Clock DVA: Buried Dreams (1989)

Mégis mit adott nekünk a Buried Dreams…?

• mármint azon túl, hogy a legenda szerint Jeffrey Dahmer amerikai sorozatgyilkosnak ez forgott a lemezjátszóján azon a napon, amikor letartóztatták,
• a pici pucér nős borítóján,
• a hideg, ködös, álomszerű atmoszféráján,
• a zenekar összetételének felbomlasztásán,
• a poszt-punk jazztől az jeges elektronika felé elmozdulásán,
• a magyar vonatkozásán,
• a fülledt szexualitáson, szadizmuson, eltemetett álmokon és a hackeren kívül?

Jóval többet, mint gondolnánk!

Startoljunk a jó öreg Sheffieldtől és a 70-es évek végétől. Az előzmények.

Szögezzük le mindjárt az elején: ilyen művek csak úgy nem hullanak ki producerek, de még rutinos zenészek kopott kabátujjából sem. Szükséges hozzá az idő, évek, néha évtizedek, kontextus, szellemi és fizikai tér, belső és külső támogatás, roppant sok ön- és útkeresés, türelem, technikai kínlódások és nehéz emberi viszonyok tájfunrendezte tájképeinek pillanatfelvételei. Így a Buried Dreams album kifejlesztéséig és berobbanásáig is meglehetősen hosszú és rögös út vezetett, ami ha nem lett volna, meg sem született volna ez az időtlen remekmű.

Sheffield, mint jelentősebb iparváros az Egyesült Királyságban olyan bizarr ihletésű hangokat produkált, amelyek jelentősek voltak a brit underground elektronikus zenei színtér kialakításában. Az 1973-ban alakult Cabaret Voltaire volt az egyik első zenekar, amely megkezdte ezt a nagy hatású újhullámos korszakot, és szokatlan zenei elemeket használt, beleértve a kemény indusztriális ütemeket, robotizált énekekkel és bizarr szövegekkel. A Cabaret Voltaire-t a 80-as évekig terjedő sheffieldi zenei szcéna elektronikus kultúrájának befolyásolásában tartják számon, beleértve a Vice Versát (ami később ABC-vé vált), a Thomson Twins-t és a The Human League-t. Adi Newton számára nem csak inspiratív volt ez a közeg, hanem aktívan be is dobta magát a zenei színtér alakításába. 1977-ben a sheffieldi elektronikus színtér támogatására Ronnie Clocks írói név alatt egy saját punk fanzint is alapított Paul Bowerrel (aka Bert Vinyl, a 2.3 zenekar alapítója), ez volt a The Gun Rubber, ami egy évig működött, hét számot ért meg és tulajdonképpen a londoni Sniffing Glue fanzinra adott arrogáns válasznak számított. Newton emellett tagja volt The Dead Daughters nevű csoportnak, a Studs-nak és a The Future formációnak is, amelyet 1977-ben Ian Craig Marsh-sal és Martyn Ware-rel együtt alapítottak. Ez volt tulajdonképpen a The Human League előfutára. Newton ekkor szalagos technikával és hangmanipulációval, loop-okkal foglalkozott, azonban a kezdeti demók felvétele után elhagyta a zenekart (pontosabban kipenderítették), hogy más, elvontabb irányban kísérletezhessen tovább és 1978-ban megalapítsa a Clock DVA-t, míg Marsh és Ware pedig Philip Oakey énekessel megalakította a The Human League-et (a The Future átnevezésével).

A sheffieldi újhullám színtér rendkívül népszerűvé vált a következő évtized hajnalára, az 1980-as évek elejére, mert valami újat és izgalmasat hozott az elektro-pop zenei életbe. Míg egyesek a jeges szintetizátorok felé dőltek előszeretettel, addig mások inkább az elvont freejazz és post-punk irányába araszoltak rengeteg improvizációs kísérlettel és egyedi hangzásra való törekvésekkel. Nem volt azonban egy békés és elfogadó terep a sheffieldi színtér, bármennyire is szeretnénk ezt gondolni. A fellépési lehetőségekért keményen harcolni kellett, a klubtulajdonosok roppantul szűrték a zenéket és semmiféle rizikóba nem mertek belemenni, a várost és az undergroundját átitatta a drog és az erőszak is. Az 1978/1979-es Clock DVA hiába volt varázslatosan egyedi és forradalmi, sok klub számára túl erőszakosnak és zagyvalékos kísérleti hangzásúnak tűnt, amiben a tape loop-okat elnyomta Adi Newton harcias éneke, ami egy késleltetőn keresztül lett rászabadítva a közönségre, így érthetetlen szavak golyózáporává gerjedt az összes élő fellépésük. Egyszerre intenzív, disztópikus és furcsa, azonban a réteg rétegének rétege, az ellenőrzött káosz, a bariton szaxofon és a klarinét intenzív használata miatt komolyabb tömegek vonzására azért mégiscsak alkalmatlannak bizonyultak. A zenekar az 1978/79-es időszakában a folyamatos felállásváltások bonyolulttá tették a megállapodásokat kiadókkal és folyamatos útkeresési periódusok követték egymást. 1980 és 1983 között azonban a Clock DVA felé kezdtek gravitálni azok a hallgatók, akik a bonyolultabb és elvontabb zenei struktúrákat, a középszerűnél és kommerciálisnál jóval nyomasztóbb szövegvilágot keresték a színtéren. A White Souls In Black Suits, Thirst, Advantage albumok a zenekar korai fázisának kísérletezőbb, jazzesebb irányát képviselték, amelyben több élő hangszer, viszont kevesebb elektronika volt.

A tragédiát az akkor 25 éves társalapító, de addigra már rengeteg kábítószertúladagolási kísérleten átesett Steven James „Judd” Turner halála okozta, így az Advantage-on ő már nem játszhatott.

A Clock DVA evolúciója: többszörös alapítások és szétesések cikkcakkjai

De mi is történt az 1983-as sikeres Advantage és az 1989-es Buried Dreams megjelenése között eltelt 6 évben? A zenekar látszólag hosszú szünetet tartott volna? Közel sem. Igencsak eseménydús időszak volt az, ugyanis a háttérben Adi Newton és a Clock DVA életében több fontos változás és irányváltás történt. Az Advantage megjelenése után a zenekar teljesen felbomlott. A korábbi tagok, például Paul Browse és Roger Quail távoztak, Adi Newton pedig egyedül maradt a projektben. Ez részben a belső konfliktusoknak, részben pedig a zenei irányvonalak közti elvárásbeli eltéréseknek volt köszönhető. Newton ekkor fordult rá teljesen az elektronikus zene terében a masszív kísérletezésre, elmélyült a technikai aspektusokban és részletekben. Az analóg szintetizátorok és a számítógéppel generált zene, a korai digitális technológiák teljesen beszippantották és szenvedélyessé formálták. Ez az időszak Newton számára a tanulás, újratervezés és kreatív szabadság időszakának számított. A korábbi post-punk hangzás helyett a Clock DVA egy sokkal elektronikusabb, avantgárdabb hangzást vett célba, de mielőtt teljesen újradefiniálta volna önmagát, szükség volt még egy másik kitérőre is.

A Clock DVA 1989-es imázsfotója. Balra Newton, középen Browse, jobbra Dennis.

Ez pedig egyértelműen az 1985-ben létrehozott TAGC (The Anti-Group Collective) létrehozása volt, amely multidiszciplináris művészeti projektként a zene, a tudomány és a vizuális művészetek közötti határok elmosását állította tevékenységének középpontjába. A TAGC lehetővé tette számára, hogy olyan ötletekkel kísérletezzen, amelyek korábban egyáltalán nem illettek volna bele a Clock DVA kereteibe: az ambisonics és a pszichoakusztika kutatását és fejlesztését végezte a frekvenciák és az ambient akusztikus hangdarabok kísérleti felhasználásán keresztül vizuális és konceptuális textúrák mellett. Mindezek a hatások és tapasztalatok olyan különleges konstellációt teremtettek, hogy a 80-as évek végére megérte újraéleszteni a Clock DVA-t egy erőteljesebb elektronikus zenei irányzattal. Az 1989-es Buried Dreams album így már az indusztriál és elektronikus műfajok felé nyitott, és a kritikusok körében nagyobb sikert aratott, mint előtte bármilyen más DVA-anyag. Ezen a ponton vált a Clock DVA bonyolult textúrájú, agresszív poszt-punk zenekarból hűvös, technokrata, computerimádó industrial electro formációvá és egyben szonikus laboratóriummá.

A Clock DVA újbóli összeállása visszahozta Paul Browse-t és Dean Martin Dennist, hogy létrehozzák minden idők egyik legfurcsább és kétségkívül legegyedibb albumát. A visszatérés tulajdonképpen már 1987-ben elindult, amikor Newton megkereste Dean Dennist és Paul Browse-t, hogy segítsenek a számítógéppel történő mintavételi technikák alkalmazásában, amelyeket a The Anti Groupnál fejlesztettek ki. Nem sok kellett hozzá, hogy az akkor 31 éves Newton és zenésztársai megmutassák, hogy milyen is lesz a jövő zenéje.

Új érákhoz új logók: Az Anterior Digital Research Station és az ovális CDVA.

Ebben az időben jött létre ugyanis a Clock DVA speciális hangrögzítő stúdiója és digitális kutatóállomása, az Anterior Digital Research Station, ugyanekkorra alakult ki a zenekar önálló és máig emblematikus logója. Ami a kutatóállomást illeti, az maga a misztikum és a hétpecsétes titok. Ugyanis a logóján és a postafiókcímén kívül az égvilágon semmit nem tudni róla. Sem a pontos lokációját, alapterületét, sem a technikai felszereltségét. Ember nem járt még benne Newtonon és az általa belépésre felhatalmazottakon kívül, fotót sem az épületről, sem a belsejéből nem lehetett még soha látni. Nagyjából egy kormányzati stratégiai fontosságú épülettel azonos szinten lehet a védelme. Ha járt benne körületek valaki, meséljen róla, de azonnal!

Az Anterior Research Station és a Clock DVA öntudatra ébredésének és professzionalizálódásának logófejlesztési tablója látható a fenti montázsomon. Az Anterioré egy háromágú adóantennát szimbolizál egy stilizált glóbuszon. Az Anterior egyébként angolul „elülsőt” jelent, de ne kérdezzétek, hogy jön ez ide. A bal felső sarokban látható ARS-logó hajaz azért a kormányzati titkos laboratóriumok letisztult arculati korporét esztétikájára, továbbá szépen szimbolizálja a csoport trió-felállását is, ami jelenleg is jellemzi a Clock DVA-t. A többi a DVA logóinak különféle használt változatai ugyabból a fejlesztésből. A cakkos koncentrikus körös-hullámos-oválisok egyszerre idézik a tudományosságot, a birodalmi propagandák kedvelt „tömegmédia” elemeit, a néprádiókat, a 30-as és 40-es éveket, de a forgó bakelitről szóló elektronikus-szonikus hullámokat, ritmizálást is. A megvágott sajtkorong meg az időt és azt, hogy minden nap 14:00 órakor fel kell tenni egy CDVA lemezt. (Jó, ez vicc, tulajdonképpen játszható hajnal 2-től délig vagy 14:01-től éjfélig is, kinek hogy tetszik.)

Szeretném megjegyezni, hogy mindezek a logók és identitásmunka épp a Buried Dreams idejére forrt ki Newton körül. Előtte a Clock DVA semmiféle logóval, arculattal, dizájnnal, különösebben brandszerű esztétikával nem rendelkezett. A DIY-(poszt)-punk korszak, a firkált és írógéppel írt dolgok, a félreérthető albumborítók sorozata ennél a fázisnál zárult le és egy formáció, egy idea, egy művészcsoport találta meg itt az új típusú közlésmódját sikeresen és stabilan. A Depeche Mode-nak persze van egy Anton Corbijn-ja, aki minden egyes albumukhoz és világturnéjukhoz kreál egy teljesen új grafikai koncepciót. A Clock DVA önmagában a változás állandóságát sugallja, de csöppet sem szorul rá, hogy ezt a logójában és tipográfiájában is újra meg újra lekövesse. Az ASR és a DVA-logó tehát 35 éve változatlan! Ugyan melyik zenekar vagy cég bírná ezt ki ennyi időn át?

Első találkozásom a Buried Dreams albummal

Az én Clock DVA „beszoktató albumom” a Man-Amplified volt, természetesen másolt kazettáról. Nagyjából jóval később fedeztem fel ezt az egyedi zenekart, hogy bemutatták az új albumukat, valahonnan egyszerűen leakasztottam egy Man-Amplified plakátot is. Akkor már bele voltam zúgva teljesen ebbe a furcsa, gépies és roppant hűvös elektronikus zenébe, ami valahogy távol állt a Kraftwerk robotikusságától, meg az akkori techno-trance-rave-őrülettől, de a nyűzött gitároktól is. Én a Man-Amplified-dal szálltam be és onnantól nem volt visszafordulás, mindent tudni akartam a zenekarról. (És akkor még nem sejtettem, hogy pár évvel később Németországban találkozom a handheldek, azaz kéziszámítógépek elődjével a Newtonnal. Szerencsére az akkori hazai magyar fanzinok éberek voltak, így az 1992-es Vírus, első magyar techno fanzin második számában találtam rá ismét a Clock DVA-ra, hiszen beszámolt a 1992.04.25-i bécsi koncertjükről, valamint az 1993. október 21. budapesti, pecsás, Sign albumbemutató fellépésük kapcsán a Vírus #5 (1993) számában is írtak róluk. Engem leginkább a beidézett, bemásolt Második Látás 8. szám cikke fogott meg, amit most tiszteletből és a mélyebb elgondolkodtatás és a cikkem további értelmezhetősége érdekében szó szerint idéznék is:

Az ezredforduló zenéje

Nem titkolom, örömmel és bizakodással hallgattam a CLOCK DVA albumot. Örömmel, mert az utóbbi évek egyik legjobb alkotása. Bizakodással, mert nekik olyan sikerült, amire mások nem is törekednek: összekapcsolni a művészetet és tudományt. Teszik ezt abból a megfontolásból, hogy a tudomány és művészet harmóniája nélkül nem beszélhetünk az emberi tudat harmóniájáról. A CLOCK DVA pedig úgy látszik, szeretné egységben látni és láttatni a dolgokat.

Azt előljáróban le kell szögezni, hogy a komputer-zene nem újkeletű jelenség. Ám eddig még a legkiválóbbaknak sem sikerült legyűrni a számítógépekből áradó ridegséget, életidegenséget. Úgy tűnt, e stílusnak erősen korlátozottak a lehetőségei.
Erre cáfol rá a CLOCK DVA, amely a nyolcvanak évek elejének egyik kultuszzenekara volt, eredetien ötvözve a kemény ritmusokat fúvós jazz elemekkel. Az 1983-ban kiadott második lemez után hat év csend következett, a közönség pedig kezdett múltidőben beszélni róluk. Most derült rá fény, hogy Newton és társai mivel is foglalkozhattak ez idő alatt. Magas szinten elsajátították a számítástechnika ördöngős tudományát és zenére transzponálták azt. Az eredmény minden várakozást felülmúlt.

Szemben a KRAFTWERK-kel, vagy LAURIE ANDERSON-nal ezek a komputerek keltette hangok életre kelnek, természetesnek hatnak, ugyanakkor egy másodperc kétséget sem hagynak affelől, hogy nem a hagyományos úton állították elő őket. A számok az okkultizmus, misztika, és a precíz mérnöki munka elegyei, tagadva azt a tévhitet, mely szerint ezek kizárják egymást. A CLOCK DVA alkotástechnikájának vizsgálata lehetővé teszi, hogy fogalmat alkothassunk a jövő zenéjéről.

A számítógépek világának még csak a küszöbén toporgunk, pontosan még nem tudjuk merre vezet az út, ám sejtjük, teljesen új dimenziók tárulhatnak elénk. A komputerek számtalan emberi tevékenységet, elsősorban a monoton szellemi munkát fogják helyettesíteni. Így segít kikísérletezni a zenei hangokat, ritmusokat, az ember számára fenntartva az ezek közül való választás igazán kreatív műveletét. Az elkövetkező korok zenészének – ha korszerű akar lenni – nem kell feltétlenül elsajátítania egy választott hangszer használatát, helyette számítástechnikai ismeretekkel és művészi invenciókkal kell rendelkeznie.
Nem áll szándékomban megkongatni a vészharangot a hagyományos gitárzene fölött, hisz feltehetően továbbra is megmarad. De a hangsúly más, a korszellemet jobban tolmácsolni tudó területekre helyeződik át, mint mindig is az idők folyamán. Esetünkben ez pediglen nem más, mint a számítógépek korlátlan lehetőségű birodalma.

A CLOCK DVA nemcsak megelőzi a korát, hanem útmutatást is ad a jövőre nézve. A BURIED DREAMS jelentős lépés a művészet és a tudomány összhangjának érdekében, ezzel párhuzamosan egy emberibb kultúra ígéretét hordozza magában. Egy apró tégla ahhoz, hogy széteső világunkat ismét képesek legyünk egységben látni, válaszfalak és szemellenzők nélkül.

Zsolt és Anti

Szóval ezek után Németországban már automatikusan és kvázi belehallgatás nélkül vettem le a WOM (World of Music) üzlet polcáról a fóliázott Buried Dreams CD-t, pont azt a remaszterelt, Next Era-s, cseh, prágai önjáró kiadó 1998-as „hamisítványát”, amit Browse és Dennis szinte azonnal letiltott, azonban Adi jóváhagyta, rábólintott, átengedte. Nekem ez van meg és örülök neki, mivel máig ez az utolsó fizikai példány a Buried Dreams-ből, ameddig új, százszoros árú verzió hamarosan meg nem jelenik. Teszem hozzá: nagyon lehúzták ezt a cseh kalózkiadványt, mert sokak szerint se nem digitálisan felújított, se nem remaszterelt, sőt, túltömörített és megcsonkított, sérült, a borító is fájdalmas példája a kalózszerű, olcsó grafikai újraadaptációnak, én azonban mégis boldog vagyok vele, persze ettől függetlenül halálosan bele tudnék szeretni egy tökéletes hangzású, modern technológiai környezetben felújított és hivatalos változatnak.

Mikor először meghallgattam, ugyanolyan transzba estem tőle, mint a Man-Amplified albumtól. Éreztem ugyan, hogy ez abszolút más koncepciójú mű, de több ezer éjszakán át aludtam el erre fejhallgatóban és máig bizsergek tőle, mikor bármely hang felcsendül belőle. Ez egy nagyszerű lemez, örülök, hogy a birtokomban van. (Utána persze használtlemez-börzéken mindent beszereztem, főleg olasz Contempo-s kiadványokat, amik ma kincset érnek.)

Honnan jöhetett a Buried Dreams cím ötlete?

Aligha találnánk olyan embert, akinek ne lennének magában eltemetett álmai. Ilyenek vagyunk mi emberek, álmodunk, álmodozunk, folyton vágyunk valamire, akarunk valamit. De emberi természetünknél fogva jellemző, hogy a körülmények és az akaraterő függvényében bizonyos terveinket, álmainkat el kell temetnünk, fel kell adnunk vagy jobb esetben el kell odáznunk. De erről lenne itt szó ezen a lemezen? Közel sem. Sokkal inkább arról, amikor mások temetik el a mi álmainkat.

John Wayne Gacy az egyik híres amerikai sorozatgyilkos volt. A Netflix sorozatot is készített róla, A John Wayne Gacy-szalagok címen. Beharangozója szerint: „Befolyásos emberekkel vacsorázott. A gyengékre vadászott. A mosolygós álarc mögött egy szadista sorozatgyilkos sötét lelke lakozott.” Nem mellesleg edzett szexuális bűnöző volt, nyilván nem volt boldog és mesés gyerekkora, ahogy általában egyetlen sorozatgyilkosnak sem. Ez a pufók bajszos pacák „Gyilkos bohóc” néven vonult be a kriminalisztikába, mert gyermekpartikon és jótékonysági rendezvényeken szórakozott, miközben a hétköznapi életében egy teljesen átlagos, hétköznapi chicagói külvárosi üzletember volt. Legalább 33 fiút és férfit erőszakolt és ölt meg. Általában az áldozatait az otthonába csábította, bilincsbe verte őket azzal az ürüggyel, hogy egy bűvésztrükköt mutasson be nekik. Ezután megerőszakolta és megkínozta a foglyait, utána megfojtotta és elásta vagy a folyóba dobta őket. 1980-ban halálra ítélték tetteiért. Diagnosztizált pszichopata volt, aki nem fejezte ki megbánását bűnei miatt. Ügyésze azt mondta: „Sokkal könnyebben halt meg, mint bármelyik áldozata.”

Tim Cahill újságíró exkluzív interjúkra és korábban be nem jelentett anyagokra támaszkodva „borzasztó rémálmokat kínált” és egy megrázó utazást egy sorozatgyilkos elméjébe. Könyvében (amit Russ Ewinggel közösen készített) az aprólékosan kutatott és grafikusan elmesélt Buried Dreams-ben életre kelti az igazi John Wayne Gacyt – összetett személyiségét, kényszereit, alkalmatlanságait és gyötrelmeit – gyakran a gyilkos saját szavaival élve. A könyvében az esetet főként a homoszexuális Gacy, a „hazugság, belső ellentmondások, félrevezetés és hamis idealizmus teremtménye” szemszögéből meséli el, ezáltal a szerző egy mélyen zaklatott emberi lény összetett személyiségét tárja fel. Egy sorozatgyilkos pszichoanalízise sosem egyszerű, de Cahill könyve teljesen hűvösen tárgyalja kutatások, interjúk és bűnügyi dokumentumok alapján, ami talán még borzasztóbbá teszi az egészet. Sok részlet ráadásul bele sem került az akkori híradásokba.

A Buried Dreams album sem a pszichopata szexuális gyilkosnak, sem a gondolataiba könyv útján kirándulást kínáló szerzőnek nem kíván reklámot csinálni. Ellenben egy szélesebb kontextussá húzza szét, és bár a címadás tűnhetne akár egyszerűnek is, ennél jóval összetettebb dologról van szó. Tehát nem Gacy-ről és szörnyű tetteiről szól ez a lemez, és még csak nem is Cahill-ról. De akkor miről? Ezt csak a teljes albumot végighallgatva és az összes elszórt, elpotyogtatott hivatkozásmorzsa ismeretében tudhatjuk meg.

Az Eltemetett Álmok egy többrétegű cím, amely utal a sorozatgyilkosok áldozataira, és azon fiatalok álmaira, akiknek az életét, testét ezek a gonosz szörnyek derékba törték és örökre eltemették. Ugyanakkor utal a sorozatgyilkosok megmagyarázhatatlan elmeállapotaira is, akik elveszítették kapcsolatukat a valósággal és rémtetteiket úgy élték meg, mintha azt csupán álmukban és öntudatlanul cselekedték volna. Elfojtott álmok, pszichés zavarok, belső vágyak és motivációk, eltemetett jövő – ezek mind benne keringenek a címadásban.

„Ez egy köztes eszköznek tekinthető a kibernetika és az alkímia között.
A hagyomány és a technológia között helyezkedik el.”
Adi Newton a Buried Dreams-ről

A kukkolós albumborító és a belső fotók háttere

A Buried Dreams albumborítója és annak grafikai elemei fontos részét képezik az album sötét és rejtélyes atmoszférájának, hozzájárulva az összképhez. Tervezője Neville Brody, aki a 80-as évek egyik legbefolyásosabb grafikai tervezőjének számított. Nevéhez fűződik számos ikonikus lemezborító és magazin design-ja is, így a Clock DVA album artwork-je is az ő munkáját dicséri. 1986-ig a The Face, 1987-től pedig az Arena kulturális magazin designere volt. Készített albumborítókat, badge-eket, posztereket a Cabaret Voltaire számára (’81 és ’87 között szinte az összeset), emellett tervezett a Psychic TV, The Bongos, 23 Skidoo, Level 42, a Depeche Mode (Just Can’t Get Enough maxi single!) és a Throbbing Gristle számára is. Nem ez volt az első munkája a Clock DVA terén, hiszen a zenekar 1981-es anyagaihoz (4 Hours single és a Thirst album) is ő készítette az artwork-öt.

Brody híres a minimalista megközelítéséről, és ez az album borítóján is visszaköszön. A szűk színpaletta a domináns mélyzölddel és az egyszerű, de hatásos tipográfia a hallgató figyelmét a zene és a benne rejlő üzenetek felé irányítja. A képi elemeken kívül minimális szöveg található, ami tovább erősíti a titokzatosság és az eltemetett álmok koncepcióját. A borító szorosan kapcsolódik az album témáihoz, mint a halál, a tudatalatti és az észlelés. A vizuális elemek tökéletesen visszaadják a lemez sötét és komor hangulatát, amely szerves részét képezi a hallgatói élménynek. Innentől kezdve vált a Clock DVA módszerévé, hogy a számcímek mellett néhány rövid, filozofikus jellegű kommentár található, amelyek az album koncepciójához és témáihoz kapcsolódnak. A bookletben szereplő képek hasonlóan sötét tónusúak, mint a borító, többnyire absztrakt, digitálisan manipulált képek, amelyek az albumot átható érzéseket és gondolatokat tükrözik.

A belső borítón egy erősen stilizált, fekete-fehér képet találunk, amely egy arcot ábrázol, amely inkább egy koponyára vagy halotti maszkra emlékeztet. Az arckép elmosódott, de az erőteljes kontrasztok és árnyékok egy nagyon hatásos, félelmet keltő képet hoznak létre. A borító és a booklet designja nagy hatással volt az industrial és elektronikus zenei színtér vizuális esztétikájára. Neville Brody munkája sok más művészt és zenekart inspirált, hogy hasonlóan minimalista, mégis erőteljes vizuális elemeket használjanak.

A front borítón Marcel Duchamp 1966-os Étant donnés (magyarul: Adva van, illetve pontosabban: Adott) című installációs művének fotója látható, amely 2 részből tevődik össze (1. The Waterfall – A vízesés, 2. The Illuminating Gas – A világító gáz). Ez volt az utolsó jelentős alkotása, amely igencsak meglepte a nézőket és a kritikusokat, akik széles körben azt hitték, hogy már feladta a művészetet. Az alkotás gyakorlatilag egy tabló, amely csak egy-egy kukucskálón keresztül látható egy faajtóban. Ha valaki bekukkantott a kémlelőnyíláson, akkor egy meztelen nőt láthatott, aki hanyatt fekszik egy dombon, arccal, széttárt lábakkal, és egy gázlámpát tartva kezében. Duchamp titokban dolgozott a műalkotáson 1947 és 1966 között a Greenwich Village-i stúdiójában és roppant DYI művészi punk módszert alkalmazott: régi faajtóból, szögekből, téglákból, sárgarézből, alumíniumlemezből, acél kötőkapcsokból, bársonyból, levelekből, gallyakból, pergamenből, emberi hajból, üvegből, műanyag ruhacsipeszből, olajfestékből, linóleumból áll össze a 3D-s zárt installáció, teletolva a fények széles választékával, kézzel festett és fényképezett elemekből álló tájképpel és egy perforált korongot forgató sütidobozban elhelyezett villanymotorral. A brazil szobrásznő, Maria Martins, aki Duchamp szeretője volt 1942 és 1949 között, mintaként szolgált az installációban elhelyezett női modell alakjához (gipszből kiöntve és disznóbőrrel bevonva), második felesége, Alexina (Teeny) pedig a figura reprodukált karjához járult hozzá. Amikor munkája elkészült, a tabló központi elemét képező meztelen női alak jobb karjára ráírta a mű címét, a dátumot és aláírását. Ez így talán elég bizarrnak hat, de tényleg így volt. Duchamp készített egy részletes használati utasítást is egy gyűrűs iratdossziéban, amely elmagyarázza és szemlélteti a darab össze- és szétszerelését. Ezzel megalkotta a legfurcsább művészeti tárgyat, amit bárhol bármely múzeumban valaha kiállítottak. A háromdimenziós tabló felejthetetlen és lefordíthatatlan élményt nyújtott azoknak, akik a tömör faajtón lévő két kis lyukon keresztül bekukucskáltak. (Duchamp 1968. október másodikán Párizsban váratlanul és békésen hunyt el 81 éves korában, az Étant donnés-t pedig a Cassandra Alapítvány vásárolta meg.)

Van ennek a műalkotásnak egy különös és bizarr mellékszála is, ami ezt az egész Buried Dreams univerzumot alaposan végigborzolja és összekapcsolja más szexuális bűnözővel és sorozatgyilkossal. Ugyanis Duchamp műve (bár nem bizonyítottan) egyfajta tisztelgés George Hill Hodel orvos és pszichiáter felé, akit a 22 éves Elizabeth Short, a „Fekete Dália” úgynevezett „képzőművészeti” meggyilkolásával gyanúsítottak és aki jó barátja volt Duchamp-nak. Elizabeth Short meztelen és megcsonkított holttestére 1947. január 15-én reggel találtak rá egy elhagyott, beépítetlen telken. Testét a derekánál precízen kettévágták, a vérét lecsapolták, így bőre hófehérnek hatott. A holttestet „pózolták”, a keze a feje fölött volt, könyöke derékszögben behajlítva, lábai gondosan széttárva. A póz kísértetiesen emlékeztet Duchamp munkájára, ráadásul épp abban az évben kezdett el dolgozni rajta teljes titokban, amikor a gyilkosság történt és kikötötte, hogy csak halála után szabad bemutatni a műalkotást. Így a nyilvános bemutatója csak 1969-ben történhetett meg.

Duchamp művészetének lényegéről rengeteget vitatkoztak, de a médiában legtöbbször csak az elhíresült piszoárja pörög. Ellenben a Buried Dreams borítóján látható fotó, az Étant donnés egy picike részlete, nem csupán a perverz voyeurizmus, a kukkolás öröme és a spektákulum mozgatórugója, hanem a pornográfia, a kriminológia, a pszichofiziológia, az optika és a felvilágosodás összefüggésein való tipródás egyszerre. A lélek mechanikus eltávolítása a testből, azaz dematerializáció. Emellett kimerevített pillanata a szexualitás és a mechanika, a fiziológia, a pszichoanalízis és az illuzionizmus összetett viszonyának, ahogy az életről és a halálról, a szerelemről és a szeretetről, az ösztönökről és a vágyakról, illetve mindezek leképezhetőségéről is üzen.

További fotóillusztrációk találhatók az albumborító belső oldalain, amelyek akár logikai láncba is fűzhetők és a számcímek mellé csapott sejtelmes szöveges jegyzetekkel együtt kiadnak valami megmagyarázhatatlan borzongásfélét. Korábban nem volt különösebben jellemző ez a fajta technika a Clock DVA művészeti koncepciójára, viszont innentől kezdve vált szokássá a film, video, kép, szöveg, hang, zaj – szabad és gazdag felhasználása és konnotációs keresztfonatolása, ami kikristályosodva a Clock DVA abszolút védjegyévé és egyúttal céljává vált.

Dr. Jekyll átváltozva Dr. Jekyll és a felesége c. filmből

Walerian Borowczyk lengyel filmrendező a ’60-as évek végétől forgatott játékfilmeket, nem ritkán durván szürreálisakat. Az Erkölcstelen mesék (1974) című munkája tette világhírűvé, ezután érdeklődése középpontjában az erotika állt. Az 1981-es horrorfilmje, a Docteur Jekyll et les femmes egy csavaros változata Stevenson eredeti történetének, tele erotikus képekkel, erőszakkal és lidérces, álomszerű jelenetekkel, továbbá természetesen transzcendens tudománnyal. Az ebből kinyert pillanatképen látszik Dr. Henry Jekyll (akit Udo Kier alakít) nagyszerűen elmaszkírozva. Ez is az emberi kettősséget és a transzformációt hivatott megidézni.

Guillaume Appollinaire portréja (Giorgio de Chirico)

Giorgio de Chirico olasz szűrrealista festő műve, a Guillaume Apollinaire portréja (1914) egy sokrétegű, mélyen filozofikus műalkotás, amely tiszteletadás a költő és barát előtt, miközben a metafizikai művészet jellegzetes stílusjegyeit is hordozza. Az álomszerű terek, a melankolikus hangulat és az identitás kérdései egyaránt meghatározóak benne, és szoros kapcsolatban állnak Apollinaire életével és művészetével. A stilizált, emberi arcra emlékeztető forma egyszerre idéz egy maszkot és egy manöken arcát, mint Apollinaire költészetének kettősségét: az emberi, érzékeny oldalt és a formákhoz, tárgyakhoz való szimbolikus viszonyulást. A maszk mögötti üresség és az arcnélküliség egyaránt tükrözi az identitás filozófiai kérdéseit. A háttérben felsejlő formák és vonalak álomszerű atmoszférát teremtenek, amely összhangban áll a metafizikai iskola alapelveivel és az időtlenséggel. A festmény elkészítésének idejében Apollinaire éppen a frontra készült az első világháborúban, ahol később fejsebesülést szenvedett. Egy gránátszilánk fúródott koponyájába, megoperálták, kétszer is koponyalékelést hajtottak rajta végre, és egy vaspántot helyeztek a fejére, ami haláláig rajta is maradt. A portrén a középpontban megjelenő forma egy nyílszerű vonalat tartalmaz, amely előrevetítheti ezt az eseményt, bár nem biztos, hogy ez tudatos jövendölés volt. A Clock DVA vonatkozásában mind az identitáskérdésnek, mind a fejsérülésnek kapcsolata van a többi fotóval és magával az album kontextusával is.

Még egy sorozatgyilkos: John Reginald Christie a 10 Rillington Place-ről.

A holttestek falak mögé való felhúzása nagyszerű akusztikát ad? Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a hangminőség volt az utolsó dolog, ami John Reginald Halliday Christie eszébe jutott, amikor az angol sorozatgyilkos 1940 és 1950 között a háza körül rejtett lyukakba rejtette gázzal elkábított, majd megfojtott áldozatait. A hírhedt 10 Rillington Place 1. szám alatt (ma a The Killing Joke által is megénekelt Ladbroke Grove-ban található) hét nő és egy gyermek holttestét temette el, köztük a saját feleségét. De hogyan jutott Christie erre a mélypontra? Reggie néven is ismert, bántalmazott gyerekként nőtt fel, egy brutális apával, nagyapával és fennhéjázó nővérekkel. Apja szigorú és kommunikációképtelen ember volt, aki csekély érzelmeket mutatott gyermekei iránt, és kisebb vétségekért is erőszakkal büntette őket. Emellett az anyja, sőt a saját nővérei is felváltva szorongatták és zaklatták. Az impotenciával kapcsolatos problémája már serdülőkorban kezdődött, első szexkísérletei kudarcba fulladtak, sokan gúnyolták és bántották emiatt és egyéb furcsaságai miatt is. A fordulópont akkor következett be az életében, amikor nagyapja, aki szintén nem volt egy jámbor ember, hosszú betegség után 75 éves korában meghalt. Christie később azt mondta, hogy amikor látta nagyapja halott testét az asztalra fektetve, az erő és a jólét érzése támadt fel benne, hogy a férfi, akitől egykor félt, most csak egy holttest. Állítólag ezen a ponton fejlődött ki benne a holttestek iránti rajongása.

John Wayne Gacy, a sorozatgyilkos bohóc, a „Buried Dreams” című könyvből

Gacy arról volt ismert, hogy összejöveteleket szervezett, és gyerekzsúrokon is felbukkant Pogo bohócnak öltözve. Ezen a képen éppen elnyeri egy fiatal srác bizalmát. Gyakran ezzel a módszerrel került közelebb későbbi áldozataihoz. Most már talán jobban értjük, hogy miért undorodnak és félnek egyesek a bohócoktól.

Áthatoló koponya-agyi trauma. Felvétel Arnold M. Meirowsky 1981-es „Penetrating Craniocerebal Trauma” sebészeti szakkönyvéből.

Arnold Meirowsky orvosi tanulmányait a Kölni Egyetemen szerezte, 1937-ben diplomázott. Idegsebészeti rezidensként végzett az Albany Kórházban és az Albany Medical Schoolban. Idegsebészeti ösztöndíjas volt a Barnes Kórházban és a St. Louis Gyermekkórházban, valamint a Washingtoni Egyetem Orvostudományi Karában. Meirowsky az Egyesült Államok hadseregében szolgált harctéri sebészként a második világháború és a koreai háború alatt. Óriási befolyást gyakorolt ​​a katonai idegsebészetre a koreai háború idején, mikoris kifejlesztette a mobil idegsebészeti egységet az amerikai hadsereg számára, ami a fertőzési ráta, valamint az idegsebészeti traumák okozta morbiditás és mortalitás jelentős csökkenését eredményezte. Tapasztalatairól, eljárásairól illusztrált könyvet is írt, ennek valamelyik kiadásából származik a fenti fotó is. (Amelyikhez én hozzájutottam, az pont nem tartalmazta ezt a képet.) Gyakori eset, hogy egy súlyos koponyasérülés (ha épp nem okoz halált), képes megváltoztatni a sérült személyiségét.

Az album álomszerű epikus szövegvilága

A lemez készítése során Adi Newton állítólag szoros kapcsolatot tartott az okkultizmus és a tudomány határterületeivel foglalkozó irodalommal, ami a szövegekben és a koncepcióban is megjelenik. Könnyen megállapítható, hogy a Buried Dreams dalszövegei mély filozófiai és pszichológiai témákat taglalnak, ugyanakkor emberi érzéseket is boncolgatnak egyszerre. Tele vannak utalásokkal a tudomány, az emberi psziché, az eszkatológia, és a dekadens civilizáció alapvető kérdéseire.

„A Clock DVA feltöri a mainframe-et, a vírusunk virulens. Az emlékek rövidzárlatban hevertek. Ez az energia, ez az elektromosság, ez az AVD, a hang elektrokémiája. A DVA új algebrát számol, a láthatatlanok programját. A DVA fonetizált jelenésekkel világít meg egy bársonyos birodalmat. Tartsa fel a hangtükröt, hogy lássuk, hol bújunk el. Egy új uralkodás, ahol a hacker heurisztikus megközelítést fejleszt ki, a technológia és a szellem ötvözetét. A ClockDVA következő generációja nagy digitális audioháborúra készül, a hang fegyver, egy szono-nukleáris eszköz. Ez átvághatja a vállalati rendszerek által felállított pszichológiai korlátokat. Itt nem az újról van szó, hanem a régiről.”
Idézet a Buried Dreams LP hátsó borítójáról

A Buried Dreams szövegvilága három sejtelmes rétegből tevődik össze, amelyet szokatlan módon egyben kell kezelni, olvasni és értelmezni, hogy az album mondanivalójának és üzeneteinek mélyére fúrhassunk. Erről a három szövegrétegről kell tehát gondolkodnunk:

1. réteg: A számok dalszövegei
2. réteg: A számok alkalmazott hangmintái (filmekből, videókból)
3. réteg: A számokhoz illesztett rövid kommentárok az albumborító belsejéből.

A dalszövegek szinte költemények. Sokszor rövid soronként értelmezendők. Misztikusak, egy szétválasztott (megfigyelő-megfigyelt, evilági-túlvilági, bántalmazó-bántalmazott, test-lélek, kód-ami a kód mögött van, stb.) relációt sugallnak. Nem ritkán rideg, tömör, hivatali stílusú a szöveg, míg máskor szürreális, álomszerű és rejtett utalásokkal, érzések bonyolult leírásaival terheltek. Gőzök, fények, tükrök, vágyak, szerelem, fájdalom és megannyi földöntúli keveredik bennük.

A filmekből kinyert hangminták, dialógusok, beszédfoszlányok, valamint sikolyok, nyögések ezeket illusztratíve támasztják alá és hol kínzóak, hol nyugtalanítóak, a horrorisztikusság teljeskörű megidézését segítik elő.

Az írásos szöveges kommentárok pedig didaktikusan magyarázóak, illetve tudományos tömörséggel adalékolnak az egyes tételek alá. A dalszövegek és hangminták magyar fordítása a cikk alján található. A szöveges kommentárokat, amelyek alátámasztják az album struktúráját, szintén összeszedtem. Lássuk ezeket most egyenként is magyar fordításban, kiegészítve a saját kommentjeimmel:

Eltemetett álmok

Báthory Erzsébet grófnő hírhedt életútja alapján, aki élete során ezer nőt gyilkolt meg birtokai kastélyaiban. Szadista bűneinek végletét az 1611-ben lezajlott tárgyalásról szóló bírósági jelentések katalogizálják. Saját kastélyába zárták, ahol 1614-ben 54 éves korában meghalt. Valójában ő volt De Sade hősnője, De Sade szélsőséges álmainak élő megtestesülése.

La Comtesse de Sang (magyarul: A Vérgrófnő) Erzsebeth Bathory
Perisset, Pygmalion. Párizs

A Nyírbátorban 1560-ban született „Báthory Erzsébet kegyetlen volt és szigorú, híján volt mindennemű nőiességnek, és vad szenvedélyek rabja lévén, szolgálóleányait a legapróbb hibákért is gyötrő büntetésekkel sújtotta, és órákon át gyönyörködött szegény, megkínzott teremtmények szenvedéseiben. Gombostűvel, ollóval szurkálták, forró vasalóval égették őket, meggyújtották az ujjaik köré csavart, olajba mártott gyapjúfonalat, téli éjszakákon levetkőztették, kútvízzel meglocsolták és kizárták őket – ezek voltak a megszokott büntetések egy-egy utolsó öltésig el nem készült munkáért, eltört edényért vagy nem a sötét úrnő megelégedésére teljesített feladatért.” – írta róla Mednyánszky Alajos útileírásában. Báthory Erzsébet minden idők egyik leghíresebb női sorozatgyilkosának számított, aki az okkult tudományokkal való kacérkodása mellett tébolyult fejébe vette, hogy fiatalságának forrása abban rejlik, ha fiatal lányok vérében fürdik. Ennek eredményeként több száz lányt kínzott meg, de a saját tárgyalásának végét már nem érhette meg, saját kastélyának fogságában elhunyt. Az valójában sosem derült ki, hogy a rémtetteket valóban elkövette-e, egyes források szerint nem volt kegyetlenebb, mint korának bármely arisztokrata özvegy úrnője, és felmerült az is, hogy a korra jellemző boszorkányüldözés emelte csak fel ebbe a kétes hírnévbe. Az album magyar vonatkozását viszont első helyen ő jelenti szadisztikus karakterével.

Leshely

A megváltozott vagy kettős identitás jelenségének álma gyakran kapott egy-egy bekezdést Coleridge jegyzetfüzeteiben. Azt álmodta, hogy Humphrey Davy, akit az emberiség felvilágosítására irányuló kísérletek megcsonkítottak, nyomorult törpe a kórházi ágyon, és mégis önmaga. Coleridge 1802-ben részt vett Davy kémiáról szóló előadásaiban a Királyi Intézetben. „Étertalajban nőnek a fényfák” egy dinitrogén-oxid-vízió, amelyet Davy ír le Robert Southey Kehama átka című művében.

Coleridge Laudanum és ópium használata, Lydia Wagner
Psychoanalytic Review xxv 1938. Lásd még Walerian Borowczyk „Dr Jekyll et Les Femmes” című munkáját.

A dinitrogén-oxid (dinitrogén-monoxid, N₂O, INN: nitrous oxide) egy színtelen, nem gyúlékony gáz, melynek kellemes édeskés íze és szaga van. A sebészetben és a fogászatban anesztetikus és analgetikus hatása miatt használják. Euforizáló, lazító és kacagási, nevetési rohamokat okozó hatása miatt kéjgáznak, vagy nevetőgáznak is nevezik. A kannabisz után a második leggyakrabban használt kábítószer a brit 16-24 évesek körében, viszont e pszichaktív szer használata akár maradandó neurológiai károsodást is okozhat, ezért a szigetországban a hatóságok 2023-ban már a birtoklását is illegálisnak minősítették. Ennek a toxikus továbbcsavart változata a kultúrában az a kacagógáz, amit a Batman univerzumban több gonosz is használt.

Sir Humphry Davy brit kémikus és feltaláló volt, aki feltalálta a Davy-lámpát, az ívlámpa egy nagyon korai formáját. Villamos energiával először ő izolált több elemet, a káliumot és a nátriumot, a kalciumot, a stronciumot, a báriumot, a magnéziumot és a bórt, valamint felfedezte a klór és a jód elemi természetét. Davy tanulmányozta az ezekben a szétválásokban szerepet játszó erőket is, és feltalálta az elektrokémia új területét. 1799-ben dinitrogén-oxiddal kísérletezett, és megdöbbentette, mennyire megnevetteti. 6 perc alatt 17 liternyit lélegzett be és teljesen megrészegítette, így felfedezése hosszú időn keresztül érzéstelenítőként fájdalomcsillapításra szolgált műtétek során. (Nem mellesleg remek író és festő is volt.)

Hangtükör

A tükör, mint a szellemekkel való kereskedés eszköze, valamint a múlt és jövőbeli események mélyén tükröződő látása, eredetileg a föld alatti „vizek” tükrén alapult: a tudatalatti mélységén, amelyet a kereszt és a kereszteződés jellemez. Tér-idő-jelenlét, amelyet a földönkívüli és a tisztánlátó látás függőleges sugara jelképez.

Kenneth Grant. Muller London 1974
„Zenét hallgatni annyi, mint minden zajt hallgatni, felismerve, hogy annak kisajátítása és irányítása a hatalom tükröződése.” Zaj – A zene politikai gazdaságtana. Jacques Attali.

Kenneth Grant angol ceremoniális mágus, regényíró és a thelemikus vallás szószólója volt, akit lenyűgözött az okkultista Aleister Crowley és más guruk munkássága. Kenneth Grant művei az álmok anyagából készültek. Az ember minden kötetet a csodálkozás érzésével nyit meg, és a rémálmok, a még meg nem született világok vízióinak anyagával fejezi be.

Így már értjük, hogy a Sound Mirror egy transzcendens átjáró két világ között, frekvenciák által létrehozva.

Selyembirodalom

Fiziológiai fetisizmus, a pszicho-szexuális szférában. A 118. C eset a bársony különleges szerelmese volt, rendes módon vonzották a gyönyörű nők, de különösen izgatta, hogy bársonyba öltözött az a személy, akivel szexuális kapcsolatba került. Ebben az volt figyelemre méltó, hogy nem annyira a látvány, mint inkább a bársony érintése okozta az izgalmat. C. azt mondta nekem, hogy egy nő bársonykabátjának simogatása olyan mértékben izgatná őt szexuálisan, ahogy ez más módon aligha lehetséges.

(Dr. Moll)
Psychopathia Sexualis. Richard Von Kraft-Ebing.

A Psychopathia Sexualis, különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre törvényszéki orvosi tanulmány orvosok és jogászok számára, báró dr. Richard von Krafft-Ebing német-osztrák orvos, igazságügyi orvosszakértő, pszichiáter és szexológus 1886-ban írt fundamentális munkája. Mindenféle akkor ismert szexuális perverziót, fetisizmust, aberrációt és bűncselekményt szakmai szempontból ismertet, és azt kell mondhatom, hogy elég kemény olvasmány!

A láthatatlan

A rejtett birodalomban a képzelet ismeretlen dimenziókra keresi a választ. Az Enigma rejtélyt szül. Az ismeretlenben az elme a félelem új szintjeit érezheti meg, amorf tömege az álom peremét kelti formátlanságában, a halált végtelen bársonyos tájnak képzelhetjük el, amely a végtelenbe vezet.

E szöveg nyelvezete rendkívül költői, elvont, metaforikus és filozofikus, ami különleges atmoszférát teremt. Az „ismeretlen”, „halál”, „álom” és „végtelenség” témák univerzálisak és örökérvényűek. Állítólag az Igazság odaát van, mi pedig nem ismerjük, ameddig át nem léptük azt a bizonyos határt.

Az uralom

Ez a mosoly is belülről fakadt. Hátravetette magát, és érezte a lassú emelkedést magában, nézte Lucienne duzzadt ajkát és mögötte a föld mosolyát. Ugyanolyan szemmel, ugyanazzal a vággyal nézett rájuk. Egy perc, egy másodperc múlva, gondolta. Az emelkedés megállt. És kő a kövek között, szíve örömében visszatért a mozdulatlan világok igazságához.

Albert Camus. Boldog halál

A Boldog halál (eredeti címe La mort heureuse) Albert Camus abszurd francia író-filozófus 1971-es regénye. A könyv abszurd témája a „boldogság akarása”, a boldogság tudatos megteremtése, és az ehhez szükséges idő (és pénz). A szerző emlékeit idézi, beleértve az algíri tengerészeti bizottságnál végzett munkáját, a tuberkulózisban szenvedő betegségét és az európai utazásait.

Az aktus

A jótékonyság, az erőszak, a hit, az árulás, az agresszió, az irgalom, az őrület, a szerelem aktusa, 100 év telt el, és az aktus megőrizte titokzatosságát, vérét, a penge varázsgolyóvá vált, a hacker kifejlesztett egy titkos mitológiát, a technológia által segített összeesküvés okkult szintézisét. Mindannyian a fejlődés egy új szakaszához érkeztünk.

A hackerek technológia által uralt okkult tevékenységére utal a szöveg, amely az album megjelenése idején, korát meghaladó módon implikálta mindazt, amit manapság hétköznapinak tekinthetünk: fiókfeltörések, trollfarmok, identitáslopások, lehallgatások, megfigyelések, keylogger akciók, ransomware-hadműveletek, adatlopások, deepfake, AI-generálta álvalóságok, online szexuális, gazdasági és politikai bűncselekmények egész sora kíséri korunkat. Az utolsó tételmondat, mely szerint a fejlődés új szakaszához érkeztünk, 1989-ben még jócskán csak disztópiának (vagy inkább utópiának?) hathatott és valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy 35 évvel később mit is jelent majd ez a „fejlődés”.

A hacker

A gépek nyelvén belül egy digitális gyilkosság, egy matematikai terrorista, egy gonosz algebra. Bináris vírus. Információk szétválasztása, új heurisztikus programozás. Az információs háborúban titkosítási kódok megnyitásához szükséges kulcs technikáit kell kidolgozni. A Hacker és a Hacker/Hacked Klaus Koch, azaz Hagbard Celine emlékének szentelve. Úgy gondolják, hogy a CIA tisztviselői gyilkolták meg. 23 éves volt.

„Minden szám. A szám mindenben van. A szám az egyén. Az extázis egy szám.”
Charles Baudelaire. Intim naplók Christopher Isherwood fordításában.

1989-ben a Süd West Funk Level 43 c. zenés talkshow-jába Adi Newtont is meghívták, hogy mondjon pár dolgot a számítógépekről és a hackerekről, illetve a számítógépes zenekészítés fontosságáról. A Clock DVA egyik legfurcsább és legrövidebb tévés szereplése volt ez, azonban a The Hackerhez készített stúdióvideó igazán különlegességnek számít. Talán ez lehetett a német tévével kötött deal része, ki tudja?

Pletykák keringenek róla, hogy a The Hacker-nek a készítése során a zenekar tagjai valóban kapcsolatba léptek hackerekkel, hogy autentikusabb legyen a dal atmoszférája. Szövege az információs kor és a technológia uralmát tematizálja. Karl Werner Lothar Koch a 80-as években tevékenykedő német hacker volt, részese a hidegháború egyik számítógépes kémkedési ügyének. Magát Hagbardnak nevezte Robert Anton Wilson és Robert Shea 1975-ös The Illuminatus! Trilogy című amerikai regény egyik szereplője, Hagbard Celine után. Az 1980-as évek Németországában, a hidegháború tetőpontján, a 19 éves Karl Koch fenyegetőnek és kaotikusnak találta az őt körülvevő világot, a politikai és gazdasági hatalom hátterét, és olyan jeleket fedezett fel, amelyek elhitettek vele egy világméretű összeesküvést. 1985-ben más fiatallal együtt megalapította a Computer-Stammtisch közösséget, amely később Chaos Computer Club Hannover néven lett ismert. Ebben az időszakban Koch sok kábítószert is fogyasztott és módosult tudatállapotban rengeteg időt töltött a számítógépe előtt. 1987-ben befeküdt egy aacheni klinika pszichiátriai rehabilitációs osztályára, ahonnan még ugyanabban az évben el is bocsájtották. Koch más hackerekkel együtt amerikai katonai számítógépekről szerzett meg, majd adott el információkat a KGB-nek. A csoport lebukása után, 1989-ben Kochot egy Celle melletti erdőben találták meg halálra égve. A hivatalos nyomozás öngyilkosságot állapított meg, azonban senki sem tudja, hogy pontosan mi is történt. 1998-ban Karl Koch életéről és esetéről 23 – Nichts ist so wie es scheint címmel Hans-Christian Schmid rendezett filmet. A cím a főszereplő 23-as számmal való megszállottságából ered, ezt a jelenséget gyakran apoféniának nevezik. Ugyanez a motívum a 2007-es Joel Schumacher által rendezett amerikai thrillerben, a The Number 23-ban is visszaköszön (Jim Carrey játssza a főszerepet).

Kapcsolatgép

Kommunikációs technológiákból vett digitálisan manipulált minták és illegálisan megszerzett szűrőfelvételek William B. Moran „Titkos megfigyelés és elektronikus behatolás” című könyvében kidolgozott módszerei alapján.

William B. Moran 1983-as tanulmánya áttekintést nyújt a titkos megfigyelésről és tárgyalja a megfigyelőberendezések és telefonos lehallgatások különféle típusait és módszereit.

A szex szonológiája I

A pszichoszexuális szélsőségektől az erotikus miszticizmusig. A szexuális aktus túlmutat a tudomány fizikáján. A szex szonológiája egy hallható fájl. „A ritmus mélyen rányomja bélyegét szervezetünkre, bármi, ami a szervezet ideg-izom ritmikus hajlamának megfelel, serkentő hatást gyakorol ránk. A zene erőteljesen serkenti az izomműködést. A svéd filológus Sperber szerint a szexualitás valószínűleg a beszéd első forrása. És a gerincesek fejlődésének korai szakaszában kellett kialakulnia. Vaschide és Vurpas rámutatott, hogy még a specifikusan lokalizált szexuális hatások hiányában is a zene fiziológiai hatásai hasonlítanak a szexuális izgaloméhoz”.

Havelock Ellis:
A szex pszichológiája

Henry Havelock Ellis angol orvos, eugenikus, író, haladó szellemi és társadalmi reformer, aki az emberi szexualitást tanulmányozta. Társszerzője volt az első angol nyelvű orvosi tankönyvnek a homoszexualitásról 1897-ben, és számos szexuális gyakorlatról és hajlamról, valamint a transznemű pszichológiáról publikált műveket. Kifejlesztette a nárcizmus és az autoeroticizmus fogalmát, amelyet később a pszichoanalízis is átvett. Ellis a pszichedelikus kábítószerek úttörő kutatói közé tartozott, és az egyik első írásos jelentés szerzője a nyilvánosság számára a meszkalinnal kapcsolatos tapasztalatairól, amelyet 1896-ban végzett saját magán. Az 1933-as tanulmánykötetéből származik az idézet, amely az „útmutató egyetemi hallgatóknak” alcímet is viseli. A tanulmány mögöttes szándékát most inkább nem boncolgatom.

A szex szonológiája II
(Le Comtesse De Sang)

Folytatás a pszicho-szexuális eseményeken alapuló hangfájlok sorozatában. A fenti szám egy mintamonológot használ, amely Báthory Erzsébet grófnő tevékenységén alapul. Életével és tevékenységével kapcsolatos további részletekért lásd:
S. Baring-Gould „A Hungarian Bather in Blood: The Book of Werewolves” London 1865.

A lycantropia, önmagát állatnak képzelő ember, ritka pszichológiai jelenség. A skizofrénia szoros összefüggésbe hozható vele. A hivatkozott mű 9. fejezetében a likantrópia természetes okairól van szó számos példán és eseten keresztül. Sok furcsaság leírása akad benne, az egyik legmegdöbbentőbb például ez: „Nem szabad azt feltételezni, hogy kegyetlenség csak a durva és goromba emberek között létezik; ugyanilyen gyakran megfigyelhető a kifinomult és művelt emberek között is. Az előbbieknél főként a mások szenvedése iránti érzéketlenségben nyilvánul meg; az utóbbiaknál szenvedélyként jelenik meg, amelynek élvezetére való engedékenység intenzív örömöt okoz.”

Összességében a Buried Dreams szövegvilága tehát triplán bebiztosított, de gyanítom, hogy mindezek ellenére, intertextualitása és komplexitása jócskán túlmutat a mai gondolkodók megértési képességein. Ezzel senkit nem megbántani szeretnék, de a szonikus struktúra, hangok és frekvenciák precíz rendje, a dalok poetikussága, a filmes hangulati bevágások és a tudományos széljegyzetek együtt sem biztos, hogy képesek egy közös és tisztán megérthető alapot nyújtani a hallgatók, befogadók számára. Viszont ez a Clock DVA sajátja, alkotási és önkifejezési módja. Mindig is ilyen volt, mindig is ilyen lesz. Intim, összetett, bonyolult és sejtelmes világ ez, amelyhez nem létezik egyetemes és bárki által használható dekódoló metódus, kulcs vagy sorvezető. (Ez a cikk sem kíván az lenni.)

Alkalmazott hangminták, felvételi technikák és az egyedi atmoszféra

Aki ismeri a Clock DVA 1978-as The Texas Chainsaw Massacre kazettáját, az betekintést nyerhetett a soundtrack-szerű sampling zajkollázsba. A Buried Dreams ezt a kásásan nyomasztó megoldást cseréli le high-tech-hi-fi hangmintavételezésre és illusztrálásra, érzelmi nyomatékkifejezésre. A lemez sokkal elektronikusabb, érettebb és kísérletezőbb hangzásvilágot képvisel, mint a Clock DVA korábbi, poszt-punk befolyású munkái. A témák között megtalálhatók az emberi tudat, a halál és az észlelés határterületei.

1989 táján már rendelkezésre álltak jobbfajta digitális hangmintavételezési technológiák és olyan számítógépes támogatása a hangfájlok kezelésének, vágásának, ami akkoriban forradalminak számított. Így ki lehetett nyerni VHS-re rögzített filmekből hi-fi sztereóban dialógusokat, zajokat, zörejeket, amelyek átvihetők voltak számítógépes rendszerre és beilleszthetők, keverhetők önálló hangsávonként. A DVA küldetése az volt és ma is az, hogy a hang- és vizuális médiumok határait kitolja a hang- és vizuális médiumok keresztezése, kutatása és kísérleti továbbfejlesztése révén.

A Connection Machine című szám pl. Gene Hackman rémálomszerű párbeszédét használja az 1974-es The Conversation című filmből. A másik szám, a The Sonology of Sex az 1971-es Klute című film mintáit használja fel. Az egyik legfélelmetesebb a The Unseen című szám, amely az 1951-es The Thing From Another World című sci-fi horror film mintáit és sarkvidéki szelét használja a dermesztő hangulat ábrázolására. Adi Newton sokszor kísértetiesen átható ritmusokon és billentyűszekvenciákon át suttogja a monoton szövegét. Aztán ott van a Sound Mirror, amelyben Jonathan Pryce színész hangját hallhatjuk Mr. Darkként a Something Wicked This Way Comes (Gonosz lélek közeleg) c. 1983-as sci-fiből. De van itt Dűne, Robocop, Coppola, és sok olyan témájú film, amelynek alapját a megfigyelés, az elválasztott, elkülönített világok és a perverziók jelentik. Ha a Clock DVA most készítené el a Buried Dreams albumot, nyilván sokkal több mintából mintázhatna, de a Severance c. tévésorozat egészen biztosan közte lenne, annyira erős a logikai kapocs minden oldalról.

A Clock DVA zsenialitásának egyik bizonyítéka: gondosan kiválasztott filmekből kiszedett hangminták. Ha a filmforrások plakátjaira nézünk, ezek vizualitásából is kirajzolódik a kép a megfigyelésről, tükörtársadalomról, az ittenről és az odaátról.

A Buried Dreams inkább konceptuális összművészeti kísérleti projektnek tekinthető, mintsem kereskedelmi célú alkotásnak. Olyan elektronikus zenei csomagot készítettek, ráadásul olyan hangrögzítési technológiával, amely fényévekkel megelőzte korát, és mégis nagyrészt észrevétlen maradt. Elektronikus varázslási kifinomultsága megszégyeníti a korabeli primitív electro és rave-kultúra nagy részét, még úgy is, hogy az albumon használt ütemek meglehetősen leegyszerűsítettek, gépiesek, szűkek, túlságosan ridegre „felületkezeltek”, ami egyben lenyűgözővé és nagyszerűvé teszi a művet. A Clock DVA ezért is egyedülálló, mert ritmusorientált szintetizátormunkába dob bele mindenféle precízen beillesztett hangmintát, alátámasztó beszédfoszlányt, a különféle hangkísérletekről, basszusfutamokról és a félelmetes fúvósokról nem is beszélve.

A Buried Dreams-ben a sci-fi filmes műfajok összes témája megtalálható, a virtuális valóságtól, a David Cronenberg féle technológiai mutációkig. Leginkább viszont a kikevert és hidegrázásig működőképes atmoszféráit és hangulatait lehet dicsérni, amely nem csak női sikolyokon, erőszakos hangokon, hanem hidegséget sugárzó gépeken át szivárog és plasztikusságot, stabilitást, konstrukciót kínál. Nagyjából olyan, mint egy magas felbontású képeket tartalmazó képeskönyv, amelyet ha kinyitunk, különös hangok és jeges dallamok szólalnak meg az egyes oldalakról (számokról), mi pedig beleborzongunk, akár akarunk, akár nem. Egyszerre lassú, sötét minimál-techno, vontatott proto-indusztriál, szintivel megfuttatott dark ambient, tele sivár és monoton (alulszintezett, nem előrenyomakodó) sejtelmes énekhangokkal, szexuális mintákkal, perverzióval és halállal, haldoklással telített légkörrel. Másodállásban vérfarkasként működőként annyit tudok még a számlájára írni, hogy a Buried Dreams tipikusan az a zene, amit éjszaka illik hallgatni. Biztosan nappal is működik, de számomra annyira összekapcsolódott az éjszaka sötétségével és magányos hangulatával, hogy bármennyire is szép album ez, kínosnak érzem fényes nappal hallgatni.

A Buried Dreams sötét és komplex hangzásvilágát az 1980-as évek végének csúcstechnológiás eszközei formálhatták, bár erre vonatkozóan nincsenek megbízható írásos források, így csak az akkoriban elérhető technológiákra gondolhatunk. Nyilván az eszköztár és a hangszerarzenál nagyjából olyan méretű ipari titok, akár az Anterior Research Station belső működése. A zenekar valószínűleg olyan szintetizátorokat és sampler-eket használhatott az alkotás során, mint a Roland D-50, Yamaha DX7, Emulator II/III, és esetleg a Fairlight CMI, míg a dobgépeknél a Roland TR-808 és TR-909 lehettek jelen a stúdióban. Az album atmoszféráját tovább gazdagíthatták Lexicon és Eventide digitális effektek, illetve olyan innovatív stúdióberendezések, mint a Sony DASH vagy analóg szalagos rögzítők. Az Apple Macintosh számítógépek és MIDI-szoftverek (pl. Opcode Vision) szintén kulcsszerepet játszhattak a szekvenciálásban és a digitális hangrögzítésben. A zenekar kísérletező szemlélete, egyedi analóg eszközök és a korszak industrial színterének hatásai összességében egy időtálló, avantgárd zenei művet eredményeztek.

Még egy kis érdekesség, de ennek felismeréséhez alapos és edzett fül is kell: a The Sonology of Sex II szám képezhette az alapját a Front242 1991-es Neurobashing c. felvételének, számos hangminta és ritmusképlet egyezik ugyanis a két számban.

Kapcsolódó maxik

Egységes, Optima betűtípussal készített borítók és sejtelmesség minden számban, minden borítóoldalon: információs technológia és megfigyelés, szexuális bűnözők kriminálpszichológiája és hanghullámokkal elkövetett okkult kísérletek:

Az albumhoz három maxi kapcsolódott, amelyek ha gyökeresen nem is, de szolídan módosított változatokkal gazdagítják a Buried Dreams univerzumát. Ezeket a lemezeket különféle formátumban és összetétellel, vagy akár eltérő borítóval is kiadták, sőt, a keresletre való tekintettel a The Hacker és a The Act még össze is lett vonva egy CD-re. Különösebb újdonságot nem találunk, némelyik változat hervatagabb, másik ütősebb. Ebből a szempontból az 1992-es Contempo-s és a hamis cseh 1998-as Next Eras-s Buried Dreams kiadás megteszi a szolgálatot, hiszen bónuszként tartalmazza a maxik számait, persze kivéve a Re/Act-okat.

Mindegyik borítója egységesre, letisztultra lett tervezve, felül ovális DVA-logóval és Optima betűtípussal, egyenletesre szedve a zenekar neve és a maxi címe, alatta pedig dominánsan és nagyban, kissé fakó színvilágú kifejező fotók szerepelnek, illeszkedve a számok sejtelmes világához.

Ami még érdekesség az editálásra, hogy a kiadványon „programokként” vannak elkülönítve bizonyos számblokkok, amelyek az összetartozást, vagy egyfajta „blokkosodást” hivatottak kifejezni. Tekinthető ez furának vagy zavarosnak is, de az alkalmazott hangokból, hangszerkészletből kiindulva egyáltalán nem az.

The Hacker (1988)

„Nagy a zűrzavar. Sok információ haszontalan. Sok hír a valóságban értelmetlen, mert manipulálták. Csak az egyik oldalt mutatják meg, azt, amelyiket akarják, hogy tudd.”
Adi Newton egyik 1985-ös nyilatkozatából

1. Programme 1: The Hacker 7:40
2. Programme 2: The Hacker (Hacked Version) 7:40
3. Programme 3: Connection Machine 5:50

The Act (1988)

1. Programme 3: The Act 6:26
2. Programme 3: Re/Act 6:26
3. Programme 3: Re/Act 2 6:26
4. Programme 4: The Sonology Of Sex 4:20

Sound Mirror (1989)

1. Programme 5: Sound Mirror I 5:43
2. Programme 5: Sound Mirror II 5:43
3. Programme 6: The Sonology Of Sex II (Le Comtesse De Sang) 3:45

Hogy is volt ez a Jeffrey Dahmer ügy?

A magam részéről ehhez annyit tennék hozzá, bár nem vagyok kriminálpszichológus, hogy bármennyire is úgy tűnik, hogy a Buried Dreams (vagy akár a Coil bármelyik lemeze) könnyen összefüggésbe hozható a sorozagyilkosok, szadisták, szexuális bűnözők elmeállapotával, a minta nem emiatt közös. A közös minta sajnálatos módon az, hogy mindegyik gonosz elkövető életének korai szakaszában tetten érhető a családon belüli molesztálás, erőszak, elhanyagolás, bántalmazás, az érzelmi kapcsolat hiánya és a kirekesztés. A fentebb felsorolt példák és személyek mindegyikében felbukkan ez a motívum, a trauma, ami miatt személyiségük megváltozik és pszichopatológiás tüneteket kezdenek mutatni. A pszichopátia ráadásul egy antiszociális személyiségzavar. Az empátia és a bűntudat teljes hiányát az magyarázza, hogy az agyukban funkcionális és strukturális MRI segítségével kimutatható módon az érzelmek feldolgozásáért felelős amygdala kisebb aktivitást mutat náluk. Aberrációjuk is igen eltérő, míg az egyik a férfiakra gerjedt és őket mészárolta le, addig a másik a fiatal nőkre vadászott. Tehát agyi eltéréseik voltak kezdettől fogva, gyermekkoruk súlyos traumákkal terhelt és egyáltalán nem attól váltak szörnyeteggé, mert épp meghallgattak és kedveltek akármilyen lemezeket vagy filmeket.

„Nem azt mondja az embereknek, hogy menjenek és kövessenek el gyilkosságot. Szeretnénk ezt teljesen világossá tenni.” – Clock DVA

2019-ben hosszas egyeztetések után Adi Newton a MUTE Records-szal megállapodott a régebbi Clock DVA művek, köztük a WHITE SOULS IN BLACK SUITS / THIRST / BURIED DREAMS remastereléséről és igényes formában történő kiadásáról. 2020-ban Adi egy bejegyzésében arról írt, hogy a felújított hangfelvételek különösen ígéretesek. Azonban a covid és az egyéb akadályok miatt a kiadási munkáltatokat fel kellett függeszteni, utána pedig megváltoztak a prioritások. Azonban elviekben a csőben van a Buried Dreams komplett renovációja és akkor újra elérhető lesz a piacon. Borzasztóan kíváncsi vagyok, mi fog szerepelni rajta és nyújt-e többet hangzásban, háttérben, esztétikában az 1989-es tökéletes eredetinél.

Clock DVA európai turnén

A Clock DVA csöppet sem tekinthető sűrűn és sokat turnézgató zenekarnak. Épp ezért figyelemreméltó, hogy jelenleg európai turnéját tartja, melynek keretében számos fellépésük volt már. A koncert repertoárja a legutóbbi Noesis album mellett a Man-Amplified, a Sign felvételeiból válogat, azonban az előadás gerincét kimondottan a most 35 éves Buried Dreams album adja és ezeket játsszák általában az anyagról: Hide, The Act, The Reign, The Sonology of Sex 2, Sound Mirror, The Hacker. Ez utóbbi két szám talán a két legismertebb, leghíresebb és mindenképpen a legtöbbet játszott a zenekartól, és természetesen ezek is a Buried Dreams értékes zenei gyémántjai. A H.I.T a bécsi koncerten jelen lesz és természetesen be is számol róla.

A Buried Dreams számlistája

01. Buried Dreams
02. Hide
03. Sound Mirror
04. Velvet Realm
05. The Unseen
06. The Reign
07. The Act
08. The Hacker
09. Connection Machine
10. The Sonology Of Sex I
11. The Sonology Of Sex II
12. The Hacker (Video Mix)

(Az LP-n és kazettán nem szerepelnek a 9-12. számok.)

---

A Buried Dreams dalszövegei magyarul:

Eltemetett álmok

A Vérgrófnő
Az őrület magvai
Az örökkévalóság színe
Kínzásban virágoznak
A félelem őszén
A fájdalom aratásán
A gonoszság kertjében

A Vérgrófnő
Fel tudod idézni
Az arcokat
A testeket
A hangokat
A vért, amely minden hajnalban folyik
Kémiai rémálom
Nézz csak a tükörbe
A képed foltja
Fémbe égetve

A Vérgrófnő
Nem tudtak elpusztítani téged
Csak fogva tartottak
És hagytak meghalni
Betemették az álmaid
Az igazságosság földjével
És nem tudták elnyomni
A sötétséget, a képet, az erőt

A Vérgrófnő
Az őrület magvai
Az örökkévalóság színe
Kínzásban virágoznak
A félelem őszén
A fájdalom aratásán
A gonoszság kertjében

---

Leshely

Volt valami furcsa
Az érzéseimben
Hihetetlenül új és hihetetlenül édes
Tudtam, hogy tízszer gonoszabb vagyok
Ez megrészegített, mint a bor
Itt volt egy birodalom, amit soha nem ismertél
A paradicsomba szállítanak

Megkezdődik az átalakulás
A szerelem kémiája
A gyűlölet gőzei
A lélek kifordulása
A szex alkímiája
A vér készüléke
Nincs több szilárd magunk

Kibontakozik a likantrópia
Sötét Pajzs
Új határok megtörve

„Jön…” (Hangminta a Dűne c. filmből)

---

Hangtükör

„Itt van az álmok, a szépség tükre.”
„Itt van a büszkeség, az összetört hiúság tükre”
„Ez a maga sötétség-tükre!”

(Mr. Dark az 1983-as Gonosz lélek közeleg c. horrorfilmben)

Láthatod
Láthatod
Láthatod
Láthatod
Láthatod a visszhangot

Hallhatod
Hallhatod
Hallhatod
Hallhatod magad
Üveg ölelés
Üveg ölelés
Üveg ölelés
Üveg ölelés
Fénytörést bocsát ki

Látom
Látom
Látom
A fonetizált jelenéseket

Nézz bele
Nézz bele
Nézz bele
Az abszolút rezonanciába / Szonáns spektrumba

Láthatod
Láthatod
Láthatod
A zaj utánzását

Érezheted
Érezheted
Érezheted
Érezheted a képet

Az arcodban
Az arcodban
Az arcodban
Fénytörést bocsát ki

Látom
Látom
Látom
A Hangtükörben

---

Bársonybirodalom

Az éjszaka összes álmán keresztül
érted jöttem
Ebben a szobában, ahol felébredek
Hogy megtaláljam az arcod
Ebben az égő szívben tudom
Ezúttal te vagy az
Az esély különösebb
Várok rád.
Az idő végtelen álmain keresztül
érted jöttem
A múlt összes állomásán keresztül
érted jöttem
Végtelen éjszakákon keresztül
érted jöttem
A múlt összes látomásán keresztül
érted jöttem
Végtelen éjszakákon keresztül
érted jöttem
Ebben a tükörben lassan elhalványul az idő
Látom az arcodat
Ebben a bársony birodalomban érzem az érintésed
A szeretet cseréje
Össze vagyunk kötve
Sorsunk a szerelem
Össze vagyunk kötve
Sorsunk a szerelem
Mindezeken a pillanatokon keresztül
Rád gondoltam
Mindezen a végtelen éjszakákon keresztül
Mozdulok érted
Tűzszíveken keresztül
érted jöttem
Végtelen éjszakákon keresztül
törődtem veled

---

A láthatatlan

– Halló, légierő 191-es, a 6-os Sarki Expedíciótól. Hall engem?
– Légierő 191-es. Jól hallom, Texas. Folytassa. Mi a pozíciója? Kapcsolja ki a rádiót kapitány. Ellenőrizze az irányt. Mire kíváncsi, Texas?
– Felmerült pár nyugtalanító dolog. Amitől elszállt a rendszer.
– Van ötlete mi okozza?
– Nem tudom. Tegnap este vettük észre.
– 6-8 fok különbség. Jócskán eltértünk, Texas. Jobb lenne, ha leszállna. Szabadon hagyom a bejáratot.

Egyszer csak huzatot éreztem, majd meghallottam Olson kiáltását. Amikor megfordultam, a lény rám támadt. Nem emlékszem. A fejem… Bizonyára elestem. A csöveken lógtak mindketten, holtan. Elvágta a torkukat.

(Részlet A lény – egy másik világból – The Thing from Another World című 1951-es horrorfilmből)

Utolsó szöveges jelentések
Helyszíni terv
Ügynökségek keresztpontjai
A sűrűség programja
Olyan erőé, amelyet nem lehet meghatározni
A tudománynak ezen a ponton lombikussá kell válnia

Mágneses tér zavarai
Besugározták a berendezésünket
Minden kapcsolatunk megszakadt
Egyedül vagyunk
Az árnyak árnyékában
Az álmok álmában
Az alvás alvásában
Látom a formáját
Most már nincs több időnk
Egyedül vagyunk

Legutolsó jelentés
Minden akadályt elhárítottam
Ami akadályozza a fejlődését
Az én kötelességem szolgálni az erőt
Ami fogva tart
Nincs több választási lehetőség
Új ajtót nyitottunk
Egy új borzalomra, ami végre elpusztít bennünket

---

Az uralom

Úgy tartottalak, mint egy fegyvert
A hangod égeti a nyelvemet
Nézz ki az óceánra
A fehér vad dühe
Elvesztette érzékeinek partját
A szélére futottam
Így megtalálhattalak
A fehér öltönyödben
Egy pillanatnyi gyötrelem
Mert tudom, hogy eljön az uralom
Mert tudom, hogy eljön az uralom

Sétálni ezen a poros pályán
Eszembe jutott egy fénykép
Az arcod
Egy heg
Egy kereszt
Érzem a csend hangját
Elmosódás az átmenetekben
Solon képe
Te a fehér ruhádban
simogatlak a sötétben

Algériából hoztam a hajót
Elhagyva az örömök szállodáját
Okkal haltál meg
Meghaltál egy idegenért
Nem mutatok kegyelmet neked
A sivatag melegében
Az áldozatodnak vége
Megszolgáltad a célodat
Ősi parancsot teljesítve

Mert tudom, hogy eljön az uralom
Mert tudom, hogy eljön az uralom

---

Az aktus

Látom az arcodat
Egy sivatag, amiben benne vagyok
Elveszve a szemedben
Ahol elbújhatok
Hová futunk
Hová futunk
Tudom, hogy eltűntünk
Mint egy szárny árnyéka
A fény égése
Itt ezen az éjszakán
Hová futunk
Hová futunk
belülről jöttem
Mint egy árnyék az alkonyatban
Az időm licitálása
Egy vonalon kívül
Hová futunk
Hová futunk
Ismerem az aktusod
Egy törött tükör pillantás
Ismerem az aktusod
Egy lopott tükör esély
Hová futunk
Hová futunk
Látom az arcodat
Csillagtalan égen át
A szívem fekete
Tudom, hogy sírsz
Hová futunk
Hová futunk
Ebben az ölelésben
Érzem, hogy sóhajtozol
Érzem a kést
Mélyen belül eltemetve
Hová futunk
Hová futunk
Tudom a neved
A szívemre égett
láttam a szemed
Gyújts rám belül
Hová futunk
Hová futunk
Láttam a múltadat
Ez itt vérrel van írva
Itt az arcodban
Egy pillanat, amit nyomon követhetünk
Hová futunk
Hová futunk
Látom az arcodat
Egy sivatag, amiben benne vagyok
Elveszve a szemedben
Ahová elbújhatok
Hová futunk
Hová futunk

„Öt évesen. Hét évesen. Az összes szobában rejtett mikrofon volt…” (Részlet a peeping Tom c. filmből)

---

A hacker

Egy digitális gyilkosság
Matematikai terroristák által programozva
A halandó határain kívül
Csendben hackelnek
Egy bináris pestis
Információt szolgáltat
Ez a hackerek ideje
Ez a hacker kódja
Ez a hacker
A félelem algebrája

A gépek nyelvén belül
Az emberi érzelmeimet nem érintve
A globális rendszereken belül
Csendben mozogva
Egy digitális labirintusban
Vágva az információt
Ez a hacker útja
Ez a hacker véglete
Ez a hacker
Védd meg most vagy örökre törlődj

Egy bináris vírus
Felforgató programozók által elszabadítva
A vállalati rendszereken belül
Csendben eszik
Az endemikus hullám
Törli az információt
Ez a hacker jele
Ez a hacker zsenialitása
Ez a hacker
Tanulj most
Vagy örökre le leszel vágva

---

Kapcsolatgép

„Figyeljen! Figyeljen! A nevem Harry Caul. Hall engem? Ne féljen! Tudom… tudom, hogy nem tudja, hogy ki vagyok. De én ismerem magát. Rólam nem nagyon van mit mondani, én… Gyermekkoromban beteg, nagyon beteg voltam gyerekkoromban.
A bal kezem és a bal lábam lebénult. Hat hónapig nem tudtam járni. Volt orvos, aki azt mondta, talán sosem fogok járni.
Az anyám… Az anyám gyakran forró fürdőbe rakott. Ez volt a terápia. Egyszer csöngettek, és ő kiment ajtót nyitni.
Kezdtem lefelé csúszni. A víz elérte az államat, az orromat. És amikor felébredtem, a testem síkos volt, feladta az utolsó kenetet.
Emlékszem, csalódott voltam, hogy túléltem. Mikor ötéves voltam, apám bemutatott egy barátjának, és én minden ok nélkül teljes erőmből hasba vágtam, és meghalt egy év múlva. Meg fogja ölni magát, amint esélye lesz rá. Nem félek a haláltól. A gyilkosságtól félek.”

(Részlet az 1974-es The Conversation c. filmből.)

---

A szex szonológiája I.

„Fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Annyira mélyen tanácstalan vagyok. Szörnyű dolgokat tettem, megöltem három embert. Nem tartom magam szörnyű embernek… nem jobban, mint mások. A nő … hisztérikus lett, és sikoltozni kezdett. Azt hiszem, megütöttem. Igazából nem emlékszem, olyan gyorsan történt minden. Hallottam, ahogy sikoltozik. De igazából sosem értettem, hogy miért tette, mert azelőtt sosem sikoltozott. Csak azt akarja, hogy folytassam a beszélgetést, ugye? Elhiteti a férfival, hogy elfogadják, az egész csak egy nagy játék magának. Nyilvánvalóan mindannyian túl lusták vagytok, túlságosan elferdültek ahhoz, hogy bármi értelmeset kezdjetek az életetekkel, minthogy mások szexuális fantáziáján élősködjetek. Nem kellene, hogy nagy meglepetést okozzon nektek, amikor azt mondom, hogy mindenkiben vannak olyan kis zugok, amelyeket jobb lenne békén hagyni, betegségek, gyengeségek, amelyeket soha nem szabadna felfedni. Mindkettő, ez a maga szakmája, nem igaz… az ember gyengesége. Én sosem voltam igazán tisztában az enyéimmel, amíg te elő nem hoztad őket.”

(Részlet az 1971-es Klute című filmből)

---

A szex szonológiája II. (A Vérgrófnő)

(instrumentális, a hangmintáknak nincs átirata, azonban feltehetőleg a Daughters of Darkness (1971) c. erotikus horrorból származnak)

A “Mégis mit adott nekünk?” sorozat következő alkalmára szépen és méltósággal felkészül 32 éves:
Skinny Puppy: Last Rights (1992)