Ilyen volt a Syngular és az Explosive Diode május 10-i koncertje. Eseménybeszámoló.

Elspoilerezem: elégedetten és kimerülten csettintettem péntek éjjel, valamint konstatáltam, hogy elképesztően jó koncertekért nem feltétlenül kell nagy és drága fesztiválokra meg külföldre császkálni, tömegben várakozni, nyomorogni, mikor itthon, kisebb helyeken is átütő erejű csodáknak lehetünk részesei. Ez pedig a Syngular és az E-Diode abszolút érdeme, akik olyan estet rittyentettek a bámulatos gépparkjukkal a 101 Klubban, hogy még ma is vigyorogva nyögöm.

Syngular Robotics! Pro-robot és tech groove-zene a javából.

Most először lépett színpadra a második magyar¹ Karl Bartos, vagy legalábbis a legügyesebb utódja. Ha az első Karl Bartos stílusához hasonló, valódi és hamisítatlan, „kraftwerkiánus” robotzenét játszó formációt keresünk, akkor a Syngular-nál mindjárt álljunk is meg! Ugyanis nem csak úgy simán leglettel rétegeket, hanem komplett és összetett stukkózást végez rajtuk mindazokkal a kibernetikus hangkészletekkel, amit annak idején a kraftwerki technopoppal szívtunk magunkba. Az otthonosság meghitt érzése több mint jó dolog.

Igen erős hiátus keletkezett ugyanis ilyen típusú zenékből a Kraftwerk megfogyatkozását, illetve átalakulását követően. Még ha a svéd Elektroklänge ügyes trónbitorlónak is bizonyul, a belga Metroland is ezt a stíluskaraktert tette magáévá, valami eredetiség, újdonság, táncolhatóság mégis hiányzik mindezekből. A Kraftwerk pedig már nem készít új anyagokat, feltehetően nem is fog, ezért csak a régi, módszeresen leporolt dicsfényéből (meg)élés és a nagyobb fesztiválkoncertezés maradt meg tőlük. Mindezekkel ellentétben a Syngular (Molnár Ferenc szólóprojektje) maximális érzékenységgel és szakértelemmel találja meg azt a piaci rést, amit épp ideje volt már elfoglalni és betömni valakinek. Ő is veterán zenésznek számít, aki nem tegnap kezdte az ipart, hanem már jóval régebben (hihetetlen: több évtizede zenél!). Fellépései is voltak, igaz akkor még más formációkban és stílusokban, más hangszeren (elektromos hegedű). A lockdown időszak pedig megteremtette a megfelelő alkalmat, hogy régebbi berendezéseit előszedje, újabbakkal gazdagítsa és nekiálljon ráncba szedni, láncba kötni mindent mindennel, hogy aztán a végeredmény egy olyan precíz, hűvös és robotikus elektronika legyen, ami nem nélkülözi a váratlan fordulatokat, a klasszikus vokódált beszédhangot és a tradícionális merev, rövid gépi szekvenciális groove-okat.

A brand jól kitalált, a hangszerparkja parádés, ráadásul menő fejmikrofonba mondja, hogy: „one, two, three, elektro!”

Ha egy laikus szemlélő-hallgató csupán a sok gépet (vagy 30 kiló össztömeg), a rajtuk szaladgáló fényeket és a folyamatos nyomogatást, tekergetést látja, felületesen azt is gondolhatná, hogy ez amúgy nem is egy nagy truváj. Ez azonban nincs így. A bar-ok, patternek, frekvenciák, BPM-ek, dallammenetek előzetes átlátása, beprogramozása, szinkronba hozása a régebbi készülékek gyenge pontjainak megtalálása és „kijátszása” mellett elképesztően nagy feladat és időben többszöröse a színpadi fellépési időnek. Mindezeket a készülékeket megfelelően összekötni, a jelszinkront tartani, megszólaltatni, kordában tartani, ez a live electro quintesszenciája. Ez Syngularnak pedig az egyik elképesztő képessége a sok közül. A másik kettő, amire a jövőben érdemes odafigyelni, az a jól kitalált, pontosan felépített és levezényelt műsorrend, ami visszarepít és megforgat a 80-as és 90-es évek kraftwerki és detroit techno színtér gyökerein. Nem fogod kibírni rámozgás nélkül. Ahogy halad előre a program, egyre darabosabb, robotikusabb lesz minden mozdulatod. Ezt pedig jelenleg nem kínálja más előadó idehaza.

A Syngular másik bónuszpontja a háttérvetítés, ami ugyebár a 101 Klub esetében a színpadtól jobbra, a kanapé fölötti LED TV képernyőjén futott. Boston Robotics tesztek, csetlő-botló, arató-kaszáló (!), csomagoló robotok, mindenféle mai és régebbi androidok, összevágott jelenetek az iDiots animációs rövidfilmből és még megannyi más, amit természetesen akkor tudtam volna végignézni, ha max tolószékben ülök és nem táncolok. Ezt ugyanis a színpad előtti vehemenskedés és a mindenféle interakciók közben sajnos csak fél szemmel tudtam lesni.

A végén hatalmas tapssal köszöntük meg a műsort, én pedig az elragadtatástól még olyanokat is bekurjantottam párszor, hogy „Syngular Robotics! Syngular Robotics!” Az igazi telitalálat persze egy komplett audiovizuál anyag és egy album lehetne, aminek a legyártására innentől számítva nagyon is várok. A Syngular előtt még nagy jövő áll, hiszen teljesen exportképes cuccot szállít, és ha ez csak az első kis ízelítő, átmozgató, rászoktatóanyag, éles teszt volt élőben, akkor én ezt innentől mindig akarni fogom. Kapudrog a teljesen technológiafüggő, robot techno music (RTM) rajongóknak.

¹Azt feltehetően sokan tudják, hogy az idén 72 éves Karl Bartos (1990-ig Kraftwerk tag, később szólista a saját énbrandje alatt) magyar származású, a Bartos család ugyanis a 19. század végén Magyarországról először Lengyelországba, majd onnan Németországba emigrált.

Upgradelt Explosive Diode = fergeteges bulihangulat

Az E-Diode ezúttal egy (hosszabb folyamat és felismerések eredményeként) egy “letisztultabb és szellősebb” setup-pal érkezett. A dögnehéz, öregebb hardware-vasakat eredményesen kiváltották más, de ugyanarra a technikai precizitásra és improvizációkra képes eszközökkel, ráadásul a háromszög minden sarokpontján (és ez az, ami a szuperség benne) az outputon mindezt nem venni észre, sőt. Egymástól szellősebben, kicsit távolabb is állhattak a srácok ezúttal, teret biztosítva egymásnak is a lazább mozgásokhoz. Tamás már nem cipeli ki a stúdiójából a hatalmas KORG Kronost, ellenben egy teljesen Ableton-kompatibilis, vállra dobható, Alesis Vortex Wireless keytar MIDI-kontrollerrel vagányul őrültködhetett végre kedvére a megszokott páros headlight-os szemüvegében. A műsor végén pedig egy kis sárga vezérlődobozt lengetett és a potikat kínlasztotta a levegőben, ami eszelősen jó volt! Itt jegyezném meg a professzionális kábelezés fontosságát mindkét előadó esetében, ugyanis se recsegés, se kontakthiba elő nem fordult, kizárólag minőségi interconnect kábelek kerülhetnek náluk a láncba! Adrián BOSS-505 looper terén upgrade-elt, így most láthattam az MKII-t éles bevetésben. Dicsérte is az effektbőséget, kapacitást (én még a régebbi, MKI-et használom stúdióban és élőben, így vágom a saját régebbi eszközöm limitáltságát). A különböző alapokat nagyon figyelmesen és érzékkel indította, hurkolta, sokszor figyeltem a kezét, akár egy bűvésznek, de rá nem bírok jönni, hogy képes ennyi mindent nem csak átlátni, hanem vezérelni és üzemben tartani. Egy-egy hajszálpontos átvezetésnél, ütemrápakolásnál azért neki is mosolyra húzódott a szája és mozgásba lendült, jó volt ezt látni. Dani pedig mostanában húrozta át a basszusgitárját neonzöldre, ami megfelelő UV-fényben kifejezetten transzcendens látványt kínált. Mint mesélte, még szokni kell, hogy a zengése, hangja, pengetése kissé más, mint a hagyományos gitárhúroké, de legalább baromi jól mutat, szinte izzik! Ehhez képest brutálisan jó szólókat nyomott ismét, vigyorogtam örömömben.

A fiúk egyik szenvedélye az, hogy folyamatosan a jobb, izgalmasabb, vagányabb performanszok felé törekednek a sok kísérletezéssel és próbákkal. Ennek érdekében a korábbi anyagaikat, live-alapjaikat állandóan át is dolgozzák, finomítják. Ez hatalmas munka, a programozás, trial & error módszertan tehát kimaxolva. Azonban elő nem fordulhat olyasmi, hogy két egymást követő E-Diode fellépésen 100%-ban ugyanazt és ugyanúgy hallod, ugyanazt kapod. Itt nincsenek amolyan “tudjukle, menjünkhaza”-szintű megúszások, csakis beletett idő, elkötelezettség, hihetetlen szenvedély és alkalmazott upgrade tanszék. Ezt pedig nem kapod meg tipikus haknizenekarok esetében, akik belekényelmesednek a memóriából tolt műsorba “jó lesz az nekik!”-alapon. Ez önmagában már rendkívüli respektet érdemel, és tényleg: minden E-Diode koncert olyannyira újszerű meglepetés és váratlan becsapódás, hogy én kérek elnézést, amiért egy régebbi, de erősen átdolgozott, régebbi számukat (Liqvidator) nem ismertem fel elsőre és teljesen újnak hittem! 

Szó, ami szó: minden formáció alapkaraktere, koncepciója és technikai megoldása igen eltérő és a hazai előadók (amúgy egy zalai zsákfaluban elférnénk mindannyian kényelmesen, ráadásul kurvajó szomszédságban: “kölcsönkérhetném a forrasztópákádat, egy MIDI interconnectet meg esetleg a fűkaszádat délutánra? Hát, hogy a fenébe ne! Gyere, összekészítem!”) esetében ez fokozottan előremutató hozzáállás. Egyedi hangzások, egyedi show-run, felszabadultság, örömzenélés, végtelen alázattal és mindez: egymás torkán taposás nélkül. Keresgéljünk még idehaza hasonló jó példákat!

Az E-Diode a mostani műsorát (én csak táncrendnek szoktam hívni) szintén átvariálta. Egy hosszabb, lebegősebb, transzcendensebb nyitány vezette fel a gyorsabb tempójú, klasszikus diódaslágereket, ezúttal a harmadik harmadra tartogatva a nyugisabb részeket. Az egymásba átfuttatott “számszakaszok” egyébként is a végtelenségig nyújthatóak lennének, mert full összeszokott és egymásra odafigyelő csapatmunka ez (mondjuk ezzel a végteleníthetőséggel simán ki tudnának nyírni a táncparketten, ha épp akarnának, de igyekszem jó kondiban maradni, megígérem!), viszont a teljes szett dinamikájának súlypontjait is képesek bármikor bárhová áthelyezni. Ez talán az E-Diode másik nagy skillje: mindig képesek addig csűrni-csavarni a groove-okat, benne tartani a lendületben a közönséget, vagy átúsztatni őket egy teljesen más területre, chillesebb vonalra, hogy mindig csak kapkodom a fejem. Mindezt úgy, hogy 106 és 147 BPM között mozognak. Azért a szögben szeletelős Syngular és az erős dióda-robbanások után szinte jólesett, hogy hagynak néha levegőhöz is jutni és én is lassabb mozgásformákra válthatok velük együtt, és még csak meg se ölték, le sem kaszabolták ezzel a bulit.

Ez volt az 1 órás E-Diode live setlist, kivétel nélkül mindegyik ütős darab!

1. Electric Eye
2. Nuclear Holocaust
3. It is Time
4. Connecting Cyborgs
5. Aztec Challenge
6. Matter
7. Year of the Rat
8. Run From Hell
9. Liqvidator

Összegzés 1: Az élő electro-nak nem kell feltétlenül unalmasnak lennie.

Bármennyire is hihetetlen, teljes mértékben laptopmentes zene ez. Azaz nem egy világító (vagy épp lematricázott) almalogós egyenfegyvert látsz a színpadon, hanem a nyers groove-okat egyenletesen köpködő mindenféle berendezéseket, egy csomó apró, villódzó, szaladgáló fényt, amikhez nem elég egy betanított operátor, hanem szakértelmet, fegyelmezettséget, érzéket és tapasztalatot igénylő, mérnöki attitűd szükséges minimum. Ez pedig nem terem minden puszpáng bokorban és szottyadt körtepálinka-addons-vst fák alatt! Syngular még két extra futó LED-sorfényt is beszerzett a bulihoz, hogy a 101 színpad fényviszonyait felturbózza. Ez a képeken egyébként jól látszik, kiemeli a zenekarokat. Apróság ugyan, de a hangulaton, élményen, atmoszférán roppant sokat javított egy kis extra nosztalgiavilágosság. Respekt!

Összegzés 2: Minden hétköznapit a TEMP-mappába lehet mozgatni.

Bár rengeteg kellemes mozzanat és szakasz volt a két vérprofesszionális előadó fellépése alatt, azonban valamit mégis ki kell emelnem ezekből közönségi oldalról. Én nagyjából (fájdalmat nem ismerve) végigtáncoltam a két órát, anélkül, hogy le akartam vagy le tudtam volna ülni, esetleg kimenni bárhová. A zenekaroknak bizonyára jólesik a biztatás, a taps és ha látják azt, hogy embereket “megtermékenyít” az alkotásuk, sőt, átélik, átérzik a számaikat. De nem feltétlenül ezért táncolok, mint egy lókötő-kefekötő! Nem akarok ilyesmiknek megfelelni. Azért táncolok, mert a zene teljesen elkap, elsodor, minden feszültségemet, terheimet, hétköznapi nehézségeimet képes vagyok olyankor a TEMP mappába mozgatni és elfelejteni. Teljesen más szint ez, mint egy havi kondibérlet birtokában unalmas, sivár közegben vasakat emelgetni és méricskélni, hogy hol (nem) tartok másokhoz képest. Azonban a frusztráció azért ott lehet másokban, de ezeket valahogy át kell tudni masszírozni, feloldani, felszabadítani. Emiatt az este egyik örömpontja számomra (a kiváló elektrozenék) mellett az volt, hogy szélesebb korosztály volt képes megmozdulni, felkelni a kanapéról és magasról tett arra, hogy mit is gondolnak mások.

Összegzés 3: Biztonságos, szupportív, közös térben létezhetünk.

Barátaim, ismét meg kell tanulnunk felismerni a tényleg jó zenéket, meg kell tanulnunk újra járni, táncolni, önfeledten élvezni a test felszabadítását kinetikus, elektronikus zenék hatására és nem szanaszétszorongani, szétagyalni mindent. Meg kell tanulnunk csöppet sem törődni a külvilág folyamatos ítélkezési hajlamával vagy hogy mit gondolnak rólunk mások. Remek alkalmak ezek erre és baromi jó volt látni ezen a speciális estén azt, hogy erre életkortól függetlenül mindannyian képesek vagyunk, és ugyanabban a biztonságos, szupportív, közös térben létezhetünk.

Egymást bátorítjuk ebben, ez pedig megfizethetetlen és másként nem is pótolható.