Valódi boomer-sorozat ez kivénhedt, unott, hiperkritikus, mindentudó ipari arcoknak. A H.I.T tematikus szériája alkalmanként előkapar ősrégi sarokkő-lemezeket, amelyek egy legyintéssel elintézhetők, a fiatalabb generációk által messzire elkerültek és lenézettek, sorjázatlan, sarokcsiszolóval épp csak megsimogatottak, továbbá DJ-k által sose játszottak. Fontos szubkultúrkincsek lesznek itt felcsapva a bontószerszámokkal teli munkapadra, hogy eloszlassunk végre ősi tévhiteket és kikaparjuk tíz körömmel a csiszolatlan gyémántokat klasszikus ipari kiadványokból.
Einstürzende Neubauten: Haus der Lüge (1989)
Szóval mit is adott nekünk az idén 35 éves Haus der Lüge…
- a spermabő vörös ménen,
- a rázogatott vashulladékokon
- és bonyolult, német nyelvű költészeti káoszon kívül?
A válasz: totális vizuális és lelki szanálást
Az 1980. április elsején egy szerencsés véletlen folytán a berlini Moon klubban megalakult Einstürzende Neubauten mindig is azt kérdezte: hogyan építhetünk fel valami újat, ha a régi folyamatosan összeomlik? Jó kérdés. Most sincsenek válaszaink erre. De kinek vannak?
Korai éveikben kísérleteztek ócskavas alkatrészekkel, háztartási gépekkel és mindenféle egyéb (nem zenei) tárggyal, megzenésítették saját elképzelésüket a posztapokaliptikus hanyatlásról és a 80-as évek elején Berlin városi poklának forrongó undergroundjából. A hanyatlás és a megújulás voltak azok a kifejezések, amelyek a legpontosabban jellemezték a Neubauten korai ipari zenei hangkutatását. Lemezről lemezre bővítették és finomították stílusukat és lehetővé tették, hogy roncstelepi szimfóniáik egyre strukturáltabb, tartalmasabb zenei formákká alakuljanak.
A Haus der Lüge albumnál ez a folyamat tulajdonképpen befejeződött, hiszen soha nem látott és nem hallott művészeti formátumban mutatta be a zenekar valódi tehetségét: egészen a sarkokig kompozíciósan megfogalmazva, kompakt módon és rendkívül érzelmesen, mindezt páratlanul átgondolt és a legapróbb részletekig figyelmesen kidolgozott artwork-kel kiteljesítve.
Az Einstürzende Neubauten 1988-1989 között írt és rögzített, sorrendben ötödik albuma valószínűleg az ipari zene egyik német klasszikusa, amely zaj, ritmus, költészet és összedobált (valójában kreatív sorrendbe rendezett) szavak és hangminták nem mindennapi kombinációjának végső megvalósulása. Aligha lesz ez tömegek első számú kedvence, viszont sokak számára ez a tipikus „boarding pass” a Neubauten járatának zajturista osztályára, vészkijárat melletti ülésre, vakablakkal.
„Ennek az albumnak nem volt koncepciója. Egyáltalán nem volt.
Csak hangok gyűjteménye, amelyeket különböző korszakokban rögzítettünk.
Abban vagyok jó, hogy utólag adjak neki koncepciót.”
/ Blixa Bargeld a dán TV STOP zenetévének 1989-ben adott interjújában a Haus der Lüge albumról. /
Az album hangzásvilágába két szám erejéig (Ein Stuhl in der Hölle, Der Kuss) belenyúlt Gareth Jones is, aki 1983-tól kezdve 10 kerek éven át a legendás berlini Hansa Tonstudios hangmérnök munkatársa volt és szintipop, new wave, indie, indusztriál és EBM albumok felvételére tette rá a kézjegyét, többek között a Depeche Mode, Nitzer Ebb, Fad Gadget, Nick Cave & The Badseeds és még sokan mások számára. Ott sertepertélt a stúdióban Raymond George Watts (PIG, KMFDM) is, így közreműködőként ő is megkapta a kreditet.
A lemez egészén a zenekar a szokásos hulladékanyagból készült ütőhangszereit használja, de sok más elemet is hozzáadott a konstrukcióhoz. Ha valaha is egy zenei földig dózerolást akartál meghallgatni, amelyet építészek, anarchisták és részmunkaidős fémhulladék-gyűjtők hajtottak végre, akkor ez a hangguberáló utazás, hazugságházbejárás maradéktalanul sikerülni fog az artisztikus káoszzene német nagymestereivel, az Einstürzende Neubautennel. Spoiler alert: ez a lemez olyan, mint egy masszív, hangos kiáltás egy olyan világból, ahol a civilizáció maradványcsontjai fémekből, cementből és véletlenszerűen rázogatott, csörömpölő ipari zajcsomagból épülnének fel.
Jó, de mégis mi köze van ennek egy vörös lóhoz?
A legégetőbb kérdés: mégis mit csinál ez a ló a borítón? Csak nem éppen jó dúsan a földre élvez?
Hát nem. Az Haus der Lüge borítója pontosan olyan, mintha egy középkori dadaista rézkarc-graffiti művész, aki előző nap a világ összes abszintjét megitta volna, megpróbálna egy emlékezetes, szilaj és vér(sperma)bő, egészséges mént ábrázolni, aki ereje teljében van, tüzes és természetesen ontja magából az organikus hazugságokat, akár az M1 bármely híradója.
A feltűnő borítókép a német reneszánszból híres Hans Baldung Grien 1534-es fametszete alapján készült, amely vadlovakat ábrázol Elzász erdeiben és hegyeiben. A művészeti szakértők szerint a ló a képen épp vizel, bár nem vonatkoztathatunk el azért az érzékelhetően szexuális túlfűtöttségtől sem. A lovak azonban nem buták, nem szórják szanaszét csak úgy az örökítőanyagukat, mint az ember. Amúgy akár az emberekre, úgy a lovakra is szoktak szemellenzőt tenni, hogy egy irányba húzzanak, ne kóringyáljanak el mindenfelé. Az albumborítón a zenekar logója fedi a ló szemét. Minden kimondott szó ugyebár egy ordas hazugság, akár a multicégek drága brandje, márkajelzése, logója, nemde?
Hans Baldung – Három fametszet vadlovakról Elzász erdeiben és hegyeiben, Strassburg, 1534
Bővebb információ a műalkotásról.
A lovas borító annyira szokatlan és egyedi volt akkoriban, hogy a merch-bandapólóktól kezdve a koncertplakátokon át még kézműves, hímzett filcképen is alkalmazva lett. Az artwork tehát virálisan működött, működik ma is, kulttá vált és ez nem csoda, hiszen sok olyan tehetséges művész dolgozott rajta, mint Fritz Jan Thaddäus Brinkmann (ő illusztrálta), Ariane Cohrt, Kerstin Behrendt (művészeti asszisztensek), a rendkívüli tipográfiáért pedig Christoph Maria Zander és Matthew Achilles Partridge feleltek. (Csupán apró érdekesség, hogy a Brinkmann, Zander és Partridge szuperhármas szinte állandó grafikus design tervezési és tipográfiai munkákat végzett a Neubautennek, de mellette rendszeresen a KMFDM-nek és a Project Pitchforknak is.)
Külön egyedisége a lemez egyik belső oldalának, hogy akár a tarotkártyák esetében, a zenekari tagokról rajzos portré készült szintén a német reneszánsz stílusában, alatta a főnevesített nevek: Der Chung, Die Unruh, Das Bargeld, Die Einheit, Die Hacke, vagyis A Megosztott, A Nyugtalanság, A Készpénz, Az Egység, A Kapa.
Egy 1990-es Einstürzende koncertplakát valamelyik random online aukciós oldalról.
A grafika a fiatal, csontsovány és tarajos hajú Blixát ábrázolja, amely a Haus der Lüge belső oldalán is szerepel.
Külön felhívnám a figyelmet az alapos és igényes tipográfiai munkára is. A dalszövegek vörös alapon fekete betűkkel, a dalcímek fehérrel, sorkizárt hasábokban jelennek meg. Izgalmassá és „régiessé” teszi, ahogy az ékezetes Ä, Ö, Ü betűk összevonásra kerültek, tehát ligatúrákkal szedték ezeket. A ligatúra a tipográfiában két vagy több karakter együttes megformálását jelenti, ahol a betűk valamilyen módon összekapcsolódnak, hogy egyetlen jelet alkossanak. Ez a technika a kézi betűszedés korából ered, amikor a nyomdászok a betűk közötti túl szoros vagy túl laza térközt igyekeztek elkerülni, és esztétikailag összefüggőbb szöveget akartak létrehozni.
A hátsó borítón látható egy emberalak (Sámson halálára emlékeztet, de épp ellenkező értelemben), aki egy klasszikus épület eltört ingatag oszlopába kapaszkodik riadtan és szenvedve, mint ahogy te is fogsz, mikor végighallgatod ezt a lemezt. Minden csak egy összeomlás, akár gyors, akár lassított. Akár csendes, akár zajos.
Örökbérlet, egész jó lett. Párhuzam Ibsennel.
A Hazugság Háza tulajdonképpen nem is eredeti cím. Henrik Ibsen A vadkacsa (1884/85) című drámájából 1925-ben készült egy német némafilmes adaptáció Lupu Pick rendezésében, Werner Krauß, Lucie Höflich és Mary Johnson főszereplésével. A népművelőnek cimkézett film premierje idején a téma rendkívül virulens volt, mivel a hagyományos nukleáris család az első világháborút követően jelentős változások előtt állt, és a nemi szerepek is némileg megváltoztak a Weimari Köztársaságban.
Hogy Ibsennek és ennek a némafilmnek van-e direkt párhuzama a Neubauten-lemezzel? Hogy a cifra fenébe ne lenne! A titkok általában azt okozzák, hogy az otthonok mindig a „hazugságok házává” fajulnak. Olyan hellyé, ahol úgy tűnik, hogy az emberek megnyugodtak az élethazugságaikban és féligazságaikban. Szépen bebútorozták és belakták. Örökbérlet, egész jó lett. Ugyanazt a koszos, itt-ott felváló vagy szakadt tapétát nézzük életünk végéig, amelyik alatt penészfoltok éktelenkednek egészségtelenül, de még mindig nagyon tetszik, vagy csak egyszerűen már leszarjuk, ahogy mindenki más is.
A zene: ipari apokalipszis és költészet artpunk stílusban
Maga az album olyan, mint egy fémverésből, hangszerszerű mennyei + pokoli konstrukciókból álló, nyers energiahalmaz. Az Einstürzende Neubauten soha nem volt a finomkodás híve – a finomság az ő értelmezésükben egy eltörött vízvezeték éles fémzaja, amit Blixa Bargeld suttogó-fenegyerekes, hol misztikus, hol teátrális, hol nyers orgánuma horganyoz végig. Ha szereted az ipari zúgást, a furcsa zörejeket, amelyek bármikor egy külváros mögötti gyártelepen is felcsendülhetnének, akkor ez az album neked szól. A dalok mintha csak egy romos földalatti bunkerből szabadulnának ki, ahol évtizedek óta nem takarított senki, aztán járják a maguk útját. Démoni erők köröznek fejünk fölött. Ady Endre pedig csak annyit motyog szomorúan erre, hogy:
„S addig, urak, tűzre az olajat,
Forverc, előre.„
A zenekar kultikus státuszát ugyan már korábban kivívta, de ezt az albumot tették meg mégis a formáció korszakának egyik legfontosabbikává. Nem csodálkozom rajta, hiszen témái hol szelídek, hol vaskalapálósak, kifinomult és precízen burkolt (z)ajándékcsomagjai elsőre is beivódósak és sokdimenziósak.
Meg mélyvénás trombózis és költői pyrotechnikai gyújtogatási akció és rombolás is egyben – persze mindez szigorúan lábon kihordva.
Poetikus prológus, melyben egy nagyon magas zajfal adja a másikat
Blixa Bargeld velőig ható, nem is kicsit indulatos, arrogáns felkérdezésével vezetődik fel az album, ami szokatlannak hathat azok számára, akik a szép, lendületes zenés intrókat kedvelik. A szavalat igen nyers. „Nem gondolja, hogy aláírhatnánk, hogy egy-két százalék a miénk, és ezrek vannak a rabságban?” – kérdezi Blixa, de nem ad esélyt a hallgatónak megismerni az érkező választ még gondolatban sem, ugyanis mire az megjönne „Megtehetnénk, de …” a kipontozott részen rögtön egy 3 méter vastag, áthidalhatatlan zaj- és torzításfal emelkedik a magasba minden egyes alkalommal.
Ez pont ugyanaz a technika, mint amikor fekete táblafilccel kisatíroznak inkriminált részeket egy perdöntő, zárolt, de közérdekű információigénylés keretében részben megmutatott dokumentumból, hogy leplezzenek, elhallgassanak valami fontosat – és érvényben maradhasson a korábbi hazugság vagy amikor egy papagájkommandó megafonokkal és zajolással megpróbálja elnyomni egy tüntetés szónokát. Ha 50 évre képesek zárolni dokumentumokat, miért nem teszik meg örökre? Ha el lehet nyomni az igazság hangját, miért nem süketítenek, vakítanak, csonkítanak vagy ölnek meg bennüket, hogy soha esélyünk se legyen bármit is megtudnunk?
Erős, odaverős kezdet ez, de hát mi kérészek vagyunk csak.
Ha szeretnéd tudni, hogy miként állították elő azt a brutális zajfalat a válasz kisatírozására, akkor javaslom e dokumentumfilm első perceit megtekinteni. Nevetni fogsz rajta, ebben biztos vagyok.
Tűz van babám! Mi is az a Feurio? Hát tűzriadó! (meg egy antifasiszta szimbólum)
Értjük-e már a fekete-vörös-fehér színek kombinációját az album artwork keretei között? (Klasszikus nemzetiszocialista színpaletta ugyebár, az ordas eszmék kilövellése a világra!) A tűztéma így már világos lesz: a holland Marinus van der Lubbe-ról van szó a dalban, akit azzal vádoltak meg, hogy ő gyújtotta fel 1933. februárjában a Reichstagot, melynek következtében a Weimari Köztársaság alkotmányát hatályon kívül helyezték. Mondhatni ezzel indult a Harmadik Birodalom telepítési folyamata, a felsőbbrendű propagandaipar beröffentése, meg persze a széles körű terroré — a baloldal ellen. Feurio Király bizonyos értelmezésekben maga Hermann Göring, aki a Reichstag felgyújtásából tulajdonképpen világégést produkált. A Neubauten Heiner Müller dialektikus drámáját másolta. A kelet-német drámaíróval egyébként is szoros volt a munkakapcsolata a Neubautennek, hiszen a Die Hamletmaschine rádiójáték-indusztriál közös művük.
„Nyomás és testhő felhasználásával zavarunk magfúzióvá válik”
Robbanásszerű kezdés. Minden egyes dobütése olyan, mintha egy bontógolyó lendülne neki egy templomnak, de valamiért ez szép is – egyfajta zenei Stockholm-szindróma. A zaj és a ritmus vad tánccá egyesül, amit ha egyszer hallasz, elfelejteni sosem fogod. Sokféle erős vokál narratívát hallani, de az egyenletes monoton dobgép, a csörömpölő edények zaja, a sűrűn rázogatott fémmel teli bödönök meglepően jól „rímelnek” a vokállal. Furcsán fenséges színházi darab ez, éteri erő, amit a zenekar fémrudakat csapkodva kísér és ezzel primitív energiával teli zajszimfóniát épít. A Feurio! és a címadó Haus der Lüge egyértelműen az album két húzószáma, vagyis best-of cimkés.
Bocs anyu, rosszul vagyok, hadd gondolkozzak picit a válaszon…
A lemez kiemelkedő pillanatai közé tartozik az Ein Stuhl in der Hölle (Szék a pokolban) című dal és annak szövege, amelyet egy részeg népdal stílusában írtak meg. Alá-fölé rendeltség, szülő-gyerek abuzív-agresszív viszony ez a dialógus, amolyan kérdezz-felelek – csattanóval a végén. Kit szeretsz jobban? Apukádat vagy anyukádat? De vigyázz mit válaszolsz, különben csattan a pofon, gyermekem! Olyan, mint egy közismert mondóka. Anyánktól még jobban félünk, legszívesebben a pokolra küldenénk. A fenyítés minden derűs hangulata ellenére ott van benne minden egyes hangban és sorban. Egyszerre drámai, szép és félelmetes.
Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a sűrű pálcázó, bokázó, csattogó hangok anyától vagy apától származnak-e és milyen eszközökkel lettek előállítva. Koncerteken gyakorta egy elég méretes és vastag fakarót ütögettek a színpadhoz e szám előadásakor. A számban hallható „tap dance”, azaz sztepptánc Susa Schumann jóvoltából került bele.
A dal egyébként egy régi gyermekversen alapul, ami párbeszédes formájú, és elég általános volt a középkori balladákban. A dal története egy ember megmérgezéséről szól, ez a régi balladákban szintén gyakori esetnek számított. A kegyetlen testvér / A három lovag / A rózsa és a liliom angol balladák utolsó soraira emlékeztet:
“And what will you gie tae your brother John?”
“The gallows tree for tae hang him on.”
“And what will you gie to your brother John’s wife?”
“The wilderness tae end her life.”
De ugyanez a balladai séma előfordul természetesen a viperaevő lány történetében, akit a nagyanyja mérgez meg (Schlangerköchin), a svéd balladában a Lord Randalban, de még Bob Dylan A Hard Rain’s A-Gonna Fall c. száma is ezen alapszik. Mennyi érdekesség!
Isten főbe lőtte magát a padláson, ezt te tudtad?
A valódi kérdés: mi is az a „ház”, és mitől a hazugság háza? Az igazság az, hogy – egy tökéletesen alapos házbejárás (mint az ingatlanügynökök bemutatói) után rájövünk: ez a ház mindannyiunké, ez maga a világunk – mi vagyunk az omladozó alap, a cég, a vak, a süket, a lekötözött béna, vagyis az összes tudatlan minden egyes szinten. Mi vagyunk a töltelék, a csürhe, de mi vagyunk az áldozatok is, akiket a hazugságok romjai és tulajdonképpen a felújítási munkálatok is maguk alá temetnek. A szövegben a hazugságok háza nem csupán egy metafora és irodalmi párhuzam, ahogy a padlás, mint a torzult élet kompenzációjának időtlen és állandó tere sem. Ibsen drámájában a 14 éves Hedvig szintén a padláson hal meg, amikor a vadkacsa helyett magát lövi meg. Valódi struktúra ez, amelyre folyamatosan építünk, élünk benne, aztán végül mi magunk omlunk össze vele együtt.
A narratív építészet kísérlete, valódi ritkaság. Az első személy, ha nem is teljesen hiányzik, a pincébe van zárva (ez az epilógusából derül ki). Az épület/dal négy emeletet és a pincén kívül egy padlást foglal magában. Minden emelet más-más hazugságállapotot képvisel, az átjárók tárgyalása különösen körülményes, ha a lakástulajdonos maga Isten, nem véletlenül – Nietzsche most forog a sírjában – puskával a lábai között. A dal elég konvencionálisan indul, de minél feljebb jutsz, annál inkább kicsúszik a kemény és gyors igazságok fázisából. Ez egyértelművé teszi, hogy a hazugság házában nincs bizonyosság, mert ez egy önálló rendszer, amelyből nincs menekvés, csak értelmetlen turkálás.
Pinceepilógus
A pincét, mint szimbólumot gyakran a tudatalattival, az elrejtettekkel, az elnyomottakkal társítják. Elvonulás vagy szemlélődés helyszínét is jelentheti. Az élet redukált, elszigetelt környezetben zajlik. Ami első pillantásra negatívnak tűnik (sötét, nedves), azt pozitívnak tekintjük. Ez azt jelezheti, hogy a beszélőnek különleges kapcsolata van ezzel a hellyel, vagy hogy bizonyos szintű biztonságot talál ebben a környezetben. Az alagsort az anyaméhhez hasonlítja, amely a biztonság helye, amely védelmet és táplálékot kínál, ugyanakkor egzisztenciális válságról is tanúskodik. A pincében élés melletti döntés felfogható a modern társadalom bírálataként, amelyet felületesnek, hazugnak és elidegenítőnek tartanak. Az epilógus tehát a földszinttől a padlásig bejárás után, a hazugságok házának feltérképezése, felismerése eredményeképpen egyedül a pincében találja meg az elszigetelést, a nyugalmat és az erkölcsi tisztaságot.
Ez sem kevésbé drámai, ugyanis kellemes, sötét és nedves, csak hát én lakom itt és nincs lentebb. Az egész mű nyelvi szójátékokkal, egyértelmű kétértelműségekkel operál. Németül a „Geschoß” jelenthet „padlót” – „golyót” – „lövést” és a „méh” vulgarizmusát – vagyis roncsolja, elvicceli a tiszta értelmezés lehetőségét. Szóval gondolj, amit akarsz, de ez a szubtextuális esszenciája, hogy azért csak sejted, mire megy ki a játék: A polgári jámborságokat alaposan bemocskolják, és Isten sem száll le könnyedén, hogy megmentsen. Légópince, öl, öböl, méh, bölcső, származás és talán germanistának kell lenni ahhoz, hogy a Schoss – Schuss – Geschoss szavak folytonos keringtetésében észrevegyünk valami konnotációs logikai áramkört. Ha nem megy, akkor segítek: épületszintek, eredet, származás, ölbe tett kéz, tehetetlenség, lövés. Nyugodtan fordítsd le magadnak történelmi-társadalmi vonatkozásában és ha nem jössz rá arra, hogy ez az egész emberi létünk, világunk, annak különböző szintjei, azaz családunk, pártunk, közösségünk, egyházunk, gazdaságunk, egyéni és csoportos narratíváink nem egy oltári nagy hazug kreténség részegységei, akkor valószínűleg semmit sem fogsz érteni a Haus der Lügéből – de akkor nem is neked való ez a lemez, mert minden bizonnyal meghaladja az agyad kapacitását.
Csillogó és zavaró szépség három tételben: Fiat Lux
Blixa Bargeld és csapata soha nem hagyta figyelmen kívül az emberi drámát és groteszk humort. A Fiat Lux három részes, több mint 12 perces epikus mű a „Legyen világosság” keretében tudja a zajt és a field recordingot lenyűgözővé és emlékezetessé alakítani. Vallásos paródiaként is értelmezhető, teremtés és lőn világosság. A három tétel azonban épp inverz irányú és pontosan belőtt szintjei vannak: Az elsőben (Fiat Lux) a fény szerepe kétszereplős viszonyban kerül fókuszba. Balladaszerűen kezdődik zümmögő legyek hangjaival (lehet, hogy döglegyek és az enyészetet, bomlást hivatott ábrázolni), ami hamarosan lágy, kellemes, ragyogóan ünnepi hangulatba fordul át. Ez a legfényesebb, legszebb rész, aztán átkúszik a fény hiányállapotaiba, azaz a sötétségbe és a káoszba. Az igazán finom szarkazmus a mélyebb rétegekben rejlik. Az első két tételt a zümmögő dúdolás és apró rezgő zajok textúrája kapcsolja össze.
A második tételben Maifestspiele (Majálisi játékok) ez a lázongások, beszédek, utcai zavargások és szirénák, kiáltások hangmintái alá fut, hogy aztán egyszerre és hirtelen legyen vége. Nem kell messze keresgélni, történelmi hagyomány Németország nagyvárosaiban, különösen Berlinben, hogy a kiábrándult, reménytelen és dühös punkok, szélsőbalosok, anarchisták és mindenféle társadalom peremére szorult rétegek tagjai rendszeresen összecsapnak a rendőrséggel az utcákon minden május elsején. Ennek a hangulatát konzerválja a középső felvétel – kissé kikacsintva jelezve, hogy az a fény (szeretet) egyébként nem fog soha eljönni. Ez tehát az előző páros után a közösségi, csoportos szint karikatúrája.
A Hirnlego (Agylegó) lesz az egyéni szint, a kattogó agyú csapongó egyén örök szenvedése, a saját felpörgött, zakatoló agyától, a belső monológoktól megőrülni kész emberé. A mozgalmasság sztroboszkópszerű, a nyelv, a szavak legókockák és az egész karistol, recseg, pereg – népbetegség az ilyen, akár a szófosás és a napjainkban igen népszerű ADHD. Tehát a csönd, a béke, a spirituális megnyugvás reménye sosem jön el egyik szinten sem. Az egyéni, individuális szinten sem.
Szédülés, Csók, Partizene, nesze neked
A Schwindel (Szédülés) talán a legrelaxálóbb és „legrendezettebb” munka a lemezen, a szöveg javarészt épp csak halk suttogás, ami a végére erősödik fel. A hangszeres kíséret a Talking Heads legjobb, poliritmikus időszakát (Remain in Light, 1980) idézi meg. Furcsa zajok, hangok, törzsiség, lüktetés elegyét adják ki. A roppant békés természetű Der Kiss (A csók) szintén költészet zongorakísérettel, zümmögőkórussal, bizsergető húros hangszerekkel, kis finom dobokkal. Romantikus alázat, természeti képekkel történő egzisztenciális összekapcsoltság, Ennio Moriccone féle westernfilmes hangulatba kifuttatás. Az eredeti első kiadású lemeznek ez a szám a tökéletes lezárása.
A Partymucke bónusz felvételként a 2002-es újrakiadásra került fel két kiváló Feurio! remix mellé. A „Mucke” a németben a Musik, azaz a zene szó utcai/köznyelvi szleng alakja. Ehhez képest egy gerjedős, ismétlődő, egyszerű gitártémát ismételget „hey, hey” keretében. Alapvetően egy sima jammelésnek tűnik, semmiképpen nem pörgős partizene, csak itt-ott beszálló random hangszerekkel, és az egésznek így van is egy tipikus szúnyogzümmögésszerű alaphatása, ami asszociatív, hiszen a Mucke hasonlít a Mücke (szúnyog) szóra. Tréfás és kreatív megoldás ez is.
Rövid, groteszk, monumentális, fárasztó és egyben gyönyörű
A költői retorika találkozik az avantgárd forgataggal, építészettel, táncolható ritmusokkal, finom iróniával és nihilizmussal. Ilyet is csak Blixa Bargeld kortárs költő és zenekara, az Einstürzende Neubauten tudott kitalálni. Zaj ez, amelyben örömmel fürdőzünk, de olykor egy hatalmas betondarabbá válik, ami teljes súlyával ránk zuhan és megfullaszt. Tele van viszont iróniával és sötét humorral – mintha a zenekar arra kérne, hogy nevessünk a saját civilizációs bukásunkon. Szóval nem hétvégi kerti partikra vagy vasárnapi családi pihenésekre lett kitalálva.
Felskicceli, majd gondosan fametszi a társadalmi építmények erózióját és az emberi létet összefonó rejtett entrópiát. A mű a poszt-ipari degeneráció esszenciáját foglalja magában, nem csak a zenei szövetén keresztül, hanem a lírai disszonanciájában is. Arra készteti a közönséget, hogy szembesüljön a valóság mögött húzódó nyugtalanító igazságokkal és a kortárs civilizációt fenntartó hazugságokkal.
A Haus der Lüge egy olyan album, amelyik nem öregszik – inkább úgy változik, mint egy állandóan bomló, mégis örökké létező struktúra. Az egyik legfontosabb ipari zenei alkotásként tartjuk számon. Bár nem egy könnyen emészthető lemez, nem is a gyengébb szívűeknek való, de aki kibírja azt a közel 35 percet (a remastered reissue kiadványon a bónusz számokkal együtt 48 percet) és még figyel is, utána falakat lesz képes lebontani önmagában (mármint önnön magában, azaz legbelül). Elkerüli a túlzásba esést (már ha a nyitó Prologtól eltekintünk, mert az tényleg elég durva, szokatlan, könyörtelen), így akik szeretnének belekóstolni ebbe a nagyon nehezen simogatható és táncolható alkotásba, vagy úgy általában a Neubauten világába, annak a Haus der Lüge egész jó belépési pont lehet. Ráadásul ezen a cikken túl is bőven elegendő teret hagy a saját felfedezéseknek.
Az Einstürzende Neubauten ősszel nálunk is fellép
Az Einstürzende Neubauten 2024. október 16-én lép fel Budapesten az Akvárium NagyHalljában. A legutóbbi Rampen (APM: Alien Pop Music) lemezük turnéja keretében elsősorban erről az anyagról, emellett főként az Alles in Allem, valamint a Silence Is Sexy kiadványaikról fognak élőben tételeket játszani az eddig ismert (és már lezajlott) koncertek setlistje alapján. Tehát a Haus der Lüge korszakból várhatóan semmi sem csendül majd fel.
Ha szeretnéd megismerni a Haus der Lüge albumot, hallgasd meg a teljes (reissue) lemezt bonus trackekkel:
Ha megvennéd az albumot, akkor a zenekar hivatalos oldaláról, a webshopjukból megteheted:
- HAUS DER LÜGE – CD (Rerelease 2002, Potomak) € 16,99
- HAUS DER LÜGE – Vinyl (Rerelease 2002, Potomak) € 25,99
—
A Haus der Lüge számlistája:
- Prolog
- Feurio!
- Ein Stuhl in der Hölle
- Haus der Lüge
- Epilog
- Fiat Lux
A) Fiat Lux
B) Maifestspiele
C) Hirnlogo - Schwindel
- Der Kuss
—- - Bonus: Feurio! (Remix)
- Bonus: Feurio! (Türen offen)
- Bonus: Partymucke
A Haus der Lüge dalszövegek magyar fordításban
Prológus (Prolog)
Nem gondoljátok, hogy:
aláírhatnánk
hogy egy vagy két százalék a miénk legyen
és ezrek vannak rabságban.
Nem gondoljátok, hogy:
hogy hagyjuk magunkat megsütni az éterben…
és az utolsó cseppig kényeztetjük magunkat
a csomagolóanyag-kereskedelemben.
Megtehetnénk, de…
Nem gondoljátok, hogy:
vonásainkat
ezerszer, rossz színekben,
megrázóan tüntethetnénk fel
Nem gondoljátok, hogy:
bearanyozhatnánk magunkat
negyven lépcsőfokon trónoló tömegekért
sok holdon át a néphez
Nem gondoljátok, hogy:
alá tudnánk írni
talán még le is mondhatnánk
és ez az ország…
mint a kérészek
csak fel-le és fel-le és fel-le játszunk
később visszatérünk
teljesen felpuffadva
rég elfelejtve
már csak kis köröket futva
Megtehetnénk, de…
Feurio!
Nyomás és testhő hatására zavarodottságunk
magfúzióvá válik, és elképesztő
óriási mennyiségű
energia szabadul fel
Lehet, hogy semmi haszna, de felgyorsít
és ha csak azt gyorsítja, ami már elmúlik,
az nem sértés, teljesen érthető
és még egy indok Feurio számára!
Marinus, Marinus, hallasz engem?
Marinus, Marinus, nem te voltál,
hanem Feurio király!
Csak a világ fele teflon és azbeszt
a többi gyúlékony
és néha világít
elég vidám nézni
olyan fényes
lángoló
és minden mögött a király: Feurio!
A világ világossága vagy
amellyel összekeveredünk
Megkülönböztethetetlen vagy – Ki… Ki?
Aztán úgy döntöttünk
el van döntve
erősen gyúlékony és robbanásveszélyes
kiolthatatlan ha egyszer meggyulladt
Feurio királynak!
Szék a pokolban
Hol voltál?
Mondd csak meg
Anyám nővérével voltam
Ó, jaj nekem
Mit csináltál ott?
Mondd csak meg
Ettem és ittam is
Ó, jaj nekem
Mit ettél ott?
Mondd csak meg
Volt borsos húsleves
Ó, jaj nekem
Mit ittál?
Mondd csak meg
Egy pohár vörösbort
Ó, jaj nekem
Mit ettek a kutyák és a macskák?
Mondd csak meg
Borsos húslevest
Ó, jaj nekem
Mi történt utána?
Mondd csak meg
Egy órán belül kimúltak
Ó, jaj nekem
Mit kívánsz apukádnak?
Mondd csak meg
Kívánok neki egy helyet a mennyországban
Ó, jaj nekem
Mit kívánsz anyukádnak?
Mondd csak meg
Szeretnék neki egy széket a pokolban
Ó, jaj nekem
A hazugság háza
Első emelet:
Vakok élnek itt
elhiszik amit látnak
és a süketek
elhiszik amit hallanak
konyhai hokedlihez kötözve
ül egy őrült, aki elhisz
mindent, amit megérinthet
(keze az ölében)
Második emelet:
Szerep szerep után
Sávról sávra
Fürészporostapétázva
A folyosókon bérlők állnak
Óvatosan szemlélik a falakat
Sávról sávra keresnek rajtuk
nyomtatási és helyesírási hibákat
még a nevüket sem tudták kibetűzni
A következő emeletre:
Ami, ó csoda! Soha nem fejeződött be!
csak a lépcsőn át lehet megközelíteni
Itt olyan tévedések vannak, amelyek a céghez tartoznak
Ezt használják a padlók burkolására
A negyedik emeletre senki sem léphet be:
Itt lakik az építész
sikerül a terve
ez az épület tele ötletekkel
alapoktól az égboltig terjed
és az alaptól egészen a cégig
A földszinten:
Négy ajtó van
melyek közvetlenül
a szabadba nyílnak
pontosabban az alapkőbe
Bárki várhat
Tizenkettőre érkezik a beton
Alapkőletétel!
A gondolatok törölve
fejmagasságban barna
aljas vagy katolikus ibolya
a jobb tájékozódás érdekében
Tetőtér:
Sérülései vannak
Egy öregember ül a padláson
halott angyalok szétszórva a földön
(az arcuk hasonlít rá)
Egy puskát tart a térde között
a szájára céloz
és a koponyába
a koponyán keresztül
és ki a koponyából
a tetőgerincbe
hatol a golyó
Isten lelőtte magát
bővítik a tetőteret
Isten lelőtte magát
bővítik a tetőteret
Hazugság, haugság
bővítik a tetőteret
Epilógus
Pince:
Ez egy pince
itt lakom
ez sötét
nedves és kellemes
ez egy méh
Fiat Lux (Legyen világosság)
csak halld, ahogy lélegzem
de ez nem bizonyít semmit
köreim közepén
de középpontjuk nem én vagyok
mozdulatlan
várakozó
várakozó
Ha jössz, fénnyel jössz
sugárzóan
felemészted az árnyékomat
számolod rovátkáimat
rajtam ütsz
kinyitod rejtekhelyem
és hangosan felolvasol engem
hogy én is hallhassam magam
amikor elmész, megkérdezed:
kettőnk közül szerinted
melyikünk a szeretett?
melyikünk a szeretett?
Maifestspiele
(instrumentális)
Agylego
Mi ez itt?
Hallgasd mindig, mindig, mindig
Nekem úgy tűnik, hogy az én hangom
De ezúttal ezt
Építőkészletként, készletként, készletként
Építőelemként
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
Mi nő ki a fámból?
uh – a fejem?
Mi gyökerezik az origami agyamban?
Ho Ho Ho Ho hozz nekem egy fejszét – kérlek
És és és és akkor: Fa!
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
csakezcsakezcsakezcsakezcsakezcsakez
Csak maradj csendben – ülj le – mondom magamnak!
Hidd hidd hidd, hogy a szürke sejtek baktériumok
Vágd le a tápegységem
Ne legyen ilyened! – ohjajohjajohjajohjajohjaj oh jaj nekem!
Kapcsold le magad, kapcsold le magad lelelelelele ki
Kapcsold ki magad – nem megy!
Gondold gondold gondold gondold gondold gondold gondold gondold végig
Nem lehet nem lehet más és más másmás
Aztán veszek egy ollót és levágom a végem
Az én végem az én végem az én végem a végem a végem a végem – le!
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOAGYLEGOLEGOLEGO
AGYLEGOAGYLEGOLAND
Szédülés
szédülés
izgalmas
szédülés
izgalmas
jó jó
jó jó
szédülés
de izgalmas
igyál spirituális italokat
amíg egyetlen szemcse sem rándul meg a testemben
szédülés
igen igen
de különösen izgató
ezen a magasságon
igen, és ez a magasság
az éghajlat
lelki beszélgetésekhez
például:
szédülés
izgalmas
régen könnyebb volt
tetőről tetőre ugrálni
szédülés
hagyd abba
szédülés
hogyan kellene nekem?
ebben a magasságban?
szédülés
izgalmas
kevesebb utat bányásztak
igen igen
szédülés
izgalmas
szédülés
A csók
Minden
amit dobtam
elkezdtem
felfogtam
én is elkaptam
ez egy csók
ez a folyótorkolat
mögötte a folyás
amit dobtam
elkezdtem
én is elkaptam
ez egy kar
ez egy hurok
esetleg csáp
amit dobtam
elkezdtem
én is elkaptam
elkezdtem
ez egy test
ez egy lyuk
és a bejárat egyben
amit dobtam
leesett – szikrát kapott
— és felfelé
amit dobtam
elesett – ütött
és szikrák ez egy csók volt
hiba nélkül
és meztelenül
Partymucke
(instrumentális)
A „Mégis mit adott nekünk?” sorozat következő alkalmára felkészül:
Laibach: Opus Dei (1987)
0 hozzászólás