Kőkemény hetek után vagyunk, minden felbolydult, sokan még/vagy/már betegek, zord hideg, a technika, a vázizomzat sem mindig kegyes, de akkor is becsülettel megtartottuk és rendesen megünnepeltük a Nemzetközi EBM-napot. Rövid összefoglaló a tegnap estéről.

Szervezők, hely és emberek nélkül volna-e egyáltalán ilyen?

A válasz: NEM.

Az INTERNATIONAL E.B.M DAY azért mégiscsak egy jófajta hagyomány. Persze lehetne vekengeni azon, hogy ez a műfaj már nem megy, csak dohos múltidézés, hal(l)ottak napja, és hogy már nem menő. Azért az mégis megsüvegelendő, hogy nálunk egy maroknyi lelkes csapat mindent igyekszik megtenni azért, hogy – mint mostanában egyébként nagyon sok minden – mégse kopjon ki az emlékezetből, halványodjon el a sztori, a remek régi és új, jófajta, sokféle underground elektronikus zene és a tánc szeretete. Plusz az együttlét, a találkozás, örömködés egymásnak egyfajta közös nevezőn. Az, hogy ha nem is a teljes palettán osztozva, de vannak közös vagy hasonló kedvenceink, amire mégiscsak jó megmozdulni hidegben is, műfüstben és sztroboszkópfényben.

Az Industrial Fusion, Supersonic – Blue Hell & KVLT és az IPARI SZAKADÁROK eseménye ezt a garanciát adta és adja. Így ha ők nem lennének, nem cipekednének, nem cikáznának, nem ragasztószalagoznának, hirdetnének, kalkulálnának, aligha hiszem, hogy csak úgy spontán módon emberek önszorgalomból megcsinálnák ezt – maguktól – a – közért. Arról meg senki nem tehet, hogy a FRONT 242 annak idején ezt valahogy nem gondolta alaposan át, mert, ha FRONT 424 néven futtatták volna fel lelkes és energikus tánczenéikkel az EBM-et több mint 40 évvel ezelőtt, akkor most kellemes április végi szabadtéri bulit is lehetne tartani. De így meg nem lehet, és ki tudja, arra talán többen jönnének-e el, ha egybeesik valami nagy sztárcsapat aznapi fellépésével?

Szóval értékelnünk kell ezt a lelkesedést és kitartást, hogy azért van még évente egy fix rendezvény, ahová le lehet menni undergroundozni – mindezt teljesen zavartalanul. Ezért nagy köszönet a szervezőknek, fellépőknek és a helynek. Munkával jár és a munkát nem szokták különösebben megbecsülni olyan elmezavaros időkben, amikor a kábé semmivel gyors meggazdagodás lett a követendő ÚT és PÉLDA.

A „hallottról vagy jót vagy semmit”!

Ezt az alcímsort egy facebook-os kommentből vettem kölcsön és nagyon találónak gondolom.

Ugyanis valami fontosat megtanultam aznap este az ipari pult mögött. 20 éve nem DJ-ztem. Akkoriban egy vidéki kisvárosban még az otthoni rendszerünkből kellett kikapni a CD-decket meg az erősítőt, magunk vittük a kölcsönkapott hangfalakat, kábeleket, hosszabbítót, szaladgáltunk össze-vissza, most pedig nagyon más világ van. A szelektorkodásnak nem is vagyok igazán harcedzett szakértője, két évtized elég, hogy kiessen valaki a gyakorlatból. Nagyon más történet ugyanis otthon, jobbára egyedül zenéket hallgatni, vagy valami DAW-ban szerkesztgetni, vágni, FX-ekkel összemaszatolni ezt-azt, és totálisan más ügylet szórakoztatni, táncoltatni úgy, hogy félhomály, füst, villódzó fények és egy picit hüvi van. A szelektor hoz egy rakat zenét (főleg a kedvenceit, amiről valamiért azt hiszi, hogy másnak is tutira bejön), közben oda kell figyelnie arra, hogy másodpercről-másodpercre miként változik a hangulat, kimennek, bejönnek, feltöltött-e a füstgép, sok volt-e a BPM vagy ráférne mindenkire már egy kis minimalista letekerés. Plusz ott a nyomás az emberen, hogy egyesek mindig ugyanazt akarják újra és újra hallani, amit minden évben, vagy amit mellesleg már hallottak az előző szelektor szettjében.

Számomra érdekes és felvillanyozó tapasztalat volt ez, hogy a DJ-zés egy külön szakma, ami gyakorlást és képességeket igényel és hogy én például nem is rendelkezem ezekkel az elvárt módon. Ugrabugráltam a pult mögött, mert nem akartam és nem is tudtam bravúrkodni a gombokkal, de legalább nem fáztam közben és ahogy elfigyeltem, a szettem alatt mások sem. Ez például jó érzés volt. Meg az is, hogy talán sikerült belőni egy megfelelő arányt a régiségek, ritkaságok és újdonságok között, így az számomra visszaigazolta a belefektetett felkészülési, többkörös elő- és utószűrésű melót. Mint utólag megtudtam, voltak akik csak kamilláztak, hogy ez meg mi, az meg honnan van? Lehet 600 CD-d otthon, meg 4 terrányi digitális archívumod, ha 1 órányi játékidőd van, azzal tudsz csak gazdálkodni, abba kell összemazsolázgatni, kicentizni másodpercre, hangulatfolyamokra optimalizálni a dolgokat. Minden úgyse játszhatsz le, hiszen ott a helyszínen és az aktuális pillanatnak megfelelően kell rapid és közel vállalható döntéseket hozni. Úgy vélem ezek után, hogy a szelektorkodás, DJ-zés az egy spéci tudomány és magától értetődő, hogy a végén mindig lesznek olyanok, akiket nem tudtál igazán boldoggá tenni. Ha mindenkit elkergettél a tánctérről, akkor valamit persze nem csináltál jól vagy odafigyelve. De javaslom mindenkinek, hogy ha teheti, próbálja ki egyszer-kétszer ezt a melót, mert hasznos. Engem idén a szervezők felkértek, hogy ugorjak be, közben segítettek, támogattak, Kraak barátunknak különösen, amiért végtelenül hálás vagyok, mert legalább ezen az estén is izgalmas tanulási pályán lehettem.

A „tömeg”

Nem kimagyarázkodásnak gondolom, de nem lehet mindig egy rendezvény sikerét a jelenlévők létszámában mérni. Ugyanis körülményektől függ és ez idén lehet, hogy szuboptimális volt. Én például ennek ellenére meglepődtem azon, hogy nyitás után nem sokkal már egy csapat fiatal építkezett, szépítkezett, sminkelt, igazgatott öltözéket a mosdóban, készültek és várták ezt a bulit. Ráadásul igen sokféle szubkult-outfit-kódot behozva. Tehát nem egy már unásig ismerős, fülledt idősek otthonának tűnt így a klubest, hanem valami változás vette kezdetét, aminek én nagyon örültem.

Persze sajnáltam azokat, akik nem értek rá, pokoli nehéz héten voltak túl, betegek lettek vagy csak szimplán dideregtek, talán nem is ettek még aznap semmit, vagy egyéb okból nem tudtak eljönni. Én nem ebben, nem a tömegben mérem ezt. Hanem abban, hogy akik jelen tudtak lenni, azok ismét megtapasztalhatták, hogy ez a buli értük van, meg hát egymásért vagyunk és még iparkodunk is azon, hogy jó legyen. Eszméletlenül jó eszmecserék, beszélgetések, nevetések, sztorizások mentek kisebb és nagyobb körökben, és ha csak ennyi lett volna valami lágy háttérzenével bőrfotelekben ücsörögve, annak is ugyanígy tudtam volna örülni, de ez így egy jelentős plusz volt.

Hogy nem csak valami digitális profil vagyunk egymás számára, hanem fizikailag is létezünk: látjuk, halljuk egymást, tudjuk, hogy még megvagyunk, az ízlésünk sem változott különösebben, még nem cseréltük fel az aktív, tevékeny, mozgékony életet a passzív és unalmas halállal.

Crit setlistje (a pontos sorrend most nem is számít, emlékezetből rekonstruálódik)

• Harlem: Shut Your Body
• Randolph & Mortimer: Citizens
• Pouppee Fabrikk: Elite Electronics
• Laibach: Bruderschaft
• Stahlgeist: Stahlgeist (alternate version)
• OOMPH!: Der neue Gott
• Dupont: Behave
• And One: Deutschmaschine
• ImiAFan: Sekundenzeiger
• Semantix: Disillusioned
• Babes of Enola Grey: Doppelt Frei (KRSSV Remix)
• DIN_FIV: Piss Christ (v2.0)
• Viktor Kalima: Operations & Interactions
• Rebel Empire: Machinery (Década 2 Remix)
• Portion Control: Amnesia (Beta.01)
• Nordarr: Over There
• ASTMA: Body in Japan

Köszi Krisztának, hogy fotózott és utólagos engedélyeddel témaképnek használtam fel.
Meg persze köszönet mindenkinek, aki szervezett, eljött, lejött és velünk ünnepelt!
Jó kis este volt ez! (Érzem a lábaimban és a hátamban.)

…és szeretném, ha jövő ilyenkor se így nézne ki a hely, mint ezen az alsó képen!

(Érkezés után, még az üzembehelyezés előtt lőttem.)