Valódi boomer-sorozat ez kivénhedt, unott, hiperkritikus, mindentudó ipari arcoknak. A H.I.T tematikus szériája alkalmanként előkapar ősrégi sarokkő-lemezeket, amelyek egy legyintéssel elintézhetők, a fiatalabb generációk által messzire elkerültek és lenézettek, sorjázatlan, sarokcsiszolóval épp csak megsimogatottak, továbbá DJ-k által sose játszottak. Fontos szubkultúrkincsek lesznek itt felcsapva a bontószerszámokkal teli munkapadra, hogy eloszlassunk végre ősi tévhiteket és kikaparjuk tíz körömmel a csiszolatlan gyémántokat klasszikus ipari kiadványokból.

Front Line Assembly: Millennium (1994)

Szóval mit is adott nekünk az idén 30 éves Millennium, azon kívül hogy…

• legsablonosabb, legunalmasabb című lemez,
• alaposan kiakasztott sok ős-FLA rajongót,
• rengeteg torzított metálgitárt használt,
• egy értelmezhetetlen rapszám is került rá,
• behozta Dave McKeant örök FLA-házidesignerként,
• Bill Leeb direkt szőkére festette a haját miatta,
• a FLA legtöbbször, legnagyobb példányszámban ki- és eladott, stílusrobbantó albuma lett?

Talán kezdjük ott, hogy mi is az a popsi rock

A popsi rock (butt-rock) egy becsmérlő kifejezés volt mindenféle hard-rock zenére. Az akkor népszerű, tengerentúli hard-rock rádióállomásokon zajló országos reklámkampányból származik, amely a „Rock. Semmi más, csak rock” szlogent használta, amit a hallgatók gyorsan „Nothing Butt Rock”-ra változtattak, azaz nyelvileg meghekkeltek annak érdekében, hogy megkülönböztessék a hajpántos, szépelgős „rossz” popsit az általuk kedvelt, tényleges hard rocktól. Ahogy egy kritikus hallgató írta róla, „a butt rock az a zenei bűz a cipődön, amit nem tudsz eltüntetni. Egy része aggro noise, egy része valami öntörvényű és nyafogó énekes, és valahogy egy csomó tuskó.”

No, nem mintha a fentiek érvényesek lennének a Frontline-ra, azonban a zenei trendek valóban abba az irányba tendáltak, hogy a 80-as évek végi és 90-es évek eleji különös hangzású, gépies, testes elektronikus műfajok ellensúlyozásaként felszökkent egy erősebb és elszánt affinitás a gitáralapú, rockosabb és metálosabb, nyersebb zenék irányába. Ekkorra a Ministry például már elvégezte a maga pálfordulatát a szintis, kissé new wave-es, indusztriál electrotól az indusztriál trash metál felé, amely az 1988-as The Land Of Rape And Honey, az 1989-es The Mind Is A Terrible Thing To Taste-től az 1992-es ΚΕΦΑΛΗΞΘ-ig hömbörödött ki. Már a pályán lihegett szintén a durvulás irányába a Nine Inch Nails (NIN), de Trent Reznort kifejezetten rühellték a FLA-rajongók, amiért kisajátította, tömegcikké silányította és kiárusította az ipari zenét, vagy ott volt a másik vitatott fenegyerek is, Marilyn Manson. Akkor robbant be a Rage Against The Machine és a Fear Factory is 1992-ben, a Pantera meg folyamatosan pályán tartózkodott és mutatta a trash metál irányt másoknak, sőt, készítettek „biomechanical”, meg „industrial mixeket” is. Nem is beszélve az Iron Maidenről, akik 1980-tól kezdve zúztak. Vagy ott a Die Krupps, a Sepultura, Numb, és a KMFDM-et se felejtsem ki, tényleg hosszan lehetne sorolni. Különös módon illeszkedik be ebbe a sorba még a Front242 is, aki az 1993-as albumhármasával (Angels vs Animals, OFF, Up Evil) szintén erős kényszert érzett arra, hogy torz gitárokkal és erősebb metálzajjal kutyuljanak bele az elektronikájukba és ezáltal a rajongóik megborzolt lelkébe.

A Millennium esetében még mindig szőrre menő viták folynak arról, hogy most indusztriálról vagy metálról beszélhetünk-e? Maradjunk talán annyiban, hogy teljesen mindegy: indusztriálmetál / metálindusztriál / cyber-metál. Pont.

„Mindig is azt hittük, hogy a Front Line Assembly egy agresszív banda. Úgy gondoltuk, hogy gitárok hozzáadása izgalmassá teszi. Ez valami új volt számunkra, és súlyosabbá tette a hangját. A gitárt ugyanúgy használtuk, mint a szekvenciasorokat, így nem láttam olyan nagy változást. A múltban használtunk gitárt néhány régebbi számban, mint például a Provision-ön. Úgy tűnik, hogy a gitár sokkal erősebbé teszi a zenét. A Milleniumon kísérleteztük ezt ki.” – Rhys Fulber

Zenekarok, stílusok folyamatosan hatnak tehát egymásra, keresztfertőznek és a népszerű (kereskedelmi) trendek is belebabrálnak azért ezekbe a dolgokba. (Nálunk ugyanebben az időszakban az Akela, Ossian, Omen, és hasonló metál és rockzenekarok tépték a húrokat, ezt csak úgy mellékesen megjegyeztem.)

Bill Leeb már a Tactical Neural Implant 1992-1993-as turnéja idején is erős vonzalmat érzett a gitárok használata iránt, legalábbis egy fanzinnak adott interjújában erre utalt. Hogy ez rögtön a TNI után a Millenniummal el is érkezik, arra valószínűleg senki sem számított. Sok száj tehát tátva maradt!

Első találkozásom a Millenniummal 1995 nyarán Mátészalkán

Hiába történt majdnem 30 évvel ezelőtt, mégis élénken emlékszem arra a forró nyári napra. Hétköznap volt, épp Nyíregyházáról jöttem hazafelé és Mátészalkán várnom kellett majdnem egy teljes órát a vonatcsatlakozásomra. Az kizárt volt, hogy a pályaudvaron kószáló zombik célpontja legyek, így megindultam a városközpont irányába és nem messze találtam egy újonnan nyílt CD-pincét. Lebattyogtam a lépcsőn, lent pedig kellemes klíma, rengeteg CD és kazetta fogadott. A polcon a tekintetem azonnal megakadt a Millennium albumborítóján, szinte rám vetődött és figyelmet követelt magának a sok csiricsáré egyéb lemez között. Gépiesen levettem a polcról és odavittem az eladónak, hogy ebbe szívesen belehallgatnék kicsit. Semmi gond! – mondta a srác és egy sarki asztalkán álló, fejhallgatóval felszerelt CD-játszó felé intett. Izgatottságom leírhatatlan volt! Addig nekem még csak az ezt megelőző albumok álltak rendelkezésemre haverok által (agyon)másolt és rojtosra hallgatott kazettán, valamint egyetlen vásárolt FLA CD volt a birtokomban, a Total Terror Part I, lejátszóm azonban nem volt hozzá. Ahogy elindult a Vigilante és a fülembe robbant a basszus azzal a rengeteg egyenes vonalú gitár-riffel, szinte valósággal elfolyt az arcom. Nem akartam elhinni, hogy ez volna az új FLA! Net és zenei hírszerzés akkoriban még nem volt, hogy lelkileg előre rákészülhettem volna erre a meglepetésmegjelenésre. Mennyire messze állt ez a State of Mind, a Gashed Sense & Crossfire vagy a TNI világától! A Caustic Grip-hez viszont mondjuk elég közel.

Ahogy számról-számra léptettem, beleolvasgattam a dalszövegekbe, egyszerre éreztem, hogy eddig soha nem tapasztalt, különös erő töltődik belém hirtelen. Mondanom sem kell, hogy sajnos már nem volt nálam annyi pénz, hogy meg is vehessem a CD-t, de a vonatomat persze majdnem lekéstem miatta! Onnantól kezdve a Millennium levadászása és megszerzése első számú prioritásommá vált. Egyszerűen megfertőződtem, pedig addig a pontig nem számítottam kifejezetten egy metálos arcnak.

A Millennium készítési körülményei és a stáb

Mint fentebb írtam, a 90-es évek eleje sorra termelte ki az olyan (ipari) bandákat, akik a túlzott elektronika és samplingelt, mechanikus érzetű beat-ek használata mellett egyre gyakrabban nyúltak a nyers, agresszív gitárokhoz. Bill Leeb és Rhys Fulber 1994 nyarára kiadták Delerium side-projektjük keretében a Semantic Spaces-t, valamint két Intermix-album után már a harmadikra készültek. A tribal, techno, ambient, downtempo tehát ki lett maxolva, egy új TNI-t meg nem volt kedvük már készíteni (ezt azóta is fájlalják bizonyos rajongók). Mi maradt tehát? Változzunk, fejlődjünk, metálosítsunk, durvuljunk!

„Azt hiszem, belefáradtunk abba a stílusba, és szerettünk volna néhány új elemet hozzáadni. Olyan ez, mint egy festő, aki képet fest. Mindig ugyanazt a három színt használod, és valahogy unod. Szóval azt hiszem, valami színt akartunk adni az összképünkhöz.” – Bill Leeb 1994-ben a Chaos Controlnak adott interjújában.

De nem csak ez volt az egyik ok. A Third Mind kiadót, ahol a Frontline-albumok addig megjelentek, a TNI-ig bezárólag) épp 1991-ben vásárolta fel a holland-amerikai Roadrunner Records, amelyik kifejezetten a hard rock és a heavy metál vonalat képviselte. A Third Mind egy darabig még párhuzamosan működött ugyan labelként, de 1994-re már szertefoszlott. A Roadrunners küldött a FLA-nak egy promóciós CD-csomagot, tele metálzenekarok anyagaival. Hiába volt addigra kész a FLA-nál egy teljes elektronikus albumra való mennyiség 17 számmal, Bill tett egy hirtelen fordulatot és azt javasolta, hogy mintázzanak ki a nyersebb hangzás elérése érdekében ezekről a CD-kről hangokat, elsősorban gitár-riffeket és azokra alapozva írjanak egy teljesen új FLA-lemezt. Egyértelműen erős befolyásoló tényező volt még a stílusváltás irányába a Fear Factory, amelyben Rhys Fulber billentyűsként akkoriban tag volt. Az 1993-as Fear is the Mindkiller remix EP csak megerősítette Billt és Rhyst, akik közreműködtek a remixkészítésnél, hogy az indusztriál metál virágkora számukra is követhető, sőt, követendő irány lesz, elegedve a hullámsírba a szintipopos hangzású számokat.

A Millennium albumprojekt kiszélesítette a FLA közreműködők sorát. A zseniális hangmérnök-producer, Greg Reely már a FLA-fedélzeten volt a Caustic Grip óta, stabil garanciát ígért a sikerre. Akadt viszont két csatlakozó gitárvirtuóz is. Egyikük Devin Townsend (A Strapping Young Lad-ből és a Devin Townsend Project-ből), akinek a markáns gitárjáték stílusa jól illeszkedett az album agresszív és nehéz, ipari metal hangulatához. Neki köszönhetjük a fantasztikus és brutális gitármunkát a Vigilante, Division of Mind, és Sex Offender számokban.

A másik vendégzenész Don Harrison, a vancouver-i zenei színtér másik neves alakja, aki az atmoszférikusabb és dinamikusabb gitárrészekért felelt (Search and Destroy, Plasma Springs), amelyek kiegészítették Townsend agresszívabb megközelítését. Ők ketten képesek voltak bármit oda-vissza eljátszani, akár egy egyszer hallott riff-hangminta alapján is. Ugyan sokszor felmerül, hogy melyik téma honnan és kitől lett kimintázva és bár senki nem tagadja, hogy bizonyos riff-menetek másoktól lettek kikölcsönözve, a valóságban nem könnyű eldönteni, hogy egy az egyben copy-paste-ről vagy utánjátszásról, azaz valódi gitáron reprodukálásról van-e szó.

A harmadik különös vendégtag, aki szerepel az albumon, a sokat vitatott Victim Of A Criminal rapszámon, ami számos rajongónál leverte a biztosítékot és sokan máig nem képesek megbékélni vele, az Che the Minister of Defense (polgári nevén David Hanson, a P.O.W.E.R hip-hop zenekar énekes tagja), akit megkértek Billék, hogy reppeljen fel nekik egy számot. A csávó pedig lazán besétált a stúdióba és elsőre letolta nekik a szövegdarálást. Che a 90-es évek elején Portlandben már aktív rappernek számított a People Against World Supremacy bandában, majd új formációt alakítottak, ez volt a P.O.W.E.R, amelynek épp 1994-ben debütált a Dedicated to World Revolution albuma. A hip-hop műfajtól nem idegen, kissé talán reakciós társadalmi egyenlőtlenségekre és emberi, faji kizsákmányolásra érzékeny bandaként gond nélkül átcsatornázhatta a dühét a Millenniumba is. Szóval amikor a Victim of a Criminal darálása közben halljuk Che-t mennydörögni, hogy „wörld revolúsön” – akkor ne lepődjünk meg, hisz lelkileg épp ebben a fázisukban voltak benne nyakig.

Az anyagot 1993 februártól novemberig programozták a Cryogenics-ben, 1994 január és február között rögzítették a vancouveri The Armoury Stúdióban, az utómunkálatokkal együtt pedig 1994. október 11-én állt készen a kiadásra.

A lemez készítése során használt eszközpark több, mint beszédes. Ekkora arzenált (bevásárlólistának és hitelkártyakeretnek is iszonyat hosszú!) nem is tudom, hány ipari zenekar használt akkoriban:

AKAI S950, AKAI S1000(X3), AKAI VX 600 ARP 2600, ATARI 1040ST/CLAB Creator, E-MU Emulator IIIXP, KAWAI K4, Korg Mono/Poly, Korg MS-20(X2) Korg MS-50, Korg VG-10, Kurzweil K2000(X2), MicroMoog, MiniMoog (X2), Moog Source, Oberheim Four Voice, Oberheim Matrix 6, Oberheim Expander, PAIA, Proteus, Roland D-50, Roland MKS-80, Roland MPU-101, Roland TB-303, Roland TR-808, Sequential Pro-One (X4), Sequential Prophet-VS, Studio Electronics SE-1, Waldorf Micro Wave, Yamaha T6-77, Gitárok: Fender, Gibson, Peavey. Erősítés: Wizard

Hogy ezen csodálkozunk-e, az nem kérdés. Rhys Fulber 2007-ben így kommentálta a dolgot:

„A Roadrunner olyan költségvetést biztosított, amelyet korábban soha nem láttunk, és soha többé nem is fogunk látni”

Így azért már érthető a hangszerarzenál és a terjedelmes stúdiómunka!

A FLA a Millennium készítésének időszakában. Bill akkor 29 éves volt, Rhys pedig még csak 23.

A Millennium albumborítója

Dave McKean angol vizuális művész korábban már készített expresszív és emocionálisan túlcsorduló, részletgazdag albumborítókat olyan neves művészek és formációk számára, mint a Skinny Puppy, Paradise Lost, Testament, Machine Head, Kreator, Dream Theater, Tori Amos és még sokan mások. Nem csak az irodalom, a képregény, az expresszionizmus, absztrakt és Neil Gaiman nagy barátja, hanem a zenéé is, azon belül is elsősorban a metálé, így McKean tökéletes választásnak tűnt a Millennium igen kifejező albumborítójának megtervezésére. McKean általában tollat, ecset-tollat, tintát vagy ceruzát használ az első draftokhoz és ezekre fokozatosan épít, rétegez rá, mielőtt nekiállna a digitális változat előállításához. Tehát egy egyszerű narratívából kiindulva szorosan összefüggő történetmeséléssel marad a fókuszterületen. A Millennium borítója volt az első, amit a FLA számára készített, de ez annyira meggyőzött és letaglózott mindenkit, hogy tulajdonképpen máig ő maradt a FLA (és társprojektjeinek) állandó és megbecsült artwork-designere. Egyedül dolgozik a Hourglass stúdiójában, és sikerének a tehetsége mellett másik pillére, hogy nem enged kívülről beleszólást senkinek az alkotási folyamataiba.

Ha megvizsgáljuk alaposabban a borítót és hozzáolvassuk a dalok szövegeit is, összeáll könnyedén az a poszt-apokaliptikus, zűrzavaros kontextus, amit a nyomasztóan közelítő 2000-es (millenniumi) év az akkori jelenre visszavetít. A szénné égett, kapafogas, fejcsápos, emberi torzó, a körülötte örvénylő szennyfoszlányok, a háttérben apró, megbarnult pillanatképek, portrék és az egésznek a barna-fekete árnyalatokkal történő roncsoltsága kíméletlenül azt üzeni, hogy az ezredforduló és az utána következő évek közel sem lesznek olyan békések és optimizmusra okot adóak, mint ahogy azt várnánk. Emberek égnek meg, épületek omlanak le, romokban és törmelékekben fulladozunk, a gazdaság és a politika bűnös összefonódását, a szélsőséges nézetek és mélyülő társadalmi szakadékok látványát a fejlődő technológiába vetett (és egyéb) hitünk sem lesz képes enyhíteni. Hogy bejött-e? A fenébe is, bejött! 2001, 2008, 2020, 2024, egyre szaporodó rossz évek tolakodnak, ráadásul egyre sűrűbben és úgy tűnik, hogy nincs visszafordulás a lejtőn. Az egyik legelemibb FLA-albumborító ez, kívül maga a barna kosz, belül pedig szürke karcolások.

Tudom, hogy keveseket foglalkoztat mélyebben ez a kérdés, de azért szeretném idebiggyeszteni a cover art egy másik fontos elemét, az azon használt feliratokat és azok betűtípusát. Azt gondolnánk, hogy nem lényeges, mert valami átlag gót cucc, pedig ennek is súlya van a koncepciót tekintve. A feliratokon, szövegeken a Mason Serif ikonikus és rendkívül karakteres betűtípus lett alkalmazva, amelynek első változatát Jonathan Barnbrook brit grafikus és tipográfus tervezte 1992-ben. Barnbrook a Mason betűtípusát a nyugati kultúra történelmi és vallási vizuális elemeinek újraértelmezéseként hozta létre, így a Mason Serif esztétikája rejtett szimbolikát is hordoz. A posztmodern tipográfia egyik jelentős darabjának számít, amely a történelmi betűformák és a modern esztétika egyedülálló ötvözésével készült. Különleges, gótikus hatású serif betűtípus ez, amely ugyanakkor modern geometriai alapokon nyugszik, éles, szögletes formái és vastag, kontrasztos vonalai határozott, szinte drámai, valamint egyszerre ókori és középkori megjelenést is kölcsönöznek neki. Ötvözi a gótikus és reneszánsz tipográfia inspirációit, miközben modern kontextusban is jól alkalmazható, különösen alternatív, kísérletező projektekben. A Mason Serif betűtípus egyébként különösen népszerű volt a 90-es években, amikor az alternatív kultúra és az elektronikus zene dominálta a vizuális identitásokat. Távol áll ugyan a FLA technokrata-cyberpunk stílusától, ugyanakkor sokkal fenyegetőbben hordozza a nyugati civilizáció és kultúra totális összeomlásának „elegáns emelkedettségét”. Nem mellesleg sugall némi illuminátus és szabadkőműves (mason!) misztikumot is, ami fermentálja a lehetséges (inkább biztos) jövőt, mint belátható időtávlatot. De erről talán majd később.

A Millennium videója

A Millennium videójáról, ami az egyetlen hivatalos videó az albumról, két dolog süt egyszerre: az egyik, hogy roppant alacsony költségvetésű és kb. haverokkal közösen megvalósított barkácsmunka, a másik, hogy beállításaiban, vizuális esztétikájában igyekszik a Mindphasert utánozni, csak nem egy modern, high-tech, robotikus, hanem egy lepusztult, szétesett, poszt-apokaliptikus robotikus jövőben. Különösebben elmesélhető sztorija nincs, nagyjából követi a színtéren igen gyakran előforduló explorációs, romkutatós, relikvia-vadász felderítőakciókat. (Voltak később ehhez hasonló videói Gary Numan-nek, a FORCES-nak és még sokan másoknak is.). Szeretünk romok között vagy a földben túrkálni, relikviákat találni, előásni, hogy bekapcsolhasson bennünk a tárgyi nosztalgia az olyan boldog békeidők és viszonylagos normalitás iránt, ami többé már nem tér vissza. (A régészek is ebből élnek, nem?)

A két tag terepjárón beszáguld egy iparnegyedbe, előtte jeleket, nyomokat, tárgyakat, alkatrészeket gyűjtenek, majd hordozható fényekkel felszerelve bemásznak egy elhagyott gyárépületbe, amit automatizált gépek és mozgó detektorok tartanak ellenőrzés alatt. Egy döglött emberszabású droid hever az egyik helyiségben, máshol forgó-morgó vackok settenkednek, míg végül egy teremben berendezett kiállításon a saját portréikkal találkoznak, amit nem lett volna szabad megtekinteniük, ezért egy robotizált centrifugális forgószékben kell bűnhődjenek, hogy agyukból kimosódjanak az emlékek.
Van ebben még furcsamód ezüstbotokkal rituális varázslás a seattle-i homokdombokon, urbexes felderítés egy chicagoi gyárcsarnokban, illetve mai szemmel nézve azért elég amatőrnek tetsző digitális effekthalmaz, narancsrózsaszínre átszínezett égbolt, és mindenféle elmosódott, vagy szőrös számítógépes grafikai inzertek.

A videó témája nem bonyolult: egy világpusztulás vízióját ábrázolja, ahol egyes lázadók próbálnak küzdeni a rosszra fordult gépi uralom ellen. Bill Leeb szerint a videó látványvilága „nagyon futurisztikus” és illeszkedik a dal apokaliptikus hangulatához. Ami kimondottan értékelendő azonban, az a csináld magad (DIY) megoldások, a mindenféle motorral megforgatott berendezések, eszközök, „gyilkos robotok”, amelyeket elő kellett azért állítani valakinek, továbbá a tagok bizarr kalandjait is kézikamerával végigkövetni, ami nem lehetett egyszerű, különösen a szűkebb terekben. Volt rendesen munka benne és ezt a 30 évvel ezelőtti technikai és forgatási lehetőségeket figyelembe véve, azért el kell ismerni!

A videó később AVI-fájlmellékletként (enhanced bónusztartalomként – 4:28, 240×180 AVI file!) szerepelt az 1995-ös Circuitry maxi CD-n. Az első szám a CD-ROM-on egy multimédiás data-állomány volt, ami akkoriban bizony még nagyon nagy dolognak számított. A borító hátoldalán lévő tájékoztató a rendszerkövetelményeket 486 DX 33MHZ vagy gyorsabb processzorban, minimum 4 MB (8 MB ajánlott) RAM-ban, 640×480-as felbontásban, minimum 256 színnel (16,7 millió szín a legjobb videoteljesítményhez), dupla sebességű CD-ROM lejátszóban, 5,2 MB merevlemez-területben és 16 bites Sound Blaster hangkártyában, Win 3.1-ben és egérben határozta meg. Ma már egyenesen nevetségesnek hatnak ezek a hardware-követelmények, azonban a multimédiás tartalmak egy igen magas fokát jelentették akkor. Ne feledjük, nem volt internet, se stream, a PC-k harmatgyengék voltak és persze a kábeltévék se játszottak ilyen furcsa videóklippeket. (Én emlékszem rá, hogy egyszer-egyszer láttam az akkori Music Television valamelyik késő esti műsorában, de akkor még VHS-magnóm se volt, hogy felvehessem.)

Így jutottak el akkoriban a videóklipek a rajongókhoz (ha nem épp másolt videókazettákon), sehol sem volt még a YouTube és internet is csak az egyetemeken volt elérhető heti 1 órányi időtartamban! Ennek fényében csodálkozzunk el egy pillanatra azon, hogy a Front Line Assembly mennyire meghaladta technikilag és mondandóban is a saját korát!

A Millennium címe és szövegvilága

A Millennium legalább olyan elcsépelt és túlhasznált, erőltetett cím, mint akármelyik mai reklámjelző. Ezerévnyi idő, na és? Az ezredfordulóig akkor még bő 5 év hátravan. Vallási kontextusban a millenniumhoz apokaliptikus képek, illetve ezeréves uralom tapad, míg világi értelemben olyan történelmi időtáv, amely jelentős évfordulót, ünnepélyt jelent. A millennium mindig a megújulás, változás és remény szimbóluma. Sok kultúrában az emberek valami radikálisan jobbra számítanak egy ilyen korszakhatár átlépésekor. (Leszámítva az akkori Y2K-technológiai és világmegsemmisülési parát, ez így volt a 2000. év fordulóján is.) Az aranykor eszméjében a millenniumi időszakot gyakran egy utópisztikus jövő lehetőségeként képzelik el, ahol béke, bőség és igazság uralkodik. Másoknál meg világvégétől való rettegés övezi és nem ünneplésre okot adó esemény. Akár történelmi reflektálás, kulturális egység, akár az újítások katalizátori ideje, netán identitásépítési és megerősítési alkalom, mindenképpen egy szimbolikus és spirituális esemény, amely az emberi időérzékelésben és törekvésekben mély gyökerekkel bír. A FLA pedig beállva a sorba, nem töprengett sokat a címadáson, egy poszt-apokaliptikus albumnak elég jó lesz ez a cím is.

Mindegy, hogy a Killing Joke addigra már jobbról előzött, hiszen a szintén 1994-es Pandemonium albumukon már szerepel egy szám ezen cím alatt. De ez tényleg csak egy a sorban végig-hosszig, előre és hátra. Ott van az 1989-es időutazós sci-fi, az 1993-as azonos című Earth, Wind & Fire album, majd később a Monstrosity (1996), a The KLF (2K név alatt) 1997-ben, vagy a Scooters 1999-ben, akik kimondottan rühellték a millenniumot és egyenesen a megb***ására szólítottak fel. Nem hagyta ki ezt a címet Robbie Williams (1998), a Backstreet Boys (1999) sem. Sőt, futott 1996 és 1999 között egy Millennium tévésorozat is. Kinek jutna eszébe ennyire silány és agyonkoptatott cím? Hát, mindenkinek és bárkinek. Legalább egyedül Will Smith kreatív és vicces volt és csavart rajta egyet, így adta ki 1999-ben a Willennium-ot. (sic!)

A Millennium a zenekar első olyan albuma, amelynek a borítóján belül a dalszöveg is szerepel. Előtte erre nem volt példa, hogy nyomtatásban is olvasni lehessen a szövegeket, így azokat gyakran hallás után, fórumokon, rajongói honlapokon lehetett csak visszafejteni, illetve a rajongók folyamatosan pumpolták őket, hogy ugyan legyenek kedvesek és írják már le a szövegeiket, hogy olvasni és érteni is lehessen. Bill Leeb bevallotta, hogy akkoriban eléggé félénk volt a dalszövegek eredeti kinyomtatásával kapcsolatban:

„Kicsit személyesek, és mindig is úgy éreztem, hogy soha nem akarom nyomtatásban látni a dalszövegeimet, mert úgy gondoltam, talán a szövegkörnyezetből kiragadva nem lesz ugyanaz a hatás.” – nyilatkozta Bill 1994-ben a The Charlatan magazin FuturShock rovatában.

A Millenium amiben nagyon komolyan előremutató a korábbi albumokhoz képest, az a víziók ütköztetése különféle szituatív poszt-apokaliptikus képek és lírikus-metaforikus nyelvezet használatával. Masszívan bele van szőve a textúrájába a szokatlanság nihilisztikus szituáció- és világleírásokkal, ami sokak számára jogosan lehet egyszerre felvértező erő és kíméletlen nyomasztás.

Keverednek benne a harc, az elnyomás, a hit, a halál és a társadalmi igazságtalanság mozzanatai, a kollektív hallucinációk, őrületek, az extremisták elvakult szekértáborai, a szélsőbal, a szélsőjobb, a keresztény nacionalizmus, a fegyverkezés, a tömegmédián keresztüli, agymosó propaganda-manipuláció és minden olyan dolog, ami akkor még csupán körvonalazódni látszódott, mint távoli jövőben lehetséges szcenárió, mára pedig mondhatni, mindennapossá, sőt, megszokottá vált.

Nem tudom, hogy a FLA egyébként apolitikus tagjai hogyan kommentálnák a jelenkor high-tech-low-life körülményeit, az emberi alkotó elme és megvilágosult lélek egoisztikus megcsappantását, egykori erőinek, értelmének és humanisztikus fényességének brutális erodálását, leértékelését, a globális gazdasági és mentális megfáradást, a fatigue-beletörődést, vagy egy az egyben, magát a teljes beletörődésipart. De ha 1994-ben előre tudtak volna ugrani 30 évet, hogy validálható-e a Millennium üzenete, akkor komoran bólogathattak volna a mostani világunkat látván: „Húbazz… ebbe nagyon belenyúltunk és sajnos igazunk lett.” (Én legalábbis így képzelem el. Persze ezt most is gondolhatják simán, hogy ők is szem- és fültanúi mindennek.)

A Millenium egy bizarr gondolatkísérlet arra, hogy milyen lesz az a világ, ahol a lappangó, nyíltan vagy épp a felszín alatt elkövetett népirtások, tömegmészárlások, terrorcselekmények, a nyomástól bekattant emberek köztéri jelenetei, agyuk eldurranásai keretezik majd a mindennapokat és tulajdonképpen senki nincs biztonságban. Egy rendszer vagy épp rendszerek robognak felénk, szándékaik csöppet sem tisztességesek, inkább egyenesen gonoszak, mindent uralni, ellenőrizni, birtokolni vagy éppen megsemmisíteni, kiirtani akarnak, ha törik, ha szakad. Ugyanakkor a testünk, lelkünk, elménk viszont annyira sérülékeny, hogy igen kevés esélyünk van az önvédelemre, netán a visszatámadásra és tulajdonképpen nem is akkora baj az, ha meghalunk, dimenziót váltunk, egybeolvadunk a fénnyel vagy akármilyen jöttment hullámhosszokkal, csak ne kelljen ebben tovább részt venni. Vagy csak játsszunk el a gondolattal, hogy milyen lesz majd egy ilyen világban élni, amely egy nap kétségkívül ilyen lesz, ha már most nem az. (De, az.) Szóval a nagy kérdés, hogy a dolgok tényleg hiábavalóak lennének? Lesz-e még egyáltalán további ezer évünk, vagy csak mondjuk 5, 10, netán 30 és kinyiffanunk úgyis?

Aztán ott feszít az album másik nagy kérdése annak árnyékában, hogy a média uralja a gondolkodást és rájátszik sokak aggódására, legyen szó az öregségről, háborúról, kiszámíthatatlanságról, manipulációról. Tehát milyen is lesz a világ, ha teljesen leromboljuk és az utolsó fennmaradó remete az bizony a saját elméd lesz, ahol végül megtalálod a boldogságot és békét, de még ezt is mindig a televízió, a képek, vagy bármi más (például idegen hatalmak, vegyszerek, politikusok, gépek) irányítják? Tényleg nyerünk-e bármit is egy világforradalommal, egy lerombolt világgal, ha a vágyott szabadságot és megnyugvást végül a saját elménkben sem tudjuk megtapasztalni?

Már a Vigilante egy tartós nyomás és társadalmi kilátástalanság alatt összeomló ember karakterét tárja elénk, aki nyomorában egy igen súlyos tettre szánja el magát. Vigilánsnak hívják az állampolgárok önjelölt csoportjának azon tagjait, akik törvényes felhatalmazás nélkül és önbíráskodó módon vállalnak bűnüldözést a közösségükben, jellemzően azért, mert a jogi szerveket már nem tartják megfelelőnek és megbízhatónak. Amerikában ez nem ritka, nálunk is volt rá példa, de ne vegyünk mérget rá, hogy nem fognak elszaporodni itt is ilyen esetek, akár rasszista, akár politikai, vallási vagy egyéb torz meggyőződésből. A mélyadaptáció (DA – Deep Adaptation) és a kollapszológia kutatói ezt rég tudják már, hogy amikor a komplex összeomlás ideje elérkezik és az állam nem képes fenntartani az országban a törvényes rendet, akkor egyesek majd felhatalmazva érzik magukat „ha az állam képtelen rá, akkor majd mi rendet teszünk” – aztán szépen beindulnak a verőlegények, az erőszak pedig erőszakot szül, és rövidesen agresszív bűnbandák kezdik uralni az utcákat és akárkit megvernek vagy megölnek, aki nem szimpatikus nekik. Isten ne adja, hogy így legyen.

A címadó Millennium ennél sokkal enigmatikusabb, metaforikusabb, fényben és hullámhosszokban úsztatott darab. A világegyetemet (és benne a bolygónkat) egy planetáris eseményhorizonton mutatja be, ahol elszabadul a pokol és a pusztítás, a drámai átalakulás tömegessé és visszafordíthatatlanná válik. Igen, a tömeges kihalásra gondolunk itt, amelyben láthatatlan erők sodorják a vég felé az emberiséget. Az erősek örökölnek mindent, a gyengék pedig eltűnnek. A Halál itt az egyetlen megoldás, a megkönnyebbülés, kiszállás lehetősége. Az eldobható hősök mindazok a közéleti személyiségek, akik ideig-óráig próbálják maguknál tartani a hatalom és a kezdeményezés (elképzelt megoldás) esélyét, de nem sokáig maradnak színen, és addig is csak pusztítás az összes eredményük.

A Liquid Separation egy haldoklás fázisait és szimptómáit festi le, amelyben az oxigénhiánytól, hallucinációktól, fuldoklástól eljutunk a bomlásig és az elme kihunyásáig. Fájó felismerése hosszan zenghet bennünk, hogy bármit is szerettünk, emlékeket hiába gyűjtöttünk, semmi nem lett abból, amit igazán reméltünk. Az elmúlás és a veszteség ezertonnás terhe zuhan ránk, bármiféle feloldozás nélkül. Az egész egy illúzió, egy hatalmas tévedés volt csak.

A Search and Destroy már egy bolygópusztító sci-fi sztori, amelyben ember-gépeknek kell likvidátort játszani és letakarítani egy populációt. Ha volt is akkoriban dróntechnológia, az még elég kezdetleges lehetett, mostanra meg már bemegy utánad az ajtón a házadba. Ez a szám simán hozza a FLA távoli jövő elborzasztás és népirtás globális vízióját, 30 évvel később pedig szinte napi rutin más népek eltörlése a föld színéről és igazán még el sem kezdődött tömegesen.

A Surface Pattern valójában a folyománya annak, amit az előző szám felvázolt. Mutánsok kapirgálnak a visszamaradt romok és emberi darabok között, élelem után kutatnak. Egy normális élet reménye már csak az álmok szintjén maradt meg és tudvalevő, hogy többet nem felépíthető. Vegyszerek, sugárzás és bomlás uralják a földfelszínt és a túlélés érdekében bárki bármire képes.

A Victim of a Criminal egy dühös vádirat, amelyben a feketék és az alacsonyabb osztályból származók szemszögéből korholja Amerikát (megszemélyesítve Sam-ként hivatkozva rá – Uncle Sam, vagyis Samu nagybácsi, az 1812-es háború óta a köztudatban élő, az Amerikai Egyesült Államokat megtestesítő képzelt személy és amerikai nemzeti szimbólum) és a gazdagokat. A nagyon dühös rap az USA-ról, a kül- és belpolitikáról, valamint ezek és a rasszizmus metszéspontjairól csapong szűretlenül. Mai szemszögből nézve csöppet sem PC, azaz politikailag korrekt, sőt, egyenesen agresszív. Fel van itt hánytorgatva minden, a kizsákmányolás, a szegények háborúba vezénylése a gazdagok érdekében, a külpolitikai beavatkozásai az USA-nak, beleértve a mogadishui véres csatát, amely 1993. október 3-4-én a Helyreállító Remény Hadművelet (Operation Resolve Hope) keretében súlyos emberáldozatokat kívánt Szomáliában. (Ezt eleveníti fel a 2001-es Black Hawk Dawn, magyarul Sólyom végveszélyben c. amerikai film.). A rapszám kíméletlenül felsorol minden fájdalmat és mérget, amit az elnyomás, kizsákmányolás, megalázás, terrorban tartás és ezek rendszerei és emberei okoznak. Kemény, szókimondó és valódi sértettségből és dühből származó szöveg ez! Ma az ilyet, még a BLM és a woke keretein kívül is biztos, hogy azonnal bannolnák, tiltanák, cenzúráznák és oltári nagy médiabalhé lenne belőle. Akkor viszont nem volt semmi reakció erre.

A Division of Mind talán a leginkább érthető szám számunkra a mostani Magyarországon, ahol célzottan és tudatosan osztják meg a társadalmat populista politikai manipulációval. Drogbárók, fasiszták, oligarchák, hatalmasok arra játszanak, hogy szétválasszák az emberek elméjét és a gyűlöletet terjesszék. Az egyik legérdekesebb kifejezés a dalszövegben az a szleng, amit a „scent of chud” jelöl. Az egyik jelentése az 1984-es horrorfilmből származik, amelyben a C.H.U.D. akroníma feloldása „Cannibalistic Humanoid Underground Dweller”, azaz kannibál humanoid földalatti lakó. Mivel a nagyvárosokban a rengeteg veszélyes hulladékot, vegyszert és szennyt a föld alá rejtették, ezért a hatóságoknak a bűzt valamivel mesterségesen el kellett nyomniuk. Ebben a toxikus földalatti mocsárban mutálódtak aztán emberek, a folytatást meghagyom a képzeletnek. A chud azonban egy pejoratív, becsmérlő kifejezés is az észak-amerikai közbeszédben: olyan személy, aki teljes agymosott meggyőződésből vakon hisz megalapozatlan összeesküvés-elméletekben, általában rasszizmussal vagy szexizmussal kombinálva. Mindezt úgy, hogy közben úgy tesz, mintha intellektuálisan felsőbbrendű lenne a legtöbb embernél, de néha fizikailag is. Magyarul: kellemetlenkedő és habzó szájú politikai szélsőségesek. Nálunk Magyarországon azt is jelenthetné, hogy „mindenki, aki nem ért egyet velem”. Nos, a szám a velük szembeni ellenállásra, visszavágásra, erő és tudatosság alkalmazására világít rá, és hogy küzdeni kell az elménk megosztása ellen. Ha pedig ez nem megy, akkor úgyis beadják nekünk az injekciót, amitől majd engedelmesekké válunk és idomulunk.

A This Faith az egyszerű, de keserű felismerése annak, hogy az életünk minden küzdelem és túlélési harc ellenére hiábavaló és bár van ugyan hitünk a fennmaradásra, valójában egy nagy árulásnak vagyunk a részesei. Aztán hirtelen attitűdváltás és felturbózás következik, hogy a Plasma Springs programdalként ennek épp az ellenkezőjét állítsa és felhergeljen az ellenállásra, keményítsük meg szívünket és elménket, ne hagyjuk magunkat, ha lenyúzzák is a bőrünket, akkor is erőt kell sugároznunk és ellenállást tanúsítanunk.

Összegezve a Millenium univerzuma és szövegvilága szinte varratmentesen illeszkedik a Tactical Neural Implant és a Hard Wired mondandói, programüzenetei közé. Bőven használ összetett képeket, metaforákat arra, hogy az egyéni és közösségi szintű lelki és mentális megküzdési stratégiákat hol egyszerűbben, lecsupaszítottan, hol pedig bonyolultan ábrázolja, váltogassa a látószögeket, de tulajdonképpen ne adjon semmire sem ultimét megoldási forgatókönyvet. Felhergel, lenyugtat, krónikása a jövőnek, miközben észrevétlenül és technikásan dokumentátora a kőkemény jelennek is, amiben élünk már évtizedek óta és gyakran fel se fogjuk, hogy nem változott az égvilágon semmi, maximum a potméter lett mindig picit feljebb csavargatva. Vátesznek lenni így jó, és ahogy a cyberpunk egésze, úgy a Front Line Assembly is mestere ennek a műfajnak: bármit is mondjunk, az előbb-utóbb valóra válik és „nem igazunk volt, hanem igazunk lesz”. Összevetve a Millennium szövegeit a korábbi FLA-opuszokéval, sokkal jobban sikerültek a textúrák, metaforák, szövegkorpuszok, a kórusok ugyan ragacsosabbak, mégis kifejezőbbek, a verselésük líraibb, mondandójuk viszont szurkosabbak, lehúzóbbak, és jóval epikusabbak is.

„Mindig szeretjük magunkat futurisztikusnak gondolni” – Bill Leeb

A Millennium dalszövegeiben ennek a futurisztikusságnak úgy vannak jelen mindenféle elpotyogtatott kekszmorzsái, hogy szinte fel sem tűnik az átlagos hallgatóknak, hogy néhol mennyire banálisak és közhelyesek. Viszont azért is siklunk át ezeken, mert az emelkedett, igényes költői sorokkal tarkítottakat a rengeteg gitár-riff és a durvább effektek viszont elnyomják, ahogy a legszebb szóösszetételeket és hát az aktív cselekvő igéket is. Elsőre ezek az árnyalatok senkinek nem fognak átjönni, ehhez a Millenniumot előtte alaposan be kell járatni, mint a szalonból épp kigurított, hitelre vett autót.

Bőséges és mélyreható samplinghasználat

A FLA ha valamiben mindig is erős volt (kivéve persze az utóbbi éveket), az a bőkezű és bőséges sample-használat. Ezen az albumon összeseperték a legjobb, legalátámasztóbb mondatokat, beszédfoszlányokat, amelyek alaposan alákennek mind mondandóban, mind hangulatban az album teljes kontextusához. Olyan kultfilmekből lettek itt hangmintafoszlányok beválogatva, mint a Darkman, Falling Down (Összeomlás), Abyss, vagy az Alien 3.

Felsorolni (sőt, észlelni mindet) lehetetlen, hisz annyi van, de a többsége azokból az évekből származik, amelyek a Millennium korszakában születtek (vagy előtte nem sokkal).

• A Vigilante talán a legemblematikusabb, hiszen az 1993-as Michael Douglas film, az Összeomlás (Falling Down) súlyos mondataival indul: „Im an American, You’re a sick asshole”. A személyes céljában akadályozott, szétgyötört, mindvégig engedelmes átlagpolgár megzakkanását és kifakadását, bukását illusztrálja és hibátlanul rezonál a számmal. De akad itt Full Metal Jacket (Acéllövedék, 1987) is. Keresd ki!
• A Search & Destroy-ban az 1994-es Nasa Arab a Coil-tól és a The Eskatontól vagy a Funk, Inc. 1971-es számából a Kool Is Back-ből lett mintázva. Keresd ki!
• Volt hangmintázva a Sex Offenderbe a Tears for Fears 1985-ös Shout US remixéből és az 1992-es Reservoir Dogs-ból (Tarantino, Kutyaszorítóban, 1992) – a Before the Torture.
• A Surface Pattern-ben a Pantera 1992-es Walk-jából, a Metallica 1991-es Don’t Tread on Me-jéből, az 1992-es Hellraiser III: Hell on Earth-ből a Down the Dark Decades of Your Pain került bele egy-egy hangminta a számba.
• A Victim Of A Criminal-ban a The Abyss (1989) filmből a Grab on to Something! rész gazdagít a Sepultura 1991-es Dead Embryonic Cells mellett.
• A Liquid Separation-ben az 1992-es Hellraiser III: Hell on Earth – Don’t Debate With Me, Girl. Just Come Here and Die… passzusból lett bevágva.
• A Plasma Springs a The Fly film remake-jéből és a The Abyss filmből mintáz.
• A Division of Mind-ban a ’92-es Pantera szám figyel, a A New Level, valamint a szintén 1992-es horror vígjáték az Army of Darkness (A sötétség serege).

A Search And Destroy refrénjének prototípusának hangzása meg a Noise Unit Bahnhof című dalában hallható 4:45-kor a Decoder albumról. Úgy tűnik, hogy az FLA drámaian változik az időben, kísérleteznek az ötleteikkel a Noise Unit-on, majd a tanultakat a következő FLA-album elkészítéséhez alkalmazzák.

És ez úgy kb. 25%-a se volt a regisztrált forrásoknak. Ennél jóval több forrásból történhetett a hangmintázás, de ember legyen a talpán, aki képes 100%-ra felhúzni azt az ismert kulturális teret és párosítást, hogy a Millennium mennyi mindenből, honnan és mit tartalmazhat. Olyan, mint valami fűszerkeverék. Egy Vegetát és egy Delikátot se fogsz alkotóelemeire szétválogatni ugyebár.

B-oldalasok, remixek

A Millennium albumhoz két maxi kapcsolódott. Az egyik a címadó dal 3 remixét és a Transtime című számot tartalmazta, míg a Surface Patterns szintén három változatában került ki, melléjük pedig az Internal Combustion került. Ezek a maxi single CD-k is illeszkedtek artwork-ben és kivitelezésben a főalbumhoz. Hogy a B-oldalas számok miért így külön-külön jelentek meg, annak nyilván technikai, marketing és anyagi aspektusai vannak, ellenben a mostani 30 éves jubileumi kiadáson ezek most egyben megkaphatók. A két B-oldalas szám nem mellesleg szintén kiváló és jól hordozza a Millennium sötét, agresszív és lendületes atmoszféráját.

Balra a Millennium single, akár egy sírkő, rajta a szám kórusa felvésve, örök tanulságul. A jobb oldalon a régészeti Surface Patterns borítója is kifejező: felül a lángoló, mesterséges berendezésekkel teli ég, középen a szarrá harcolt, romos felszín, alatta pedig a víz, a jég, a titkos tározók és a mélységi hideg. Lehet keresgélni valami használható dolog után minden rétegben.

Volt-e önálló albumbemutató turnéja a Millenniumnak?

Nem volt, ugyanis a zenekar 1995-re befejezte és kiadta a Hard Wired albumát, amelyet összevont a Millennium bemutatásával, így a Hard Wired Tour (amelyből a Live Wired kiadás is készült) a két legutóbbi album számaiból válogatott. Érdekes lehet még egyeseknek a statisztikai kitekintés is. Bármennyire is fontos és sikeres kiadvány a Millennium, ez az élőben történő előadáson kevésbé látszik meg: az anyag 10 felvételéből ugyanis rendre csak a Vigilante, Surface Patterns, Liquid Separation és a Millennium került bele a koncertrepertoárba. Ez utóbbi egyébként a 3. legtöbbet élőben játszott szám a FLA-koncerteken, eddig a statisztikák alapján már legalább 185 alkalommal tolták le, míg a Vigilante csak a 12. helyen szerepel 68 előadással, a Liquid Separation pedig a 15. helyen van 57 előadással. Bármilyen furcsa is, de a TOP3 FLA live szám továbbra is a Plasticity, a Mindphaser és a Millennium – így, ebben a sorrendben.

Tehát mitől is annyira jelentős a Millennium a Front Line Assembly pályájában?

A Millennium – túlzás nélkül – egy olyan nagy és jelentős kiadása Front Line Assembly-nek, mint maga a neve, amit korábban elcsépeltként és agyonhasználtként írtam le. Először is, ez az ipari metál stílus azon kevés létező megingathatatlan szabványainak egyike, amit a FLA egy sokkal magasabb szintre volt képes emelni, mint az elődei, amelyektől tulajdonképpen másolt és reciklikált. Másodszor, a zenei underground egyfajta bölcs összegzése és magának a maestronak, Bill Liebnek az üzenete a jövő zenészgenerációihoz: Tágítsátok ki a határaitokat, fejlődjetek, legyetek nyitottak, mert a zenei stílusnak nincsenek korlátai. Ne kövesedjetek be. Ha én magam képes vagyok a változásra, fejlődésre, a továbblépés és kísérletezés szükségességének, a nyitottság megismerésének felismerésére, akkor ti is képesek lehettek erre. Vagy nem?

Puristának, ugyanazon a tracken, stíluson, műfajon végtelenségig sodródónak lenni borzasztóan könnyű. Rengeteg embert kurvára fel tudsz bosszantani vele rövid távon. De hosszú távon képes vagy-e tanítani? És ez a nem mindegy. Izmusok, stílusok, trendek jönnek-mennek. Bizonyos felkapott üzenetek fénysebességgel száguldanak a médiumokon, csatornákon, de hogy valóban mi állja ki az idő próbáját, azt ki mondja meg végül?

Sokkal többet mond el az, hogy az emberi agy milyen asszociációkat vetít ki egy soha nem érzékelt, soha nem látott vászonra. Lehet, hogy a popzene, az éppen népszerű és kereskedelmet pörgető trendek hoznak látogatószámot, nagy bevételt, forgalmat, sikert, azonban a szubkultúrában teljesen más szabályok érvényesülnek. Főképp hosszú, több évtizedes időtávon. Amire akkor merev arckifejezéssel rengetegen fanyalogtak, az pár évtizeddel később még mindig sokkal jobban megállja a helyét, mint akármilyen agyonjátszott kicsi gesztenye.

1000 év és az arra való görcsös hivatkozás mégis mit tud eladni manapság? Szerintem semmit. Nincs emlékezetpolitika, csak fonákjára húzott, kifordított aktuálpolitika van. Mit látott, és mit jegyzett meg az emberiség korábban bármiből is? Szerintem semmit. A modern kultúra szempontjából minden csak sokféle fizikai formátumban kiadott, visszaöklendezett kultuszfilm, best-selling zenei album, amely a valóságot a lét és az idő másik oldalán, eltérő társadalmak eltérő kasztjaiban teljesen ellentétesen értékeli. A Front Line Assembly Milleniuma pontosan ilyen mű. Csak a túltolt gitárhasználatra emlékeznek sokan, másra aligha.

Számomra az FLA épp itt mutatott rá a legkövetkezetesebben az emberi potenciál sötét oldalára. A végső pusztulás történetét mesélte el jó előre, amelyet még ma is sokan makacsul tagadnak. A pusztítás kőtáblába vésett emléke ez, ami velünk él, velünk karcolódik tovább. Mindannyiunkat irányítanak itt a Földön, szigorúan ellenőrzött környezetben. Az emberi létben a legrosszabb dolog a kettősség – és maga a szabály, hogy semmi sem az, aminek látszik. A Millennium mindezt szépen összefoglalja. Nem biztos, hogy mindenhol, mindenben igaza van, de sosem késő elgondolkodni az örökérvényűségén, akár csak a tévedésein.

Pozitívumai összefoglalva:

• Erős gitár-riffek: A zenekar gitárok felé történő elmozdulása egyben arra tett kísérletet is, hogy elkerüljék a FLA technológiai feledésbe merülését. Bár a FLA számos számítógéppel generált technikájának erősségét, kompetenciagazdagságát megtartotta, köztük a digitális mintavételezést, mégis arra törekedtek a produkció során, hogy zenéjüket valamennyire humanizálják és megszabaduljanak az elektronikus megközelítésük és keretrendszereik merevségének bénító hatásától. Ennek eredménye, hogy hangzásában a Millennium sokkal inkább elrugaszkodott a korábban megszokott hangszereléstől és tulajdonképpen egyedül a This Faith szám maradt csak tisztán electro-indusztriál dal.
• Apokaliptikus képek bőséges tárháza: Némelyik túlzó lehet, de nem tudhatjuk, nem-e következik be.
• Előrevetített civilizációs összeomlási forgatókönyv, egyúttal mélyadaptációs felkészítés, amelyről egyre többet beszélnek és komplett közösségek szerveződnek köré és nem az amerikai típusú prepperekre kell itt gondolni.
• A kis ember bekattanása a megboruló rendszerek nyomása alatt: – Az 1993-as Összeomlástól könnyű eljutni napjaink olyan médiaszenzációihoz, amikor nem feltétlenül értjük a személyes motivációt a Millennium ismerete nékül. („De hát olyan rendes ember volt! Minden nap előre köszönt és mindig annyira kedves volt!”)
• Gengsztervilág: Sokszor kriminálisan szleng a nyelv, implikálja a közbeszédet, az utca fröcsögését, de a választékos magas művészetet is, ahogy kvázi már senki sem beszél a hétköznapokban, a social mediában főleg nem. Szépelgésmentes direkt nyelvi stílusa, dinamikus metaforikája van, ami felettébb értékelendő.
• 100% popmentes. Nem szükséges további magyarázat ehhez.
• Fontos híd és összekötő kapocs a TNI és a Hard Wired között. A Hard Wired olyan, mintha az utolsó három album darabjai lennének egybegyúrva. Mind esztétikailag, mind nyelvileg, mind hangzásban alagutat képez a Millennium két igen fontos FLA anyag között – némi meghökkentő, stíluskísérleti kitérővel.
• A Millennium a valaha végzett legszellemibb munkák egyikét öleli fel az ipari underground színtéren és ezt az mutatja elsősorban, hogy ha valami hibátlanul jó, azt senki nem merészeli pofátlanul remixelni, coverelni, utánozni. Senki nem mert azóta sem hozzányúlni és nem meri kereskedelmi érdekből lemásolni és megbecsteleníteni. Tehát kompakt cucc.

A Millennium 2024-es 30 éves jubileumi újrakiadása

A Millennium korábban is megért már újranyomásokat és újrakiadásokat, sőt, rosszul (valójában rosszabbul!) sikerült remasztereket, lásd a drága, limitált 2020-as GCTM box set kudarcát. Most 30 évvel később dupla CD-n és kétféle vinyltípuson is megjelent a jubileumi album az Artoffact Records jóvoltából, így aki nem elégszik meg egy korábbi használt példánnyal, most egy felújított hangminőségű, az eredeti borítót megőrző szettel lehet gazdagabb.

Ha engem kérdeztek, minden jófajta háztartásban kell legyen minimum egy Millennium példány, függetlenül attól, hogy melyik kiadása. A dupla CD nálunk ca. 13.499 Ft-ért, a green clear dupla vinyl ca. 16 990 Ft-ért kapható (vagy rendelhető elő).

A FLA ismét fellép Budapesten, az A38-on

2024. november 27-én szerda este lép föl a Front Line Assembly, immár sokadjára az A38 hajó koncerttermében, amely nyilván nagy bulinak ígérkezik. Az este folyamán az előmelegítést a német The Halo Trees, és a Ya Toyah végzi el. A FLA felállása Bill Leeb és Rhys Fulber lesz természetesen, a dobolást Jon Siren végzi, a fejlevivős gitármunka pedig Tim Skold jóvoltából fogadható.

Hogy mi várható az este folyamán, milyen repertoárral és milyen hosszúságban fog játszani a csapat, arról találgatások sincsenek, ugyanis a tavasz folyamán az észak-amerikai turnéjukon egy elég rövidke programról (7-8 szám) tudunk, viszont ebben az őszi-téli időszakban Európában remélhetőleg terjedelmesebb és alaposabb setlisttel készülnek.

Jegyek és további infók az A38 oldalán.

A Millennium tracklistje:

01. Vigilante – 6:28 (106 BPM)
02. Millennium – 6:09 (135 BPM)
03. Liquid Separation – 5:05 (135 BPM)
04. Search And Destroy – 6:30 (130 BPM)
05. Surface Patterns – 5:35 (110 BPM)
06. Victim Of A Criminal – 6:32 (108 BPM)
07. Division Of Mind – 5:47 (145 BPM)
08. This Faith – 6:11 (110 BPM)
09. Plasma Springs – 6:20 (143 BPM)
10. Sex Offender – 8:12 (98 BPM)

---

A Millennium dalszövegei magyarul:

Vigiláns

A viselkedése
Oly bonyolult és furcsa
Egy szűk résbe lett zsúfolva

Rasszista inkoherencia
Elmenni nincs hova

A nyomorúság: megbocsájthatatlan
Belülről küzd
az emberi tarlót lerohanja
fakult emlékeit hátrahagyva

Lövések dördülnek
Szétrebben a nép
Testek hullanak el
A vér a falon fröccsen szét
Nincs idő megkérdezni
Vajon ki fog le és fel
A mennybe vagy a pokolba menni.

A savas levegő
Elhomályosítja látását
A városi bűnözés
Szedi a vámját
A metszések adják
A metaforáját

Egy valódibb élet
Most kibontakozik
Nincs több fájdalom
és önsanyargatás
Minden ott ér véget
Ahol elkezdődik
Az univerzum e hullámhosszán
Valami teljesen mássá változik át

Eljött az idő,
Hogy mindent kiirts,
Itt az idő megtisztítani
A világot e kíntól.
Ez csak önámítás
Nincs vég, nincs feloldozás

Egy 38-as lóg a kezében
Vállai mélyen csüngenek
Füstölgő töltényhüvelyek a padlón
Ahogy a vérpatakok folyni kezdenek
Szirénák visítanak a távolban
A rendőrség a helyszínre rohan
Bent egy férfi áll magányosan
Arcán obszcén vigyor fogan.

---

Millennium

Precíziós fénybe
elhalványulunk
A megadás során mind hallucinálunk
A földbe kerülve mind szertefoszlunk,
Tévképzetbe hullva,
Mind szétválasztódunk.

A zűrzavar közepén
Szem elől tévesztjük az ellenséget
Akár gonosz istenei a rombolásnak
Folyékony áttetszőségen át mozognak

Eldobható hősök
Emberei a tegnapnak
Eldobható hősök
Itt soha nem maradnak
Mint a pusztítás istenei
Meg akarnak gyalázni
Mint a csábítás gépei
Meg fognak újulni

A biztos kihalásig visszaszámlálva
A valóság most új alakot nyer.
Lassan sötétbe borul az univerzum
Te meg végső álomba süllyedsz.

A hullámhosszba
Egy összeesküvés fordul,
A hullámhossztól egy bolygó
Soha meg nem szabadul.
Amint jön a jövő,
Az idő egyre gyengébb lesz,
A jövőben az erősek
Öröklik a gyengéket.

---

Folyékony Elkülönülés

A legsötétebb anyagba mélyen
Hol senki sem lélegzik már
Ahol G-erők tépik ki tüdőd
S az agyad dermedésbe zár.

Az éltető oxigéntől megfosztva
Az elméd lassan szétcsúszva
Mély álomba süppedve
Pulzusod meggyengülve.

Ez az alak, melyben élünk,
Törékeny teremtés.
Ez az eufórikus vibrálás,
A folyadék szétválás.

Villanás ragyog előtted,
Az igazság órája elérkezik,
Az idő soha nem hazudik,
S az utolsó pillanatot megidézik.

Emlékekben ott a szeretet, mit az élet iránt éreztél,
De bármilyen kegyetlen is, semmi nem olyan lett, mint amilyet reméltél.

Mély behatolás,
Közeledik a haldoklás.

Véred már nem áramlik,
A tested lassan eltávozik.

Kezeid egyre hidegebbek, jégbe fordulnak át,
Árnyékot vetve, lelked meglátja a fényt, ami vár rád.

Visszatekintés a múlt eseményeire – ez annyira téves
Visszatekintés a múlt eseményeire – túl késő bármilyen döntéshez.

---

Megkeresni és elpusztítani

Egy különítmény a pokolból épp ma indult útnak,
Felkutatni és elpusztítani őket egy csapás alatt.

Tiltott a bolygó,
Senki sem tér majd vissza,
Feláldozható az életük,
A csatában lesz végzetük.

Győzelmet kell aratni,
Most ez minden tét
Ha a bolygó lángol,
Nincs menekülés.

Ahogy a felhők áttörtek
A perzselő égbolton túl,
A pillanat aurája
Invázió fentről elindul

A konfliktus még mindig előttünk áll
Ahol félnek lépést tenni a gyávák

Sokkoló volt az érték
Elhagyott az undor
A robotok bevetésre kerültek
Létrehozva egy ember-gépet

---

Felszíni Minták

Tovább
Tovább az aknamezőn,
Bele
Bele a mélybe,
Vegyi
Vegyi üstök
Helyük még mindig ismeretlen.

Ki a sötét alagútból, bele a fénybe,
A világ pusztulása, most már rendben van minden.
Lángoló Pokol, egy kopár táj,
Álmainkban
Átéljük a varázsát.

Figyeljük
Figyeljük, ahogy az elméjük robban,
Merülünk
Mélyebbre a mélyben.
Kapucnis mutánsok
Éjszakákon át vágtatnak,
A földet kutatják
A tisztátalan életért.
Keresnek, kutatnak,
Rombolni fognak
Megtesznek majd erkölcstelen dolgokat

Korlátozni fogják
A mozgás szabadságát,
Görcsbe rándítva
a test fájdalmát

A félelem hangjától
Stigmatizálva,
A föld vegyi könnyekkel tele.
A kommunikáció megszakadt,
Csonkolt testrészek
a földön szétterítve.

---

Egy bűnöző áldozatai

Ahogy az államok újabb földet dúlnak fel,
Nő a gyűlölet Sam iránt, mint Ku Klux Klan vezérük felé.
Célja, hogy uralkodjon, legyen első,
Modern rabszolgát faragva mindenből.
Van egy terv, hogy védelmet nyújtson, ám a gazdag hízik,
Mindig a feketét küldik harcba, hogy öljön meg egy másik embert egy másik helyen.
Szégyen a játékban gyalog lenni,
Míg a gazdagok gazdagodnak egy újabb gyilkosság a demokrácia nevében.
A szabad földön rabszolgaság uralkodik,
Nevetek, ahogy a behívókártya ég,
Ők látni akarják, hogy meghalok, hát most rajtuk a sor.
Ezért hívnak kommunistának, szocialistának,
Nem ez a fenevad? Inkább lennék komcsi, mint fasiszta.
Harcolok az elnyomás ellen, aminek szakmája
Az agresszió másokra, hogy megszerezze a pénzt,
És persze, nekik ez vicces, hiszen világszerte,
Annyi millió ember szenved a népirtás áldozataként.
Megőrülök, mert csak nézem és állok,
Míg a disznók elkövetnek egy újabb gyilkosságot.
Várom a napot, amikor megrohamozzuk a Fehér Házat,
Azt mondom, tojjunk rá, végezzünk a bábukkal.
Addig a napig az a célom, hogy felnyissam a szemeket,
Akik megszervezik az elmék forradalmát.
És hamarosan látni fogjuk, ahogy a mozgalom eléri a csúcsot,
Egy lincselő tömeg kötélt hoz Sam nyakára.
Igazságos megtorlás a földért, amit elloptak,
Egy egész nemzet a fekete munka erejére épült.
Bűneiért fizetni fog az emberiség ellen,
Ő a világ őrületének legnagyobb megteremtője.
És igen, véget vetek a halálkereskedőnek,
Egy sörétes puska dördül mellkasában,
egy bűnöző áldozatai vagyunk.

Egy bűnöző áldozatai vagyunk.

Egy bűnöző áldozatai,
Annyira cinikus üzenet ez.

Nem állok be a gyilkos cinkosai közé,
Gyilkosok bűntársa nem leszek, ezért küzdök, hogy ellenálljak ennek.
Az elnyomás rendszerének, amely az embereket remény nélkül hagyja,
Összeesküvés, hogy megöljenek minket, bezárjanak, tönkretegyenek.
Egyúttal azt mondják, egyenlőség van,
Minden nemzet számára a brutalitás közepette, yo.
Ez a valóság, míg az Egyesült Államokban,
Négyszáz év gyűlölet és a világ legmagasabb gyilkossági rátája.
És nehéz elmenekülni, a disznók lakomáján,
Felfalva, elfogyasztva a vadállat gyomrában.
Amíg a nincstelenek küzdenek a gazdagok haragja alatt,
Milliárdokat keresnek a szegények, mert mi vagyunk az örök alsóbb osztály.
És szégyen nélkül motiválva, átrendezzük,
És megcsonkítjuk vagy egyszerűen szétlőjük Sam agyát,
Temetésén senki nem vesz részt,
Nem lesz ott egyetlen egyén sem, mi egy bűnöző áldozatai vagyunk.

Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Yeah, toljuk ezt.

Egy bűnöző áldozatai,
(Összegyűlve az első vonalban)
Üzenet, ami olyan cinikus,
(A világforradalomnak szentelve, egyenesen toljuk ezt)
Egy rendszer bűnöző.

Igen, tudod, itt az idő ölni,
Egyenesen, yo.
Elegem van a népirtásból,
Elegem van az ember alkotta betegségből,
Ez egy világszintű népirtás és gyilkosság,
Nem adom fel.
Összegyűlve az első vonalban,
Az egész világ uralkodó elitje által elnyomott emberek,
Hozzuk el nektek,
Igen, és ez nem vicc,
Semmi más, csak fegyverfüstben megyünk el,
Megtervezve egy világforradalmat.

Tízezer szomáli fekszik holtan a sivatagi homokban,
Megölték őket az amerikai humanitáriusok.
A Remény Helyreállítása művelet, semmi remény nem maradt,
Csak egy újabb mészárlás, a szegényeket levágták.
És akárcsak Irakban, soha nem látjuk a támadást,
Vagy a testek képeit, akár barnák, akár feketék.
Mint zombik vagy gépek, rutinunkat végezzük,
Ezért hisznek minden tévéüzenetben.
Az újságok megtelnek propagandával és hírveréssel,
De nem hihetünk semmiben, amit látunk, olvasunk vagy írunk.
Annyi ólom a fejünkben, agyhalottak vagyunk és tanítva arra, hogy ne törődjünk,
Az amerikai álom az egész világ rémálma lesz.
A jövőnk semmi más, mint az osztályok háborúja,
Az összes tömeg a fasiszták ellen.
Ez csak egy könyörgés a Föld és minden élő megmentéséért,
Nincs sok időnk rájönni, hogy egy bűnöző áldozatai vagyunk.

Egy bűnöző áldozatai vagyunk.

Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Üzenet, ami olyan cinikus,
Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Egy bűnöző áldozatai vagyunk.
Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Üzenet, ami olyan cinikus,
Egy bűnöző áldozatai vagyunk,
Egy bűnöző áldozatai vagyunk.

---

Elme Megosztása

Be a kijáraton át,
Nyugatra, előre tovább,
Ez a fasiszta nemzet
Soha nem pihen.

Harcolj vissza [4X]

A gyűlölet uralkodói
Végrehajtjuk a fájdalmat
Nem a mi kezünkkel
De másokéval fizetünk

Harcolj vissza [4X]

Nincs kölcsönös megadás
Chud illata
A végtelen lélekkel
Nem adjuk fel soha

Harcolj vissza [4X]

Az igazság oltára az élőknek való,
Az igazság oltára nem kegyelmez annak, aki alulmarad.

Drogurak hálózata uralkodik ezen a földön
Ez a demokrácia soha nem fog megállni

Harcolj vissza [4X]

Az elme megosztása fojtogatás,
Az elme megosztása fulladás.

A kettős tükör
Kétfelé reped,
Kaotikus emberek
Érvénytelenítenek téged.

Harcolj vissza [4X]

Újraprogramozott látomás,
Félelem dimenziója,
Üres téveszme,
Elveszítjük a látásunk mindannyian.

Harcolj vissza [4X]

Fecskendős injekció
Karodba hatol,
Végső megoldás
Most jön el, itt a holnap.

Harcolj vissza [4X]

---

Ez a Hit

Ezernyi ember arca
Elmebetegségük valósága
Küzdünk és harcolunk, hogy túléljünk,
Kulturált öngyilkosság ez, amit véghezviszünk.

Ez a hit valóság,
Az árulás.

Ahogy zuhanunk az égből,
Életünk elsuhan, elszáll,
Felébredünk ebből a látomásból,
Az élet furcsább, mint a halál.

Erőszakos szavak alkotják a sort,
Megfélemlítés mindent letarol.
A nap felkel, egy újabb nap jön,
…Csak hogy újra elköszönjön.

Az emberek stratégiái felbukkannak,
…A világ pusztulása most érkezik meg hozzánk.

Ez a hit valóság,
Az árulás.

Évtizedek teltek el,
De semmi nem változott meg.
Az emberi kegyetlenség ugyanaz maradt,
Menedéket keresünk a nap elől,
A holnap áldozatai itt maradnak,
Ismét eljön egy magányos éjszaka,
Kemény könnyekkel csukod be a szemed.

Ez a hit valóság,
Az árulás.
A világ, amit ismertünk, megsemmisült.

---

Plazma Források

Hangokat hallok,
A becsapódás közelít,
Kapcsolók be,
Nem tart semeddig se

Ismerd fel a hangot,
Erősnek kell maradnod,
Szoftver ütközik
Mindkét oldalon

Fuss az életedért,
Ha élni akarsz még,
A helyzet sürgető
Hideg, mint egy hulla,
Próbálsz kapaszkodni,
A szíved és odaadásod
Mindjárt el fog hagyni.

Kommunikálj most,
A tudás itt van,
Nincsenek limitációk
Új generációk.

Lassú ütemű támadás,
Lépésről lépésre
Rombolásra tervezve
Így egyben, összekötve.

Irányítsd a gépet,
Szakítsd a varratot,
A mi agyszüleményünk
Órák alatt elenyészünk

Most már be vagy kötözve,
Most rajtad a sor, fel, győzelemre,
A bőröd vékonyra feszül,
Amint harcba lendül.

Másodpercek telnek el,
Most fogsz meghalni
A gép bekapcsolva,
Erősnek kell most lenni.

Hangokat hallok,
A becsapódás közelít,
Kapcsolók be,
Nem tart semeddig se

Ismerd fel a hangot,
Erősnek kell maradnod,
Szoftver ütközik
Mindkét oldalon

Most kommunikálj,
A tudás itt vár,
Irtsd a félelmet
Ezen a szférán belül

Egyenként új horizontokat fogunk látni,
Hogy fel tudjuk őket szabadítani,
Szakítsd a varratot
A folyamban,
A mi agyszüleményünk
Órák alatt elenyészünk

---

Időátlépés

Fertőzve és elutasítva
A nyomás rád nehezedik
Szétesett és felállt
Védelem a némáktól

Elfáradva, kimerülve
Egy új attitűd
Az asztalhoz szorítva
Az infúzió átfűt

Ez a látomás él
Ez túl fogja élni
Görcs az áldozaton át
A tesztelés új
Skizofréniás félelem
A feszültség megragad téged

Agitáció, elszigeteltség
A módszerek durvák
Végrehajtás, fejlődés
Az államhatalom uralkodik rajtad

Ez a vízió él.
Ez túl fogja élni.
A görcs az áldozaton át
A tesztelés új
Skizofréniás félelem
A feszültség megragad téged

Visszatérítés üldözés
Mi új még?
A nemzet megszűntetése
Minden rajtad múlik!

---

Belső égés (B-oldalas szám a Surface Patterns singles CD-ről)

Mozgás a testen keresztül
Mozgás a levegőben
Mozogj a testen keresztül
Mintha nem is érdekelne

Belső égés
Túlzott félelem
Ujj a ravaszon
A rohadékok tiszták
Erőszakos nemzet
Fém gépezet
Gyilkol, gyilkol, gyilkol, gyilkol, gyilkol.
Illékony lép
Reagál az erőszakra
Reagálj a félelemre
Reagálj a cenzúrára
Sebességváltás
Reagálj a zajra
Reagálj a kapzsiságra

Korrupt
Korrupt a nemzet
Korrupt
Korrupt a törvény
Korrupt
Korrupt a rendszer
Korrupt
Korruptak vagyunk mindannyian

Mozogjatok a testben
Mozogj a levegőben
Mozogj a testen keresztül
Mintha nem is érdekelne

A “Mégis mit adott nekünk?” sorozat következő alkalmára szépen és méltósággal saját 35 éves jubileumára felkészül:
Clock DVA: Buried Dreams (1989)