Dagadó nyaki ütőerek, fent és lent, felpörgetett (munkaalapú) társadalom, árvíz, iszap, megdöglő HDD-k, vinnyogó-sercegő egérként viselkedő laptop-adapterek, veszélyes közutak, és újra arcon pörgő politikai hergelés-csömpionsip: ON! A teljes kivonulás a jó ilyenkor. Kihasználni az utolsó perceket, két erős esőzés között tisztára suvickolni az ablakokat, hogy beömölhessen még a fény. Meg a jó gondolatok. Például nagyapámról, akiről még nem meséltem itt. Cipész volt, mestere a szakmájának. Még tizenévesen tanulta ki és nyugdíjas éveinek jelentős részét és élete utolsó éveit ezzel töltötte. Cifrán, de mosollyal a szája szélén példálózna (szájtátva hallgatnám ma is a nagyepikai stílusát), hogy ugyan mégis miért gyártanak feketére fújt mosogatószivacsból cipőtalpakat? Nos, ilyen a jövő, ilyenek a termékek és hát ilyenek a mai emberi agyak is. Sok mindent, főleg zsíros dolgokat felszívnak.
Ez nem kritika, csak pusztán megállapítottam. A szeptemberemet két ikonikus és időtlen album rongyosra hallgatásával töltöttem. Az egyik az Einstürzende Neubautentől a Haus der Lüge, a másik a Laibachtól az Opus Dei. Mindkettő klasszikus és mindkettő zenekar megáll októberben Budapesten is. A Laibach nekem szerencsére élményként már sokszor megvolt, az Einstürzende viszont még soha. Pedig ők elég korán megfordultak már nálunk. Nagyon várom mindkettőt.
Az októbertől (általában) nem várok semmi többet, már most tudom, hogy totál szívás lesz, csak egy újabb drasztikus hónap a sorban. Viszont ilyenkor segítenek a könyvek jobban elaludni, új nézőpontokat megismerni, anélkül, hogy bárki telezsuzsulná a számára überfontos, de valójában csak a konzumer társadalomról szóló témáival a megfáradt agyam. Emellett izgatott is vagyok, hogy a várt koncertek mellett milyen új megjelenésekre számíthatunk és lesz-e köztük például felforgatóan jó. A szeptemberi termés viszont jónak mondható, ebből a havi riportból ki is fog derülni. Addig meg szúrós tekintettel hallgatok Alien Sex Channel számokat, ami kiváló, magyar, összetett és okos nyomasztáselektronika és még – bármennyire is hihetetlen – de még mind kiadatlan. Kiváltságosnak érzem magam, ami elnyomja a fáradtság érzést valamennyire. De most előbb nézzük meg tüzetesebben, mit is kaptam ettől a parádés szeptembertől.
Belföldről jelentjük:
A nehézlégzés olykor eléggé eufórikus tud lenni: Vector (EndTek Rmx) by Triode
Hatalmasat szakít a Triode (Peter Rybar, pozsonyi dark electro/ambient szólista projektje, aki egyébként a dISHARMONY tagja is), a szlovák aliensproduction kiadónál publikál. Közelgő kiadványán Turóczy György (most az EndTek köntösében) a Vector című számát remixelte különlegesre. Az október 12-én megjelenő, Innocence névre keresztelt remixalbumáról (Az idei NullVector album számainak átdolgozásai) közé került fel Gyuri cucca. Az együttműködés nem újkeletű, hiszen a Stone Wired keretében már odatette magát Peter munkáihoz. Ez volt a dermedő szuroksűrűségű Dry Soul, most pedig a Vector kapott további lesötétítést és bevallom, nekem jobban át is jön, mint a népszerű Frontier Guards átdolgozása. Ilyenkor jó transzatlanti kapcsolatokkal rendelkező európainak lenni, nagyon adom az ilyen időzónákon éles, vakító fényívként áthúzó együttműködéseket. A sötételektronika és a nehézlégzés tipikus példái ezek és roppantul élvezem, mikor nagy elmék összefognak, hogy megmutassák, van még tapintható pulzusa és izgalma a dark ambient vonalnak a Lustmord és a raison d’être után/alatt is. Megfelelő zene a mocskos, nyirkos őszhöz, karcol mint kísérletező tinilány a saját vénáján a frissen megfent Fiskars késsel – pusztán örömből és kíváncsiságból.
Minden igyekezetem ellenére: Void;array
Váratlan meglepi kontent, mondhatni új típusú dropping „coming-out” vagy „age of coming”, ahogy kedveled vagy érted. A C++ mint programnyelv még megvan? A társulatlanság, elcsúszás hasizomedző, abbahagyhatatlan, poharanként felemelt bal karral vízivós csukláselmulasztó élménye is? Segítek, mert a H.I.T vagyok, igazán nincs mit. A void pointer a C-ben egy olyan mutató, amely nem társul semmilyen adattípussal. Valamilyen adatszerkezet helyére, barátok közt is (Magdi anyus épp alszik, pszt!) a változók címére mutat. Általános célú mutatónak is nevezik. (Jó, ez most nem sokat segített, bocsi, én kerültem a C++ nyelvet.)
Kovács Luca (DJ Lvcretia, Disorder Podcast, Gothic Disorder Prod.) közösségszervező és promóter munkája mellett nem nyugszik, nem is tudna, teszi mindazt, ami a személyes drive-jából, felpörgéseiből épp kijön. Ezúttal egy először látott gerinc MR (saját) sokkjából és némi extrém technikai kísérletezésből kihozott noise albumot dobott ki, ez pedig a Minden igyekezetem ellenére. Izgalmas, de nehezen befogadható anyag, kísérleti harsh noise-nak viszont elsőre perfetto. Pár hónapja Damage megmutatta neki, hogyan kell szintik nélkül egy saját magába bekötött mixerrel nagyon furcsa zenét csinálni. Szerintem sikerült.
„Harsh noise ambient analóg szintetizátorral kínzás bemenet nélküli keverési technikával. Rossz a mixernek, rossz a fülnek.” – írja a fülszöveg, de ha valamire sosem fogadtam volna nagy tétben, na az pont ez. Hogy Luca átmegy nojz-dadaizmusba és nyekeregtetős-sivítós-homokfúvós viccet csinál abból, ahogy rászabadul a GÉP-re! Én meg szögmérőzök, hogy a sörösdobozból készített szolárgráfot hová és milyen pozícióban helyezzem ki, de hát én sem vagyok normális… Mióta hallgatom, azóta több a tengerentúli (saját bevallásuk szerint) politikai menekült migráns énekesmadár az erkélyen, miközben a magukat nyíltan megélhetési-lakhatási migránsnak valló poloskák fejvesztve menekülnek, és a szomszéd legalább nyolcszor kopogott már át, hogy valami nagyon nem stimmel a mosógépünkkel, biztosan csapágyas, cseréljük ki vagy WD-40-ezzük be tetőtől-talpig mielőbb! Szóval hasznos kísérlet ez, csak alább ne hagyjon a lendület! Ez a szeptember 7 legvadabb zajtrackje, amitől garantáltan megbolondulsz és mindenki elköltözik mellőled, vagy oszlass tömeget és legyél rá büszke, hogy a H.I.T adta a tippet hozzá, miközben Luca követte el. Szerintem lesz itt még kóperésön, mert nagyon unom az összes szomszédomat már. (Amúgy büdösek és hangosak is.)
Cursor to XYZ nem nagyon szeretné félrevezetni az embereket
Ottucsák József electrozenész jammer-társunk Cursor to XYZ művésznevén eddig nem pozícionálta magát még vakító reflektorfénybe, pedig atomjó improvizatív lebegős elektronikus zenéket kreál és otthon van az ambient, a hangulatos régebbi EBM, de még a witch house terén is. Régebben a S.C.E.L.-ben dobolt, valamint a Rivetril nevű electropunk/EBM formációban játszott. Pár fellépésük volt régen a Gyárban, Szegeden a Hiteljugend altal szervezett punk fesztiválon, továbbá Mosonmagyaróváron az Impact Pulse-al. Simonnal a servo.hatred/Machabray-ból anno együtt szerveztek witch house bulikat. Együtt játszott Bérces Ádámmal (Durch Heer und Kraft, Mørk Skog, Binary Acid, Kraschau) is, tehát van rendesen zenei underground előélete, de talán másoknak is fontos emlék lehet ez.
Cursor to XYZ most elsősorban azért is bukkant fel a köztudatban, mert végzett egy sikeres terméktesztelést, ami igen felvillanyozó lett. A Circuit Owners FB-csoportban, ahová posztolgatni szoktak a Novation Circuit hangszerek kedvelői, felbukkant Yves Big City (Isotonic Studios) felhívása, aki egy új fejlesztésű, BODY CONTROL – EBM NEW BEAT nevű soundpack-et (hangkészletcsomagot) dobott ki és kért hozzá tesztelőket. Józsi pedig circuitosként úgy gondolta, hogy akkor már kipróbálja és létrehozott belőle három remek tracknyit, ebben a videóban összesűrítve, konkrétan ezt:
Mint érzékelitek, van benne frissesség, alázat és kompozíciós potenciál.
Inspiráljon ez tehát mindenkit! EBM producerek sokasodjatok!
Láthatatlan előrenyomulás, végső invázió. CMC: Menj!
Nincs tánc, nincs zene (nagyon upgraded)
Egyik következik a másikból és egyiknek se nagyon vagyunk mostanában exportbőségében, zene alig, tánceváty meg semmi. Elinflálódott, nem is volt, alig emlékszem. Nekem a CMC innen kezdődött, ettől a számtól, Istennel a hangfalakban, akkor még elég tré hangminőségben, már nem is tudom, hogy miről, de akkor is csumára tekerve ment végtelenítve. Adott egy víziót, egyenes tartást, láthatatlan, végső inváziót (hát nem megtörtént? de, bizony) és mindent, beleértve az empátiával figyelt, vak embert, aki pakolgatja be bértám nélkül a hangyaf*sznyi alkatrészeket monoton egy forgó dobba – a ma is ismert magyarszürkében. Ugyanaz a lüktetés van, ugyanaz a fuldoklásérzés, alig változott valami. A 80-as évek rádiókabaréfelvételeit bolhapiaci kazettáról visszahallgatva, mintha egyetlen perc sem telt volna el. Műsorszerkesztői alákevert stúdióműröhögéssé lett minden már, de tényleg. Nem hittem volna, hogy még megélem azt a pillanatot, hogy ez a szám, ami oly sokat jelentett évtizedeken át (1989!) nekem, és amiből bármelyik sort idézve azonnal és kíméletlenül diszkreditáltam magam bármely önmagát „értelmiséginek” valló, de valójában totál értetlen és értelmetlen társaságból, 2024-re kap majd egy új, vastagabb zománcréteget. Amibe harapni lehet, azonban meg se koccan neki. A fogaid azonban kihullanak. Előbb-utóbb úgyis mind. B+ Isten, oda se figyeltél a részletekre.
Leírom újra. Úgyis visszakapom ám másodperceken belül dislike-ok formájában (0-24-ben semmiségeken és online éldegélő, száraz szemhéjú, rögtönítélő bíróságok szevasztok!), ha tévednék: a CMC egyik legtöbbet mondó és leginvazívabb, legjobban elsőre és mostanra újra összerakott csúcsszáma ez. Igen, a Nincs tánc, nincs zene. Most Menj címen éledt fel az éber kómából (bár volt már egy feltámasztási kísérlete) és olyan szinten vibrál ez a mostani verziója velem, mintha mindig a legelső alkalommal hallanám és teleholdnagyságúra nyílna tőle a pupillám. Ha valami kellene eszelősen-feliratkozósan, akkor ennek a számnak a single CD-kiadása a 5 magyar TOP underground előadó reinterperetációjával. Nagyon megérné, de láncfűrésszel esek bárki ujjainak, ha bárki hozzá mer nyúlni ehhez a darabhoz. A Talking Heads poliritmikus Born under the punches-éhez se merne senki hozzányúlni ugyebár, nem emlékszem, hogy bárki nekifutott vagy megpróbálta volna. A Menj!-ben egy egész négyjegyű függvénytáblázat összpontosul. Leutánozhatlan, egyedi, nem sikongat feldolgozásokért. Tisztelt zenészek, ne is fáradjatok vele, hagyjátok békén így, mert ez csakis a CMC-nek a kiváltsága. Mások számára érinthetetlen.
Kiváló tanév- és szezonnyitó electro-power koncertek is voltak!
Amennyiben lemaradtál volna róla, mert a Maldív-szigeteken nem volt erős hotel wifi, akkor bepótolhatod most. Augusztus 30-án egy szuperenergikus E-Diode, Bitrotator, Zajnem koncerten voltam a Három Hollóban, és ennek kapcsán az élménybeszámoló mellett még egy nagyon jót beszélgethettem a Bitrotator zenekarral tagjaival és Syngular mágussal az elektronikus zenélésről, 80-as évek computerzenei technológiáiról, gyógyíthatatlan fertőzéseiről és a 8bit & chiptune szépségeiről.
Ahogy a híres Bud Spencer-Terence Hill film címe is utal rá: NYOMÁS UTÁNA!
Alien Romulus és a filmipar egyik kevésbé exponált szelete: a díszletek
Jelentem, megtekintettem az Alien Romulust, ugyanis mondhatni eléggé nagy rajongója vagyok a franchise-nak. Tettem ezt a Budapesten forgatott filmhez nagyban hozzájáruló, elképesztő létszámú magyar stábok, szakik és statiszták (Márk, szevasz!) iránt érzett tiszteletből továbbá a „termék” kinézetének, látványvilágának utilista, ipari és biomechanikus megközelítéséért is. A filmet és annak hátterét és sztoriját nem elemzem, ellenben kiemelném és mindenki figyelmébe ajánlanám mindazokat a felépített helyszíneket, díszleteket, tárgyakat, amelyek a filmben szerepelnek. Iparistaként, számtech-bolondként lélegzethez sem jutottam a film nézése közben és elég hamar azon kaptam magam, hogy már nem is a történet és a dialógusok kötnek le, hanem egyszerűen csak kalandozom a hiteles látványvilágon. Abban, amelyben keveredik a modern és a retro tech, az analóg kapcsolók, CRT-képernyők, a nehézvas eszközök és minden, amiről a sorozat darabjait ismerve és a 2014-es Alien: Isolation játékot végigtolva ki lehet jelenteni: ezek a tárgyak, eszközök, terek, gépek, mind-mind szinte otthonosnak számítanak nekünk.
Az egyik CGI-mentes merengésem a valódiság és az ahhoz vezető rögös, összetett, projektmenedzsment-alapú, handcraft, kézműves út. Hogy mennyi pepecseléssel, reszeléssel, festékszórózással, visszabontással, modellépítéssel jár egy ilyen produkció, még akkor is, ha csak másodpercekre veszi a kamera. Erről feltehetőleg azok mesélhetnének (már ha nem volna ipari titok, de ha jól tudom, akkor bizony az), akik hónapokig keccsölnek ezeken a komponenseken, miközben a látványtervező felügyeletét és hideg lehelletét érezhetik a tarkójukon. Azon is agyaltam, hogy végül mi is lehet ezeknek a cuccoknak a további sorsa, pl. egy hibernálókapszuláé vagy egy valódinak és működőképesnek tűnő access-terminálé, netán M41A Pulse Rifle impulzusfegyveré? Mert oké, hogy egy földkupacot eltol a bobcat, de ami szállítható, tárolható, azoknak mi lesz a sorsa végül? Megtartják? Elbontják? Szétszerelik? Elraktározzák? Miért nem árverezik el? Miért nem lehet a sci-fikben szereplő kisebb tárgyakat esetleg kiárusítani, licitelni rájuk? (Talán mert titok, hogyan is készült és az megölné az illúziót, nem tudom.)
Egyébként két kiváló, fotókkal jól illusztrált írást ajánlok a film kapcsán, az egyik a Telexen, a másik a Dezeen-en jelent meg és nyújtanak némi bepillantást a kulisszák mögé.
Etyek hátán megyek: a Korda Filmparkban jártam élménytúrán
Azaz vezetett csoportos látogatáson. Nagyon lenyűgöztek az épített díszletek, amelyek a filmbéli illúziót, helyszíneket, utcajelenetek kulisszáit adják, de leginkább a történetek és egy ilyen filmstúdió működése volt az, ami igazán meglepett. Összetettség, precíz munka, amiből sokat tanultam. Nem regélek róla, mert nem akarom elspoilerezni, de ha valaki szeretne különböző korokban épített utcákon járkálni, vagy kedve szottyanna pl. Brooklyn utcáihoz, azoknak érdekes és kissé furcsa élmény lesz. Olyan, mintha hopponálnál vagy teleportálnál. Minden sarkon túl egy más világ (t)enyészik. Ahogy fentebb már utaltam rá, a díszlettervezés és a díszletépítés egy igazán respektálandó szakma – a filmben pedig észre se vesszük, hogy mennyi minden van gipszből meg nikecelből. A magyarok kiválóak ebben és a filmgyártásban is!
Azért a főbejáratot aligha lehet eltéveszteni. Elképesztő mennyiségű logisztika és teher gördül be és ki ezen keresztül.
Ha megmondod pontosan, hogy hány filmben láttad ezt az épületet, amiről nem gondolnád, hogy Etyek peremén található, akkor jutalmul egy királykisasszony kinyitja a jobb felső ablakot és lepottyantja neked a hímzett zsebkendőjét. (Női olvasóim esetében nincs jó opcióm, talán a herceg a térdzokniját, passz.)
Ez itt egy gyönyörű art deco stílusú rendezvényterem homlokzata. Lelki szemeimmel láttam a világító betűs feliratot is.
Fel akartam adni egy Air Mail levelet és pár képeslapot az otthoniaknak, de már sajnos zárva volt.
Kedvenc díszletem, ez a legiparibb! Ki sem találnád, hány filmben szerepelt ez a szerkezet! (csak épp nem láttad).
Szóval a filmezés, a díszletezés és a Korda Filmpark egy csoda, nagyon megéri ellátogatni jó időben, mikor épp nincs ott forgatás. Előzetes bejelentkezés (jegyvásárlás) viszont szükséges a kellő csoportlétszámhoz, kóringyálni össze-vissza nem lehet, filmben szerepelni viszont szerencsére igen.
Itt a Korda Filmpark honlapja a továbbiakért.
ÚJ! ÚJ! ÚJ! Mégis mit adott nekünk? sorozat a H.I.T-en!
Amennyiben nem jött volna még szembe veled, akkor örömmel tájékoztatlak róla, hogy a HUN / INDUSTRIAL \ TECH Kutatás+Fejlesztés részlege egy új rovatot indított Mégis mit adott nekünk? címen. A sorozat eddigi két darabja értelemszerűen az Einstürzende Neubauten: Haus der Lüge és a Laibach: Opus Dei albumai, mindkettő a különös hangulatú és egyedi kontextusú 80-as évek második felében születtek. Elég alapos mélyelemzéseket kaptak, érdemes elolvasni és újra meghallgatni ezeket az ikonikus lemezeket, ha még nem tetted volna.
Felkészülnek, felzárkóznak szépen bontásra:
- Front Line Assembly: Millennium
- Clock DVA: Buried Dreams
Izgalmas lesz!
Külföldről jelentjük:
Ismét elkezdtek összetettebbé válni a dark electro zenék?
Igen meglepett a Haujobb új albuma, a The Machine in the Ghost. Szellem a gépben, Gép a Szellemben, Szellem a Héjban (G.I.T.S), de előtte a The Police, Clock DVA, Einstürzende Neubauten, A Mátrix, most pedig a Haujobb. Megértem, ha a Szellem és a Gép kapcsolatára utalás, az indusztriális pszichofilozófia és albumok/dalszövegek szintjein mostanra kissé elhasználtnak tűnik. Nekem is. Ettől még a The Machine in the Ghost egy nagyon artisztikus, meditatív, lassan és recsegően-ropogósan haladó anyag, ráadásul az elme és az anyag, az analóg és a digitális közötti erősen feltöltött kapcsolat körül forog – a Mesterséges Intelligencia dicső és feltörekvő korában. Szépségesen összetett, mint a Black Nail Cabaret (az Opposition c. számban Árvai-Illés Emese varázslatos énekhangja is hallható – felkérésre 24 órán belül le is adta a vokálsávját, nem mellesleg a hivatalos videóban is szerepel), zajos mint az Esplendor Geométrico, kellően elidegenedett, mint Recoil. Szóval perfekt iparos munka ez, amire igazán megérte várni, és elhihetitek, mindig akadni fog olyan pillanat és hangulat, amikor ezt kell injektálni a fülbe alacsony nyomáson.
Azonban azt vettem észre, hogy a klasszik 4/4-es sima ütemre felhúzott szerzemények mellé mintha az utóbbi években lassan, de biztosan visszakúszni látszana a kissé összetettebb hangzású, merengősebb, komplexebb, többféle tört ütemből és zajtechnikából granolává egybesütött, kihívást jelentő zenei produceri munka. Ami kimondottan jó a faékegyszerűségű, sokszor unalmasra ismételt EBM-ek mellett.
Nos, ennek a helyes (vagy helytelen?) arányát lőtte be a Run Level Zero a legújabb, A Strange New Pain c. albumán. Emlékeim szerint ez egy pörgős EBM/industrial zenekar volt egykor, most pedig egy idősödő, komótos és megfáradt érzelmekkel teli anyag van az asztalomon, aminek értem is, meg nem is a központi üzenetét.
Egyszerre próbál valami léleksimogatót kezelni az anyagon (The Message), hamis szintikkel és széteffektezett vokálbeszéddel elkápráztatni (Axiomatic), majd a lovak közé csapni (We are strong), utána meg jó apukaként altatódalt énekelni enerváltan (The City and the Sword) – ez az album mélypontja, annyi erő nincs benne, mint egy Radiohead-számban, hiába az analóg elektronika, az ének elsikkad, a szöveg túl didaktikus. Huhh, kiráz a hideg. Hogy aztán a Cross over the Line meg lestompoljon? Az Ocean című track legalább instrumentális és bele tudtam kicsit feledkezni a sokféle összehordott és random rendbe terelt sercegő-surrogó-búgó elektronikus és ipari hangon. Inkább tűnik electronoise jammelésnek – meditatívnak is mondanám. Ebből a hulladékbontóból jön egy újabb zúzós electropunk-stomper-dal, a The Fractal Citadel, ide összpontosult billenéskor az összes sűrű anyag. Ennek kellett volna a nyitószámnak lenni, halló, aztán csak később elaltatni az embereket! A Memories különösen hideg, már-már félelmetes, karcos, a 90-es évek végének nyomasztó hangulatát árasztja. (Simán keverhető a legutóbbi Data Void káprázatos szintjével!)
Szóval amikor az összetettséget említem, akkor nem arra gondolok, hogy egy végtelenítettre feszített skálán szükséges cikázni, melynek egyik pólusán az „öregek vagyunk, haldoklunk”, a másik pólusán meg a „fickós kedvünkben vagyunk és szétrúgjuk a dancefloort”. A spleen legyen spleen, a buli meg legyen buli. Amúgy mastering szempontból ritkábban nyűgözött le, mint igen, az albumborítót viszont kimondottan respektálom. Szóval bonyolult anyag ez is, nem állítom, hogy rosszul sikerült, de vannak erősen lehúzó mélypontjai, tehát gondosan kiválogatott track-ekért érdemes elővenni és befűzni a napi playlistbe. Remélem, tudtam segíteni.
Lám-lám! Spread the Word = Spread the net: így nyúlták le az amcsik a Front242 Headhunter-jét
Ráadásul szinte azonnal, hogy a belga FRONT242 kihozta volna 1988-ban a máig legendás Headhunter single-t, ami nélkül nem létezhet magyar ipari és EBM buli. Az amerikai (egyébként háromlemezes) B.O.S.E. zenekar 1989-ben már ki is dobta a Rockwell Records-nál a lemezét, ez azt jelenti, hogy amint a Headhunter átért a tengerentúlra, egyből neki is estek és alapként használták. Jó, de az Art of Noise is samplingelt, lehetne mondani. Természetes dolgok voltak ezek akkoriban, nem volt még akkora nagy mintakészlet és sample-gazdagság mint most.
A B.O.S.E. duó simán és rezzenéstelen arccal hozza a 808-asokat, Detroid-ot, Kraftwerket, de még az 1987-es Robotzsaru hangmintáiból összemókoltságot is, megidézve a PTP (Ministry) – Show Me Your Spine-ját is (klasszikus éjszakai underground diszkójelenet!)
Nos, ennyi voltam erre a hónapra. Pihenjétek ki valahogy.
0 hozzászólás