeteg példát tudnék hozni híres magyar youtuberektől, podcasterektől, de inkább nem akarom őket megbántani.)
Ehhez képest van most egy főcímzene, ami azonnal beivódott az agyamba. A Shazam is csak vakarta a fejét, semmiféle algoritmus nem volt képes beazonosítani azt az intro-t, amire most én is nyugodt szívvel rámondhatom: ez 2024 telitalálat főcímzenéje és ha lenne ezeknek valamiféle szakmai fóruma, megmérettetése, versenye akkor bizony ez díjat érdemelne, én tutira erre voksolnék!
Politikai beszélgetős műsorokat általában nem szívesen hallgat az ember. Viszont a Partizán Médiához tartozó videós podcast, a Vétó (Vida Kamillával és Ruff Bálinttal) egy üdítő és „szellemi ablakmosó” kivétel. Hogy nektek már ne kelljen nyomozni utána, nem csak ajánlanám a figyelmetekbe a főcímzenéjét, a készítőjét, hanem némi háttérinfó és további méltatás is következik, mert ez is underground elektronika ám!
A Vétó misztikus, nyomozós, lüktetős, titokzatos főcímzenéjét Fekete Álmos (alkotói nevén: falmi) komponálta és kifejezetten ehhez az adáshoz készült. A szerkesztők pakolhattak volna alá valami netről vásárolt műgennyzenét is, de sokkal jobban jártak azzal, hogy megkérték egyik kollégájukat, hogy gyártson már valamit. Aztán ez a főcímzene annyira bekattant a nézőknél, hogy szinte minden adás kommentszekciójában ment is a kérdezősködés, hogy ez honnan van, ki a szerzője? Vicces, de egészen odáig fajult a dolog, hogy az egyik adásban szolgálati közleményként muszáj volt a szerkesztőknek (sőt, még magának Gulyás Marcinak is) végre megadni a választ, én is így tudhattam meg a titkot és ezért írhatok most erről. Sajnos ennek az intrónak jelenleg nincs (még) hosszabb, publikált, letölthető vagy megvásárolható változata, bár igény azért volna rá, viszont addig is kénytelen leszel belenézni valamelyik adás elejébe, hogy megfertőződj te is.
Ráadásul a szerkesztők remekül ráéreztek a felkonf kombinált hatásosságára. Így amikor Kamilla szexin és nyomatékosan kimondja a felkonferálás végén, hogy „KEZDÜNK”, na mindig pont ott robban be a basszus és indul a főcímzene! Überprofi megoldás! (Tóni és a dalmaták most ne rettentsenek el.)
Mivel talán nagyobb lehet a nyomás most falmin, aki kiváló house, jungle, acid és egyéb transzcendens, különös hangulatú elektronikus tánczenéket készít, előfordulhat, hogy előbb-utóbb beadja majd a derekát és a Vétó főcímzenéjét is megosztja velünk. Addig is álljon itt egy másik száma, a DEEP a PLUTO Sound válogatásról, ami szintén roppant menő:
Falmi zenéit elsősorban a SoundCloud oldalán találod, és érdemes az idei EP-jét, a Jungle Patikát is megkóstolni, a Bandcamp-en is fent van, remek cucc.
A HUN / INDUSTRIAL \ TECH innen is gratulál Álmosnak és kéri, hogy ne legyen rest… mert többen várjuk a Vétó EP-t, mint gondolná!
Aztán nézünk, mint a moziban: mégis kerülnek elő régi underground koncertfelvételek!
A CMC 1989-ben lépett fel a Petőfi Csarnokban, ennek VHS-felvételeit mixelték össze archív filmbevágásokkal, videomontázsokkal és most remasterelve végre felkerült a YouTube-ra is. Bár a zenekar akkori tagjai (Szántó Zoltán, Kósa Vince, Szász György) viszonylag keveset látszanak ebben a szűk félórányi anyagban, azonban elemi háttérvetítésekkel kombinálva olyan nagyszerű számok hallhatók benne jó minőségben, mint a Vörös Földek, Relativitás, Ítélet, Ráz a csend, Kitalált helyek, és az örök kedvencem, a Nincs tánc, nincs zene. Ahhoz képest, hogy egy 35 éves felvételről van szó, egész korrekt a kép és a hang is így remaszterelve, köszönet illeti azt, aki ennyit dolgozott rajta. Egy valódi kordokumentum ez, öröm nekünk CMC-rajongóknak, hogy láthatjuk a kezdeti időket, a tagokat és a passzoló videoillusztrációkat.
A CMC egyébként hosszú idő után 2025. január 17-én szombaton áll ismét színpadra Győrben A BETONban.
Aztán Bank Tamás (Interzone, Munkás, Stahlgeist) jóvoltából a Facebookon bukkant fel az Interzone zenekar egyik 2003-as fellépésőből egy videó, amely a Nagy Fül Fesztivál / Autonóm Zóna eseményén, a MU Színházban lett rögzítve és kiválóan prezentálja az Interzone Inc. zajperformanszok és háttérvetítések hangulatát.
Az emlékezet szerint ezen a koncerten volt némi rendőri intézkedés is, mert betelefonált valaki, hogy hangos a zene, erre kijött egy rendőr és egyszerűen kihúzta a konnektorból a műsort. Beszúrni ide a videót sajnos nem tudom, de az Interzone FB-oldalán megtalálható. Elemi!
A hatalom perverziója: a Laibach és az NSK. Előadás az ELTE BTK-n
Orcsik Roland a Szegedi Tudományegyetem BTK, Szláv Intézetének adjunktusa tartott előadást az ELTE BTK Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék szervezésében a Laibach zenekar történetéről és a legendás Neue Slowenische Kunst művészeti mozgalomról. Hétfő esti program lévén nem számítottam nagy tolongásra, de mivel mindig izgalmas dolog bővíteni a tudást, ráadásul pont szépen lett időzítve az esemény a pénteki Laibach koncert előttre, így nem volt kérdés, hogy szépen odaőgyelgek és meghallgatom, mit mond.
Orcsik Roland egyébként a szememben hatalmas figura, kiválóan ír és jól magyaráz, nem mellesleg tekintélyes tudással rendelkezik a Nyugat-Balkán művészettörténetét illetően, beleértve a Laibach és az NSK munkásságát is. Másfél órán keresztül pörgettük végig a szlovén művészeti csoport életútját, tevékenységük főbb szakaszait, külső és belső hatásait, a történelmi-politikai kontextust, amely tele volt izgalmas adalékokkal, információkkal, logikai kapcsolatokkal, sőt, még némi kitekintéssel a „rokon” hazai indusztriál és avantgárd előadókra is. Közben időnként lekapcsoltuk a villanyt és belenéztünk korabeli Laibach koncertfelvételekbe, videóklipekbe és még egy vaskos Laibach könyvet is kézről-kézre adhattunk egymásnak átforgatásra. Korrekt ráhangolódást nyújtott az előadás és a kisebb tanterem bizony megtelt különféle emberekkel és nem kis meglepetésemre voltak köztük undergroundból ismert hallgatók is. Ha minden igaz, Roland novemberben Szegeden is tart majd egy ilyen Laibach előadást, így aki ott hosztolna, az figyelje az esemény meghirdetését és menjen el bátran.
(A másik kedvenc pillanatom az volt, hogy a Laibach koncert előtt a Dürerben tanár úr véletlenül épp pont mellém sodródott a tömegben és volt örvendezés, spanolás, meg persze közös hangversenyélvezet.)
Budapesten játszott a Laibach és az Einstürzende Neubauten is
A szlovén és a német ipari zene nagyjai, mindkettő több évtizedes múlttal és szakértelemmel bír a történelem és a történetek velőtrázó megfogalmazásában és fémes hangokkal történő előadásában. Sikereik és tömegvonzó erejük kétségbevonhatatlan. Abban az örömben lehetett részünk októberben, csupán pár nap különbséggel, hogy mindkét zenekar elkápráztatott minket Budapesten.
Ha eddig még nem tettétek volna:
A Laibach OPUS DEI Tour budapesti állomásáról készült beszámolómat itt olvashatjátok.
Az Einstürzende Neubauten Rampen turnéjáról pedig itt írtam.
Andalító jeges dallamok egész sora a SenkWaves feszt két napján
Bár illett volna egy hosszabb és alaposabb eseménybeszámolót írnom a SenkWaves (és Senkrecht Records) kétéjszakás gigarendezvényéről, melynek során két egymást követő este is jócskán megörvendeztették a minimal wave, coldwave, postpunk, darkwave, dark synthpop hazai rajongóit, ez azonban idő híján elmaradt, így most ebben a havi riportban szeretnék mégis megemlékezni erről és megköszönni a szervezőknek, előadóknak, valamint a résztvevőknek a kitartó lelkesedést és példás elkötelezettséget. Egyébiránt, ha én épp nem is írok egy rendezvényről, abban biztosan lehettek, hogy a Darkstage.hu gondosan dokumentál és náluk mindig találtok jó kis képes és szöveges összefoglalókat, így forduljatok rá az oldalukra bizalommal. (Darkstage.hu: Dernière Volonté, Cawatana – Instant, 2024.10.18.)
Hadd kezdjem azzal, hogy nálam mi a nyerő egy zenés eseményen, teljesen függetlenül attól, hogy hol zajlik, ki szervezi, milyen a fény- és hangtechnika és ki lép fel, kik lépnek fel. Könnyű ezt megfogalmazni: otthonos, baráti, kedves, családias a hangulat, inspiráció, művészi üzenetátadás és közben senki nem akar mindenáron kardélre hányni. Tudom, fura ez így leírva, de minden önfegyelmezettségem és viszonylagos kulturáltságom ellenére igen rosszul viselem, amikor a marcona beengedőembertől a ruhatároson, a merchpultoson és a söntéspultoson át egészen a zenészekig végig azt éreztetik velem unott, flegma arccal, hogy „örülj neki, hogy befizethettél és örülj neki, hogy itt lehetsz!”. Egyetlen SenkWaves-es bulira sem emlékszem, ahol akár nyomokban is ilyet vagy ehhez hasonlót tapasztaltam volna. Vannak szervezők, akik nyilván kötéltáncolnak, mélységekben botorkálnak vagy magasságokban egyensúlyoznak, ami feszültséggel és anyagi jellegű nyomasztó érzésekkel jár együtt. A SenkWaves-re egyáltalán nem jellemző ennek kifelé történő éreztetése. A kockázatvállaláshoz iszonyú higgadtság és közösségi-zeneszereteti küldetéstudat társul és ha valamit, akkor ezt tegyük el későbbre, ne felejtsük el. Köszönet érte, hogy ez így is működhet.
Az első este az Instantban a magyar CAWATANA 25 éves jubileumi fellépése volt az egyik highlight számomra, akikről már sokszor sokat hallottam, de valahogy mindig elkerültek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy régóta nagy rajongójuk vagyok, viszont most egycsapásra az lettem és önfeledten élvezhettem a jeges-feszes hangzásvilágukat. Kissé meglepett, hogy az elején még viszonylag kevesen vagyunk, a zenekar tagjai is picit visszafogottnak tűntek, azonban ahogy haladtak előre a két és fél évtizednyi repertoárban, ahogy elkezdtek jobban bemelegedni a számok, hirtelen hangulatba kerültünk és táncolni, támogatni akartunk, ami talán a zenekarra is jó visszacsatolásként hullott vissza, mert érezhetően felszabadultabbakká váltak és a produkció végén a vastapsunkat igazán megérdemelték. Bár hosszú volt a műsoruk, én még egyszer simán újra végigélveztem volna az egészet kompletten, előlről is akár. Voltak ambivalens érzéseim, nem mondom, de egyszer biztosan leírom, összefoglalom, hogy egy amúgy nagyon ügyes, jól kitalált, összerakott, idehaza, nehezített pályán 25 éven át működni, sőt, önmagát megreformálni képes zenekar honnan hová képes eljutni. De ezt majd később, még rengeteg kérdés kavarog a fejemben ennyi idő elteltével is.
A Dernière Volonté Geoffroy Delacroix francia military pop projektje szintén nem most pottyant ki a tojásból, hanem már a 90-es évek végétől termel, nekem azonban nem volt közvetlen tapasztalatom róla és nem láttam, nem hallottam eddig. Nem tudom, másnak volt-e ilyen benyomása, de mikor először megláttam a színpadon, én egy bőrszerkóba, napszemüvegbe öltözött, álcázott Magyar Péternek hittem, talán kissé hasonló a fizikai karakterük, nem is tudom, az utóbbi személyt sokat nyomják most, az előbbit meg kevésbé. A DV produkciójára már szépen összegyűlt a tömeg és lelkesedés rezgéshullámait éreztem a koncert teljes időtartamában. A színpadi frontemberes dobperformanszok engem mindig megvesznek, szép, erős, tiszta, feszes és hibátlan produkció volt ez. Engem optikailag is megfogott, ugyanis kimondottan jó esztétikai kompozíciónak tűnt a felfüggesztett, rózsaszín, pufók, trombitás angyalfigura, alatta a cingár kis fekete, fegyelmezett franciával. Ha valami menő művészeti konstelláció és varázslatatmoszféra az undergroundban, akkor ez egész biztosan az:
Másnap este egy gyors energiafeltöltés után már a Gólyában gyülekeztünk és akkor másodjára pótolhattam a merch-beszerzéseket, remek kiadványokat sikerült ismét boltolnom, beszélgethettem egy kicsit a Die Selektion tagjaival is, akik akkor pakolásztak befelé és bár az elején még kevesen voltunk, később csurranásig megtelt a hely. Két kiváló francia és két kiváló német produkciót láthattunk, hallhattunk zsinórban. Ezekről most hosszabban nem írok, de aki ott volt, az megtapasztalhatta, hogy mennyire jóféle klubélményben lehetett részünk. (Állóképesség azért kellett hozzá.)
A Position Parallèle (szintén Geoffroy Delacroix vezetésével) nem csak hűvös francia eleganciájú és érzékiségű coldwave-et kínált, hanem ilyen menő vetített rovarsakk hátteret is.
A stuttgarti Die Selektion az előző napi teltházas és emelkedett hangulatú bécsi klubkoncertjük után eléggé felpörögve vetette be magát a színpadon a növekvő számú magyar közönsége előtt. Volt trombita Hannes jóvoltából, rengeteg túlmozgás, kipördülések és közelharc a mikrofonállvánnyal. Én csak azon csodálkoztam, hogy ennyi színpadi mozgás mellett Luca hogy nem képes lihegni és elveszíteni a hangját. Minden majdnem úgy szólt, mint a stúdióalbumokon. Hatalmas bulit csaptak, az egyszer szent, és szerintem akarnak ők még ide visszatérni.
A francia Sydney Valette szólóprodukcióját már csak az oldalvonalról követhettem, mert kiszorultam a lelkesen táncoló tömegből, de bezsebeltem persze még az elején egy Healer CD-t, ami mind kívül, mind belül gyönyörű munka. Fantasztikus hangulatot és táncolási kedvet csinált, azt megjegyeztem. A berlini NNHMN-t (Non-Human-t) sajnos már nem volt módom megvárni, de ha legközelebb erre járnak, majd azt is bepótolom.
Remélem írnak majd mások is erről az eseményről. Az egyszer biztos, hogy idén aztán senki sem panaszkodhat arról, hogy a dark underground színtér halott és nincsenek értékes produkciók, ugyanis októberben sorozatban láttam összegyűlni iparistákat, EBM-eseket, gótokat, wave-eseket, martial industrial-osokat, szóval mindenféle fura kinézetű és hátterű feketeruhásokat, akiknek a mirelit szintihangokért és a feszes dobgépekért, valamint a jeges dallamokért dobog a szívük. Ha külföldi formációk bennünket is útbaejtenek a turnéik során, a szervezők emberfeletti módon szerveznek és gondoskodnak mind a zenekarokról, mind rólunk, akkor mégis mi ez, ha nem konkrét bizonyíték arra, hogy a dolog működik? Arról nem is beszélve, hogy új formációk megismerésére kínálnak lehetőséget? Mi ez, ha nem szubkultúrmisszió?
Szóval minden respektem a SenkWaves-é és a támogatóiké. Rájuk fér a pihenés, nagyon megérdemlik. Nagyon jól érezhettem magam, köszönöm ezt az élményt és szorítok nekik a továbbiakban is.
Le mersz menni éjszaka a mélybe? Jön a KAMALECT: KŐBÁNYA UNDERGROUND!
Engem a november 23-i esemény két pontja ragadott meg: az egyik az „underground” hívószó, a másik pedig ez a tökéletes partyflyer-témakép, amely egyszerre hozza az archeológusok, bányászok, lövészek, térképészek, demoscene-grafikusok vizuális világát, nem mellesleg ügyesen játszik az analóg pausz-papír rétegek kontra e-ink kijelzők sejtelmességével. Az artwork Sebastian Villano grafikus komposztáló művész alkotása, és ha ez lenne A0-ás nyomatban, azonnal venném az otthoni stúdióm falára, annyira szép és ötletes. (Na jó, A3-asban is elfogadnám azért.)
Az esemény (és még csak nem is ez az első, hisz volt már korábban ilyen) a Kőbányai Pincerendszerben zajlik majd amolyan összeművészeti régészeti éjszakaként, amelyben képzőművészek, zenészek, performerek mutatják meg a tárnarendszer zegzugait és annak misztikus/trash hangulatait. Techno, rave, noise, artpunk meg ki tudja még milyen veretés lesz ott lent. Én legalábbis így képzelem el, mivel nincsenek előzetes ismereteim. A meghirdetett előadók sora:
- Badaro
- Prell [LIVE]
- badluckwind
- Lotti Bigotti
- Vehemencia [LIVE]
- Kelan [UK]
- AndréS
- Meduzah
- Kin Teal [LIVE]
- Kidwar b2b S Olbricht [HYBRID SET]
- Gigaset b2b FlaFla
- Emilio
- IPAR
A KamaRave, dialect, Képző, Mome (és még sokan mások) eseménye túlságosan vonzónak és kalandosnak tűnik számomra, mintsem ne toljam oda az orromat én is (rétegesen beöltözve).
Segítsd Te is a tudományos munkát! Töltsd ki a kérdőívet a magyar cyberpunkról!
Bari Máriusz (Planetdamage) jó ideje motorozik már egy jelentősebb és masszívan hiánypótló kutatómunkán, ami kimondottan a magyar cyberpunk karakterisztikáját igyekszik lepkehálóval befogni. Ez csöppet sem könnyű feladat, hiszen már a puszta definíciója is nehézkes a színtérnek, de egyáltalán nem lehetetlen. Most azzal tudnánk segíteni számára a leginkább, ha megosztanánk vele a gondolatainkat és emlékeinket arról, hogy számunkra mit is jelent a magyar cyberpunk. Ahhoz, hogy a szintézis és analízis jól sikerüljön, fontos ebben nekünk is megnyilvánulni. A válaszokból egy olyan összefoglaló készül majd, ami a tervek szerint 2025-ben, egy nagyobb könyv részeként jelenik meg.
Vetődjetek rá, és legyetek őszinték! A kérdések jók!
Kérdőív a magyar cyberpunkról ITT TÖLTHETŐ KI.
Én már kitöltöttem, de ugye Rád is számíthatunk?
Kazettakultúra a szubkultúrában cikksorozat
A kazettahét apropóján gondoltam egyet és kitaláltam, hogy írok egy cikket arról, miképpen formálta a magnókazetta és a magnózás az underground szubkultúrát. Aztán rájöttem hamar, hogy ez egy sokkal terjedelmesebb írás lenne, amit senki nem bírna el egyben, így egy háromrészes cikksorozat kerekedett belőle. Bemutattam, hogy a kazettaformátum és az otthoni felvételkészítés miként formálta az önálló szerzőséget és támogatta a függetlenséget, a demózást. Felidéztem számos hazai és külföldi kazettakiadványt, amelyek emblematikus jó példák, sőt, ritkaságok voltak az undergroundban, emellett kiemeltem három, ma is aktív kazettakiadó műhelyt, amelyek példaértékűen támogatják a haza színteret és előadóikat. Kitértem arra is, hogy mi tapasztalható a használtpiacon, milyen költségekkel lehetett magnózni egykor és ma.
Nem gondoltam volna, hogy különösebben sokakat érdekelne a téma, így magam is meglepődtem, mennyien követték és még kedves, pozitív visszajelzéseket is kaptam rá. Ennek különösen örültem és hiszem, hogy mégis volt értelme foglalkozni ezzel. Ha esetleg még nem olvastad volna, akkor a Kazettakultúra a szubkultúrában sorozat első, második, harmadik részét bepótolhatod.
Külföldről jelentjük:
A sötétség, halál és a magány lyukat rág a lélekbe: 16 év után új The Cure album érkezett
A Songs of a Lost World album talán a lehető legjobbkor érkezett meg, halloween-re, halottak napjára, mindenszentekre, a sötétség legharaphatóbb idejére. Jó sokat kellett rá várni, de megérte. Fekete-fehér borítóján Janez Pirnat (1932-2021) szlovén művész kifejező műve, a Bagatelle látható. Kiterjedt és főként befejezetlennek ható köztéri és kis szobrok tömegét hagyta hátra, munkái Szlovénia és Horvátország számos pontján megtalálhatók, de emellett rajzokat, nyomatokat is készített. „Kőkorszaki ember vagyok, kőfaragó, minden régibe, a lehető legrégibbe szerelmes” – mondta egyszer magáról.
Az artwork-öt Andy Vella tervezte Robert Smith koncepciója alapján, aki nagyon jól ismeri Pirnat munkásságát. A ljubljanai születésű szobrász élete utolsó tíz évét a horvátországi Brač szigeten töltötte szobrász feleségével, Sandra Nejašmić Pirnattal. Hozzáadta a vezetéknevét az övéhez, amikor feleségül vette. Halála óta ott tartják a Janez Pirnat Nejašmić napjai című rendezvényt a szobrász előtt tisztelegve. A horvát Tportal hírportál szerint Smith az elmúlt két évben a rendezvény szponzora volt.
Komoly teljesítmény, hogy Robert Smith, aki egymaga írta és komponálta a teljes albumot, mennyire mélyen és hitelesen hozza azt, amit világéletében folyamatosan profin űzött. Még a hangja is pont olyan tökéletes, mint régen. Ráadásul még további két teljes, majdnem kész albumnyi anyag várakozik arra, hogy felzárkózzon a visszatérésben ehhez a műhöz. Azt hiszem kijelenthető, hogy az album nyolc felvétele az egyik legcsillogóbb és legkimunkáltabb matéria a zenekar hosszú történetében. A rajongóknak érdemes volt erre várni, aki pedig eddig nem volt az, most nyugodtan csatlakozhat egy jóleső 50 perces lélekcirógatásért. Engem első hallgatásra elvarázsolt, így permanens kísérője lesz az őszi borongásaimnak.
Hőtérképen vörös foltok: Heatmap (Cardinal Noire Remix)
Ha eddig némi zavart éreztél volna az Erőben, és nem értenéd, hogy mik ezek a furcsa egyszámos FLA-droppok különös, mégis valamennyire egységes albumborítóval, akkor most ideje, hogy eloszlassuk kicsit a ködöt. Tudvalévő, hogy a játékipar (gaming industry) sok mindent pörget, a divattól a PC-hardware-iparon át egészen a zeneiparig. Számos előadó masszívan rámozdult arra, hogy a technikai és művészeti tudását a játékipar szolgálatába állítsa és megfelelően illeszkedő hangulatú, sötét, posztapokaliptikus vagy épp szájbőr (cyber) játékzenéket írjon a tervezőknek-fejlesztőknek. Valahol win-win ez, crossmediális, keresztmarketinges, fene tudja, rég nem vagyok már gémer. A Carbon Games alapítója, James Green hardcore FLA-rajongóként megkereste a zenekart egy együttműködés reményében és mivel ez mindkét szervezetnek kedvező kihívásnak és tanulásnak tűnt, így a FLA készíthette el az AirMech játékhoz a zenei betéteket.
A Front Line Assembly 2018-ban az Artoffact kiadónál megjelentette a WarMech játékzene-albumát (ez volt Jeremy Inkel utolsó munkája), amely tehát a Carbon Games által kifejlesztett játékhoz készített instrumentális zenéket tartalmazza. „elektronikus remekmű, mint a játékzene aranya” – így harangozta be a kiadó, és az iparitól az ambienten át a technóig terjedt a skála, feldobta a korábbi, 2012-es AirMech játékzene és a Front Line Assembly rajongóit is (vagy legalábbis a játékosok egy bizonyos halmazát.)
Szóval, ami 2023 óta elkezdett apránként kipotyogni a gépezetből, az egy hosszabb folyamat eredménye, melynek időrendi stációi a következők:
Az AirMech (balra) 2012-ben debütált, követte a 2018-as WarMech (középen), 2025. február 7-én pedig érkezik a Mechviruses remixalbum (jobbra) a WarMech trackjeinek más előadók általi, brutalista átdolgozásaival. Ez így egy komplett MECH-szériát ad ki és a játékuniverzum + FLA iránt elkötelezett rajongóknak komplett örömcsomaggá érik.
Ennek a jövő februári új kiadványnak potyogtatják a darabjait és vastagon kiszedem az alábbi listában, amelyek már eddig hallhatók, publikáltak voltak:
- Mechvirus feat. ULTRA SUNN
- Mechvirus feat. Ayria & Sebastian Komor
- Force Carrier feat. Bootblacks
- Molotov feat. Seeming
- Anthropod feat. Deep Infirmary
- Heatmap feat. MVTANT
- (RE)CREATOR feat. Fotocrime
- Heatmap feat. Cardinal Noire
- Molotov feat. Encephalon
- Molotov feat. s:cage
Vagyis a jövő év eleji release-ig még két további remix fog érkezni, viszont az album nagyobb része már hallható volt darabokban, most legutóbb a finn indusztriál duó, a Cardinal Noire hörgette meg alaposan a Heatmap-et.
A Mechviruses 10 felvillanyozó remixet mutat be tehát, amelyek újragondolják, átépítik és vadonatúj vokálokkal egészítik ki a banda legnépszerűbb instrumentális zenéjét. Bonyolult rétegzések, erőteljes ütemek, innováció és tiszteletadás, még jó pár lehúzott bőr, kinek hogy tetszik.
Aki előrendelné, itt teheti meg. A játék meg a Steam-en természetesen.
Menetelnek a nagyok: kurrens 242, Rein és Clock DVA koncertfelvételek
Kedvem lelem most olyan koncertfelvételek nézegetésében, amelyekre nem jutok el. Tudom, hogy a FRONT242 Black Out búcsúturnéjának egyik németországi állomásán volt egy magyar kontingens is, de különösebben nem írtak róla. Én most csak azt szeretném méltatni, hogy megnéztem a Rein és a 242 koncertjeit is felvételről és mindkettőt teljesítménynek tartom. Érdemes rápillantani, hogy a 2025. január 25-én végződő Black Out turné hány állomásból áll és hogy ez a már csöppet sem fiatal EBM team mekkora erőbedobással ugrabugrálja végig azt a sok-sok állomást, hogy aztán az energialöketek végén könnyes szemmel lehessen búcsút venni tőlük. Richard az előadás egy pontján megroppan, nem bírja a lába, elnézést kér, hátrabiceg, aztán visszatér és kommentálja, hogy „ezért is kell abbahagynunk, mert már sajnos megesik az ilyesmi”. Ezek a pillanatok is meghatók. Azok, akik már legendává váltak, képesek még legendábbakká válni. Hihetetlen.
Front 242 live [Full show][Black Out: The Final Shows] @ Columbiahalle Berlin 06.10.2024 (Re-upload) – Berlin Concert Connoisseur
Aztán ott az előzenekar a REIN (Joanna Reinikainen), aki az elektronikus zene újrafogalmazója, színpadi robotikus mozgásában nem lehet eleget gyönyörködni. Nagyon érzi ezt a különleges energiát és elhivatottságot.
Rein live [Full show] @ Columbiahalle – Berlin 06.10.2024 – Berlin Concert Connoisseur
Végül itt a Clock DVA, ismét színpadon, hűvösebben és visszafogottabban mint valaha, félig áttetsző lepedő mögött. (Ezt novemberben élőben is látni fogom, remélem.)
ClockDVA – Sheffield – 27.10.24 – clungebucket23
Eric de Vries sajnos elveszítette a csatáját
A Winterkälte dobosánál, Eric de Vries-nél 2023 elején diagnosztizáltak agytumort. A rákkal szembeni küzdelméről személyes hangvételű szólóalbumot adott ki My Battle címmel még idén augusztusban. Azonban a rák erősebbnek bizonyult nála és nem segített sajnos sem a drum’n’noise, sem a rhythm, sem a táncparkettek gyógyító ereje.
A Winterkälte-ét, a német ritmikus zajzenekart az 1990-es évek elején Eric de Vries és Udo Wiessmann alapították, de előtte a német The Severance zenekarban is játszottak együtt. Erőteljes, ütős hangzásával vált ismertté az ipari és elektronikus zenei világban, ahol a harsh noise elemeket ritmikusan strukturált ütemekkel vegyítették, így alkotva meg a „drum’n’noise” vagy ritmikus zaj műfajt. Műveikben gyakran foglalkoztak társadalmi és környezeti problémákkal, amelyekkel sötét, konfrontatív hangvételt adnak olyan témáknak, mint az ökológiai pusztulás, az ipari szennyezés hatásai és az emberi jogok megsértése.
Jó lenne hinni, hogy odaát is van ritmus. Nyugodjék békében.
0 hozzászólás