A hazai dark underground formációi, egyéni előadói nagyjából random és kiismerhetetlenül váltakozó intenzitással és motivációval, valamint ritmusérzékkel termelnek ki új lemezeket. Néha egy-egy single-csorgatás, holmi tíííízelés a Bandcamp-en, vagy egy fröccsöntött rövid EP-kiadás zuttyan ránk, de összességében a nagyobb formátumú koncept-albumokra többnyire körömtövigrágva várakoznia kell a közönségnek. Ezért is megy jól megtúráztatott eseményszámba, amikor egy markáns és karizmatikus formáció hosszú évek stúdiómunkája után végre közzéteszi új, hosszú érlelési idejű produktumát. Ebben az esetben Magyarország húzó EBM-duójáról és fő nemzetközi exportcikkéről, a Gazdag István és Bank Tamás által életre hívott Stahlgeistról és annak 2025. június 13-án a belga Alfa Matrix kiadónál megjelent vadonatúj, sorrendben a harmadik nagylemezéről, a Justice-ról van szó, melyet már a release előtt is komoly nemzetközi figyelem övezett és a java még jócskán hátravan! Évek óta nagyon vártam erre az albumra, rendszeresen a Stahlgeist-tagok nyakára is jártam, hogy mi lesz már, mikor lesz már, hol van már, de mindig csak azt az egybehangzó és megnyugtató, de még jobban felcsigázó választ kaptam, hogy:

„Nyugi, türelem, nagyon jó lesz!”

Amikor a brutális rögmagyar lét festi alá HQ-vágóképekkel a kezdeti Justice-alapokat.

Őrzök egy rövid, de roppant exkluzív, pár perces videót 2019. november hetedike éjszakájáról, amit telefonnal vettem fel. Aznap tett „diktátorbaráti” látogatást és okozott jó nagy káoszt Erdogan török elnök Budapesten és ugyanazon az estén lépett fel az ipari legenda, a Test Department az A38-as hajón. Rohadtul emlékezetes nap volt, bizony ám! Épp együtt hagytuk el a helyszínt Bank Tamással, aki felajánlotta, hogy hazafuvaroz a buli után, és tudom, hogy ilyenkor egész biztosan eszelős zenéket rak be a munkáskocsijába, amitől rendszerint szétfolyik az agyam. Nem történt ez másképp akkor éjjel sem a Test Dept utáni felhevültségben, mikor beszállás után a telefonjáról valamit bemókolt a kocsi fejegységébe (ugyebár ezzel indul csak be minden rendes melósautó, így az enyém is, értjük?), lüktetni kezdett az egész autó karosszériástól, én meg csak annyit kérdeztem, hogy most akkor mi is ez a zseniális EBM?

„Ez lesz az új Stahlgeist!”
– mondta sejtelmesen és széles vigyorral, szerény örömtől és büszkeségtől megnyúló, jellegzetesen vasszöghegyes szakálla mögül.

Az általam telefonnal rögzített videón, amit elvi és jogi okokból kifolyólag rajtam kívül senki sem tekinthet meg, tulajdonképpen az látszana, hogy a Népligetnél állunk a dugóban, bősz-basszusosan szólnak az új, még ismeretlen Stahlgeist zenei alapok, diskurálunk, hüledezünk, röhögünk, miközben az orrunk előtt méterekkel a rendőrök próbálnak úrrá lenni egy kaotikus, focimeccs utáni, roppant kiélezett, igencsak destruktív helyzeten. Eszméletlenül betépett futballhulligánok hurcolták ki majommódra a székeket a Népliget melletti Szöglet büféből és dobálták rá az ott veszteglő, rémült utasokkal teli, sárga villamos oldalára. Törtek-zúztak, ordibáltak, bizony ám! Tökmindegy, melyik csapatnak szurkoltak, ez nem is annyira fontos a lényeg szempontjából. Teljesen elállatiasultak, fanatikusak és bosszúból romboló, merőben más valóságban és üzemmódban voltak! Közben a kocsiban hangosan az új SG-alapok szóltak! Szerintem bárki fizetne egy ilyen összetett ősélményért, amikor egy bimbódzó művészeti koncepció (6 évvel ezelőttről írok, hej!) összeér az akkori és ki tudja még meddig tartó rögmagyar valósággal. Még most is borzongás fut rajtam végig, amikor visszanézem ezt a videót. Valahol talán épp innen indult a vátesz Justice, de a franc se tudja már, viszont nem hallucinálok, az egyszer biztos. Hiszen videóm van róla. Az pedig nem YouTube-ra való, az egyszer szent. A jövőről én nem beszélhetek, azt a Stahlgeist ugyanis sokkal jobban tudja.

De miről is szól a Justice tulajdonképpen?

Ez nem a hivatalos briefje, ez a saját benyomásom, ezért semmiképp ne kezeljétek tényként. A Justice a totális elégedetlenségről, masszív és kiengesztelhetetlen, ökölrázós felkúrtságról szól. A „mindenből-szügyig-tetőtől-bokáig-elegünk-van!” tömeges, közösségi élményéről, fogcsikorgatós, földön ájultan és bélkilógósan vonszoltságról és a hirtelen kijózanodásról szól az elsőtől utolsóig tartó, bugyogó, ordító, nyekergő, visszhangzó, vaslaphúzogatós és döngölő hangjáig.

Ha igen röviden és tömören szeretném összefoglalni:

„Mi, szorgos, lojális, őszinte és állhatatos értelmiségiek és minden helyzetben bevethető, a végsőkig kizsigerelhető, szétfárasztott kétkezi munkások, kurvára nem egy ilyen elbaszott világért dolgoztunk eddig és áldoztuk fel önmagunkat, az időnket és szeretteinket!”

Több generáció, nemzedék sikítása, ordítása, gyomorkiforgatása és egyben tökéletes tisztánlátása került a gyógyszer összetevőibe és mondanám, hogy ez ország-/nemzet-/csoport-/kisebbségfüggetlen. Kvázi egyetemes. Még akkor is, ha zajos, lüktető, pulzáló, nyers, de aligha találni olyan országot és csoportot ezen az elbaszott planétán, amelyik ne találná meg benne a saját, rá jellemző mintáit. Hatalmas bátorságra vall. Ritkán születnek ilyesmik mostanság.

Ez pedig vitathatóan, vagy épp vitathatatlanul akkor is roppant érdekes (szub)kulturális fenomén, ha tömegével jönnek ki a megfigyelésekről, arcfelismerésekről, gonoszabbnál-gonoszabb AI-technológiákról, social media-elhülyítésekről, divathullámokról szóló, archetipikus gyáripari-gépipari nosztalgia-érzésektől, durva állami beavatkozásoktól hemzsegő (és kvázi már szinte senkit meg se érintő) alkotások tömegével. Legyintünk, lapozzunk!

A Justice viszont elevenbe vág. Sőt, chilis-jalapenyós-mikroműanyagos tengeri sót hint a nyílt sebbe, megborsozza a nyílt sípcsont-törést és egy pillanatra sem neveti el magát gonoszul és cinkosul vigyorogva, hogy „Jó, csak vicceltem, nem volt ám komoly!” A spektruma széles, nem is könnyű befogni, idő kell hozzá és türelem. Nem ritkák a badass beszaggatások, táncparkettre applikált és hangolt etűdük benne. Az emberi gyengeségek, gyarlóságok, önittasultságok, mentális torzulások, lokális és globális politikai-gazdasági-eszmerendszerek árnyalatai masíroznak végig a számokon, beleértve az egyéni, közösségi, beteges, szexista, rögeszmés-egós, toxikus, elsősorban „emberi” attribútumokat. Molesztálók, nárcisztikus erőszakos jellemek, mindenáron baszni vagy hatalomra, felülkerekedni vágyók, erőlködők, izmozó emberkedők, velejéig romlott komplex rendszerek, maguk alá temető eróziók, sötétség és összkulturális („vaskori”) enyészet teszik teljessé a képet. Mindenki szabadon lőhet magának a görbített csövű légpuskával hurkapálcikára tűzött ronda, de hazavihető, savasan lehányt plüssfigurát magának ebből a színes-émelyítő-szagú-neonfényektől cikázó pünkösdi fesztiválról, olcsó és értelemmentes falunapon, az elpottyantott lilahagymás-tejfölös-szalonnás langallón drága sneakersben tapickolva és sugárban okádás közben tágra nyílt szemekkel szörnyülködve, hogy mégis mivé lettünk?

Jó, ezt felszoptad most nekünk rendesen, de melyik számra érdemes mégis ráröppennünk?

Oké, fair, értem. Írtam ugyan korábban is már egy számonkénti elemezgetést, de tudod mit? Teljesen lényegtelen, inkább letöröltem! Nem az arpeggiátor- vagy basszusvonalkezelés-elemzéseimet akarod olvasni, nem igaz? Azt hallgatsz ki belőle, amit csak akarsz! Az érint meg belőle, ami valóban a tiéd! Nem fogom convenience-előrágni és ezüst tálcán kínálni neked, hogy időt és szembenézést spórolj ezzel! Birkózz meg vele saját magad, és tedd mindezt egyesegyedül. Tedd magadévá, húzd a kedvenc lelki- vagy testrészedre, élvezz el kedvedre tőle vagy miatta, vagy mosd és töröld tisztára az egészalakos tükrödet te magad! Nem én fogom a kedvenc ünnepi sminkedet a kezedbe adni, azt elhiheted. (Nem volna Stahlgeist-hoz méltó ügy ugyebár.)

Melyek a Justice abszolút gyújtópontjai és mitől lehet teljesen rákattanni?

• Változatos és alaposan lüktető beat-ek, széles elektronikus eszközhasználat: Fertőző zenei alapok és romboló basszusok Gazdag István több évtizedes profizmusából, személyes laborjából kifejlesztve.
  
  
• Elképesztő kísérletezési potenciál: számról-számra képes meglepni az összetettségével és hangzásvilágával, a pörölycsapásoktól a nyugtalanító beszaggatásokig terjedő, vakmerő reformerségével. A feszes-mérges stomper-daraboktól az orkesztrális, score-típusú, szélesen zengő himnuszokon át egészen az elborult experimentális tételekig és a lebegőpontos-hajszálpontos underground cyberpunkosságig terjed ám a skála! Vaslaphúzogatás a betonon is van ám benne!
  
  
• A témái nem agyonrágott, hétköznapi szilikon petefészkek: hanem nagyon is rajtunk táplálkozó, viszkető, ismerős paraziták. Nagyon eltalált, kifejező szövegvilág jellemzi, tökéletes angol rímek és szövegi ritmika!
  
  
• A vezérvokalista: Bank Tamás rengeteg hangszínt, karaktert, érzelmi tónust, energia-, düh- és fájdalomréteget képes felvonultatni. Néha még fel is hördültem, hogy egy-egy ponton ez valóban az ő hangja-e? („De igen, az, István által ügyesen torzítva!” – szólt a válasz). Ahol női picsogó hangot hallottam, arra is rákérdeztem. „Az is én voltam, bocs.” – hangzott a kijózanító válasz.
  
  
• Markánsan és félreérthetetlenül Stahlgeist-feelingje van: bármibe is hallgatsz bele az albumon, azonnal és meggyőzően érezni fogod rajta a semmivel össze nem keverhető, vaskos, fémes, dühös SG-védjegyet.
  
  
• Centrifugális: alaposan felforgatja és derekasan el is forgatja a mára kiüresedni látszó és megújulástól szinte rettegő minimalista oldschool EBM hagyományokat. Úgy szintetizálja és centrifugálja a régi úttörő EBM, industrial, wave-bandákat (legalább félszázat fel lehetne sorolni, amire most nem vállalkoznék inkább), hogy közben jó adag, nyers és dühös magyar innovációt pumpál a keretrendszerek köré, egy új, magasabb minőséget képezve ezzel. Mondanám, hogy AdBlue, de inkább esszenciális mélabú. (Jó értelemben.)
  

Vannak hátrányosabb pontjai?

Alapvetően nincsenek. Az lehet kissé furcsa a megrögzött SG-rajongók számára, hogy e lemez esetében kissé jobban befigyelnek a drámaibb, zajosabb, EBM-idegen elemek, a FA4S-szuperszonika és filmnagyzenekariság (István nem bírja ezt elengedni vagy legalább némileg projektre izolálni, de sebaj…), mint pl. a Silence és a rejtett bónusz track esetében. De semmiképp nem hátrány az, hogy a Stahlgeist-projektbe inkorporálódik itt-ott némi komplex lélek-elsősegély is. Egy fa sűrű gyökerzetét se tudnád szétszálazni, itt ugyan miért akarnád?

Le lehet róla jönni?

Igen, talán bajosan, nehezen, vagyis aligha, nehéz lesz, nem is érdemes. Minden számban van valami megkapó, ami miatt nem tudsz léptetni, újra kell hallgatnod az egészet az elejétől a végéig. A Justice egy totálisan őrült és hatalmas vállalás, ami az Escape Reality és az Altered Reality után eszelősen magasra teszi a lécet a Stahlgeist számára. Így kérdéses, hogy azt a bizonyos, távcsővel és kitört nyakkal, beálló csuklyás izmokkal lesett magas lécet képes lesz-e a duó megugrani a következő termékfejlesztés során?

Én nem aggódom emiatt, biztosan meg fogják tudni oldani. Bennük van ez.

A borítóról még pár gondolatot

A hatalmas oszlopszerű hangsugárzók erőt és ellenállást, kitartást sugallnak. Miközben minden a környezetében szétlőtt rom, előtte aprócska, pálcikás embercsoport, villámfényes-füstös-hamus-sárga-vörös-szürke atmoszférában. Jó kis kontrapozitúra ez a pillanatkép a Silence-re gondolva. Szarrá-rommá lőtt világunk kimerevített, színes-éles polaroidja az elmeroggyantságban. Némán és egyszerre decibelekkel visító kiáltvány az értelemért, a jó érzésért, igazságosságért, emberségért, higgadt gondolkodásért ez az artwork, valami menő, AI-generált, posztapokaliptikus sci-fiből, ami holnapután a megszokott, undorító, de belül-alul fortyogó hétköznapunk része lesz bizonyára. Saw Gererra a megsárgult gumimaszkját tolná a ráncos arcára tőle, de utána emelkedetten és boldogabban, hangosabban szónokolna, mint bárki más 1848 márciusa óta ezen a rengetegszer szétapasztott, elárvított, meggyalázott, szerteszétszennyezett földön.

Máris pozitív nemzetközi fogadtatása van

Nem fűznék hozzá sokat, ezt majd a Stahlgeist úgyis megteszi, ha szükségét érzi. Pont jókor jött ki ez a lemez, hogy enyhítse mély nemzetközi és honi fájdalmunkat és gyászunkat. Fáklyát gyújtottak és magasra emelve viszik tovább. Értünk és egyszerre mindenkiért is.

• Side-Line interjú: https://www.side-line.com/stahlgeist-interview/
• Side-Line albumbeharangozó: https://www.side-line.com/exclusive-streaming-stahlgeist-album-justice/
• Stahlgeist Justice az Alfmatrix Bandcamp-oldalán: https://alfamatrix.bandcamp.com/album/justice

Igen, feltartjuk és akadályozzuk a forgalmat még péntek tizenharmadikán is!

A mai napom legjobb megélését még azért elmesélem, mert erősen epic, akár a bevezetőben a visszaemlékezésem. Épp melóból, a peremvidéki telephelyről hazafelé tartok pénteken a kifacsartságban, dögmelegben, minden ablak tökig leeresztve a kocsiban, nagyban bömböl a Justice. Szemből jön velem a kis lakótelepi utcában Bank Tamás. (Megismerem messziről, hisz ugyanolyan vasunk van!) Satufék, megállunk halálprecízen egymás mellett, átbólintunk a volán mögül, egymásra intünk, vigyorgunk, én pedig egy markolatnyit tekerek neki a hangerőtárcsán a műszerfalon, hogy hallja csak meg a saját hangját és alkotótársa vaskos electrodübörgéseit egyben! Csak épp biccentek egy rövidet, intek, hogy baszott jó a cucc. Egy szót nem szólunk egymáshoz, csak egy rövid, pillanatnyi gesztus az egész, pár másodperc, mögöttünk ezalatt feltorlódik mindenki más. Ez az Életünk, nem több.

Aztán gázadás és megyünk tovább sietve a dolgunkra. Folyton ezt tesszük ugyebár. Nem is tehetnénk másként.

Stahlgeist: Justice (2025)

1. Justice 05:06
2. Bad Galaxy 03:55
3. Ritual 04:26
4. Liquid Silhouettes 05:32
5. Molester 05:01
6. The Rain Machine 04:11
7. Migraine 04:16
8. Boots On The Ground 03:48
9. Machine 04:19
10. Alterego 04:09
11. Darkness Falls Upon Our Land 04:15
12. Sleeping Gods 04:57
13. Silence 05:38
14. (hidden bonus track: csak a CD-n)

Letöltés / berendelés / streamhallgatás itt: